Articles You Might Like

Share This Article

Felkelt a halott a kórházi ágyból

Magyarország – Sehol nem volt a vakító fény, de még az alagút bejáratát sem látta Gyula (53), papíron mégis halott volt már. Értetlenül pislogott a kórházi ágyán egy kék nejlonzsák alatt, amellyel letakarták, majd úgy döntött, ha már így alakult, inna valamit.

A férfi ma már csak mosolyog azon, ami vele történt. Ahogy mondja, apróság volt az egész, egy kis baki, „csupán” halottnak nézte az orvosa.

– Két hete feküdtem a kórházban, nem épp a fénykoromat éltem. Az egyik este rosszul lettem, és a nővér riasztotta az ügyeletes orvost. Éreztem, hogy egyre vacakabbul vagyok, de még magamnál voltam, amikor a doktornő megjött. Két ujját a nyaki ütőeremhez szorította – kezdett bele az abszurd históriába Gyula, akit felkészületlenül ért a hír a következő pillanatban

3_o_feltamadt_GYBB

– Elbúcsúzhatunk tőle. Vége – hangzott el a megrendíthetetlen diagnózis a gyors vizsgálat után.
A kórházi szoba túl valóságos volt ahhoz, hogy Gyula a túlvilágon érezhesse magát, azonban az orvosnő szavában sem szívesen kételkedik az ember. Él vagy meghalt? Néhány pillanatig bizony maga sem tudta eldönteni.

– Az orvos elrohant, egy másik sürgős esethez hívták. A nővérek kitolták azt a két beteget, akik még rajtam kívül voltak a szobában, majd rám terítettek egy kék nejlont. Annyit hallottam még, ahogy a doki azt mondja az akkor már magába roskadt édesanyámnak, hogy fésülködjön meg – elevenítette fel elképesztő sztoriját Gyula, aki ezután majd egy órát feküdt az ágyban tetszhalottként

– Ahogy feküdtem az ágyon, csak annyit éreztem, hogy gyötör a szomjúság. Először csak suttogtam, hogy szomjas vagyok, aztán egyre hangosabban mondtam. Mivel senki nem reagált, felültem az ágyon, és elkurjantottam magam. Egy nővér rohant be a szobába, majd azzal a lendülettel, amellyel érkezett, el is ájult – tette még hozzá Gyula, aki elmondta: esze ágában sem volt ügyet csinálni a dologból.

A férfi kérte, hogy ne nevezzük meg sem a várost, sem a kórházat, ahol az eset történt, nem szeretne nagy feneket keríteni az ügynek. A kórház egyelőre nem adott tájékoztatást a fiaskóról. Ám azt megtudtuk, hogy az élő férfit halottnak néző orvos már nem dolgozik az intézményben, igaz, nem emiatt az ügy miatt

forrás: blikk.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

MEGKÖTÖZTE A FIÁT ÉS NYILVÁNOSAN MEGVERTE

Egy ismeretlen férfi az utcán kezdte el ütni a gyermekét, majd meg is kötözte. Megrázó videó. Egy férfi a nyílt utcán elkezdte verni a gyermekét, majd megkötözte és ott folytatta a bántalmazását, ahol abbahagyta – írja a Shanghaiist. Nem tudni pontosan mikor és hol készült a videó, de legalább az

Tovább a cikkre »
Egyéb

10 undorító tény, amit nem is tudtál magadról

Lehet, hogy eddig nem tudtál mindent a testedről? Lerántjuk a leplet 10  olyan dologról a saját testeddel kapcsolatban, amiről eddig biztosan nem hallottál. Ami viszont fontos: Gyenge gyomrúak ne lapozzanak tovább. 1. Bőrödről óránként 600 ezer darabkát hagysz szerteszéjjel. Évente 0,7, egy hetven év alatt nagyjából 50 kilót. 2. Lábaidon mintegy

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Ez a hát­bor­zon­gató lény még a ku­ta­tó­kat is meg­döb­ben­tette!

A ha­tal­mas, hús­evő óri­ás­pók az óceán fe­ne­kén va­dá­szik ál­do­za­ta­ira, mé­re­té­től pedig még a tu­dó­sok­nak is le­esett az álluk. Nem kér­dés, ez az ijesztő ízelt­lábú a leg­na­gyobb ví­zi­pók, ami va­laha lé­te­zett a Föl­dön!   Az óceán mélyén, jéghideg barlangokba bújva él minden idők legnagyobb és leghátborzongatóbb vízipókja. A hatalmas ízeltlábú –

Tovább a cikkre »