Articles You Might Like

Share This Article

Gyerekgyilkos a párom!

A gyermekvárás minden szépsége semmivé foszlott egy brit édesanya számára, mikor kiderült: új párja, akinek gyermekét a méhében hordozza, valójában egy gyerekgyilkos.

A döbbent Linda Morton (25) párja, Ben Curtis (30) azt hazudta, hogy egy kisebb verekedés miatt kell bemennie a bíróságra. A tárgyalás idején Linda éppen a kórházba ment, ahol kiderült: várandós. A férfi ezzel egy időben megkezdte két éves börtönbüntetését, melyet előző kapcsolatából származó gyereke, Ocean (†2) halála miatt szabtak ki rá.
Ráadásul a pontos részletekről „jóindulatú” szomszédai tájékoztatták a szerencsétlen asszonyt, mikor az a terhessége felett érzett örömtől eltelve hazatért a kórházból.

– Úgy éreztem, a világ összeomlik körülöttem – mesélte Linda, aki azóta egyébként névtelen halálos fenyegetéseket is kapott. – A férfi, akit szerettem, börtönbe került, mert megölte a gyerekét, ráadásul én meg terhes vagyok az ő új gyerekével.

Linda dühös és fél is egyben, hogy mi fog történni vele és a babával a jövőben.

linda_northOcean, a férfi előző kapcsolatából származó gyermeke 2007-ben 3 hónapos volt, mikor Ben úgy megrázta, hogy súlyos agysérüléseket szenvedett. Emiatt akkor 20 hónapra ítélték. Azonban a kislány 2009-ben meghalt, sertésinfluenza végzett vele. Ez a fertőzés nem lett volna halálos egy ép gyermek számára, a kis Ocean azonban az apja által okozott sérülések miatt fokozottan ki volt téve a betegségeknek, szervezete képtelen volt legyőzni a vírust.

Apját ezután után emberölés miatt vonták felelősségre, mert a gyerek halála összefüggött a korábbi bántalmazással.

A férfi azonban ezt az ellene indított eljárást eltitkolta új párja elől, akivel a barátaikon keresztül ismerték meg egymást, januárban.

Az asszony annyira beleszeretett, hogy elhitte a férfinak, mikor az az ellene folyó bírósági eljárásról magyarázkodott. Ben azt mondta, hogy korábban részt vett egy kisebb verekedésben, amiért lehet, hogy börtönbe is kerül. A teljes igazságot azonban nem mondta el. – Szerettem. Tudtam, hogy utána kéne néznem a dolgainak, de mégsem tettem – mesélte Linda.

Az elárult Linda akkor határozta el, hogy párja szerencsétlen kis kétéves áldozata után Oceannek fogja hívni a gyermekét, ha lány lesz.

forrás: blikk.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Zivatarveszély augusztus 20-án: Elsőfokú riasztás és bizonytalan tűzijáték

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep napján némileg enyhül a hőség, azonban a délutáni óráktól több helyen is záporok, zivatarok alakulhatnak ki. A HungaroMet Zrt. friss időjárás-előrejelzése szerint zivatarveszély miatt elsőfokú, citromsárga riasztást adtak ki. Az érintett területeken a legnagyobb veszélyt a villámlás jelenti, de erős széllökések és jégeső is előfordulhat.

Tovább a cikkre »
Egyéb

Rettenetes dolgot tett a pár az értelmi fogyatékos asszonnyal

Brutálisan kegyetlenül bánt egy amerikai házaspár egy szellemi sérült nővel és annak kislányával. Az asszonyt és gyerekét éveken keresztül kínozták és rabszolgaként tartották. A rendőrség letartóztatta a 27 éves Jordie Callahant és élettársát, mert fogságba ejtettek egy értelmi fogyatékos egyedülálló anyát, gyerekével együtt. A NY Daily New információi szerint a

Tovább a cikkre »
Egyéb

10 undorító tény, amit nem is tudtál magadról

Lehet, hogy eddig nem tudtál mindent a testedről? Lerántjuk a leplet 10  olyan dologról a saját testeddel kapcsolatban, amiről eddig biztosan nem hallottál. Ami viszont fontos: Gyenge gyomrúak ne lapozzanak tovább. 1. Bőrödről óránként 600 ezer darabkát hagysz szerteszéjjel. Évente 0,7, egy hetven év alatt nagyjából 50 kilót. 2. Lábaidon mintegy

Tovább a cikkre »