Halálos Halloween

Lezuhant repülő, eltűnt lányok, megmérgezett gyerekek szerepelnek a következő igaz rémtörténetekben. Szombaton Halloween, ami a horror, természetfeletti világ, paranormális jelenségekért rajongók kedvenc napja, ezért ironikusnak találhatjuk, ha valaki éppen ezen a napon hal meg természetes módon, vagy erőszakos cselekmények hatására. A következő rémtörténetek olyan halálesetekről szólnak, amelyek Halloween napján történtek. Patricia Spencer és Pamela Hobley eltűnése: 1969. október 31-én a két tinédzser együtt sétált haza az iskolából, ami eleve furcsa, mert a lányok nem igazán kedvelték egymást. Mivel a tinik sosem értek haza, ezért a hatóság keresni kezdte őket. A nyomozásból arra következtettek a rendőrök, hogy a lányokat ismeretlenek rángatták be a kocsijukba, majd Halloweenkor megölték őket. Mivel se szemtanúk, se bizonyíték nincs, ezért az ügy a mai napig megoldatlan. Az EgyptAir 990-es járatának végzete: 1999. október 31-én szállt fel az EgyprAir 990-es járata, hogy New Yorkból Kairóba vigye az utasokat, ám a repülő lezuhant. A tragédiában 217-en haltak meg. Állítólag a katasztrófa nem a véletlen műve volt, hanem Gameel Al-Batouti, az első tiszt hajtotta végre. Gameel megvárta, amíg a pilóta kimegy a mosdóba, majd kikapcsolta a robotpilótát és az Atlanti-óceánba vezette a repülőt. A tömeggyilkosság oka valószínűleg az volt, hogy a felszállás előtt néhány órával lefokozták az első tisztet. Az egyiptomi légyügyi hatóság hivatalos jegyzőkönyve viszont műszaki meghibásodással magyarázta a tragédiát. Harry Houdini halála: Budapesten, Weisz Erik néven született a híres illuzionista, aki Amerikába költözött a családjával. Amikor Harry nem a mutatványaival volt elfoglalva, akkor szeretett a halottakkal kommunikálni. Ez valószínűleg nem segített volna neki 1926 Halloween éjjelén, amikor perforált vakbél miatt meghalt. Az illuzionista tulajdonképpen magának okozta a bajt, amikor a McGill egyetemen kijelentette, hogy nyugodtan hasba üthetik, mert olyan erős a hasizma, hogy bármit kibír. A kihívást volt, aki elfogadta, és jókorát behúzott a férfinak. Ez nem okozott azonnali problémát, de később, az ütés hatására, Houdini vakbele szétrobbant. Ehhez hozzájárult az, hogy komoly vakbélgyulladásban szenvedett, amivel nem ment el orvoshoz. Az 52 éves Houdini az egyetemen történtek után halt meg. Sokan még ma is úgy gondolják, hogy a férfi tisztában volt a betegségével, és direkt nem kért orvosi segítséget. Timothy O’Bryan mérgezése: Régi városi legenda, hogy Halloweenkor mérgezett édességet adnak a gyerekeknek. A rémtörténet nem teljesen alaptalan, mert egyszer tényleg előfordult egy ilyen eset. 1974 Halloweenján a 8 éves Timothy O’Bryant megmérgezte a saját apja. Ronald Clark O’Bryan ciános cukorkákat adott fiának, lányának és gyerekei néhány barátjának. A férfi abban reménykedett, hogy eltereli magáról a gyanút, ha több személyt mérgez meg. Az apa azért próbálta megölni a gyerekeit, mert meg akarta szerezni az életbiztosításukat. A rendőrséget azonban nem tudta átverni. A férfit 1975. június 3-án halálra ítélte a bíróság. Az ítéletet 9 év múlva hajtották végre. Túlzottan igazi dekoráció: Halloween idején sokan próbálják olyan dekorációval feldobni az otthonukat, amely a lehető legélethűbb, emiatt fordulhatott elő az, hogy 2005-ben egy holttestről sokáig nem derült ki, hogy igazi. Az október 26-án történt esetben egy nő elhatározta, hogy a forgalmas frederica-i házsoron, Delaware-ben felakasztja magát az egyik fára. Az emberek csak több óra után jöttek rá, hogy a holttest nem a dekoráció része. Forrás: trueway.hu
Rémtörténetek a londoni temetőkből

