Articles You Might Like

Share This Article

Háromhavi semmittevésért fizet a NASA!

Havi ötezer dollárt, vagyis körülbelül 1,1 millió forintot fizet a NASA az ágyban heverészésért. A szervezet kutatói arra kíváncsiak, milyen hatást gyakorol az emberi szervezetre a súlytalanság, ami nagyon megviseli az emberi testet: a kutatókat leginkább a csontritkulás aggasztja, ami egy űrút hosszával egyenes arányban fokozódik.

A munka látszólag lustálkodásnak tűnik, mégis kemény feladat. A jelentkezőknek hetven napon át kell egyhuzamban feküdniük a hátukon, és eközben a lábaknak magasabban kell lenniük a fej szintjénél. A kutatók szerint e a testhelyzet hasonlít a legjobban a súlytalansághoz.

2nasa-pay-bed-study.si

A megbízatás több mint három hónapra szól. Az alanyoknak a houstoni Johnson Űrközpontban az első két héten át mindennapi életvitelt kell élniük, hogy a kutatók normál körülmények között is vizsgálhassák a testi reakcióikat. A hetvennapos heverészés csak ezután kezdődik, utána pedig kéthetes rehabilitáció vár az önkéntesekre.

Az alanyok a fekvős időszakban napi 16 órán át lesznek fényben, és 8 órát teljes sötétségben. A jelentkezők fekvés közben tévézhetnek, számítógépezhetnek és olvashatnak, sőt, látogatót is fogadhatnak. Enni is kapnak, de csak annyit, hogy ne változzon a testtömegük.

Némi nehezítést jelent, hogy az alanyoknak tisztálkodás közben is feküdniük kell; a zuhanyozást az ágyukba kérhetik. Mozogniuk csak akkor és annyit szabad, amennyi a testük tudományos vizsgálatához szükséges. A kutatók többek közt a csontritkulást, az izomtömeg csökkenését, a vér és a nyirokrendszer keringését, illetve az immunrendszer változásait tesztelik.

MTI

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Hír

Építőipari rezsióradíj emelése: drágulhat a felújítás

Építkezés vagy felújítás előtt áll? Rossz hír érkezett a kivitelezési költségekről Az építőipari rezsióradíj emelése miatt sok építkező és felújító magasabb kivitelezési költségekkel számolhat a következő időszakban. A frissen kihirdetett rendelet alapján az építőipar minimális rezsióradíja jelentősen emelkedik, ami közvetlenül befolyásolhatja a szakemberek munkadíját és a beruházások végső költségét. Több

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Óriási lyuk tátong a tó közepén, hogy miért? Olvasd el a cikket! Képek és videó!

Dimenziókapu? A természet túlfolyója? A képekből kiderül! Bámulatos látványnak lehetnek szemtanúi a portugál Serra de Estrela hegységben túrázók. Az itt található tó közepén ugyanis egy különleges lyuk tátong: a Covão dos Conchos. Az egyedülálló képződményt a természet csodájának gondolhatnád, azonban a valóság még érdekesebb: az alábbi képekből kiderül az igazság.

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Valami nagyon nincs rendben ezzel a kisvárossal, de egyáltalán nem az, amire gondolsz.

Amerika déli államainak kisvárosai sok embert egyfajta nosztalgiával töltenek el, pedig legtöbbünk nem is járt ezeken a helyeken. Valószínűleg a filmekben látott kisvárosi, nyugodt hangulat az, ami vonzza az embereket. Rod Penner, a lent látható képek szerzője is így érez, pedig ő is kanadai. Képei amolyan kisvárosi melegséget, pusztaságot, nyugodtságot árasztanak. Viszont

Tovább a cikkre »