Articles You Might Like

Share This Article

Éhségsztrájkot kezd a norvég tömeggyilkos, ha nem kap egy PS3-at

Anders Behring Breivik 2011-ben 77 embert mészárolt le, amiért 21 év börtönt kapott. Most 18 hónapja ül bent, és már unja a PlayStation 2-jét és azt, hogy csak gyerekeknek szóló játékokat játszhat.

Norvégiában kicsit mások a törvények, mint hazánkban. Anders Breivik 77 (azaz hetvenhét!) ember meggyilkolásáért 21 évre egy olyan börtönbe került, ami már-már egy luxushotel szintjével vetekszik.

243425-anders-behring-breivik

A fiatalember korábban elmondta, hogy Call of Dutyval fejlesztette célzását és aWorld of Warcrafttal igyekezett elfedni valódi terveit, belekeverve így a videojátékokat a borzalmas bűnténybe. Odabent is játszik, de kirekesztve érzi magát amiatt, hogy míg a többi elítélt bármilyen, akár felnőtteknek szóló játékokkal is játszhat, ő például csak a Rayman Revolutiont tolhatja egy PlayStation 2-n. Egy PlayStation 3-at követel és olyan játékokat, amiket ő választhat ki. Ahogy ő fogalmazott, „rosszabbul bánnak vele, mint egy állattal”, pedig ő jól viselkedik. Elzárták a többi fegyenctől, pedig több szabadságot érdemelne. „Kínozzák”, írta tavaly novemberben a börtön vezetésének címzett levelében. Véleménye szerint az olyan „emberi jogokért küzdő aktivistákat”, mint ő maga is, náci szörnyeknek titulálják, akiket az öngyilkosságba hajszolnak.

Egyébként a PlayStation 3 mellett még egy jobb széket és egy PC-t is szeretne ahelyett az írógép helyett, ami jelenleg rendelkezésére áll.

Norvégiában nem megbüntetni akarják a bűnözőket, hanem megjavítani, ezért nem egy 1×2 méteres lyukban görnyed. Szerintetek ha Breivik megkapja a PS3-at, jobb ember lehet belőle?

forrás: gamestar.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

Lenyűgöző élővilágot találtak az Antarktisz jege alatt

Ausztrál kutatók víz alá merültek az Antarktisznál, hogy megmutassák a világnak, milyen színes és változatos az élet a másfél méter vastag jég alatt. Glenn Johnstone és munkatársai azért utaztak a kelet-antarktiszi Casey kutatóállomáshoz, hogy az óceánok savasodását és a globális felmelegedés más hatásait kutassák. A napokban kiadott rövid videójukon látható,

Tovább a cikkre »
Egyéb

Webkamerán nézte végig, ahogy leszúrják a várandós nejét

Csodával határos módon a kisbaba életben maradt, de az anyuka még mindig súlyos állapotban van. Megelevenedett rémálommá változott a Távol-Keleten állomásozó, Justin Poole számára a webkamerás beszélgetés, a texasi otthonukban maradt, terhes feleségével. Az utolsó hónapban lévő Rachel, és a férje éppen a közeledő szülésről beszélgetett, amikor Justin észrevette, hogy

Tovább a cikkre »