Articles You Might Like

Share This Article

17 ÉVES LÁNY HÚSÁVAL ETETTÉK A SZOMSZÉDOKAT

Hússal töltött táskát, azaz empanadast árult a letartóztatott brazil házaspár és a férfi szeretője a szomszédoknak.

56177-300x210

Mint arról beszámoltunk, azzal vádol három embert a brazil rendőrség, hogy legalább három nőt megöltek, majd ettek belőlük. A horrorisztikus eset Pernambuco tartományban, Garanhuns városban történt.

A letartóztatottak – az 51 éves Jorge Beltrao Negromonte da Silveira és neje, Isabel Cristina Oliveira da Silva, illetve a férfi 25 éves szeretője Bruna Cristina Oliveira da Silva – egy kannibál szekta tagjai és azt állítják, a „hang” mondta nekik, hogy meg kell ölniük a rosszéletű nőket és enniük kell a húsukból.

Az egyik áldozat a 17 éves, Jessica névre hallgató lány, akinek bőrét lenyúzták és vágtak a húsából, majd tálalták. Mint kiderült, nem csak a három gyanúsított evett belőle. Da Silveiráék ugyanis empanadast készítettek a lány húsából és árulták a szomszédoknak, akik vettek és ettek is belőle.

Mint megírtuk, a rendőrség múlt szerdán vette őrizetbe a gyanúsítottakat. A házban másnap már nem sok bizonyíték maradt, mert a szomszédok felgyújtották a házat.

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

HORROR: FORRÓ VÍZZEL KÍNOZTÁK A HATÉVEST

A fiatal nő és barátja úgy akarta megnevelni az állítólag hisztiző gyereket, hogy mikrohullámű sütőben felforraltak egy tál vizet, és a zuhany alatt álló kislányra öntötték. A kicsi harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Yadzia Ivelisse Moralest vallomása szerint nagyon felidegesítette, hogy hatéves lánya hisztizik és nem hagyja abba a sírást, ezért

Tovább a cikkre »
Egyéb

13 IJESZTŐ KÍSÉRTET fotó a 19. századból

William Hope asztalosként dolgozott, de hobbija a fotózás volt. Hope élete megváltozott 1905-ben amikor ismerősét fotózta.Vissza nézte a fotót és egy szellemet látott rajta. Nemsokkal azután hogy találkozott a szellemvilággal, Hope alapított egy szellemfotósok csoportot amit úgy neveztek hogy Crewe kör. A Londoni szekhelyű csoport az 1. világháborút követő években

Tovább a cikkre »
Egyéb

Több száz dinótojást találtak Katalóniában

Tojásfosszíliákra, héjakra és fészekmaradványokra bukkantak őslénykutatók Spanyolország északkeleti részén, Lleida tartományban, a Coll de Nargó-i geológiai formáció rétegeiben. A kutatók szerint a térséget a késő krétakorban mocsár borította. A feltárásokat végző csoport vezetője, Albert García Sellés, a Katalán Paleontológiai Intézet munkatársa elmondta, hogy korábban csak egyféle dinoszaurusz, a Megaloolithus siruguei

Tovább a cikkre »