Észak-Korea diktátorának rejtélyes élete – Tudj meg többet Kim Dzsong Un-ról, aki sakkban tartja az egész világot
Ahogyan egyre élesedik a konfliktus az Egyesült Államok és Észak-Korea között, a kommunista diktátorral kapcsolatos gúnyolódást úgy váltja fel egy általános aggodalom: tényleg egy félkegyelmű őrült kezében van a harmadik világháború sorsa? A jelek arra utalnak, hogy óriási hiba lenne a gátlástalan és véreskezű koreai diktátort alábecsülni. John McCain amerikai szenátor egy televíziós műsorban még azt találta mondani, hogy Kim Dzsong Un egy „őrült dagi fiú”, míg egy hazai rádióműsor „rikácsoló papagájként” titulálta. A nemzetközi sajtó előszeretettel állítja be idétlen szereplőnek a távol-keleti diktátort, az elmúlt napok eseményei viszont azt mutatják, a koreai vezetőt alaposan félreismerte a közvélemény. Pragmatikus lépéseivel a világ legfiatalabb államfőjeként szokatlan módon sakkban tartja a világ nagyhatalmait. Kicsoda valójában Kim Dzsong Un? „Romlott” vérvonal Bár Észak-Korea tagadja, a dél-koreai hírszerzés szerint az országban működik az úgynevezett szongbun kasztrendszer, ami az államalapító Kim Ir Szen ideológiája alapján három osztályba sorolta a társadalmat. Eszerint van a barátságos, az ingadozó és az ellenséges kaszt. Egy születendő gyermek szongbunját általában a felmenőinek politikai, társadalmi és anyagi háttere alapján határozzák meg. A kasztrendszer alapjaiban determinálja az észak-koreaiak életét, hiszen aki a legmagasabb osztályba tartozik, az extra kiváltságokban részesülhet és az elegendő élelmiszerhez jut. Ellenben a legalacsonyabb osztályban levőkre üldöztetés, börtön és elnyomás vár. Éppen ezért érdekes, hogy Kim Dzsong Un édesanyja, Ko Jonghi a dél-koreai titkosszolgálati adatok szerint a lehető legrosszabb háttérrel rendelkezett. Az észak-koreai diktátor anyai nagyszüleiről a japán belügyminisztérium bizalmas dokumentumaiból kiderült, hogy hosszú évekig Oszakában éltek. Sőt a diktátor múltjára az is árnyékot vet, hogy a nagypapa Japán hadügyminisztériumának varrodájában dolgozott menedzserként, felesége pedig egy japán nő volt. A házasságukból született Jonghi így valóságos ellenségnek számított az Észak-Koreába való visszaköltözéskor, hiszen a csokte kjecshung nevezetű legalacsonyabb kasztba tartozott mindaz, aki Japán-barát, külföldről betelepült, keresztény, kollaboráns vagy kém volt. Dzsong Un édesanyját ennek ellenére azért nem üldözték a koreai diktatúrában, mert szüleiről sokáig semmit sem lehetett tudni. Táncosként rendszeresen fellépett a Manszuda Művésztársulat tagjaként, valószínűleg itt tetszett meg a nőfaló Kim Dzsong Ilnek. Először 1972-ben találkoztak, majd 1974-ben házasodtak össze. Kapcsolatukból három gyermek született: Kim Dzsong Chol, Kim Dzsong Un és egy lány, Kim Jodzsong – Kim Dzsong Ilnek korábbi kapcsolataiból legalább még négy gyereke született, köztük az idén év elején Kuala Lumpurban meggyilkolt Kim Dzsong Nam. A fiatal Dzsong Un 2011-es hatalomátvételekor végzetes következményei lettek volna annak, ha kiderül, az ifjú vezető valójában „egy áruló leszármazottja”, hiszen a nagy államalapító tanai szerint több generációnyi időnek kell ahhoz eltelnie, hogy a „romlott vérvonalból” valaki ki tudjon tisztulni. Észak-Koreában a kollaboráns felmenőkkel rendelkező polgárokat tízezrével