Articles You Might Like

Share This Article

Lecsukták, mert megerőszakolták

Dubaj – A poklok poklát éli meg egy fiatal norvég nő, Marte Deborah Dalelv (24). A Katarban dolgozó lányt 16 hónap börtönre ítélték első fokon, mert egy Dubajban tett kiránduláson megerőszakolta egyik kollégája.

Az ottani törvények szerint hiába követték el a legszörnyűbb bűntettek egyikét ellene, csak az számít, hogy ő hajadon létére szexuálisan érintkezett. Ezt pedig súlyosan büntetik az arab országban.

16_o_-dubai– Márciusban elutaztunk Dubajba a kollégákkal, ahol néhány hivatalos megbeszélés után elkezdődött a céges buli. Egy plázában iszogattunk, bevallom, nem keveset. Az egyik férfikollégám felajánlotta, hogy visszakísér a szállodába. Egyszer csak berántott a szobájába, ám amikor tiltakozni akartam, azt mondta: nyugodjak meg, ő a kanapén alszik majd és csak vigyázni akar rám. Hamar elaludtam, mert hatott az alkohol. Másnap reggel arra ébredtem, hogy meztelen vagyok, és ő a hátamon fekszik. Próbáltam kiküzdeni magam alóla, de sokkal erősebb volt, mint én – mesélte megtörten a VG nevű norvég lapnak a lány, aki nem hagyhatja el az arab országot. Marte ugyanis ahelyett, hogy segítséget kapott volna a rendőröktől, vádlott lett.

– Egyszer csak valaki kopogott, így vége lett a szörnyűségnek. Én azonnal felkaptam a ruhám, és rohanni kezdtem. A recepción hívtam a rendőrséget – mesélte a lány, akit azonnal az őrsre vittek, ahol egy újabb rémálom kezdődött. Hiába állapítottak meg sérüléseket intim helyeken, azzal vádolták meg, hogy csak azért találta ki a mesét, mert így akarta megúszni a büntetést azért, mert hajadon lányként szexelt.

A vicc az egészben, hogy a férfit, aki az erőszakot elkövette, a rendőrség egy DNS-teszt segítségével azonosította, de szintén „csak” házasságon kívüli szex miatt ítélték el, az erőszak még csak említés-
szinten sem került szóba a tárgyalásán.

Marte az első tárgyalása alatt a munkáját is elvesztette, a katari lakberendezési bolt arab tulajdonosa szerint ugyanis az ügyben ő a hibás.

forrás: blikk.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Életmód

Jézus gépet építettek a tudósok!

Mára már elég nehéz csodákat tenni, de egy angol kutató csoportnak sikerült reprodukálnia technikailag a keresztények messiásának egyik cselekedetét. Értesüléseik szerint, a Szilikon-völgy egyik cége feltalálta a „Miracle Machine” (Csodagép) névre hallgató gépezetet, amellyel otthonról házilag, akár három nap alatt elkészíthetjük saját borunkat. A gépezet kihasználja jelenkorunk vívmányait, ezért rögtön

Tovább a cikkre »
Egyéb

27 sokkoló kép, ami bizonyítja az Illuminati létezését

Sokan még mindig hajlamosak kételkedni, pedig nyilvánvaló bizonyítékok mutatják, hogy az Illuminati létezik. Csak a vak nem látja, hogy miféle összeesküvést szőttek körénk, úgyhogy ne hunyjunk szemet felette! ÉBRESZTŐ EMBEREK! A mézes falatokban is ott lapul. Éppen úgy, ahogy a kakaóban.   Az amerikai kosárlabdázókat sem kerüli el. Ugye ti

Tovább a cikkre »
Érdekesség

18+ 9 meg­lepő tény, amit eddig nem tud­tál a sper­má­ról

A leg­ki­sebb sejt, mégis ren­ge­teg tit­kot rejt ma­gá­ban, ami­ről talán még sosem hal­lot­tál….. A szeretkezés végén a lepedőre kiömlő ondó gyakran soknak tűnhet, ám ez sokszor azért ennyi, mert már keveredett a női hüvelyváladékkal is. A férfi ejakulátuma mindössze egy fél teáskanálnyi. Ez mégis bőven elég az új élet kezdetéhez.

Tovább a cikkre »