Articles You Might Like

Share This Article

17 ÉVES LÁNY HÚSÁVAL ETETTÉK A SZOMSZÉDOKAT

Hússal töltött táskát, azaz empanadast árult a letartóztatott brazil házaspár és a férfi szeretője a szomszédoknak.

56177-300x210

Mint arról beszámoltunk, azzal vádol három embert a brazil rendőrség, hogy legalább három nőt megöltek, majd ettek belőlük. A horrorisztikus eset Pernambuco tartományban, Garanhuns városban történt.

A letartóztatottak – az 51 éves Jorge Beltrao Negromonte da Silveira és neje, Isabel Cristina Oliveira da Silva, illetve a férfi 25 éves szeretője Bruna Cristina Oliveira da Silva – egy kannibál szekta tagjai és azt állítják, a „hang” mondta nekik, hogy meg kell ölniük a rosszéletű nőket és enniük kell a húsukból.

Az egyik áldozat a 17 éves, Jessica névre hallgató lány, akinek bőrét lenyúzták és vágtak a húsából, majd tálalták. Mint kiderült, nem csak a három gyanúsított evett belőle. Da Silveiráék ugyanis empanadast készítettek a lány húsából és árulták a szomszédoknak, akik vettek és ettek is belőle.

Mint megírtuk, a rendőrség múlt szerdán vette őrizetbe a gyanúsítottakat. A házban másnap már nem sok bizonyíték maradt, mert a szomszédok felgyújtották a házat.

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Félelmetes hangokat rögzítettek a Naprendszeren kívül – videó

Közzétette azt a hangfelvételt a NASA, amelyet a Voyager-1 űrszonda készített a Naprendszeren kívül. A félelmetesnek is nevezhető hangok tulajdonképpen a sűrű csillagközi plazma, azaz az ionizált gáz vibrációi. A NASA csütörtökön erősítette meg, hogy – az első ember építette szerkezetként – a Voyager-1 elhagyta a Naprendszert. Az űrügynökség az űrszonda által

Tovább a cikkre »
Egyéb

ISMERETLEN ÁLLATOT LŐTTEK LE A RENDŐRÖK

Rendőrök megölték, majd eltűntették egy jeti holttestét – ezt állítják azok, akik hisznek abban, hogy nem medve járt John Winesickle kertjében. A hatóság tagadja a vádakat. A legutóbbi jetiláz május 14-én indult útjára, amikor John Winesickle, az aprócska Somerset városának egy lakósa azzal hívta fel a rendőrséget, hogy hatalmas lábnyomokat

Tovább a cikkre »