küldték a munkatáborokba, kérdés, mi lett volna Dzsong Un sorsa, ha kiderül, hogy a Kim-dinasztia vérvonalát „bemocskolták”. Persze a kommunista országban ilyen nem történhetett meg, a vezetés erről gondoskodott is a felmenők hátterének maximális titokban tartásáról a különféle propagandaanyagok gyártásával. Egy japán lap nemrég birtokába jutott egy 85 perces dokumentumfilmnek, amelyben a japán felmenőkkel bíró Jonghi-t „Phenjan anyjaként” mutatják be, aki férje oldalán az állam vezetésében is segédkezett. Inkognitóban Svájcban Valósággal elözönlötték az újságírók a Bern közelében található angol nyelvű nemzetközi iskolát, miután a svájci L’Hebdo magazin közölte, Kim Dzsong Un a kilencvenes években oda járt tanulni, álnéven. Sajtóinformációk szerint az örökösnek szánt fiút Pak-chol néven a helyi észak-koreai nagykövetség egyik sofőrjének a fiaként iratták be az intézménybe, ahol több éven keresztül teljes inkognitóban élte gondtalan gyerekéveit, miközben odahaza százezrek haltak éhen édesapja felelőtlen és kegyetlen rémuralmának köszönhetően. Az iskola mindössze 15 percre volt a svájci fővárostól, és csak pár száz méterre az észak-koreai nagykövetség épületétől. Az intézményben összesen 280 diák tanult a világ 40 országából, beszámolók szerint a fiatal Kim többek között amerikai diplomaták gyerekeivel játszott, miközben németül és franciául tanult. Egy másik lapértesülés szerint 1998 és 2000 között egy másik svájci iskolába is járt Pak-un álnéven Liebefeldben, bár nem kizárt, elemzők szerint egyes beszámolók összekeverhetik a két fiút, mivel Dzsong Un bátyja, Dzsong Chol is ezekbe az intézményekbe járhatott azonos időszakban. A Svájcban töltött évek alatt a nagynénjük vigyázott rájuk, ő később Bernben az amerikai nagykövetségnél menekültjogért folyamodott. Az egykori osztálytársak visszaemlékezéseiből egész komplex képet kaphatunk a tinédzser Dzsong Unról. A legtöbben azt állítják, a fiú soha nem tett politikai megjegyzéseket, nem bírálta Amerikát, sőt valósággal rajongott a hollywoodi színészekért és a kosárlabdáért. Jean-Claude Van Damme és Jackie Chan karatemozdulatait szerette utánozni az osztálytársak előtt, akik viszonylag visszafogott és csendes, de humoros fiúnak tartották. Egyikük azonban emlékszik egy olyan esetre, amikor a fiatal Kimből előbújt a minidiktátor. Már az is szokatlan volt a vendégeskedő haverok számára, hogy a fiúnak saját személyzete és szakácsa van, egyiküket azért szidta le nagyon, mert nem volt elég meleg a felszolgált spagetti. Állítólag egyik barátjának még azt is elárulta, hogy ő az észak-koreai vezető fia. Joao Micaelo, a portugál származású egykori osztálytárs elmondta, Kim rajongott a kosárlabdáért, és mindig elérte, hogy az történjen a pályán, amit ő akart – derült ki a The New York Times és a Haaretz Kim-portréjából. Míg bátyja egy-egy mérkőzés után csak lesétált a pályáról, ő hosszú ideig oktatta a társakat, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Kedvenc csapata az NBA-ből a Chicago Bulls volt, egy ízben az osztálytársának meg is mutatta a szobájában kihelyezett relikviákat. Ezek között szerepelt két különleges kép: az egyiken a későbbi diktátor Toni Kukoč Bulls-játékos, a másikon pedig Kobe Bryant Lakers-játékos mellett volt látható. Marco Imhof, egy másik barát a sajtónak elmondta, míg