Nyomornegyed, járványok forrása és tragikus gyilkosságokról vallanak a városi sírkertek. A londoni temetők hemzsegnek a paranormális jelenségektől, ami nem meglepő, ha közelebbről megismerkedünk a sírkertek rémes múltjával. A viktoriánus korban ugyanis olyan hanyagul kezelték a temetőket, hogy az reformra szorult. Ennek volt a legelkötelezettebb híve George Alfred Walker, aki egy egész könyvet írt a londoni temetőkkel kapcsolatos problémákról. Az egyik ilyen gond az volt, hogy éjszaka nem a szellemek, hanem a sírrablók jelentek meg a temetőkben. Walker leírta, hogy a temetők felől borzalmas szag terjeng, mert a rablók kiásták a tetemeket, megcsonkították azokat, majd újra eltemették őket, ám ilyenkor több emberi maradványt is a földön hagytak. A szagért az is felelős volt, hogy több koporsón vágtak egy lyukat, hogy a gázok könnyebben távozzanak, ám így a betegségek is gyorsan terjedtek. Az is problémát okozott, hogy a koporsókat gyakran tüzelőnek használták, az emberi csontokat pedig trágyának. Walker makacsul kiállt a temetők reformjáért, hiszen a szag mellett tudta, hogy a járványok hatalmas pusztítást okoznak, ám a koleravírus volt az, ami igazán szükségessé tette a reformokat. A londoni temetők egyes sírjai is szörnyű történetet mesélnek el, amelyek hallatán nem meglepő, ha nyughatatlan lelkek bolyonganak a sorok között. Elizabeth Siddal: John Everett Millis Siddal történetéből nyert ihletet Ophelia alakjához. Siddal beteges lányként órákat pózolt egy fürdőkádban, majd évekig modellként dolgozott. A nő később megismerkedett Gabriel Rossettivel, akihez feleségül ment. A pár házassága nem volt boldog, mert miután a gyermekük halva született, Rossetti rengeteg nőve megcsalta a nejét, aki 1862-ben megölte magát. A holttestét a paranormális körökben híres Highgate temetőben hantolták el. Jane Clouson: Jane Marie Clouson tragédiája szomorú emlékeztetője annak, hogy az 1800-as években milyen problémákat jelentettek a társadalmi különbségek. A 17 éves Jane története 1817-ben repít vissza minket. A lányt vérbe fagyva, de még életben találták meg, ám a kórházba szállítás után néhány nappal meghalt. A támadás előtt Jane Ebenezer Pook családjánál dolgozott. Jane csendes, tisztelettudó alkalmazott volt, ám másfél héttel később kirúgták, és csúnyán összeverték. A nyomozásból kiderült, hogy a lánynak viszonya volt Edmunddal, a család fiával, ám a férfi letagadta a kapcsolatot, és azt állította, hogy Jane mocskos volt. Ez az állítás valószínűleg igaz, mert Jane 7 hónapos terhesen halt meg. Edmund azonban ennyivel nem úszta meg a gyanúsítást, hiszen korábban ő vásárolta azt a kalapácsot, amelyről kiderült, hogy az volt a gyilkos fegyver. Ennek ellenére a férfit később elengedték, ám a londoni polgárok fellázadtak, és később feljelentették a Pook családot, Az, hogy ki gyilkolta meg Janet, örök rejtély maradt. Cross Bones Temető: A XII. század óta létezik az a sírkert, ahova azokat a rossz hír nőket temették el, akik South Banken dolgoztak. Mivel ezek a nők nem éltek istenfélő életet, ezért nem nyugodhattak szent temetkezési helyeken. A Cross Bones temető évszázadokig a legismertebb nyomornegyed volt Londonban. Az 1830-as és 1840-es években egyre több holttest került jelöletlen sírokba, majd 1853-ban bezárták a temetőt. A papság ekkor aggódni kezdett, mert szerintük nem temették elég mélyre a holttesteket, s ebben nem tévedtek, mert több elhunytat csak 60 centi mélyre földeltek el. Később 148 csontvázat emeltek ki a földből. 1883-ban építési területté nyilvánították a temetőt, ám a járványveszély miatt nem építettek ide semmit. Napjainkban pedig tárolóterületnek használják az egykori temetőt. (Forrás: trueway.hu)
Vidámpark horrorsztorik [18+] I. rész

