Articles You Might Like

Share This Article

SAJÁT ANYJA ZÁRTA KETRECBE AZ ŐRÜLT FÉRFIT – DURVA FOTÓK

Hung azután kattant be, hogy felesége és gyermeke megszöktek otthonról. Édesanyjának nem volt pénze szanatóriumra, ezért otthon, saját barkácsolású ketrecbe zárta fiát.

Kevesebb, mint tíz négyzetméteren, egy ketrecben élte le utóbbi nyolc évét az kínai férfi, akit korábban saját anyja zárt be. A Fucsian tartományban élő Hung azután őrült meg, hogy felesége és gyereke is elhagyta. A beszámolók szerint mindenkivel agresszív volt, gyakran pedig a szomszédok házai elé pisilt – írja a Shanghaiist.

88590

Hung ebben a ketrecben töltötte elmúlt nyolc évét, miután teljesen megőrült

Bátyja szerint Hung közveszélyes volt, rendszeresen betört a szomszédok házába is, de saját anyját is bántotta. Mivel nem volt pénzük rendes ellátásra, saját maguk akarták megoldani a problémát.

cage_guy4

Nyolc évet töltött a rettenetes körülmények között, kínszenvedésének pedig anyja halála vetett véget. A rokonok ezután már tényleg szanatóriumba vitették, de a hatóságok szerint sokkal jobb lenne, ha egy idősek otthonába élhetne.

cage_guy5

Kínában nem ez az első hasonló eset. Tavaly decemberben kapott nagy nyilvánosságot annak a 48 éves férfinak az esete, akit anyja hat éves kora óta tart ketrecben. A helyzet ott is valami hasonló volt: a fiú önveszélyessé vált, a szülőknek pedig nem volt pénzük kórházi ellátásra. Az a felháborító eset is a világ legnépesebb országában történt, amikor Nancsang városában ultimátumot kaptak a koldusok: vagy beköltöznek a számukra kialakított ketrecbe, vagy kipaterolják őket a városból egy fesztivál idejére.

cage_guy6

Csöcsiang tartományban saját nagyanyja tart pórázon egy 11 éves fiút, mert állítólag 1 éves korában leesett az ágyról, beverte a fejét, és azóta mentális zavarokkal küzd. 

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Kísérteties fotók egy elhagyatott gyárból

Egy Reddit felhasználó úgy döntött, hogy beoson egy elhagyatott gyárba, és felfedezi. Vitt magával egy fényképezőt is, és mivel nem látott, belefotózott vakuval a korom sötétbe. Ez volt a képen: Egy szliuett, amitől majdnem összepisilte magát. Egy miniszívroham után úgy döntött, hogy odamegy felderíteni a terepet… Valaki szerette volna megviccelni

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Sokkoló: Fején hordta az ikertestvérét!

Edward Mordrake egy 19. században élő angol nemes volt. Igazi rémtörténet az övé, valószínűsíthetően ugyanis sziámi ikerpárja ránőtt a tarkójára. Ilyen esetekben megtörténhet, hogy a testvérek úgy nőnek össze, hogy a második életképtelen lesz, de az egészséges gyermek része marad. A baj ott kezdődött, hogy elmondások szerint a másik arc

Tovább a cikkre »
Egyéb

Hogyan fest majd 2063 konyhája?

Ehető falak, 3 dimenziós nyomtató az ételekhez, tenyérszkennelő műszer csak néhány azon elemek közül, melyek a jövő gasztronómiáját jellemzik. 2063 konyhája igazán forradalmias lesz. Segít majd bennünket abban, hogy tovább éljünk, élelmiszereket ajánl majd ahhoz, hogy naponta helyesen táplálkozzunk, meggátol bennünket abban, hogy az étkezések között is rágcsáljunk – állítják

Tovább a cikkre »