Rémtörténetek a londoni temetőkből

Nyomornegyed, járványok forrása és tragikus gyilkosságokról vallanak a városi sírkertek.

 

A londoni temetők hemzsegnek a paranormális jelenségektől, ami nem meglepő, ha közelebbről megismerkedünk a sírkertek rémes múltjával. A viktoriánus korban ugyanis olyan hanyagul kezelték a temetőket, hogy az reformra szorult.

Ennek volt a legelkötelezettebb híve George Alfred Walker, aki egy egész könyvet írt a londoni temetőkkel kapcsolatos problémákról. Az egyik ilyen gond az volt, hogy éjszaka nem a szellemek, hanem a sírrablók jelentek meg a temetőkben.

Walker leírta, hogy a temetők felől borzalmas szag terjeng, mert a rablók kiásták a tetemeket, megcsonkították azokat, majd újra eltemették őket, ám ilyenkor több emberi maradványt is a földön hagytak.

A szagért az is felelős volt, hogy több koporsón vágtak egy lyukat, hogy a gázok könnyebben távozzanak, ám így a betegségek is gyorsan terjedtek. Az is problémát okozott, hogy a koporsókat gyakran tüzelőnek használták, az emberi csontokat pedig trágyának.

Walker makacsul kiállt a temetők reformjáért, hiszen a szag mellett tudta, hogy a járványok hatalmas pusztítást okoznak, ám a koleravírus volt az, ami igazán szükségessé tette a reformokat.

A londoni temetők egyes sírjai is szörnyű történetet mesélnek el, amelyek hallatán nem meglepő, ha nyughatatlan lelkek bolyonganak a sorok között.

Elizabeth Siddal: John Everett Millis Siddal történetéből nyert ihletet Ophelia alakjához. Siddal beteges lányként órákat pózolt egy fürdőkádban, majd évekig modellként dolgozott. A nő később megismerkedett Gabriel Rossettivel, akihez feleségül ment.

A pár házassága nem volt boldog, mert miután a gyermekük halva született, Rossetti rengeteg nőve megcsalta a nejét, aki 1862-ben megölte magát. A holttestét a paranormális körökben híres Highgate temetőben hantolták el.

 

 

Jane Clouson: Jane Marie Clouson tragédiája szomorú emlékeztetője annak, hogy az 1800-as években milyen problémákat jelentettek a társadalmi különbségek. A 17 éves Jane története 1817-ben repít vissza minket.

A lányt vérbe fagyva, de még életben találták meg, ám a kórházba szállítás után néhány nappal meghalt. A támadás előtt Jane Ebenezer Pook családjánál dolgozott. Jane csendes, tisztelettudó alkalmazott volt, ám másfél héttel később kirúgták, és csúnyán összeverték.

A nyomozásból kiderült, hogy a lánynak viszonya volt Edmunddal, a család fiával, ám a férfi letagadta a kapcsolatot, és azt állította, hogy Jane mocskos volt. Ez az állítás valószínűleg igaz, mert Jane 7 hónapos terhesen halt meg.

Edmund azonban ennyivel nem úszta meg a gyanúsítást, hiszen korábban ő vásárolta azt a kalapácsot, amelyről kiderült, hogy az volt a gyilkos fegyver. Ennek ellenére a férfit később elengedték, ám a londoni polgárok fellázadtak, és később feljelentették a Pook családot, Az, hogy ki gyilkolta meg Janet, örök rejtély maradt.

Cross Bones Temető: A XII. század óta létezik az a sírkert, ahova azokat a rossz hír nőket temették el, akik South Banken dolgoztak. Mivel ezek a nők nem éltek istenfélő életet, ezért nem nyugodhattak szent temetkezési helyeken.

A Cross Bones temető évszázadokig a legismertebb nyomornegyed volt Londonban. Az 1830-as és 1840-es években egyre több holttest került jelöletlen sírokba, majd 1853-ban bezárták a temetőt.

A papság ekkor aggódni kezdett, mert szerintük nem temették elég mélyre a holttesteket, s ebben nem tévedtek, mert több elhunytat csak 60 centi mélyre földeltek el. Később 148 csontvázat emeltek ki a földből.
1883-ban építési területté nyilvánították a temetőt, ám a járványveszély miatt nem építettek ide semmit. Napjainkban pedig tárolóterületnek használják az egykori temetőt.

(Forrás: trueway.hu)