Az „Év legjobb természetfotósa – 2016” döntősei

Mint minden évben, 2016-ban is kiosztja az „Év legjobb természetfotósa” díjat a londoni Nemzeti Múzeum – aminek döntőseit itt láthatjátok. Ezeknek a képeknek olyan erős vizuális világa van, aminek eléréséhez iszonyatosan jó időzítés, türelem és tudás kellett. Összesen 95 országból, több mint 50000 fotográfus adott be pályamunkát. A végső eredményt október 21-én hirdetik ki. Sam Hobson Willem Kruger Lance Van De Vyver Alexandre Hec Audun Rikardsen Iago Leonardo Potyo Imre Dhyey Shah Mario Cea Isaac Aylward Scott Portelli forrás: newhorizon.hu  

Rendkívül hatásos képek újszülöttekről – egyből a császármetszés után

A legtöbb csecsemős fotó egy nagyon helyes kisembert mutat, aki alszik kedvesen, az anyukája fogja vagy esetleg sír és pisil, miközben mindenki mosolyog a háttérben. Gyereke születése után, egy Christian Berthelot nevű fotográfus belekezdett a „Ceasar” nevű projektjébe, ahol egyből császármetszés után, a köldökzsinór elvágása pillanatában fotózta le a meggyötört csecsemőket. A beállítások kifejezetten a megszokott újszülöttábrázolás ellentétei; nem idilli pozícióban mutatja a gyermekeket, hanem úgy, mint akik éppen most győztek életük legelső küzdelmében.                 forrás: newhorizon.hu

Megrázóan gyönyörű képek: esküvő a halott városban

A szerelem erősebb a halálnál, az élet győzedelmeskedik – hirdetik ezek a fotók.     A szíriai szerelmespár úgy döntött: a rommá bombázott halott városban, Homsban örökítik meg egybekelésük pillanatait. A drámai képekkel a fotós, Jafar Meray azt kívánja ábrázolni, hogy az élet erősebb a halálnál. JafaR Photography Facebook A szerelem és a háború azonos síkon való ábrázolása, az éles kontraszt még jobban kihangsúlyozza mindazt a szörnyűséget, amit egy véres polgárháború és annak évtizedekre szóló utóhatásai jelenthetnek. A szerelmespár, akik a szörnyű díszletek közé elhozzák a fényt, a 18 éves Nada Merhi és a 27 esztendős Hassan Youssef, aki a szíriai hadsereg katonája.   JafaR Photography Facebook A képek fogadtatása azonban megosztotta a közvéleményt. Vannak, akik a szíriai kormány propagandájának tekintik a fotósorozatot. Többen kétségbe vonják. hogy ilyen körülmények között egyáltalán lehetséges volna hasonló fényképeket készíteni – háborús övezetről beszélünk, a beállított képek elkészítése pedig nem pár pillanatos tevékenység.           forrás: ma.hu

12 Nyugtalanító fotó olyan emberekről akiket holtan fotóztak II.

Előző képekért kattints ide  13. A fotós ezen a képen úgy állította be a középen látható kislányt, hogy az apja vállán támaszkodik, ezzel azt a látszatot kelti, mintha a lány még élne. 14. Voltak olyan holtak,  akiket nem lehetett élőként beállítani. 15. Gyakori volt, hogy a családtagok az elhunyt szeretteikkel szerepeltek a fotón. 16. Nehéz lehetett a szülőknek  nyugodt arcot vágni a fotózás alatt, miközben nyilvánvalóan szenvedtek a gyermekük elvesztése miatt. 18. Elképzelni sem lehet milyen nehéz volt a szülőknek egy ilyen fotó elkészítése, ugyanis akkoriban a fotózás lassú folyamat volt, és nem mozoghattak közben. Akár 10 percig is így kellett maradniuk. 18. Ezen a képen jól láthatjuk, ahogy a szülei feszülten koncentrálnak miközben a halott lányukat tartják karjaik között. 19. Mintha a szemét törölné a halott kislány. 20. Ez az utólag színezett kép mindent elárul. 21. A magasabb kislány mögött látható egy állvány, ami tartja a testét, ő az elhunyt. ( a lábánál)

