Articles You Might Like

Share This Article

Megdöbbentő: A román kisfiút megszállják a szellemek!

Érdekes események zajlanak Lupényben (Lupeni – Románia), ahol egy kisfiú, több beszámoló alapján; szellemeknek képes kölcsönözni a testét.

A gyermek szülei, korán rádöbbentek hogy fiúk, nem mindennapi képességgel van meg”áldva”. Yanko Fierar (9 éves) ugyanis képes arra, amelyet eddig csak filmekben láthattunk, miszerint holtak lelkeit képes befogadni, hogy azok ezután kommunikálni legyenek képesek az emberekkel.

A szülők eleinte féltették gyermeküket, ezért jártak több szakorvosnál is. Dr. Handler János (pszichiáter) szerint, a fiúnál nem tapasztalhatóak mentális zavarok, önmagára, illetve másra nem ártalmas, ezért elvetette a gyógyszeres, illetve terápiás kezelést. Mivel a jelenségek ettől függetlenül előfordultak Yankonál, ezért elkezdték figyelni, hogy vajon tényleg holtak szállják e meg, és ezután egy rögtönzött román kutató csoport vetette alá egy kísérlet sorozatnak.

A kísérlet abból állt, hogy a település 14 tagjától gyűjtöttek személyes tárgyakat elhunyt rokonjaiktól, ezután a kis gyerek mindegyik tárgynál más személyiséget mutatva, mesélni kezdett az adott tárgyról. Videón rögzítették eme eseményeket egyenként, hogy az adott hozzátartozók ne tudják befolyásolni Yanko beszámolóit.

 (A közeli temetőben azóta fellendült az élet úgymond, Lupény lakói sokkal többet járnak a temetőbe azóta)

A hozzátartozók elképedtek, mikor a visszanézett videóanyagon, a számukra egyébként ismeretlen kisfiú az elhunyt hozzátartozójuk gesztusaival, mimikájukkal beszélt olyan dolgokról, amelyekről egyébként nem lehetett tudomása.

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

18+ Meztelenül és megerőszakolva: 10 valódi rémtörténet, amik nőkkel estek meg – I. rész

Néhány esetben kész csoda, hogy az áldozat életben maradt. Vannak tipikus bűncselekmények, amelyeknek nők esnek áldozatul. Tíz olyan esetet választottunk ki, amelyek borzalmasak ugyan, de az áldozat megmenekül. 1. Erőszak a lakókocsiban Egy 31 éves amerikai nő a boltba indult, amikor megállt mellett kocsijával egy ismerős férfi, és felajánlotta, hogy

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Nem minden kísértetfotó, ami fénylik!

Ma küldte egy olvasónk ezt a képet, szeretett volna információt kapni róla, hogy miképp kerülhetett oda az az áttetsző alak a tűz mellé. Ami elsőre feltűnik a képen, hogy a nő a jobb oldalon hasonlóképpen van elmosódva mint a „szellemalak”.  Balatoni nyaralásunk során készítettem ezt a képet egy este arról

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Ez a videó drogok nélkül is hallucinációt okoz, ha végignézed

Figyelem! Csak saját felelősségre nézd meg! Teljes képernyőn indítsd el a videót, és fennhangon olvass fel minden egyes betűt, ami a képernyő közepén megjelenik. Ha elfogytak a betűk, nézz körbe a szobában!       forrás: staxnet.com Ez is érdekelhet még:Ez a kislány először hallja az édesanyja hangját… a reakciójától

Tovább a cikkre »