Mindenki szereti a vidámparkokat! A vidámpark egy varázslatos hely. ahol mindenki jól érzi magát, tökéletes hely, hogy az ember egy kicsit szórakozzon, kikapcsolódjon. Viszont a vidámparkoknak sajnos van egy árnyoldala is. Soha nem tudhatjuk, mikor történik egy tragikus baleset egy meghibásodás miatt, vagy valakinek a gondatlanságából. Íme a legszívszorítóbb balesetek a vidámparkok történelmében: Matterhorn Bob, Disneyland, Anaheim, California Matterhorn- hegy mintájára készült ez a gyönyörű környezetben levő hullámvasút. 1964-ben írta be magát a vidámparkokban történt balesetek történelmébe, amikor is egy 15 éves fiú felállt a hullámvasúton menet közben és kiesett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy 3 nap múlva meghalt. Göncölszekér, Battersea Park, London, Egyesült Királyság A Göncölszekér egy fából készült hullámvasút. A London’s Battersea Parkban történt baleset az egyik legtragikusabb a vidámparkok történelmében. 1972. májusában az egyik szerelvény felhúzás közben elszabadult, majd visszaereszkedett nagy sebességgel, és egy másik szerelvénnyel összeütközött. A balesetben 5 gyermek vesztette életét, 13 pedig megsérült. Hydro, Oakwood Theme Park, Pembrokeshire 2004. áprilisában egy 16 éves lány halt meg, miután kizuhant a hullámvasútból. Olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy szinte azonnal életét vesztette. Későbbi vizsgálatok alapján kiderült, hogy a személyzet mulasztása okozhatta a lány a halálát, mert nem ellenőrizték rendesen a biztonsági öveket. Ride of Steel, Darien Lake, Darien, New York 2011. júliusában az iraki háború veteránja James Hackemer vesztette életét itt, akinek egy háborús robbantás következtében mindkét lábát amputálni kellett. Ilyen fizikai állapotban fel sem ülhetett volna a hullámvasútra. Később kiderült, hogy a személyzet mulasztása miatt történt a tragédia. Cyclone, Coney Island, New York, New York A „Ciklon” elnevezésű hullámvasút 1927-ben épült, de kijelenthetjük ,hogy az USA legszerencsétlenebb vidámparkja. 1985. májusában a 29 éves férfi vesztette életét a hullámvasúton miután felállt, és beverte a fejét egy vonóhorogba. Mindössze 3 év elteltével egy 26 éves férfi is hasonló körülmények között halt meg ugyanitt. 2007-ben pedig bekövetkezett az újabb tragédia, egy 56 éves férfi eltörte a nyakát, pár nappal később pedig belehalt a sérülésekbe. A Gauntlet, Camelot Theme Park, Lancashire, Egyesült Királyság 2001. októberében a Camelot Theme Park egyik alkalmazottját gázolta halálra a hullámvasút miközben karbantartási munkát végzett. A park pénzbírságot kapott, mivel nem tartották be a biztonsági előírásokat, majd 2012. novemberében be is zárták. Flight Commander, Kings Island, Mason, Ohio Egy 32 éves nő vesztette életét életét 1991-ben, miután kizuhant a hullámvasútból. Szinte hihetetlen, de az eset előtt pár órával halt meg áramütés következtében szintén ebben a vidámparkban 2 ember, miközben segíteni próbáltak egy másik emberen, aki beleesett a park tavába. Texas Giant, Six Flags Over Texas, Arlington, Texas 2013. júliusában egy 52 éves nő halt meg, szintén azért, mert nem volt rendesen rögzítve a biztonsági öve, és kizuhant menet közben a hullámvasútból. Alpine Slide, Action Park, Vernon, New Jersey Ezt a vidámparkot tartják a világ legveszélyesebb parkjának, „Baleset Parknak” is szokták nevezni. 1980. májusában egy alkalmazott vesztette életét miután a bobpályán szerelvénye felborult, ő pedig egy sziklába olyan erősen beverte a fejét, hogy azonnal életét vesztette. Azonban nem csak ez az egy tragikus dolog róható fel a vidámpark számlájára. A parkban található tóba is több ember belefulladt már. Forrás: google
