Articles You Might Like

Share This Article

Hazaengedték a kórházból Malalát – a tinit, akit a tálibok lőttek fejbe és hamarosan meg jelenik a könyve is!

Három hónap után elhagyhatta a kórházat az a 15 éves pakisztáni lány, akit októberben tálib fegyveresek sebesítettek meg.

Malala Yousafzai október 9-én szállították Pakisztánból Angliába, miután két tálib egy iskolabuszon több lövést adott le rá. Az egyik lövedék a bal szeme felett érte, és megsértette a kislány agyát is, ezért állapota napokig válságos volt, végül azonban talpra állt. A lánynak az volt a bűne, hogy kiállt a nők oktatása mellett.

malala2_

A Pakisztán északnyugati térségében élő Malala Yousafzai már 11 éves korában nemzetközi ismertségre tett szert, amikor a BBC urdu nyelvű felületén blogbejegyzésekben számolt be a tálibok tevékenységéről, köztük arról is, hogy a helyi tálib elnyomók elrendelték a lányiskolák bezárását: szerintük ugyanis a nők szolgák, akiknek otthon van a helyük.

Szerencsére Malala már jól van, bár további kezelésekre szüksége lesz. Az őt kezelő orvoscsoport közölte, hogy a kislánynak a következő hónapokban még további rehabilitációs kezeléseken kell részt vennie, de minden bizonnyal maradandó károsodás nélkül élhet majd a továbbiakban.

malala3_

Úgy néz ki, Malala hosszabb távon Nagy-Britanniában marad; erre utal, hogy édesapját a pakisztáni kormány az ország birminghami konzulátusának oktatási attaséjává nevezte ki, legalább három évre szóló, de két további évvel meghosszabbítható kinevezéssel.

A tálibok által megsebesített lányt a múlt hónapban Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök is meglátogatta a birminghami kórházban. Közben világszerte több tízezren csatlakoztak ahhoz a petícióhoz, amely sürgeti, hogy Malalát hivatalosan jelöljék a Nobel-békedíjra.

malala_ (1)

forrás: neon.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

29 Hátborzongató régi reklám

  1 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. Ez is érdekelhet még:Ezek a gyerekek az életüket kockáztatva jutnak el az iskolába nap mint nap. Megdöbbentő képek!A 16 legijesztőbb

Tovább a cikkre »
Egyéb

Vér nélkül jött világra egy amerikai kislány

Szellembabának neveztek el egy amerikai kislányt, aki összes vérmennyiségének mindössze 20 százalékával jött a világra. Hope Suarez édesanyja a szülés előtt három héttel már érezte, hogy baj lesz, hisz abbamaradtak a magzat rúgásai. A nő azonnal kórházba ment, ahol kiderült, a kislány belső vérzést szenvedett, és órákon belül elvérzett volna.

Tovább a cikkre »