Articles You Might Like

Share This Article

A TÚLVILÁGRÓL ÜZENT A FÉRJE: TALÁLJON MAGÁNAK ÚJ SZERELMET

A kínok kínját kellett átélnie egy brit asszonynak, amikor egyik napról a másikra elveszítette férjét. Nicola Campbell blogot kezdett írni, hogy fájdalmát enyhítse. Aztán megtudta, férje már azelőtt új társat kívánt neki, mielőtt meghalt volna.

2012. február 25., délután 3 óra 1 perc – ez az időpont örökre beleégett a brit Nicola Campbell emlékezetébe.

Ez volt ugyanis az a pillanat, amikor férje, a mindössze 38 éves Colin összeesett egy dél-londoni utcán és azonnal meghalt. A férfinál olyan ritka szívelégtelenséget állapítottak meg, amelyet idáig mindössze 500 embernél diagnosztizáltak. A férfi két kisgyereket hagyott árván, az akkor 22 hónapos Evie-t és a 9 hetes Isla-t.

– Először el sem hittem, ami történt. Otthon voltam, ledőltem egy kicsit a gyerekekkel, és amikor felébredtem, láttam, hogy rengeteg nem fogadott hívásom volt az anyósomtól. Visszahívtam és azt mondta, Colin kórházba került. Először úgy értettem, hogy valami csonttöréssel, ám amit az orvosok mondtak a kórházban, azt nem akartam elhinni. Colin meghalt! Összeesett az utcán és nem volt többé – emlékezett vissza az édesanya a Daily Mailen.

ghost_01Colin 38 évesen halt meg, felesége sokáig képtelen volt feldolgozni a halálát

Colin tenisz után esett össze, hirtelen szívmegállás végzett vele. – Törökországban találkoztunk először, s amint megláttam, tudtam, hogy ő az igazi, így feldolgozhatatlan volt a halála. El sem tudtam elképzelni, mihez fogunk kezdeni nélküle. A szombatok voltak a legrosszabbak, azok a napok, amikor meghalt. Sokszor csak tétlenül jártam a lakásban, még a gyerekeket sem tudtam ellátni. Mégis ők tartottak életben – folytatta az asszony, aki szüleihez is visszaköltözött, depressziójában ugyanis olyan mélyre süllyedt, hogy már a legrosszabb is megfordult a fejében.

– Elkezdtem blogot írni, hogy a fájdalmamat és a frusztrációmat ki tudjam adni. Az ott kialakult közösség nyomására regisztráltam később egy társkereső oldalra az egyik magányos karácsony estén, bár nem hittem benne, hogy valaha is találkozhatok olyan férfival, mint a férjem volt. Unalmas levelek váltották egymást unalmas emberekkel. Sőt, sokszor én tettem tönkre az egész beszélgetést azzal, hogy elmondtam, unalmas, pelenkacserélgető háziasszony voltam, amíg a férjem meg nem halt. Nyilvánvaló volt, hogy még nem vagyok kész egy új kapcsolatra – mesélte a lapnak a nő.

Nicola azonban néhány hónappal később mégis megpróbálta, egy új társkereső oldalon. Itt pedig megtalálta a 47 éves, menedzserként dolgozó, elvált Cameront, akinek szintén két gyereke van. – Már az első pillanatban működött köztünk a kémia, mégis nagyon óvatosak voltunk egymással, nem siettünk el semmit. A lányoknak csak hetek múlva mutattam be, a családnak pedig hónapok múlva. Ha az embernek gyereke van, tízszeres a felelősség és azt sem akartam, hogy bárki azt higyje, elfelejtettem a férjemet.

A család azonban jól fogadta a férfit, de a legnagyobb meglepetés mégsem ekkor érte az özvegyasszonyt.

Nicola egy nap kinyitotta az emailjeit, s egykori férje esküvői tanújától talált egy levelet. A levélben pedig egykori férje és a barát levelezése volt olvasható, amelyben a volt társ arról beszél barátjának, hogy ha meghalna, semmi másra nem vágyna jobban, csak arra, hogy szerelme újra boldog legyen.

Mintha a túlvilágról adta volna áldását az új kapcsolatra…

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

25 tonna hal tűnt el egy éjszaka alatt egy víznyelőben (videóval)

Az öt méter átmérőjű lyuk egy közeli kőbánya miatt keletkezhetett a kínai férfi farmján. Március 29-én egy hatalmas  ovális alakú víznyelő keletkezett egy tó közepén a kínai Guipingban. A tó vizével együtt 25 tonna hal is lefolyt az ismeretlen mélységbe, tönkretéve ezzel a tulajdonos életét. A víz szintje öt órán keresztül rohamosan csökkent a dél-kínai farmon, végül szinte

Tovább a cikkre »
Egyéb

ANYJUK DROGPARTIJA ALATT ÉGTEK HALÁLRA AZ OVISOK

A 36 éves nő hatalmas bulit rendezett, ahol a vendégek bedrogozva és részegen szórakoztak. Egy piromániás tinédzser felgyújtotta a gyerekszoba gardróbját, és a gyorsan terjedő tűzben a házigazda három apró gyereke és az őket menteni próbáló bátyjuk is odaveszett. Michelle Smith 36. születésnapját ünnepelte barátaival, és a freckletoni házibuli vendégei

Tovább a cikkre »