10 Bizarr kép, a rendőrség múltjából! [Csak erős idegzetűeknek!]

Régen a nyomózoknak nem volt egyszerű a munkájuk. Nagyjából csak akkor kapták el a tettest, ha azt a helyszínen elkapták, vagy beismerő vallomást tett saját magáról. Azóta a techonlógia sokat változott, de lássuk hogy melyek is voltak azok a dolgok, amelyek a mai bünügyihelyszínelők munkáját elősegítették. Az alábbi képet arra használták, hogy megmutassák a rendőrőknek, hogy miképp lehet kiszámítani, hogy milyen irányból történt a fejlővés. Ezt az állványt használták akkor, ha felülről szerették volna lefotózni a holtestet. Ruha a nyak körül, feltételezhető hogy azzal ölték meg az áldozatot. Ezt az áldozatot 1912-ben találták meg egy park bokorjában. A személyazonosságát azóta sem sikerült megfejteni. A képen egy nőt láthatunk, késsel a kezében. Első látásra öngyilkosságnak tűnik. Azonban a korabeli ujjlenyomat vizsgálatok alapján kiderült, hogy a nő szeretője volt a gyilkos. A holtesten az elszíneződés arra utal, hogy jó pár nap eltelt, mire megtalálták a testet a gyilkosság óta. A helyszín csupa vér, az áldozatnak azonban nyoma veszett. Később sem találták meg. A vér mennyiség arra utal, hogy biztosan gyilkosság történt. Ezt az idős hölgyet így találták meg a saját lakásában. A gyilkos úgy hagyta el a helyszínt, hogy elötte még letakarta a holtestet. Ez arra utal, hogy a tettes nem képes szembe nézni a tettével. Rejtélyes haláleset: Ezt a nőt, a kádban találták meg holtan. A gyilkosság módjára nem derült fény a későbbiekben. Ez volt az egyik első bünügyi helyszín fotó. Sajnos épp egy 6 éves fiú van a képen, akig megkötöztek, és meggyilkoltak. Mielött a számítástechnika odáig fejlődőtt, hogy pillanatok alatt meglehet találni bárki ujjlenyomatát, több ezer ilyen kartont kellett össze vetniük a rendőröknek, amíg megtalálták a tettes ujjlenyomatával egyezző dossziét.
Bizarr halálesetek

Az FBI minden évben, az elkövetett 36000, gyilkossággal végződött bűneset kivizsgálása után nyilvánosságra hozza az adott év legbizarrabb ügyeit. Íme, a 12 legelképesztőbb haláleset: 1. A 36 éves Alex Mijtust a felesége gyilkolta meg, egy 50 centiméteres vibrátorral felfegyverkezve. Mrs Mijtus megunta férje bizarr szexuális kívánságait, és az 50 centis segédeszközt teljes egészében férje hátsó fertályába helyezte, olyan súlyos belső sérüléseket okozva, amibe férje belehalt. 2. A 99 éves Debby Mills-Newbroughton az utcán átkelve vesztette életét. Az idős hölgy következő nap töltötte volna be a 100-ik életévét, az úton lánya társaságában éppen a születésnapi bulijára indult volna tolószékében, amikor elütötte a szülinapi tortáját hozó teherautó. 3. Peter Stone (42) halálát 8 éves lánya okozta, akit büntetésből vacsora nélkül a szobájába küldött. A fiatal Samantha Stone úgy érezte, ezt senki nem teheti meg vele büntetlenül, ezért apja kávéjába azonnal 72 darab patkányméreg tablettát rakott. Az áldozat egyetlen korty után holtan fordult le székéről. A kislány felfüggesztett büntetést kapott, mert a bíró szerint nem volt tudatában tettének súlyosságával. A bíró később valószínűleg rájött tévedésére, amikor Samantha egy hónap múlva az anyját ugyanolyan módon próbálta megmérgezni. 4. A 17 éves David Danilt barátnője ölte meg, amikor a randevú után a fiú többet akart. A fiú ajánlatára egy duplacsövű vadászpuska adta meg a választ. Charla (a barátnő) édesapjától kapta a fegyvert „szükség esetére”. 5. Javier Halos (27) végzetét a főbérlője okozta. Kirk Weston annyira feldühödött azon, hogy az albérlő már 8 éve nem fizetett bérleti díjat, hogy egy vécédeszkával halálra verte a szerencsétlent. 6. A 44 éves Megan Fry-t 14 rendőr lőtte le, amikor a szerencsétlen nő egy kiképző lőtérre tévedt. Amikor a nő észrevette, hogy az utcán néhány rendőr halad lassan, hirtelen előugrott és azt kiáltotta „Bú!”. A rendőrök – azt gondolván, hogy egy előugró céltáblával dolguk – azonnal tüzet nyitottak rá, és a leadott 67 lövésből 40 el is találta a „céltáblát”. Az egyik rendőr szerint a nő „nagyon valódinak” tűnt. 7. A 20 éves Julia Smeeth-t Michael nevű bátyja egy mobiltelefonnal verte agyon, mivel a lány túl sokat beszélt. Az áldozat halálát egy törött antenna okozta. 