Szellem a gyerekszobában? Kamera örökítette meg a fejét forgató játékbabát és a mozgó tárgyakat

Ijesztő jeleneteket láthatunk azokon a felvételeken, amiket egy otthoni biztonsági kamera rögzített – amit nem véletlenül szereltek fel a lakásban. Úgy tűnik, mintha egy szellem terrorizálná a kislányt. A spanyol kislány furcsa, zavaró dolgokról panaszkodott apukájának, ezért úgy döntöttek a szülők, hogy elhelyeznek néhány kamerát a lakásban. Arra azonban, amit a felvételeken láttak, valószínűleg még ők sem számítottak.Az első jeleneten a kislány a földön ülve játszik, miközben egy játékbaba elkezdi mozgatni a fejét – a kicsi természetesen azonnal kirohan a szobából, amint észreveszi. Később a nappaliban rajzolgat, amikor hirtelen megmozdulnak a körülötte lévő papírlapok, mintha elfújná őket a szél. A kislány megijed, elfut, majd bátortalanul visszajön. Ekkor úgy tűnik, mintha valaki dühösen a földre söpörne mindent, ami az asztalon található – a gond csak az, hogy itt sincs a szobában senki a gyereken kívül…   A szellemek, démonok mindig megosztó témának bizonyulnak – egyesek minden ilyen felvételről megpróbálják bebizonyítani, hogy csak hamisítvány; ezzel szemben mások egészen biztosak benne, hogy léteznek, sőt: a gyerekek látják is a szellemeket. A videót már közel 6 millióan megnézték, az eredetéről azonban még nem tudunk többet. Vajon tényleg szellem követi a kislányt minden szobába, vagy csak egy trükkfelvétellel van dolgunk? Döntsétek el ti!     forrás: csaladinet.hu

GUSZTUSTALAN DOLOGBÓL KÉSZÜLT SZALÁMIT ÁRULNAK

Étvágy aztán biztosan kell ahhoz az újfajta húsáruhoz, amelyet spanyol tudósok fejlesztettek ki. Ízre állítólag finom, csak ne tudnánk, miből készült. Az összetevők között kisbabaürülék is akad abban a hagyományostól némiképp eltérő kolbászban, amelyet Spanyolországban kísérleteztek ki. A tudósok állítják, hogy a termék kedvező hatással van az egészségre, a csecsemők kakijában ugyanis nagy mennyiségben találhatók olyan fontos baktériumok, amilyenek például a probiotikus készítményekben is vannak, többek közt lactobacillus vagy bifidobacterium. A tudósok a kisbabák székletéből kivonják ezeket a kedvező élettani hatású baktériumokat és hozzáadják olyan szalámifélékhez, amelyek készítésénél már amúgy is használnak másféle baktériumokat. Állításuk szerint a termék fogyasztása hozzásegíthetne az egészséges bélflórához, amivel számos betegség megelőzhető volna. forrás: borsonline.hu

Ezért ne szórakozz egy tigrissel! [VIDEÓVAL!]

Madridban egy 35 éves férfira támadt egy tigris! Danny Gottanit kórházba szállították az incidens után, fontosabb szervei nem sérültek, azonban jó pár harapás mélyre sikeredett. A szóban forgó cirkusz közleménye szerint az idomár sosem használt ostort, illetve különböző fenyítő eszközöket az állatok tanítása közben. Az ilyen ügyek kapcsán joggal merül fel az a kérdés, hogy minek a vadállatokkal egyáltalán ilyen műsort csinálni? A spanyoloknál van ugye a bikaviadal, ami az állat leölésével végződik. Talán a „vadon így üzen az embereknek”: Ne szórakozz velünk, nem játékok vagyunk!

Több áldozat egy Spanyol bikafuttatáson!

Egy tomboló bika, elképesztő pusztítást végzett a tömegben, a minden évben megtartott bika futtatás fesztiválon! A járókelők húzták félre a vérben ázó áldozatot, biztonságos helyre a  dühös bika elől. Az állat felszúrta áldozatát szarvaival, és többször levegőbe dobta a rémült bámészkodok előtt a férfit a macskaköves utcán. A fenevad többször is megpróbált a segítséget nyújtani próbáló tömeg közé futni, hogy felöklelje őket. Eközben néhányan az állat farkát próbálták húzni, hogy így tereljék el a figyelmét a földön fekvő emberről. Két másik turista, köztük egy amerikai diák szintén áldozatul esett a fesztiválon. Illetve több nézelődő is megsérült a féktelen esemény közben, a bika jó pár embert összetaposott. Az egyhetes barbár, és embertelen eseményen általában több ezren részt vesznek, leginkább férfiak, és az az ünnep lényege, hogy menekülnek a bikák elöl. A visszajáró fesztiválozók direkt figyelemfelkeltő ruhákba öltöznek (piros kendőbe, fehér ruhába) ami jobban ingerli az amúgy is vad bikát. A fesztivál minden reggel 8:00-kor kezdődik, és egy zárt útvonalon történik, hogy azok a járókelők akik nem szeretnének balesetet szenvedni, ne érhesse őket támadás. 2009-ben egy 27 éves férfi volt a rendezvény utolsó áldozata aki meghalt a fesztivál során, miután többször is nyakon szúrta az egyik megvadult állat. A San Fermin fesztiválra a világ minden pontjáról érkeznek érdeklődők, és több száz futó vesz részt a rendezvényen.

Lezuhant egy UFO Spanyolországban! – VIDEÓVAL

Érdekes jelenségre lett figyelmes két fiatal Spanyolországban, mikor vezetés közben megpillantottak a felhők között egy ismeretlen repülő objektumot (UFO). A felvételen úgy látszik, mintha az UFO a felhőkben szeretné álcázni magát, így bújva el a kíváncsiskodók elől. Valószínűleg valamilyen technikai hiba folytán nem voltak képesek „meglépni”. Ezt támaszthatja alá az is, hogy később furcsa fényjelenségek kíséretében le is zuhan. forrás: life.hu