Articles You Might Like

Share This Article

Borzalmas és bizarr: levágatta az orrát, és vörösre tetováltatta arcát

Mindemellett a szemgolyóját is feketére változtatta az a férfi, akinek az volt a rögeszméje, hogy Amerika kapitány legfőbb ellenségére, Vörös koponyára hasonlítson. Felkavaró képek következnek!

Egyes embereknek időnként bizarr, nyugtalanító rögeszméi vannak. Persze nem arról van szó, hogy ne lehetne az embernek olyan hobbija, vagy szenvedélye, amilyet csak szeretne. Azonban vannak olyan karakterek, akik hajlamosak túllőni a célon.

Henry Rodriguez esete is éppen egy ilyen, a jó ízlést erősen megbotránkoztató dologról, már-már rögeszméről szól.

A férfi ugyanis 11 millió forintot költött arra, hogy úgy nézhessen ki, mint Red skull –Vörös koponya – az Amerika kapitányból.

Amerika kapitány eddig legádázabb ellenségéről van szó, aki úgy néz ki, mint egy vérben úszó koponya melyről nem sokkal azelőtt nyúzták le a bőrt.

A férfi teljesen szerelmes lett a gondolatba, hogy ő is így szeretne kinézni, ezért mindent elkövetett, ahogyan azt a képeken is láthatod, hogy teljesen úgy nézzen ki, mint ő.

 

Ellentétben a Vörös koponyát játszó színésszel, ő azonban tartós végeredményt akart, ami egy egész életen át végigkíséri.

Éppen ezért levágatta orrát, majd vörösre tetováltatta az arcát, és bőr alá helyezett ékszerekkel torzította el az egész ábrázatát.

A legfélelmetesebb azonban az volt az egészben, amikor kitalálta, hogy a szemgolyóját is feketére tetováltatja.

Henrynek van egy 3 éves fia, Aaron, akit látszólag nem zavar apja külseje, noha midben jó ízlésű ember megijedne, ha az utcán találkozna vele alkonyatkor, vagy késő éjszaka.

Elmondása szerint az emberek a műtétek befejezte óta folyamatosan megbámulják, rengetegen megijednek tőle, de őt ez nem zavarja, mert arra hasonlíthat, akire a legjobban szeretett volna.

Úgy érzi, hogy ezzel egyfajta álom teljesült, és semmi pénzért nem csinálná vissza a drága és fájdalmat, olykor nagyon bizarr műtéteket.

 

 

forrás: alvilagtitkai.com

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

UFO temető Afrikában?

Az antropológusok titokzatos temetkezési helyre bukkantak a közép-afrikai Kigaliban (Ruanda). A maradványok hatalmas, emberre alig emlékeztető szerzetek képét rajzolják ki előttünk. A kutatás vezetője szerint megeshet, hogy a lények egy másik bolygóról érkeztek. A tudósok úgy vélik, hogy a maradványok 500 évesek. Mikor felfedezték azokat, először arra gondoltak, hogy egy

Tovább a cikkre »
Egyéb

METEORIT ZUHANT A HÉTÉVES GYEREKRE

Rejtélyes dolog esett egy amerikai kisfiúra az égből. A Floridai Egyetem kutatói egyelőre vizsgálják, mi zuhant a gyerekre. Egy floridai férfi álltja, kisfiára egy meteor esett – írja a Huffington Post. Az apa elmondása szerint éppen a konyhában volt, mikor hallotta, hogy hétéves gyereke a kertben a fájdalomtól üvölt. A

Tovább a cikkre »
Egyéb

Az elátkozott festmény újabb áldozatot szedett!

Újabb rejtélyes haláleset történt az „elátkozott festmény” kapcsán, miután kiállították az Ír nemzeti galériában. Az alkotást, egy 1900-as évek elején élt titokzatos művész készítette, akiről csak annyit tudnak a művésztörténészek, hogy a saját vérével festette a festményt, és miután kész lett a művel, azután öngyilkosságot követett el. Bizonyos elméletek szerint,

Tovább a cikkre »