Articles You Might Like

Share This Article

KUTYAKÉNT TARTJA 11 ÉVES UNOKÁJÁT – FOTÓK

Nagyanyja szerint a fiú 1 évesen leesett az ágyról, azóta mentális zavarokkal küzd, és emberekre is támadhat. Ezért kellett láncra verni, és úgy járni vele kéregetni.

Novemberben kerültek fel az internetre annak a kínai kisfiúnak a képei, akit nagyanja láncra verve visz kéregetni az utcára. Kína egy emberként háborodott fel, megtalálták a családot, és most gyűjtést szerveznek, hogy segítsenek rajta.

85585

A 11 éves Hi Zili nevű fiú a Csöcsiang tartományban található Gulai falucskában él nagyanyjával, aki egy több méteres láncra verve tartja unokáját – írja a Mirror. Hogy miért? Hi Zili egy éves korában állítólag leesett az ágyról, ami miatt olyan súlyos agysérüléseket szenvedett, hogy ma is komoly mentális problémákkal küszködik. Nagyanyja szerint emberekre is veszélyes, bárkit megtámadhat, ezért kell úgy tartani, mint egy kutyát.

He-Zili-2940181

 

Hi-nek családja sem éppen mindennapi: anyja rákban halt meg, apja elmebajos, de az őt nevelő nagymama is betegeskedik. Nagyanyja azt mondja, megszakad a szíve, hogy így kell “tartania” unokáját, de “jobb ez így”.

He-Zili-2939162

Nem ez az első hasonló eset, ami a közelmúltban napvilágot lát a kilátástalan szegénységet és a dúsgazdagságot egyformán képviselő Kínából. Mi is írtunk arról a férfiról, akit anyja 42 éve tart ketrecben.

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

cinkes

BOLDOGABBAK LESZÜNK KARMATISZTÍTÁS UTÁN?

Karmánk rendszeres tisztítása a szellem és a lélek hi­-gié­niája. Ugyanolyan fontos, mint testünk ápolása. Habár karmánkat – a sorsunkat – megváltoztatni csak különleges engedéllyel tudjuk, az előző életeinkben elkövetett rossz tetteinket törleszthetjük, letehetjük. Életünkben a legnagyobb feladat a lelkünk építése, fejlesztése – mondja Lakos Ildikó lélekgyógyász. – Amikor szellemtestként vállaljuk földi

Tovább a cikkre »
Egyéb

Elfeledett Világok: A Víz Alatt Rejtőző Falvak és Épületek Titkai

A történelem során számos település és építmény vált a víz alatti világ foglyává, melyek nemcsak látványosságként, de múltunk különleges emlékeiként is szolgálnak. Ezek a víz alá került helyek gyakran mesterséges tavak, folyók duzzasztása vagy természeti katasztrófák miatt tűntek el a felszínről. Az alábbiakban bemutatunk néhányat a világ legérdekesebb és legelképesztőbb

Tovább a cikkre »
Érdekesség

LAO-CE IDÉZETEI

1. Mikor elengedem, aki vagyok, azzá válok, ami lehetnék. 2. Távozz el magadtól, hogy eljuss magadhoz! 3. Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg. 4. Amikor ráébredsz, hogy semmi sem hiányzik, az egész világ a birtokod. 5. A szeretettel védekező legyőzhetetlen. A természet fegyverezi

Tovább a cikkre »