Félelmetes esetei az élve temetésnek

Féltetek már attól, hogy élve eltemetnek titeket? Hogyha nem, akkor most hozunk pár esetet, hogy kissé reálisabbá tegyük ezt a fajta rettegést. Lehet, mégis érdemesebb a hamvasztást választani, hiszen mégiscsak gyorsabb elégni, mint megfulladni a föld alatt. Az élők sikolyai 2014-ben egy negyvenöt éves nőt nyilvánították halottá Görögországban. A nő elviekben rákban halt meg, temetésén részt vett az egész család és a barátok. Azonban pár órával később a sikolyokat hallottak a temetőben dolgozók. A sikoly az egyik sírból hangzott fel, mire páran ásni kezdtek, hogy kinyissák a sírt. Sajnos, mire feltörték a koporsót, addigra a nő ténylegese meghalt. Sajnos megfulladt a kriptában. Madam Blunden A régebbi korokban szépséges kriptákban temették el a gazdagokat, így amikor Madam Blunden meghalt, akkor a Holy Ghost Kápolnába temették Basingstoke-ben Angliában. A kripta egy általános iskola alatt volt, és egy nappal a temetés után a diákok furcsa hangokat hallottak lentről. Hamarosan megvizsgálták az ügyet, kinyitották a koporsót, de sajnos Madam Blunden éppen kilehelte a lelkét. A nő állítólag szétkarmolta teljesen az arcát rémületében. Amikor egy vakrandi rossz irányt vesz Sokunknak volt már része rossz randiban, de szerencsére a legtöbb mégsem élve temetéssel végződik. Mina El Huari online találkozott egy férfival, és kapcsolatot alakítottak ki mielőtt találkoztak volna. A nő később úgy döntött, hogy Marokkóba repül, hogy megismerje élőben a férfit. Szerencsére a randevú nagyon jól ment, de később El Huari összeesett a padlón randipartnere lakásán és nem ébredt fel. A férfi nagyon aggódott, hogy megvádolják külföldi vendége meggyilkolásával, ezért úgy döntött, hogy eltemeti inkább a kertben. Pár nappal később a nő csaldja keresni kezdte El Huarit, és hamarosan megtalálták az online randipartnert, aki összetörve vallotta be, hogy mit tett. Sajnos kiderült, hogy a lány cukorbeteg volt, ezért ájult el. A halálát pedig fulladás okozta. A férfi gyilkosság vádjával került a bíróság elé. Egy esküvő és egy temetés Miss Hockwalt a bátyja esküvőjére készült január 10-én reggel. Felöltözött, elindult a konyhába, de nem tért vissza. A nőt a székben találták meg élettelenül. Az orvosi vizsgálat után megállapították, hogy a nő meghalt, így az esküvő mellett temetést is tartottak. Valami azonban mégsem stimmelt, hiszen az asszonyság továbbra is élettel telinek tűnt. Később kinyitották a koporsót, amelyben szegény nő már rengeteg haját kitépte.     forrás: bizzarium.com

Száz éves képekből lett rémálom

  Tudjátok vannak azok a múzeumokban és nagyszülők padlásain porosodó száz éves fotográfiák, amikre egy pillanatnyi figyelmet sem szánunk rá, mert rég halott pózoló bácsikban és kislányokban kevés örömöt lelünk. Az oregoni Colin Batty ezt nem egészen így gondolta. Arra jött rá, hogyha megfogja a történelem elveszett és kifakult fotóit és mai abszurd elemeket rak hozzá, akkor olyan kellemesen borzongató világot és élményt teremthet, amire a jelen, kicsit unott, kicsit kifordult embere is kíváncsi. forrás: newhorizon.hu

21 Dolog ami rosszabb, mint némelyik RÉMÁLOM – DURVA! (II. rész)

A rémálokban az a jó, hogy mikor felébredünk – akkor megnyugodhatunk hogy mindez csak álom volt, és végre véget ért. Azonban számtalan olyan dolog létezik a valóságban is, ami vetekszik a legszörnyűbb rémalmainkkal is. Összegyűjtöttünk pár képet, amit biztos nem lenne jó látni élőbe, vagy találkozni vele.   11.  Egy átlagos kirakat – rémálom földön.   12.  Samara érted jön éppen!   13. A legnagyobb félelmünk a mozgólépcsőn. Mikor becsípi a cipőfűzőt…   14. Többszörös fogsor…   15.  Sziámi iker magzat… Hátborzongató   16. uhm, itt meg mi történik?   17. Kitalálod milyen állat van a padlón?   18. A tengeri csillag éppen egy rákot eszik. Na ilyen rémálmom sem volt még. Talán ma este.   19. A rémálmok wc-je.   20. Szép baba… vajon ki játszott vele?   21. Nem elég hogy cápa, még plusz szörny cápa is. Forrás: trueway.hu

21 Dolog ami rosszabb, mint némelyik RÉMÁLOM – DURVA! (I. rész)

A rémálokban az a jó, hogy mikor felébredünk – akkor megnyugodhatunk hogy mindez csak álom volt, és végre véget ért. Azonban számtalan olyan dolog létezik a valóságban is, ami vetekszik a legszörnyűbb rémalmainkkal is. Összegyűjtöttünk pár képet, amit biztos nem lenne jó látni élőbe, vagy találkozni vele.   1. Ez a krokodil 21 láb hosszú, és 1 tonna. Nem igazán lakna jól egy felnőtt emberrel sem.   2. Egy szörnyfejű unikornis fog egy babát – na ilyet is csak valami rémálmunkban láthatunk – vagy még sem?   3. Na ilyen eset után én biztos állva végezném el még a nagy dolgomat is, és folyton nézném hogy nem bukkan e elő valami hasonló “állatka”.   4.  Nem szívesen ébrednék arra, hogy ilyen párna figyel engem reggel.   5.  Ezek az édesvízi paraziták szívesen kiszívják a véredet.   6.  Ez történik, ha olyanokat húzunk le a wc-n, amit nem kellene.   7.  Ez egy tengeri sün szája. Szabad a csók!   8.  Ezek a pókok aztán nem lustálkodtak   9.  A zenehallgatók egyik legfőbb rémálma… Bemászik az ember fülébe egy pók??!!! jajj   10. Na ebbe jobb ha nem dugod bele a kezed. Rengeteg Mérgező óriás százlábú van benne. Folytatás a II. részben. sosefeledd.hu 🙂 Forrás: trueway.hu