Articles You Might Like

Share This Article

ELLOPTÁK A NÁCI BŰNÖS HOLTTESTÉT

Egyre bizarrabbá fajul a háborús bűnös, Erich Priebke halála körüli történet. A volt SS-katona holtteste koporsóval együtt tűnt el.

A család ügyvédjének tájékoztatása szerint ismeretlen tettesek lophatták el a százéves korában elhunyt Erich Priebke koporsóját egy olasz kisvárosból – a férfi holttestével együtt.

A férfi alig egy hete hunyt el, korábban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mivel kitervelt és végrehajtóként is részt vett egy 1944. március 23-i mészárlásban, amelyben 335 túszt végeztek ki.

article-2454575-0004461100000258-396_634x537

A volt náci katona koporsója feltehetően kedden éjszaka tűnt el Albano Laziale-ból, azóta sincs nyom, hol lehet. Priebke ügyvédje szerint a temetés miatt összecsapások voltak neonácik és ellentüntetők között. Állítása szerint egy harminc fős csoport vihette magával a koporsót a templomból, ahonnan egy repülőtérre kerülhetett.

„Hogy lehet az, hogy ebben az országban egy koporsóban egyszerűen eltűnik egy halott a szertartás alatt? Magyarázatot követelünk” – panaszolta Giachini, az ügyvéd.

A jogász arra is emlékeztetett: a férfi szeretett volna Argentínában, a felesége mellett nyugodni, de az olasz hatóságok ezt sem tették lehetővé. Korábbi lakhelyein, német városokban azért nem nyugodhatott volna, mert attól tartottak, zarándokhellyé válik a sírhelye.
forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

Lélegzetelállító tetoválások

A tetoválás is egy gyönyörű művészet. Csodás dolgokat tudnak alkotni. Ha ezeket a tetoválásokat megnézed, biztos te is kedvet kapsz, hogy magadra varrass egyet vagy még egyet 😉   Oszd meg, ha tetszett! Forrás: Google Ez is érdekelhet még:18+ A Halállal szerelemben – Takato Yamamoto illusztrációiIjesztő árnyak egy elmegyógyintézetben! 21

Tovább a cikkre »
Egyéb

SZÖRNYETEG LETT A SAJÁT KÉZFEJÉT AMPUTÁLÓ HŐSBŐL

Aron Ralston 2003-ban saját kézfejét vágta le, hogy megszabaduljon egy kanyonból. A sztorijából készült filmet Oscarra is jelölték, őt magát pedig tíz évig hősként ünnepelték. Egészen mostanáig. Ralston 2003-ban, túrázás közben esett fogságba egy Utah-beli kanyonban, ahonnan több napig nem tudott szabadulni. Végül, hogy életét mentse, saját zsebkésével amputálta kézfejét.

Tovább a cikkre »
Egyéb

Nem úgy feszítették keresztre Jézust, ahogy eddig gondoltuk?

Évszázadokon át a keresztény világ úgy tudta, hogy Jézus karjait vízszintesen feszítették keresztre, ám a Torinói Lepel legújabb vizsgálata után elképzelhető, hogy a valóságban másképp zajlott a keresztre feszítés. A liverpool-i John Moores Egyetem szakemberei szerint ugyanis Jézus Krisztus halála sokkal kegyetlenebb lehetett, mint ahogy eddig gondoltuk, és a Megváltó

Tovább a cikkre »