Articles You Might Like

Share This Article

Végre megműtik a bangladesi faembert

Ingyen operálják meg azt a 26 éves bangladesi férfit, aki évek óta fakéregszerű daganattól szenved – közölte a Dakkai Egyetem klinikája. A bonyolult eljárással Abul Badzsandar kezéről és lábáról legalább öt kilogrammnyi szemölcsöt távolítanak el. A Khulna megyéből származó fiatal családapa rendkívül ritka, genetikai eredetű bőrbetegségben, epidermodysplasia verruciformisban szenved, keze-lába úgy néz ki, mint egy fa gyökerei. Az első szemölcsök tíz évvel ezelőtt jelentek meg a bőrén, de az állapota négy évvel ezelőtt kezdett drámaian romlani. “Azt hittem eleinte, ártalmatlan dolog. Aztán egyre romlott a helyzet, és már dolgozni sem tudtam” – mesélte Badzsandar.

Faember

Faember

A gyökérszerű ujjak miatt a népnyelv faemberbetegségnek kezdte hívni a kórt – magyarázta Szamanta Lan Szen kórházvezető, akinek tudomása szerint Bangladesben nem fordult még elő ilyen szélsőségesen súlyos eset, de a világon is nagyon kevés fordult elő. A “fakéreg” eltávolítását egész sebészcsapatnak kell végeznie. Korábban gyógynövényekkel és homeopátiával próbálkozott a beteg, ám azok egyáltalán nem segítettek. Indonéziában 2008-ban hatkilónyi fakéregszerű kinövést távolítottak el egy ottani “faemberről”, a 37 éves Dedéről.

Faember

 

 

 

 

forrás: erdekesvilag.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

Mikroszkopikus világunk – bepillantás egy ismeretlen világba

A következő összeállításban megismerhetjük, hogy a világ egészen más egy mikroszkóp alatt. Új dimenzió nyílik meg előttünk, fantasztikus tájakkal, ijesztő szörnyekkel.   Zöld kloroplasztisz egy növény sejtjeiben, ahol a fotoszintézis történik Cigarettapapír – a kék kristályok az égést táplálják, meggátolva az égő cigaretta kialvását Királylepke szárnyának részlete Fekete hangya, mikrochipet tartva

Tovább a cikkre »
Egyéb

Azt hitte a nő, hogy terhes, de a nőgyógyász kiábrándította.

Sokkoló diagnózist kapott orvosaitól egy középkorú brit nő. Az asszony biztos volt benne, hogy terhes, ezért nőtt hatalmasra a hasa, azonban a doktorok kiábrándították. Kiderült, amit ő magzatnak hitt valójában egy gigantikus ciszta volt. A 44 éves Lorna Fulton hosszú időn keresztül próbált teherbe esni, azonban nem jött össze a

Tovább a cikkre »