8. A híres amerikai atomtudós, Harold Simms meggyilkolta feleségét, mert az megcsalta a szomszéddal. Az asszony szemfestékét kicserélte uránium tartalmú keverékre, ami 3 hónap alatt végzett Helena Simms-szel. Bár az áldozat a sugárbetegség összes szimptómáját mutatta (kihullott a haja, megromlott a látása), sosem került orvoshoz. 9. John Joe Winter őrmester a felesége autóját megpakolta Trintynitrate nevű robbanóanyaggal (hasonló a C4-hez), és felrobbantotta. A hölgy Ford Taurusa 750 kg robbanóanyagot tartalmazott, ami közel a duplája a 168 áldozatot követelő oklahomai terrortámadás során használt robbanóanyagnak. A robbanást 14 kilométer távolságból is lehetett hallani. Az autó és az áldozat darabjait sosem találták meg, ellenben egy 55 méter mély krátert igen. Az útból kb. 500 méter tűnt el. 10. A 35 éves Patty Wintert szomszédja ölte meg. Falt Hame (a szomszéd) évek óta építgetett egy F6 Phantom repülőgép sugárhajtóművet a kertjében, ami miatt a szomszédasszony erősen tiltakozott a hatalmas hang és a tűzveszély miatt. Miután az asszony feljelentette, egy vasárnap reggel Hame áthívta szomszédját egy csésze kávéra, hogy közben megbeszéljék a helyzetet. Az asszony nem tudta, hogy galád szomszédja megváltoztatta a hajtómű helyzetét. Amikor hazafelé tartott, Hame beindította a sugárhajtóművet, aminek forró gázcsóvája azonnal megölte a szomszédot, körvonalait beleégetve a betonba. 11. A homoszexuális Michael Lewis a „Die Hard – Az élet mindig drága” című filmből merített inspirációt, hogy leszámoljon család barátjával. Elkábította Tony Berry-t, beöltöztette egy kétoldalas hirdetőtáblába, amelynek egyik oldalán a „Halál a niggerekre!”, a másikon pedig az „Isten szereti a Klu Klux Klant!” feliratokat mázolta. Lewis ezután áldozatával Harlembe hajtott, és kitette az utcán a szerencsétlent. Berry 2 percen belül halott volt. 12. A 26 éves Conrad Middletont ikertestvére gyilkolta meg, miután nem tudtak megegyezni a szüleik halála után rájuk hagyott ház tulajdonjogán. Conrad légúti problémával küszködött, nem érezte a szagokat, ezt kihasználva Brian kinyitotta a házban található 3 gázcsapott, gázzal elárasztva azt. Kint hagyott az asztalon egy doboz szivart, egy öngyújtót és egy cetlit, „Bocsáss meg” felirattal. Conrad rágyújtott, egy mozdulattal elpusztítva a házat és saját magát.
Az elátkozott festmény újabb áldozatot szedett!

Újabb rejtélyes haláleset történt az „elátkozott festmény” kapcsán, miután kiállították az Ír nemzeti galériában. Az alkotást, egy 1900-as évek elején élt titokzatos művész készítette, akiről csak annyit tudnak a művésztörténészek, hogy a saját vérével festette a festményt, és miután kész lett a művel, azután öngyilkosságot követett el. Bizonyos elméletek szerint, a festő okkultizmussal foglalkozott, és úgy gondolta hogy a festményében fog tovább létezni a lelke. Mivel a festményt a rejtélyes mendemondák miatt elégé nagy népszerűség övezte, folyamatosan újabb, és újabb művészgalériák versengtek azért, hogy bemutathassák. A lelkesedés azonban hamar alább hagyott, miután folyamatosan rejtélyes halálesetek történtek az aktuális galériában ahol bemutatták a képet. Az egyik ilyen híres eset, mikor egy műkedvelő sósavat öntött az arcára otthon, miután délelőtt megnézte a festményt. Ilyen, és ehhez hasonló történetek övezik a festmény útját, amelynek legújabb áldozata egy három gyerekes anya volt. A nő megszállottja volt az okkult dolgoknak, lefényképezte a festmény, ugyanis szerette volna ha az elkészült fotót kiakaszthatja a saját lakásában. Sajnos erre már nem volt lehetősége, ugyanis miután látta a festményt, két napra rá agyvérzés következtében meghalt. Az elátkozott festményt azóta a galéria pincéjében tárolják, és egyelőre nem kívánják kommentálni az újabb halálesetet.
Rejtélyes okokból lett öngyilkos a Francia fiú!

