Sci-fi szerzők kedvenc témája az a bizonyos „kapu”, vagy más néven féregjárat. Egy különleges átjáró az időben vagy a térben, amelyen át az utazók hatalmas távolságokra juthatnak el egyetlen szempillantás alatt, csakhogy egy ilyen ajtó egyben út az ismeretlenbe. Persze, ha egyáltalán létezik.
Ez azonban a NASA legutóbbi bejelentése után, már nem kérdés többé: Bizony, hogy létezik. Saját honlapján közölte ugyanis a szenzációsnak tűnő hírt az Amerikai Űrhajózási Hivatal, majd hamarjában egy közel négy perces kisfilmet is készítettek, amelyben megpróbálják annak lényegét, a laikusok számára is érthetővé tenni.

Az Iowai Egyetem, plazmafizikusa, Jack Scudder jött rá, hogy a Föld mágneses mezeje bizonyos helyeken összekapcsolódik a Nap mágneses mezejével, létrehozva ezzel egy állandó, folyamatos és megszakítás nélküli kapcsolatot a Föld és a Nap között. Ezeken a kapcsolatokon, vagy ahogy ők nevezik x-pontokon, pedig vannak úgynevezett kapuk, amelyekről egyelőre sejtelmük sincs, hogy hova vezethetnek.
A bejelentéssel egyidőben azt is közölték, hogy 2014-ben, egy több évig tartó misszióba kezd a NASA, melynek során az energia részecske detektorokkal és mágneses érzékelőkkel felszerelt űrhajók legfontosabb feladata lesz megfejteni a különös kapuk titkait.
A feladat persze távolról sem egyszerű. A NASA azonban egyelőre egy néhány soros tényhíren kívül csak az alábbi rövidebb videót hozta nyilvánosságra a témával kapcsolatban, amelyből a felfedezés több részlete is kiderül és amelynek magyarul feliratozott változata itt megtekinthető:
forrás: ittvannak.hu
Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, hihetetlen hírek, magazin Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, magazin, hihetetlen, hihetetlen hírek