Articles You Might Like

Share This Article

Kísérteties, elhagyatott helyek a nagyvilágban

 

Elsüllyesztett ősi város, kihalt vidámpark, luxus lakópark, amit sosem fejeztek be, és még sorolhatnánk a látványos és hátborzongató elhagyatott helyeket. Ilyeneket bárhol a világban találunk! Némelyiket elátkozottnak tartják, míg másokat egyszerűen csak elfelejtettek. Utazz velünk, képzeletben ezekre a helyekre…

Víz alatti ősi város egy kínai tóban

5.jpg

A kínai Zhejiang tartományban található Shi Cheng városát korábban Oroszlánváros néven ismerték. Elnevezését az Öt oroszlán-hegységről kapta, amelynek völgyében a települést még az első hosszabb ideig uralkodó császári dinasztia alapította 2200 évvel ezelőtt.

asp_620_International-archeologists-said-the-submerged-Lion-City-was-an-underwater-time-capsule.jpg

Amikor azonban 1959-ben a kínai kormány egy vízi erőmű és egy új gátrendszer építésébe kezdett, a területet elárasztotta a víz, az ősi kínai város maradványait pedig elnyelte a mesterségesen kialakított tó.

asp_620_Lion-City.jpg

A város romjai ma az Ezer sziget tavaként is emlegetett Qiandao-tó mintegy 25-40 méteres mélységében fekszenek. A víz alatti városról hosszú időre elfeledkeztek. Csak a kétezres években fedezték fel újra, azóta azonban valódi búvárparadicsom lett.

2.jpg


Elhagyott gyémántváros Namíbiában

Kolmanskop-03-610x405.jpg

Namíbia déli részén, a kietlen sivatag belsejében helyezkedik el a világ egyik legérdekesebb szellemvárosa. Egy munkás 1908-ban gyémántot talált ezen az akkoriban még német gyarmatként nyilvántartott vidéken.

És ezt észlelted már?  Különös anomáliák az időjárási radarokon

Kolmanskop-01.jpg

A német kormány rövid időn belül lezáratta a területet, majd német bányászok betelepítése után megkezdte a gyémánt kiaknázását. A homokból elképesztő gyorsasággal nőttek ki egymás után az elegáns, német stílusú házak.

Kolmanskop-09-610x457.jpg

Az 1920-as évekre már egy közel 1200 fős kisváros létezett itt. Kolmanskop története aztán amilyen váratlanul kezdődött, úgy is ért véget. Az I. világháborút követően a bányák kiürültek, a lakók pedig elköltöztek. Az épületek többségét le sem bontották. Mára hátborzongató látványt nyújt a kihalt kísértetváros, ahol a romba dőlő házak helyét lassan visszahódítja a sivatag.

Kolmanskop-02.jpg


Gulliver’s Kingdom vidámpark Japánban

enhanced-buzz-wide-23252-1392308555-21.jpg

A japán Gulliver-birodalom csupán négy évig, 1997-től 2000-ig üzemelt, aztán csődbe ment.

enhanced-buzz-wide-1651-1392308547-21.jpg

A látogatói érdeklődés hiányát a szerencsétlen helyszínválasztás számlájára írják: a vidámpark a félelmetes hírű Öngyilkosok erdeje (ahol évente több tucatnyian vetnek véget az életüknek) és Kamikuishiki kisváros között helyezkedett el.

enhanced-buzz-wide-23378-1392308543-12.jpg

Utóbbi település arról vált híressé, hogy a világvége-hívő szekta itt gyártotta a szaringázt a híres tokiói metrós merénylethez. A park fő attrakciója, az 50 méteres, fekvő Gulliver-szobor a regény híres jelenetéből azóta a graffitisek és az amatőr sziklamászók kedvelt célpontja.

