Articles You Might Like

Share This Article

BORZALOM: FÜGGŐSÉGE MIATT PÉNISZE NŐTT A SZŐKE ASSZONYNAK

Megrázó történetéről számolt be egy angol tévécsatornán egy brit nő. Az egykor törékeny, szőke hajú asszony a szteroidokra kapott rá, aminek következtében a teste brutálisan megváltozott. A szerek férfivé változtatták.

Döbbenetes változásokon esett át néhány év alatt a 28 éves Cadice Armstrong. A fiatal nő néhány évvel ezelőtt fedezte fel a testépítést, ami hamar a szenvedélyévé vált – írja a Daily Mail. Az akkor még vékony, szőke Armstrongot annyira lenyűgözték a konditeremben látott emberek dagadó izmai, hogy eldöntötte bármit megtesz azért, hogy ilyen teste lehessen. Így került kapcsolatba a szteroidokkal.

82810

Armstrong hamar rászokott az izomnövelő szerekre, a látványos eredmény és függősége pedig annyira elvakította, hogy észre sem vette, szép lassan férfivé válik a szteroidok hatására. Csak akkor kapott észbe, mikor szembesült vele, mellei eltűntek, arcán szőr kezdett nőni és klitorisza helyett egy apró pénisz jelent meg a lába között.

Ennek ellenére az asszony nem akar leállni a szteroiddal. – Most már túl késő lenne abbahagyni. A szerek férfit csináltak belőlem és ezt nem lehet visszafordítani. Semmit nem használna, ha leállnék velük. Legfeljebb csak visszafejlődnének az izmaim, de megmaradna a férfias külsőm, a péniszem és a mély hangom is – mondta egy TV műsorban Armstrong.

article-2471523-18E7F72500000578-250_634x386

A szteroidok nemcsak eltorzítják a testet, de súlyos károkat is okoznak benne. Egy egykori testépítő elmondása szerint kis híján belehalt függőségébe. – Egyik nap a konyhában összeestem. Mikor a feleségem megtalált már hideg volt a testem, a mentősök megállapították a klinikai halált. Hat hétig kómában feküdtem. Mikor felébredtem, alig hittem el, hogy életben vagyok és kaptam egy második esélyt. Én szerencsés voltam – mesélte halál közeli élményét a férfi, aki mára kigyógyult szteroid függőségéből.

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

Okoskontaktlencsét fejleszt a Google

Okoskontaktlencsét fejleszt a Google. Ahogy az egy informatikai cégtől elvárható, nem látásjavító eszköznek szánják, hanem egy, a cukorbetegeknek szánt kiegészítőről, amivel mérhetik a vércukorszintjüket. A kontaktlencsét egy apró, vezeték nélküli központi csippel építették egybe, valamint egy vércukorszintmérővel; ez utóbbit a kétrétegű kontaktlencse két héja közé építették be. A szenzor méri

Tovább a cikkre »
Egyéb

SOKKOT KAPOTT ATTÓL, AMI KIJÖTT BELŐLE A KONYHÁBAN

Mivel a menstruációja rendesen megjött és nem is nagyon hízott, a 29 éves Mhairi Murdoch nem vette észre, hogy terhes. Ezért nagyon meglepődött, amikor a konyhában egyszer csak szült egy gyereket. A Skóciában élő fiatal nőnek karácsonykor erősen görcsölt a hasa és úgy érezte, fel van fújódva. De azt álmában

Tovább a cikkre »