a többi gyerek csak áhítozott a Nike cipők és az NBA-s mezek után, a koreai fiúk mindig abban játszottak. A meccseket általában két koreai nő folyamatosan filmezte, amit a csapattársak furcsálltak. Azt hitték, ez valami helyi szokás. Sőt, sajtóinformációk szerint egyszer egy sofőr a kosárrajongó tinédzsert elvitte Párizsba, hogy megnézzen egy NBA-meccset élőben. Akkoriban csak egy amerikai alakulat turnézott Párizsban egy McDonald’s-kupán: a Chicago Bulls. A kétnapos rendezvényt a tengerentúli gárda fölényesen nyerte, a torna legértékesebb játékosa Michael Jordan lett 55 ponttal. A nagy eseményt vélhetően a tini Dzsong Un élőben szurkolhatta végig. Úgy tűnik, a tizenéves fiú pillanatok alatt beilleszkedett a nyugati környezetbe, sok barátot is szerzett. Boldogulását és biztonságát helyi információk szerint egy idősebb diák biztosította, aki a gyanú szerint a személyes testőreként
Életképek Észak-Koreából, melyek miatt Eric Lafforgue fotóst örökre kitiltották az országból
“Az észak-koreai hadsereget az egyik legjobbként és legfontosabbként tartják számon a világon. Ám ha belelátsz az emberek mindennapjaiba, gyakran láthatsz katonákat, amint alantas munkát végeznek.” “A hatósági szervek gyűlölik az efféle képeket. Mikor megpróbáltam nekik elmagyarázni, hogy szegénység mindenhol létezik, akkor sem engedélyezték az ilyen fotókat.” “Kemény időkben (ami itt körülbelül megfelel a “mindig”-nek) rengeteg gyerekmunkást láthatunk a mezőkön dolgozni.” “A kormány megtiltja, hogy láthatóan éhező emberekről készíts képeket. Mint például ez a férfi…” “…vagy mint ez a kisfiú.” “Tilos olyan emberekről felvételt készíteni, akik nem “jól öltözöttek”. Az idegenvezetőm szerint ez a férfi nem volt olyan állapotban, hogy lefotózhassam.” “Gyerekek elszóródott kukoricát szednek fel az út széléről Begaebong közlében.” “Egy nő áll a katonákból álló tömeg kellős közepén. Ezt nem szabadott volna lefotózni, mivel a kormány nem enged képeket készíteni a hadseregről.” “A demilitarizációs övezetben (Észak- és Dél-Korea közötti határsáv) könnyű képeket készíteni, ám ha túl közelről akarsz lefotózni egy katonát, akkor megpróbálnak leállítani.” “Sem katonákat, sem cigarettázó embereket nem lehet lefotózni. Ez tehát kétszeresen tiltott kép. “Mikor elmentem a Pyongyang-i delfináriumba, azt mondták, az állatokat fotózhatom, a közönségben ülő katonák azonban nem lehetnek rajta a képen. A közönség 95%-a katonákból állt.” “A kormány gyűlöli azokat a képeket, ahol a katonák pihenés közben láthatók. Ez a fotó nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kitiltottak az országból.” “Egy férfi fürdik a folyóban vidéken. Ha eljössz a nagyvárosból, ez elég gyakori jelenség.” “Sok halásznak nincs rendes csónakja, ezért használt autógumival eveznek ki a vízre. Nem eladásra kínálják a kifogott halakat – örülnek, ha ételt tudnak hazavinni a családjuknak.” “A kamerámat elkobozták a Chongjin-ba tartó kirándulás idejére. Nem tudtam mire vélni a dolgot, ám mikor megláttam az éhező embereket, rájöttem miért.” “Ez a férfi pihent Chilbo közelében, a tenger mellett. Az idegenvezetőm azt mondta, töröljem ki ezt a képet, mivel a nyugati média biztos azt fogja gondolni, hogy a férfi halott.” “Kaesong-ban a demilitarizált övezetben be vagy zárva egy hotelbe, hogy ne láthasd, mi folyik a falakon