Articles You Might Like

Share This Article

HALÁLOS KOCOGÁS: ÚJRA ÖLNI FOG KRISZTINA GYILKOSA

A kriminálpszichológus úgy véli, magányos szadista lehet a tettes, aki – ráérezvén az ölés ízére – nem fog leállni. A Bors információi szerint óriási erőkkel nyomozó rendőrök tehát versenyt futnak az idővel.

Gőzerővel nyomoznak a kocogógyilkosság néven elhíresült ügyben a ­rend­őrök. A 14 fős nyomozócsoport mellett a kerületi zsaruk és az akciósok is vizsgálódnak.

A rendőrség nem kommentálta a sajtóban megjelent találgatásokat: részben kegyeleti okból, részben a nyomozás érdekei miatt nem beszélnek a részletekről. Azt viszont kategorikusan cáfolták, hogy öt elkövetőt elfogtak a Templom téren. Lapunk úgy tudja, valóban több személyt is elszámoltattak, de őrizetbe eddig még nem vettek senkit.

81774 Fotó:Bors – K. Krisztina férje, Lajos nyilatkozott: úgy tudja, nejét zsineggel fojtották meg

Ismeretes: szerda este Soroksár-Szigetdűlőn meggyilkoltak egy ott kocogó 36 éves családanyát. A környéken élők úgy tudják, hogy K. Krisztinát megfojtották, ezt az információt az áldozat férje is megerősítette.

– Iszonyatosan szörnyű, borzasztó, embertelen, megdöbbentő állapotban találták meg. Nem kellett szegényt azonosítanom sem – nyilatkozta a HírTv Riasztás című műsorának Krisztina férje. – Állítólag nem törték el az arccsontját, csak zsineggel megfojtották – tette hozzá elhaló hangon K. Lajos.

A megjelölt területen több támadásról is hallottak a helybéliek, akik szerint korábban egy kerekes székes áldozatot és egy másik férfit is megöltek már a Szigetdűlő közelében. A rendőrség szerint az elmúlt években Soroksáron nem történt gyilkosság. Közleményükben tudatták: idén a BRFK eddig minden emberölés tettesét elkapta. Ahogy fogalmaztak: még „adósak egy gyilkossal”.

– Bár a rendőrség még nem hozta nyilvánosságra, hogy történt-e szexuális erőszak, az eddig kiszivárgott részletek szexuális indokra utalnak, s a brutális elkövetési mód miatt feltételezhető, hogy a támadó élvezte áldozata kínzását. Ilyen támadás sokkal gyakrabban irányul egy előre kinézett áldozat ellen – magyarázta a hirtelen felállított profilt dr. Végh József. – Az viszont azért is komoly baj, mert az ilyen elkövető nem áll le. Ha rákapott az ízére, újra támadni fog.

borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Horror Zone

Rémtörténetek 1. rész

A megszállott lány 1936. február 13-án a 19 éves Giuseppe Verardi holttestét a Siano és Catanzano közötti híd alatt találták meg, Olaszországban. A ruhái szétszórva hevertek körülötte, csak alsónemü volt rajta. A városi hatóság öngyilkosság mellett döntött, a fiú hozzátartozói viszont nem értettek egyet, mivel sérülései komolyabbak voltak annál mint

Tovább a cikkre »
Egyéb

23 Bizarr fotó, amelyekre nehéz magyarázatot találni!

A fekete fehér fotókban alapból van valami misztikus, főleg ha régiek. Rémisztőbbé, illetve bizarrabbá teszi a dolgot, ha ezek a képek olyanok, amelyeket megmagyarázni sem tudunk. 1. Csak reménykedni merek benne, hogy ez a sáska nem valódi 2. Ez aztán a technikai kiütés 🙂 3. Láttál ennél rémísztőbb iskolai előadást?

Tovább a cikkre »
Egyéb

Magyarországon is törvényes lesz a halálbüntetés

Minap egy hír röppent fel miszerint, a következő év első döntése az lesz a parlamentben, hogy törvénybe hozzák a tényleges halálbüntetést. Ez azért fontos, mivel hazánkban már nagyon elfajultak a helyzetek és megnőtt a bűnözés. A döntés németországi politikusok nyomására történt meg. Hivatalos bejelentés még nem érkezett erről a döntésről és úgy

Tovább a cikkre »