Hihetetlen borzalmakat élt át egy tizenéves amerikai kislány. A gyereket két drogdíler rabolta el még áprilisban, akik szexrabszolgájukká tették. A kislány hónapokon keresztül egy 10 centis fémdobozban élt.
Megrázó történtről számolt be a Daily Mail. A lap információi szerint a Los Angeles-i rendőrség megtalálta azt a 15 éves lányt, aki áprilisban tűnt el. A gyerekre rettenetes állapotban bukkantak rá a hatóság emberei.

Az eddig meg nem nevezett lányt két drogdíler, Ryan Balletto és Patrick Pearmain rabolta el. A férfiak nem messze Los Angelestől egy marihuána farmot üzemeltettek, ide vitték áldozatukat is. A gyereket naponta megerőszakolták és idegen férfiaknak is bérbe adták közösülés céljából. A kislányt egy 10 centi hosszú fémkoporsóba tuszkolták, ott kellett élnie hónapokon keresztül.
A lány elmondása szerint a dobozon néhány lyukat vágtak, hogy levegőhöz jusson és egy takarót is adtak neki. Ezen kívül egy nagyobb rést biztosítottak neki arra, hogy ürülékét kijuttassa börtönéből. Ritkán engedték ki a cellából, akkor is csak pár percre. Egy ilyen alkalom során sikerült a lánynak értesítenie a rendőrséget, akik bemérték hívását és a segítségére siettek.

A hatóság emberei kritikus állapotban találtak rá a gyerekre, akit azonnal kórházba szállítottak. A két férfit letartóztatták, a nyomozás jelenleg is tart. A rendőrségi szóvivő a sajtónak elmondta, a dílereknél számos kínzóeszközt és fegyvert találtak. Véleményük szerint több fiatal lány is áldozatul eshetett a brutális párosnak.
forrás: borsonline.hu
Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, hihetetlen hírek, magazin Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, magazin, hihetetlen, hihetetlen hírek