Nem csak a legaranyosabb, hanem a legszívmelengetőbb is! A képekről sugárzik az őszinte szeretet 🙂
Forrás: Google
Forrás: Google

Elsüllyesztett ősi város, kihalt vidámpark, luxus lakópark, amit sosem fejeztek be, és még sorolhatnánk a látványos és hátborzongató elhagyatott helyeket. Ilyeneket bárhol a világban találunk! Némelyiket elátkozottnak tartják, míg másokat egyszerűen csak elfelejtettek. Utazz velünk, képzeletben ezekre a helyekre… Víz alatti ősi város egy kínai tóban A kínai Zhejiang

Az indiai eső vizét egy helyi fizikus, Godfrey Louis vizsgálta meg, és 2006-ban nagy feltűnést keltetttanulmányával, amiben azt állította, a vízben olyan egysejtűeket talált, amelyek semmilyen földi létformára nem hasonlítanak. Elmélete szerint földönkívüli eredetűek lehetnek, és az atmoszférában felrobbant meteoritból kerültek az esőfelhőbe, a vizet pedig a meteorit pora festette

Harold több embernek is fejfájást okozott az elmúlt években. Anthony nem fél a megszállt tárgyaktól, sőt, 2004-ben kifejezetten olyan dolgokat vásárolt az interneten, amelyekről az a hír járta, hogy szellemek kísértik. A férfi ekkor szerezte meg Haroldot, akinek a korábbi gazdája azonnal aggódni kezdett a vásárló miatt. Az 1930-as