Kezdőoldal / Érdekesség / A világ legfiatalabb édesanyja: egy 5 éves kislány
A világ legfiatalabb édesanyja: egy 5 éves kislány

A világ legfiatalabb édesanyja: egy 5 éves kislány

Az extrém korai pubertás egy aránylag ritka genetikai rendellenesség, az ilyennel élő gyerekek a szokásos 10-11 éves kor helyett 6-7 évesen kezdenek el kamaszodni. A statisztikák szerint ez a lányok 0,2, és a fiúk 0,05 százalékát érinti. Lina Medina még ehhez képest is kilógott a sorból. A lány 1933-ban született, és egy apró perui faluban, Tircapóban nőtt fel, az Andok oldalában, 2200 méteres magasság felett. Az édesanyja elmondása szerint 8 hónapos korában jött meg az első menstruációja, hároméves korában már rendszeres volt a vérzése, és négyévesen már láthatóan megnőttek a mellei. Amikor ötéves korában elkezdett nőni a hasa, először azt hitték, gonosz szellem szállta meg, később tumorra gyanakodott a család. A falu sámánja egyiket sem nem tudta meggyógyítani, így az édesapja bevitte a legközelebbi város kórházába.

Itt derült ki, hogy a kislány 7 hónapos terhes.

Linát a fővárosba szállították, ahol az ország legjobb orvosai vizsgálták meg, és megerősítették a terhesség tényét. Az esetből médiaszenzáció lett, egy helyi bulvárlap 5000 dollárt ajánlott a lány családjának, ha lefilmezhetik a szülést – de ezt a szülők elutasították. Az orvosok viszont komoly esettanulmányt készítettek róla, ami korabeli orvosi szaklapokban meg is jelent, így lett az eset jól dokumentáltan a legkorábbi szülés. Lina másfél hónappal a kórházba érkezése után, később, 1939. május 14-én, 5 éves, 7 hónapos és 17 napos korában császármetszéssel egészséges, 2,7 kilós fiúgyermeknek adott életet. Ironikus módon ez éppen anyák napjára esett abban az évben.


Lina Medina várandósan (b) és orvosával, Dr. Loazadával és 11 hónapos fiával, Gerardóval (j)

Lina Medina várandósan (bal) és orvosával, Dr. Loazadával és 11 hónapos fiával, Gerardóval (jobb)

Mindez azt jelenti, hogy a kislány még az ötödik születésnapja előtt esett teherbe. A fiú, Geraldo az egész gyerekkorát abban a tudatban töltötte, hogy Lina a nővére, csak felnőtt korában tudta meg az igazságot. Negyvenéves korában csontvelő-elégtelenségben halt meg – és sosem derült ki, ki az apja. Lina sosem beszélt a fogantatás körülményeiről, az orvosok szerint elképzelhető, hogy egyszerűen nem emlékezett rá. Lina apját letartóztatták, és megvádolták nemi erőszakkal, de később bizonyíték hiányában a vádat elvetették. Az Associated Press hírügynökség újságírója évekkel később a környékről szóló riportjában azt írta, ezekben a falvakban az indiánok tradicionális ünnepei alkalmanként orgiákba torkollanak, és ilyenkor nem ritka a nemi erőszak.

Lina és Gerardo (b), Lina 33 éves korában (j)

Lina és Gerardo (bal), Lina 33 éves korában (jobb)

Lina Medina most 83 éves, nyugdíjas, az ország fővárosában, Limában él. A második fia 1972-ben, 33 évvel az első után született. Máig ő tartja a legfiatalabban szült nő rekordját. Őszintén reméljük, hogy ez a csúcs sosem fog megdőlni.

 

 

 

 

forrás: index.hu


Ez is érdekelhet még:

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

A felhasználók hozzászólásáért az oldalunk nem vállal felelőséget!

live webcam girls
Scroll To Top