Articles You Might Like

Share This Article

Szellemtörténetek

Három sztori, ha igazi borzongásra vágysz.

Halloween és halottak napja közeledtével nem árt összegyűjteni néhány szellemtörténetet, ha azt tervezzük, hogy ráhozzuk másokra a frászt egy-egy kellően borzongató sztorival. A következő három történet ezt a célt szolgálhatja.

A Kirby út szelleme: Egy fiatal nő tragédiáján alapul a félelmetes paranormális történet, amiből több városi legenda született. A kanadai Vaughn városban furcsa gyerek hangokat szoktak hallani az emberek amellett, hogy a terület elhagyatott házainak ablakából fény szűrődik ki.

A jelenséghez kapcsolódó egyik legijesztőbb történet főszerelője egy Sellina nevű nő, aki 1993-ban azért utazott át a területen, hogy meglátogassa a testvérét, Morenát, valamint a barátjukat, Jennifert. A találkozóból tragédia lett, mert Sellina azonnal meghalt, amikor a vonata egy teherautóval ütközött. Ez az erőszakos halál lehet az oka annak a sok furcsa eseménynek, amit a területen lehet tapasztalni. Ilyen például, hogy nem működik a GPS és a telefon.

Éjszakai látogató: „Amikor 8 éves voltam, akkor végre kaptam egy saját szobát. Korábban az idősebb testvéremmel osztoztam egy emeletes ágyon. A saját szoba miatt egyszerre éreztem izgatottságot és rettegést.

Az emeletes ágy alsó része üresen maradt, de éjjel úgy hallottam, mintha mocorogna ott valaki. Igaz, ez lehetett volna egy rémálom, de biztos voltam benne, hogy éjszakai látogatóról van szó. Ahogy teltek az esték, úgy lett egyre rosszabb a jelenség.

Az ismeretlen rángatta, mozgatta a matracot. Ezek az éjszakák annyira megráztak, hogy később antológiát írtam belőlük. Ennek a „Bedtime” címet adtam.”

A ház, amelyet elfelejtett a halál: Ha igazán borzongató szellemtörténetet keresünk, akkor egy elhagyatott vidéki út remek kiindulási alap, főleg akkor, ha ezt egy nagyon furcsa fogadó követi, amiben semmi se az, aminek látszik.

Ilyen szellemtörténetet mesélt egy Melinda nevű nő, aki egyedül utazott hajnali fél háromkor. Az eltévedt nő egy olyan helyen lyukadt ki, ahol nem volt térerő, majd hamarosan megtalálta a „Granny Grace Fogadó” nevű helyet.

Melinda bement a fogadóba, amit egész kényelmesnek talált. A helyet vezető idősebb özvegy elmondta Melindának, hogy a telefonok ott sem működnek, majd felajánlotta a nőnek, hogy maradjon éjszakára.

Melinda ezt először visszautasította, ám hamarosan meglátta, hogy kilyukasztották az autója kerekeit, tehát a maradás volt az egyetlen választása. A nő attól tartott, hogy ő lesz az egyetlen vendég, de Granny elárulta, hogy néhány szobában laknak.

Melinda számára ez furcsán hangzott, mert egyetlen autót sem látott a fogadó előtt. A dolgokat még rejtélyesebbé tette az, amikor Granny megkérte a nőt, hogy mindenképpen maradjon addig a szobájában, amíg nem világosodik. Úgy tűnt, hogy nem Melinda az egyetlen, aki az antik épület fogságába esett, hanem Granny Royce is, aki a szellemek táborát erősítette.

 

Forrás: trueway.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

Magyar találmány segíthet a mozgáskorlátozottaknak. Ezen ámul most a világ

Az Egyesült Államokban gyártott Kenguru elektromos autót a mozgáskorlátozottak is könnyen használhatják. A 444 azt írja, hogy a Kenguru  ötlete Kissároslaki Istvántól ered, ám neki nem volt elég pénze az elkészítéséhez. Az izombetegség miatt 2010-ben lebénult Stacy Zoern viszont meglátta és tudta, hogy pontosan erre van szüksége. Azonnal elkezdték kutatni a befektetőket, aminek

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Rossz az, aki rosszra gon­dol: a ter­mé­szet cso­dá­la­tos, finom nő­i­ség hatja át!

Nézd meg ezt a 9 képet! Vajon mind­egyi­ken ész­re­ve­szed a nők leg­in­ti­mebb ré­szét? Vagy el tudja egy­ál­ta­lán ke­rülni a fi­gyel­med? Nem kell túl piszkos fantázia ahhoz, hogy néhány meglepő képen úgy érezzük, egy női nemiszerv köszön ránk. A természet, de még a hétköznapi tárgyak egy része is egészen kivételes formákra

Tovább a cikkre »
Egyéb

ITAL AMI LEGYŐZI A RÁKOT

Íme egy olcsó gyorsan és egyszerűen elkészíthető hatásos ital, aminek fogyasztása rendkívül jó hatással bír a szervezetünkre! A Miracle Drink (alma+cékla+sárgarépalé) nevű italt évtizedek óta isszák a kínaiak, azért hogy egészségesek maradjanak. “Egy tüdőrákos férfinak, Seto-nak, azt javasolta egy táplálkozás-szakértő, igyon 3 hónapon át ebből az italból, az eredmény pedig nem maradt

Tovább a cikkre »