Articles You Might Like

Share This Article

Halott gyerekeikkel fotózkodtak a régi európaiak

Mai szemmel nézve igen bizarr szokás működött a 19. század végi Európában: halottaikkal fotóztatták le magukat a családtagok. Az elhunyt rokonokat sokszor élőnek próbálták beállítani, de legalább úgy, mintha aludnának. Még ál-arcpírt is használtak e célra.

A 19. századi Európában nagy hagyománya volt annak, hogy a rokonok elhunyt szeretteikkel fotóztassák le magukat, és ez a tradíció, illetve a képek mai szemmel nézve igen bizarrak. A daguerrotípia 1839-es feltalálásától datálja a Daily Mail is, hogy a középrétegekhez is elérhetett a fénykép, így aztán sok nagy családi eseményen jelenhetett meg fényképész, hogy megőrizze az utókornak a jelentős pillanatokat. Ilyen volt egy-egy családtag elvesztése.

A posztmortem (azaz halál utáni) fotográfia igazán a viktoriánus Európában, a 19. század végén vált elterjedtté, ekkorról olyan képek maradtak fent, mint például a halott kisbabával pózoló idősebb testvérei, a koporsóban lefotózott kisgyerek vagy épp a (valószínűleg) halott, de nyitott szemű lányokkal fényképezkedő férfi és nő. A szokás tipikusan a kontinensen belül maradt, Amerikába már nem terjedt át.

Halott gyerekek

Mint minden fényképészeti irányzatnak, a posztmortem fotónak is kialakult a saját esztétikája. A holtakat szépen felöltöztetve ábrázolták, sokszor mintha aludnának, néha (mint az említett nyitott szemű lánynál) mintha élnének. A felnőttek gyakran ültek egy székben, míg az elhunyt gyerekeket ágyukban fotózták. Korai képeken még egy kis rózsaszín tintát is az arc környékére dörzsöltek utólag, hogy még élettel telibb legyen a halott. A 20. század elején aztán lassan kikopott a szokás.

forrás: velvet.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Halott űrlényt találtak

Pár hete lezuhant valami Szibériában az égből, és most ráleltek a balesetet szenvedett jármű utasára, egy földönkívüli létformára. A különböző videomegosztó portálokon se szeri, se száma a házilag készített, vagy valósnak vélt UFO-s felvételeknek. Ám a legújabb rövidfilm igencsak valódinak tűnik. A videót Szibéria kietlen részén készítette két orosz úriember

Tovább a cikkre »
Életmód

20 bizarr étel a világon, amit tuti nem kóstolnál meg

Egy országban darázs-kekszet, egy másikban szardínia-pitét, egy harmadikban vérpalacsintát esznek szívesen az emberek. Nem kell túl sok magyarázat a következő összeállításhoz: ahány ország, sőt, ahány ember, annyi szokás. Valószínű, hogy Dzsibutiban egy hasonló listán a kocsonya és a pacalpörkölt szerepel, de mégis: a következő ételek tényleg kicsit bizarrul hatnak, a

Tovább a cikkre »
Egyéb

Pannóniában szolgált egyiptomi katona levelét rejti az 1800 éves papirusz

Egy pannóniai római légióban szolgált fiatal egyiptomi katona, Aurelius Polion családjához írt levelét tartalmazza az az 1800 éves papirusz, amelyet megfejtett és lefordított egy amerikai kutató- írta az MTI. A levelet több mint egy évszázaddal ezelőtt találták az ősi Tebtunisz egyiptomi városban azokon az ásatásokon, amelyeket Bernard Grenfell és Arthur Hunt vezetett. A két brit papirológus 1899-1900 telén bukkant számtalan papiruszra, amelyeket

Tovább a cikkre »