Kezdőoldal / Egyéb / NOSTRADAMUS KELETRŐL INDULÓ HÁBORÚT LÁTOTT!
NOSTRADAMUS KELETRŐL INDULÓ HÁBORÚT LÁTOTT!

NOSTRADAMUS KELETRŐL INDULÓ HÁBORÚT LÁTOTT!

A saját és világunk jövője mindenkit érdekel. Vannak, akiket ez annyira foglalkoztat, hogy jósokhoz járnak, vagy híres jövendőmondók fennmaradt írásait tanulmányozzák. Sokan úgy tartják, hogy számos eseményt megtudhatunk előre Nostradamus jegyzeteiből is.

Nostradamus jövendöléseinek megítélése két táborra szakítja az utókort. Az emberek egy része kétségbe vonja ezek valóságalapját, mások hisznek benne, és minden jelentősebb katasztrófa után találnak egy próféciát, mely szerintük pontosan megjövendölte az eseményt. Néhány részlet különösen aktuálissá vált napjainkban.

nostradamus2

Aktuális jóslatok a prófétától

A közelmúltra, napjainkra és a néhány évvel későbbi időszakra vonatkozó látomások nem mutatnak valami jól. Tragédiák, háborúk és betegségek követik egymást. Annyi vigaszunk lehet, hogy ennek a folyamatnak a jóslatok szerint már el kellett volna kezdődnie, de szerencsére egyelőre kevés nyoma van az előre leírtaknak.

Pénzügyi válság

2009-re vonatkozó jövendölése részben megvalósult: „A hét nemzet porba hull, midőn az arany sárrá változik”. Michael McClellan Nostradamus-szakértő és -kutató ezt a gazdasági világválság eljöveteleként írta le, mikor számos tehetős ember vagyona lesz semmivé. Ezt mindenki a saját bőrén érezheti az utóbbi években.

Eltűnő földrész

Körülbelül a 2010-es évet jelölte meg időpontként a következő jóslat: „A nagy birodalom a tengerbe fúl, a hatalmasok felosztják az új földeket.” Francois Pignon, a Nostradamus Future Research Institue egyik vezetője szerint ez a jóslat az Egyesült Államok süllyedését jelentheti, mind természeti, mind pedig politikai szempontból. A jövendölés azt vetítette előre, hogy a földrész egy része víz alá kerül. Ez szerencsére nem valósult meg. Másrészről azonban azt is jövendöli, hogy Amerika alul marad a Kelettel vívott harcokban.

Harmadik világháború

A „Rejtett halált hoznak a borzasztó gömbök” és a „Hosszú harcok vezetnek majd a harmadik nagy háborúhoz” – leírások háború kirobbanását ígérték 2010-től, mely 2014-ig fog tartani. Az elméletek szerint a borzasztó gömbök az atombombákat jelzik. A jóslat folytatása szerint Franciaországot és a keleti országokat éri nukleáris támadás. A Harmadik Világháború a jóslatok vizsgálata alapján Kelet felől indul majd.

81220

És mi van a valósággal?

Egy-egy tragédia után vagy a vészterhes politikai időkben menetrendszerűen számíthatunk rá, hogy valaki előhúz a farzsebéből egy több száz éve megírt jóslatot, ami pont a megtörtént eseményre illik. Érdekes azonban, hogy ezeket mindig csak utólag lehet magyarázni. A borzongásra vágyók időnként megpróbálkoznak ugyan az előzetes értelmezéssel is, de ezzel időről időre csúnyán befürödnek.

Gondoljunk csak a 2000-es évfordulónál a Y2K-ra, mikor azt várták, hogy leáll az összes számítógép, káoszba fullad a világ, mert a masinák nem tudják majd értelmezni ezt az évszámot. Vagy emlékezzünk a tavalyi maja világvége jóslatra, aminek 2012. december 21-én kellett volna bekövetkeznie.

A rendszeres melléfogások ellenére azonban sokan nem tudnak felhagyni a belemagyarázós, „megmondták előre” okoskodásokkal, hiszen borzongani is kell néha. És ehhez úgy látszik, már nem elég maga a tragikus esemény.

borsonline.hu

Kapcsolódó videó:

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

A felhasználók hozzászólásáért az oldalunk nem vállal felelőséget!

live webcam girls
Scroll To Top