És ezt észlelted már?  Újabb gyanús repülő tárgy az 51-es körzet felett

4644876_755d41eb0145f017f986642bdecdc864_wm.jpg


UFO házak – San Zhi, Tajvan

sanzhi1.jpg

Tajvan északi partvidékén San Zhi-ban épült, UFO-ra vagy óriás Smarties cukorkákra hasonlító épületeket eredetileg luxus nyaraló központnak tervezték. Bár klasszikus értelemben nem nevezhető elhagyatott helynek, mivel soha nem készült el.

sanzhi7.jpg

Az 1970-es évek végén egy gumigyártó cég tervei alapján készültek el az első házak, ám a 80-as évek energiaválságában tönkremenő cég nem tudta befejezni az építkezést. A mai napig is számos történt kering arról, hogy pontosan mi lehet az oka annak, hogy az építkezést nem fejezték be.

sanzhi6.jpg

A legnépszerűbb történet szerint néhány rejtélyes halálos baleset áll az ügy mögött. A helyiek úgy tartják, hogy a meghalt munkások szellemei azóta is kísértenek az üdülőközpontban és a nyugtalan lelkeket nem jó zaklatni.

sanzhi4.jpg


Gigantikus kőfejtő kráter Szibériában

mirny-gyemant-banya-orosz-sziberia_04.jpg

Mirny városa hajdanán meghatározó szovjet bányászváros volt, az ipari negyedében található a világ második legnagyobb külszíni kőfejtő krátere, több mint 1 km széles és 550 méter mély, ahol többek közt gyémántot termeltek ki, csakhogy közben magát a tájat végzetesen elcsúfították.

És ezt észlelted már?  Kétszer ment le a nap… egymás után!

mirny-gyemant-banya-orosz-sziberia_03-620x331.jpg

Most egy 2020-ig tartó beruházás keretében a meglehetősen ronda lépcsőzetes struktúrából egy élhető és modern kertvárost szeretnének létrehozni a földfelszín alatt, a mélyben a lépcsőkön kialakított farmok mellett teraszos lakóövezeteknek is jutna hely, a központba pedig erdőket telepítenének.

eco-city2020-15-620x378.jpg


Willard Elmegyógyintézet – New York

IMG_4789.jpg

A Willard Asylum 1867-ben épült a krónikus, mentális betegségekben szenvedő emberek számára. Az elmegyógyintézet lakói közül sokan meghaltak a kezelések alatt, így vált szállóigévé, hogy a Willard csak egy fadobozban hagyható el.

8f5427e3985030ea935e2bf5d1ae5fc5.jpg

Az ápoltakat súlyosan elmebetegnek nyilvánították, így esélyük sem volt arra, hogy valaha visszakerüljenek a társadalomba. Sokakat közülük elhagyott a családja, így holttestüket mindenféle ceremónia nélkül, ott helyben, jelöletlen sírokba temették.

i-3LcFMzT-m.jpg

A helyet 1995-ben zárták be. A helyi legendák szerint a lakók közül senki nem hagyta el a Willardot még halálában sem, és őrült, nyugtalan szellemeik még mindig kísértenek a folyosókon, beleértve a túlzsúfolt bonctermeket is.

asylum-32.jpg

 

 

forrás: napiufo.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

Hát­bor­zon­gató lény ko­po­nyá­ját tár­ták fel – ide­gen ci­vi­li­zá­ci­óra gya­na­kod­nak

Orosz­or­szág­ban a he­gyek­ben egy fur­csa, ti­tok­za­tos do­bozra és két meg­döb­bentő for­májú ko­po­nyára buk­kan­tak a tu­dó­sok. A rejtélyes dobozra és a két koponyára Adigeföldön a hegyekben találtak Oroszország déli részén – írja a Komsomolskaya Pravda.  A cikk szerint a dobozon az „Ahnenerbe” logója látható. Az Ahnenerbe a második világháború idején működő titkos náci

Tovább a cikkre »
Egyéb

HÁTBORZONGATÓ: DÉMONOK ŰZTÉK EL A CSALÁDOT

Pokollá változott egy amerikai család otthona. Kiderült, hogy házukba démonok százai költöztek be, melyektől nem tudtak szabadulni. Horrorfilmbe illő jelenetek zajlottak az indiana állambeli házban. Latoya Ammons három gyermekével és édesanyjával három évvel ezelőtt új otthonba költözött. Az indianai Gary városában álló ház azonban cseppet sem volt jó választás, lakói

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Szörny vetődött a partra – Videóval

Új-Zélandon egy strandon partra vetett a tenger egy eddig azonosítatlan állatot. A hossza kilenc méter.  A parton sétálók szerint konkrétan egy tengeri szörnyet vetett a partra a víz Új-Zéland partjainál. Az állat fogazata ép, az állkapcsa nyitva van, ráadásul meg is van csonkítva a tetem – írja a The Sun

Tovább a cikkre »