A Franciaország béli Arpajon történt, hogy pár fiatalt megvádoltak társuk közvetett halálával. A történet azonban nem ilyen egyszerű ugyanis, a tragédia ennél rejtélyesebb. Pierre Chasseur a 14 éves áldozat a környékbeliek állítása szerint zűrös gyerek volt, folyamatosan terrorizálta a helybéli fiatalokat. Ezért pár fiatal összefogott azért, hogy megleckéztesse Pierre-t. November 17.-én elhatározták, hogy a telepölés közelében található romos épületbe csalják a fiút. Erről a romos épültről érdemes tudni, hogy a helyi városi legenda szerint az 1800-as évek óta rengeteg olyan ember akasztotta fel magát, akiknél a családtagjaik beszámolója szerint ez nem volt indokolt.Különböző történetek születtek arról, hogy ebben az épületben kísért a ház egykori tulajdonosa, aki a 19. században azért akasztotta fel magát, mert a közösség folyamatosan támadta t, el lehetetlenítette az életét. A fiatalok bezárták a társukat ebbe az épületbe és úgy tervezték, hogy egy ott töltött éjszaka után a fiú át értékeli a dolgokat és nem lesz olyan gonoszkodó velük. Másnap reggel azonban borzalmas dolog várt rájuk amikor kinyitották az ajtót, ugyanis Pierre Chasseur felakasztotta magát. A helyi hatóságok elárulták, hogy a gondatlan fiatalokat vád alá helyezték, és egyenlőre várják az ítéletet. A rejtélyre, hogy a fiatal fiú miért is lett öngyilkos máig nem derült fény.
Rejtélyes gyilkosságok az erdőben!

A semmiből előkerülő holttestek, szétszabdalt állatok és hátborzongató jelenések színhelye volt évtizedekig az angliai Clapham-erdő, amit a mai napig nem szívesen közelítenek meg a helyiek. Megmagyarázhatatlannak tűnő fényekről, földönkívüliekkel kapcsolatos látomásokról és furcsa erők jelenlétéről már számos helyszín kapcsán születtek írásos feljegyzések a történelem folyamán. Ezen helyek egyike a Clapham-erdő Angliában, Sussex megye nyugati részén – azzal a különbséggel, hogy míg máshol az állítólagos szemtanúk bizonyítékokkal aligha tudták alátámasztani történeteiket, addig ebben az erdőben számtalan kézzelfogható, hátborzongató jelét találták annak, hogy valóban történik valami rémisztő a fák között. Érthetetlen sugárzás, holttestek és jelenések Az erdő az 1960-as években került az érdeklődés középpontjába, amikor többen is beszámoltak szokatlan fényekről, amelyeket földönkívülieknek tulajdonítottak. Mások azt mesélték, az erdőhöz érve érezték, ahogyan egy láthatatlan erő nyomja be őket a fák közé, megint másokat erős hányinger fogott el, amikor a Clapham közelében jártak. Többen azt állították, látták, amint a fák közötti ösvényen egyik percről a másikra hátborzongató szürke köd jelenik meg foltokban, mások úgy érezték, követik őket, amikor az erdőben jártak. A fényekre, az émelygésre és a ködre még lett is volna magyarázat, arra a Geiger-számlálóval mért sugárzásra azonban – amit az erdőben mértek – aligha: a mérőeszköz enyhén emelkedett háttérsugárzást mutatott ki, ami azért meglepő, mert a Clapham meszes területen található, melynek köztudottan alacsony a sugárzása. Állati és emberi áldozatok A furcsa észlelések mellé hamarosan kézzelfogható jelek sorakoztak fel, melyek arra utaltak, hogy valami valóban nincs rendjén a környéken. Miközben az 1970-es, 1980-as években számtalan bejelentés érkezett a helyi hatóságokhoz állatok eltűnéséről az erdőben, egyre szaporodtak a halálesetek is. Elsőként 1972-ben a 46 éves, kitűnő egészségi állapotnak örvendő, volt haditengerész Peter Goldsmith tűnt el túrázás közben, majd került elő 6 hónappal később, holtan. Testére egy bokorban találtak rá. 1975 augusztusában a nyugdíjas Leon Foster holtteste került elő három héttel az eltűnése után, őt 1978-ban a korábbi tiszteletes, Harry Neil Snelling követte, akinek mindenszentek estéjén veszett nyoma, miközben hazafelé tartott. 3 évvel később találták meg a maradványait, szintén a fák között. Az utolsó emberi áldozat, akit feljegyeztek, a 37 éves hajléktalan, skizofrén Miss Jillian Matthews: eltűnését követően hat héttel bukkantak rá az erdőben. Minden bizonnyal megerőszakolták és megfojtották. 