Articles You Might Like

Share This Article

Antianyaggal el tudjuk hagyni a galaxisunkat!

A Tejút elhagyására készülő jövőbeni kalandoroknak antianyag-hajtóművel kellene felgyorsítaniuk az űrhajójukat. Tilmann Piffl és munkatársai a potsdami Leibniz Asztrofizikai Intézetnél galaxisunk gyorsan mozgó csillagjainak vizsgálatával jutottak e következtetésre.

Tanulmányuk a Radial Velocity Experiment (RAVE) nevű tudományos projektre épül, amelyben az Anglo-Ausztrál Obszervatórium 1,2 méteres Schmidt távcsövével gyűjtöttek adatokat.

A távcső segítéségével a csillagok távolságát, illetve azok sebességét mérték meg, más egyéb tulajdonságaik mellett. Összesen 420 ezer csillagról gyűjtöttek be információkat.

matrix_02

Ebből az adathalmazból és korábban publikált csillagkatalógusokból kilencven gyorsan mozgó csillagot választottak ki, és kizárólag olyanokat, amelyeknek nagyon pontosan meghatározták a pozícióját és a sebességét. Némelyik másodpercenként 300 kilométert tesz meg, ami a fénysebesség egy ezred része. A csoport ezután kiválasztott olyan galaxismodelleket, amelyek akkorák, mint a Tejút, és jól passzolnak a megfigyelt csillagokhoz.

A galaxis tömegét ismerve kiszámolták a naprendszerünk közelében lévő objektumok szökési sebességét, és az jött ki, hogy a galaxis elhagyásához egy űrhajónak legalább 537 kilométer per másodpercre kellene felgyorsulnia. Hogy jobban lássuk, mekkora sebességről van szó: a földi gravitációval szemben elég 11,2 kilométer per másodperces sebességre gyorsítani a rakétákat.

Hagyományos rakétákkal képtelenség lenne ekkora sebességre gyorsulni, mert túl sok üzemanyagot kellene magukkal vinniük erre a hosszú útra; legnagyobb sebességük körülbelül 15 kilométer per másodperc lehet. Joss Bland-Hawthorn, a Sydney-i Egyetem csillagász munkatársa, a tanulmány egyik szerzője úgy véli, anyag és antianyag kombinációjával megoldható lenne az űrhajó felgyorsítása.

forrás: index.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Életmód

25 orosz illusztráció, amiknek az üzenetei csontig hatolnak

Waldemar von Kazak, orosz művész alkotásai elsőre talán kissé megbotránkoztatóak, de számos rejtett utalást és igazságot tartalmaznak a társadalmunkkal kapcsolatban.     forrás: napjaink.org Ez is érdekelhet még:És neked mi van az ágyad alatt? – Lélekszaggató Illusztrációk J. MortensentőlTudtán kívül CHIP-et rejtettek a férfi szemébe!20 érzelmekről árulkodó tekintet, amik többet

Tovább a cikkre »
Érdekesség

23 tökéletesen időzített fotó

Naponta több millió fotó készül a világon, de ebből csak néhány fotó lesz igazán különleges. Nagy részük a véletlen műve, néhány pedig a kitartó munkáé. Most mutatunk 23 tökéletesen időzített fényképet.       forrás: vilagunk.hu Ez is érdekelhet még: Elképesztő víz alatti felvételek 25 m mélységbenUfó dekkolt a skóciai

Tovább a cikkre »
Életmód

Mátrix elmélet

Hogyan próbálja meg lelebbenteni a fátylat egy mátrix kép a valóságról? A Mátrix az a film, amelyik bemutatta, hogy a körülöttünk lévő világ csak látszat és valami egész más a valóság. Ha megnézzük, nemcsak ez a film az első próbálkozás a szemek felnyitására, hogy valami nincs rendben a világgal. Már

Tovább a cikkre »