kívül. Azt mondják, az emberek ugyanolyan körülmények között élnek, mint te a szállodában. Hát, nem éppen.” “Nyugaton sok ilyen embert lehetett látni: füvet szednek, hogy megegyék azt, mert más nincs. A hatósági szervek nagyon dühösek lettek, mikor meglátták ezt a képet.” “Az embereknek kötelező közmunkát végezni. Régebben az ilyen típusú képeket jó néven vették, míg rá nem jöttek, hogy a külvilág kényszermunkaként gondol rá.” “Mikor elmentünk ezek mellett az öreg épületek mellett, megkértek, hogy ne vakuzzak. A “hivatalos verzió” szerint azért, nehogy megijesszem az itt élő embereket.” “Az emberek rendkívül paranoiásak Észak-Koreában. Megkértek, hogy töröljem ezt a képet, mivel azt feltételezték, otthon biztosan azt fogom mondani, hogy a képen szereplő emberek hajléktalanok. Nem azok, csak pihentek.” “Az olyan fotókat, ahol az emberek mosolyognak a politikai vezetők portréinak közelében, a tiszteletlenség jelének tartják. Soha ne fotózz bolondozó embereket Kim portréjával együtt!” “Bár egyre több autót látni Pyongyang-ban, a vidékiek és földművelők nincsenek hozzászokva. Itt épp gyerekeket láthatunk, akik úgy játszanak a forgalmas út kellős közepén, mintha nem is volnának ott autók.” “Pyongyang-ban két szupermarket van, ahol mindent, de tényleg mindent lehet kapni. Csak a gazdag réteg léphet be ide.” “A Pyongyang-i művészeti múzeumban áramszünet volt, mikor ott voltunk. A tárlatvezető azt mondta, az “Amerikai Embargó” miatt van.” “Talán ez az egyik legnevetségesebb tilalom: Majdnem leszedték a fejem, mert úgy fotóztam le a festményt, hogy az még nem volt készen.” “A Songdowon Children’s Camp egy játszópark gyerekeknek. A vidékről jött gyerekek nem mernek rálépni a mozgólépcsőre, mivel még sosem láttak ilyet és félnek tőle.” “A hatósági szerveknek két okból sem tetszett ez a kép: Először is, a srác fején “furcsán áll” a sapka. Másodszor pedig ugyebár tilos katonákat fotózni.” “A Pyongyang-i metró a legmélyebben található metrórendszer a világon, mivel óvóhelyként is funkcionál arra az esetre, ha háború törne ki. Azt mondták, töröljem ki ezt a képet, mert rajta van az alagút is.” “Az öltözködés nagyon fontos Észak-Koreában. Mikor megkérdeztem ezt a két fiatalt, hogy lefotózhatom-e őket, a lány ragaszkodott hozzá, hogy előbb megigazítsa a fiú ruháját.” “Mikor meglátogatsz egy családot, az idegenvezető jó néven veszi, ha lefotózod, hogy a háztartásban már van számítógép. Ám mikor észreveszi, hogy nincs áram ami működtesse a gépet, megkér, hogy töröld ki a képet.” “Rengeteg fáradt embert láthatsz az utak szélén ülni, mivel sokaknak órákat kell biciklizniük nap mint nap, hogy munkába tudjanak járni. Tilos róluk fényképet készíteni.” “Bár a kormány leállította a fekete kereskedelmet, az ún. “szürke piac” fölött szemet hunynak. Ez, ha nem is sokaknak, de néhány embernek biztosítja a napi betevőt.” “Ritka példája a “fegyelmezetlen gyerek”-nek. Busszal haladtunk északon Samijyon kis utcáin, mikor ez a kisfiú beállt a busz elé.” “A sorban állás az emberek napi rutinját képezi. Itt épp munkába igyekeznek, és sorban állnak, hogy feljuthassanak egy buszra.” “Pyongyang az egyik olyan város, amit a külföldiek látnak Észak-Koreából, ezért nagy hangsúlyt fektetnek az épületek külsejére. Ám ha kicsit beljebb mész, meglátod a valóságot.” forrás: aztadom.co