1975-ben már az országos lapok is írtak az erdőben történt érthetetlen eseményekről, de egészen 1987-ig egyetlen elfogadható magyarázat sem született, és soha senkit nem gyanúsítottak az ügyben. A sátán keze A Clapham-erdő rejtélye nem csak a helyieket foglalkoztatta: a különös esetek Toyne Newton, Charles Walker és Alan Brown figyelmét is felkeltették, akik A démoni kapcsolat című könyvük kapcsán alaposabb nyomozásba kezdtek, és arra jutottak, hogy az erdőt vélhetően egy sátánista szekta vette birtokába, akik magukat Hecate barátainak (Friends of Hecate, röviden FoH) nevezik, és az erdőt rituális szertartásaikhoz használják. Ugyan bizonyítékot nem találtak, a könyv 1987-es megjelenését követően mintha elvágták volna az események fonalát: megszűntek az eltűnések, a jelenések, és bár az erdő továbbra sem volt közkedvelt kirándulóhely, érthetetlen fényekről, erőkről és ködről sem számoltak be a helyiek. Egészen 1996-ig. Máig a fekete mágia központi színtere Abban az évben ugyanis egy Hecate of Friends-szektatag – aki magát csak T-nek nevezte – kapcsolatba lépett Charles Walkerrel, és elmesélte neki, hogy valóban a szekta volt felelős a rituálisan megkínzott és megölt áldozatokért. A férfi azt is elmondta, hogy a FoH még legalább egy évtizedig kívánja használni a helyet, mielőtt újat keres magának. Charles és T találkozásai során az is kirajzolódott, hogy vélhetően magas rangú személyek is érintettek voltak a szekta tevékenységeiben, ami azt is megmagyarázza, hogy miért nem gyanúsítottak senkit hosszú éveken át a gyilkosságokkal, és miért nem avatkoztak be a hatóságok akkor sem, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy valami zajlik az erdőben. T ráadásul nemcsak mesélt a szekta tevékenységéről, de egy alkalommal megmutatta Charles Walkernek azt a helyet is, amely az otthonául szolgál az erődben. A fákból tákolt építményben két helyiség volt található, akkorák, melyekben két-három ember kényelmesen elfér a rituálék közben. A meditatív hangulatot árasztó építmény belsejében azonban volt valami rémisztő, megmagyarázhatatlan, valami, ami azt sugallta, hogy a hely rendszeresen otthont ad az okkult szertartásoknak, és használói nemcsak a fekete mágia alapos ismerői, hanem akár paranormális képességekkel is rendelkező személyek. Meglepő módon Charles és T 1996-os találkozása után ismét megszaporodtak az eltűnések, az ufóészlelések és a sejtelmes erőkről szóló beszámolók, ráadásul időről időre olyan, az okkult tudományokat gyakorlók által használt eszközökre, gyertyákra, tűzrakó helyekre bukkantak, melyek egyértelműen arról árulkodnak, hogy valakik továbbra is folytatják rettegett tevékenységüket a Clapham-erdő sötét mélyén. forrás: life.hu
A vérző falak rejtélye…

Az atlantai gyilkosságiak hozzá vannak szokva a vérhez. Gyakori arrafelé a lövöldözésből, agyonverésből, késelésből származó haláleset. Az azonban számukra is szokatlan, ha a vérhez nem tartozik test. Márpedig a 79 éves georgiai William Winston és 72 éves felesége, Minnie lakásának falából folyt a vér, és tócsákban állt a padlón. A téglaházuk 1965-ben épült. (A kép illusztráció) Minnie először a fürdőszobában vette észre a permetező vért. A házaspár 9-én, éjfél után hívta ki a rendőrséget, miután 5 különböző helyiség falából és padlójából szivárgott a vér -Én nem vérzem – mondta Will Winston. – A feleségem nem vérzik.Más pedig nincs a házban. Winstonék, miután bekapcsolták a riasztót, és bezártak minden ajtót, lefeküdtek aludni. Nem hallottak semmi gyanúsat, a riasztó sem romlott el. Steve Cartwright nyomozó elismerte, hogy jelentős mennyiségű vért találtak a házban, de sem emberi, sem állati tetemet, amelyből származhatott volna. Másnap a georgiai laboratóriumban megállapították, hogy a vér embertől származik. Cal Jackson, az atlantai rendőrség szóvivője elmondta, hogy a történetet különleges esetnek tekintik, mivel nem találtak holttestet, sem egyéb magyarázatot a vérre. forrás: jelensegek.hupont.hu
Brutálisan megkínozta a testvérét!