17 pillanat, amiért egy fotósnak megéri élni

Mutattunk már be az oldalon véletlenül lencsevégre kapott hihetetlen pillanatokat, ekkor sokan egyből Photoshop-ot kiáltottatok. Persze, kétségkívül lehet, hogy sokan élnek a képszerkesztő szoftver használatával, azonban higgyétek el, hogy vannak olyan profi és amatőr fotósok világszerte, akik egész életükben egy ilyen pillanat megörökítésére vágynak. Mint ahogy azt is biztosan sokan tudjátok, illetve tapasztaltátok, hogy az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, sokszor kitalálni sem lehetne olyan helyzeteket, amiket ő produkál. Mindezektől függetlenül nézzétek meg ezeket a képeket, és mindenki maga döntse el, hiszi-e, hogy ezek nem manipulált képek. Vannak köztük roppant viccesek, és olyanok is, melyek megdöbbentőek, s azt hihetnénk, hogy ezeket sosem lehetne még egyszer lencsevégre kapni. http://eszmeletlenvilag.hu/

Eddig nem látott fotók Hitler titkos bunkeréből

A LIFE magazin eddig soha nem látott fotókat tett közé Adolf Hitler bunkeréről. A fényképeket William Vandivert készítette 1945-ben. Ő volt az első nyugati fotós, aki Hitler bukása után először fényképezhette annak menedékét, a Führerbunkert Berlinben. A képek a Führerbunker belsejét mutatják, ahol Hitler és Eva Braun töltötte élete utolsó pillanatait Berlinben. Az 56 éves Adolf Hitler és az akkor 33 éves Eva Braun, Berlin szívében a Harmadik Birodalom bukása során halt meg, 1945 április 30-án. A házaspár az utolsó néhány hónapot együtt töltötte a bunkerben, ahonnan Hitler irányította a katonai műveleteket. Haditudósítók vizsgálták Hitler kanapéját, hogy megállapíthassák, hogyan lett öngyilkos. Vandivert tudósítása szerint Hitler és Eva Braun is pisztollyal vetett véget életének, Hitler pedig a kanapé elé rogyott össze. Később kiderült, hogy csak Hitler használt pisztolyt, Eva Braun pedig ciánkapszulát vett be. A kanapé, ahol Hitler és Eva Braun öngyilkos lett. Egy kiürített páncélszekrény. XVI. századi festmény egy olajoshordón. Megégett papírok és feljegyzések Hitler dolgozóasztalán. Szétfeszített zár a bunker egyik ajtaja helyén. Hitler parancsnoki szobája a föld alatti bunkerben. A bunkert az SS részben felégette, hogy megsemmisítsék a fontos iratokat. William Vandivert 1930 és 1948 között fotózott a LIFE magazinnak. A fotós 1992-ben hunyt el. forrás: erdekesvilag.hu

Nem minden kísértetfotó, ami fénylik!

Ma küldte egy olvasónk ezt a képet, szeretett volna információt kapni róla, hogy miképp kerülhetett oda az az áttetsző alak a tűz mellé. Ami elsőre feltűnik a képen, hogy a nő a jobb oldalon hasonlóképpen van elmosódva mint a „szellemalak”.  Balatoni nyaralásunk során készítettem ezt a képet egy este arról ahogy a szomszéd éget a jobb oldalt a kocsifelhajtón látható ember aki lehajol a szomszéd. És bal oldalon kb az út közepén látható a „szellem”. Láthatóan átlátszó és csámpásan áll és a felsőteste kb a deréktájtól homályos lesz. Nem tudtuk mivel magyarázni. Egy a biztos az égetőn és rajtam kívül senki nem volt az utcán hajnali 2-kor, ráadásul direkt akkor fényképeztem le a tüzet amikor nem ment arra senki. Elkértem ezután emailben az eredeti fotót, mert a facebook-on átküldött képről leszedi az oldal az információkat, hogy milyen beállításokkal készült a kép, milyen típussal, stb. Nézzük meg a beállításokat (jobb sarok) Ezután kíváncsiságból elővettem a fotó masinámat (Finepix S4000), és ugyanezekre az értékekre állítottam. Ime az elkészült kép, amit nagyjából hasonló erősségű fény mellett fotóztam a monitorom előtt: Mint látható, elégé nagy a hasonlóság. Nagyjából annyit kell tenni egy ilyen fotó elkészítéséhez, hogy a rekesz időt magasabbra kell állítani, és így a mozgó tárgyak (esetemben a kezem) áttetszőek lesznek. Nem csak a digitális fényképezőkkel lehet ezt megcsinálni, és nem is egy új találmány ez. A fotózás őskorában percekig kellett állni a fényképező előtt mozdulatlanul, különben szintén ilyen elmosódott alakok jelentek meg a képen. A fentebbi képen is jól látható, ahogy a nénike nem bírta kivárni hogy elkészüljön a kép, és amint elsétált a helyéről, máris áttetsző lett. Éppen úgy, ahogy a bácsika mozgó keze is. Szóval nem is kell Photoshoppot használni egy „élethű kísértet fotó”-hoz, olykor elég egy jó beállítás!