Articles You Might Like

Share This Article

Ilyen volt régen a Mars! [VIDEÓVAL!]

Mindeddig nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy a Mars valamely rejtett zugában létezik-e élet. Netán valaha egyáltalán megjelente- élet a bolygón.

Az viszont szinte biztos, hogy a ma mostoha körülmények valaha az élet számára sokkal kedvezőbbek lehettek. A NASA videója két percben foglalja összeszomszédunk négymilliárd évét. Alább pedig egy „lehetőség”, amellyel ismét életre kelhetne a poros, idegen táj.

Csillagászati léptékkel nem elhanyagolható, 1:2000-hez az esélye annak, hogy jövő októberben a Marsba csapódik a 2013 A1 jelű üstökös. Az objektum magjának átmérője 1-3 kilométer lehet, sebessége pedig 56 kilométer másodpercenként.

A becsapódással egy hatalmas éghajlati kísérlet veheti kezdetét, aminek során rengeteg por, homok, víz és egyéb anyagok jutnának a Mars felső légkörébe. Ennek eredményeként a mostaninál melegebb és nedvesebb levegőjű bolygó jöhetne létre. Az ütközés ugyanis egyfajta „terraformálási” lavinát idézhetne elő.

A légkörbe kerülő por üvegházhatást váltana ki, ami miatt felmelegedne a bolygó légköre. Ez újabb, szintén üvegházhatású anyagok felszabadulását idézné elő, megolvadnának a felszín alatti vízkészletek, és a folyamat önmagát erősítené tovább. Különösen szerencsés, hogy a tervek szerint az idén novemberben elindítandó legújabb Mars-szonda éppen néhány héttel az üstökös előtt áll a bolygó körüli pályára. Így ha nem is magát az ütközést, illetve a közeli elhaladást, de az azt követő eseményeket már biztosan vizsgálni tudja.

Addig azonban marad a lenyűgözően vad táj:

forrás: hir24.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Igazi démonok között: Ed és Lorraine Warren története

Meglepő módon a magyar mozikban is népszerűségnek örvend James Wan tényleg jó horrorfilmje, a Démonok között. Ez a cikk most a film alapjául szolgáló valós nyomozópáros munkásságát veszi górcső alá. Nem az volt a célom, hogy eldöntsem mi is a teljes igazság, csupán egy számomra roppant érdekes történetet szeretnék megosztani,

Tovább a cikkre »
Érdekesség

A holtak hangja

A technológiai fejlődés adta lehetőségek spirituális kiaknázásáról és a szellemekkel való kapcsolatfelvétel tudományos lehetőségéről először Thomas Alva Edison nyilatkozott 1920. október 30-án, nem kisebb sajtóorgánum, mint a Scientific American hasábjain. Az akkor 73 éves feltaláló beváltotta, hogy olyan eszköz létrehozásán fáradozik, amelyet a másik életben élő személyiségünk meg tud mozgatni,

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Fekete mágia vagy horror?Avagy a Disney-mesék sötét oldala

Kódolt üzenetek a közkedvelt rajzfilmekben     Okkultista szimbólumokkal hemzsegő mesével kedveskedik a Disney Channel ifjú nézőinek. A Disney korábban is gyakran helyezett el szexuális tartalmú utalásokat a filmjeiben, a Rejtélyek városkájával (Gravity Falls) most igazán nagyot gurítottak. Bár egyelőre nem világos, hogy vicces kedvű animátorok túlórázásairól van szó, vagy a téma tudatos bagatellizásáról, mindenesetre a

Tovább a cikkre »