2001. Novemberében A Két testvér, Bill Morgan, és Ashley Morgan úgy döntöttek, hogy elköltöznek szüleiktől és végre megpróbálnak önálló életet élni az Angliai York városában. Találtak maguknak egy megfelelő házat, ahová költözhetnek. Egy szomszédjuk van, aki azonban munkája révén ritkán tartózkodott otthon. A testvéreknek csak este volt idejük kicsomagolni, mert napközben rengeteget dolgoztak. Minden úgy zajlott ahogy szerették volna, nyugalmasan. Eljött az este, a testvérek vacsora után elkezdtek pakolgatni, díszítgetni szobájukban. Ashley szobájában volt egy régi, 1805.-ben készített szekrény, benne egy poros naplóval. Az ágyon ülve elkezdte olvasgatni a naplót, amit egy kislány (Emma Smith) írt, 1912.-ben. Ashley olvasott csak olvasott, egyre jobban belemerült, amikor a szekrény magától becsukódott.. Ashley nagyon megijedt azonnal szólt is bátyjának, hogy nézze meg mi lehet a szekrény baja. Bill nem talált rajta hibát, egy kicsit nyikorgott ha kinyitották de különösebb baja nem volt. Lefekvéshez készülődtek, mikor az egész házban a lámpák pislogni kezdtek.. Azt hitték valami baj van a biztosítékkal oda kint Nem foglalkoztak vele, szobájukba mentek és alváshoz készültek. Ashley az ágyon fekve, kis éjjeli lámpájával tovább olvasta a naplót. Amiben a kislány (Emma) arról írt, hogy szülei folyton veszekedtek.. A házból nem engedték ki, és csak vacsora közben lehetett együtt szüleivel .. Utána szobájába zárták. Mikor a kislány unatkozott elkezdett dalolászni magában, beszélgetett magával elég sűrű jelleggel, és mikor „összeveszett” magával, tépkedni kezdte saját haját és üveg szilánkkal vagdosta arcát.. Ashley ezt olvasva megrémült eldobta a könyvet magától, lekapcsolta a lámpáját és aludni próbált.. Azonban nyökögésre és kislány sírásra volt figyelmes, a szekrény felé fordult mert onnan jött a hang, mikor meglátott egy „árnyékot” állni maga előtt lehajtott fejjel.. Nem tétovázott sokat, reggel az első dolga volt, hogy elmenjen egy keresztény paphoz elmondani neki mit látott, és kikérni véleményét. (Mivel a keresztény egyházak nem hisznek a szellemekben ezért a legjobb esteben is démonoknak nevezik őket!) A pap azt tanácsolta, vigyázzanak vele! (A kísértetek mérete és alakja megegyezik az élőlényekével. Mivel általában néhány ember aki tapasztalt szemmel látható szellemeket, a leggyakoribb, hogy „füstszerű”, „homályos”, „árnyékot” látnak. A parapszichológia az „anyagot” amiből a kísértetek vannak, „ektoplazmának” hívják. Tudni kell, hogy mivel a szellemeknek nincs anyagi testük, tehát szemmel nem láthatóak, ezért jelenlétük olykor hangokkal, tárgyak mozgatásával fedik fel.) Ashley tehát tisztában volt vele, hogy (Emma) szelleme (aki öngyilkos lett) ott kísért a szobájában. Ismét eljött az este, immár sokkalta furcsább dolgok történtek. Mivel Bill, Ashley bátyja hamar elaludt, Ashley kíváncsiságból és némi unalomból tovább olvasta a naplót. Kiderült, hogy (Emmát) folyton ijesztegették szüleik, mert poénosnak találták.. Emma ebbe bele bolondult, és elvágta saját torkát egy üveg szilánkkal. Emma szelleme, megszállta Ashleyt.. Tépkedni kezdte saját haját, szilánkokkal vagdosta arcát, miközben halkan, óvatos léptekkel át sétált bátyja szobájába.. Ashley, akiben Emma szelleme lakozott, azt hitte apja fekszik az ágyon. Fogott egy kést és megcsonkította vele Billt. Egyik kezét levágta, azzal kezdte ütlegelni Bill testét.. Vérszemet kapott mikor meglátta, hogy Bill menekülni próbál hatalmas kínok közt. A lány hátulról megfogta Bill fejét, és kiszúrta a szemeit, amibe azonnal belehalt. Ashleyt nemsokkal testvére brutális megkínzása után a rendőrök találták meg otthonukban, miközben Bill testére feküdve, csupa véresen sírdogált. A rendőrök kényszerzubbonyba egy gumiszobában elhelyezve zárták el Ashleyt egy York-i pszichiátrián. Két évvel később, egy üveg szilánkkal elvágta saját torkát. Írta: Miszisz Fira Heffner