Articles You Might Like

Share This Article

Neked volt már déjá vud? Vajon mi lehet ez a jelenség?

A tudósok a 19. század óta gondolkoznak azon, hogy mi is a déjá vu. A mostani hivatalos konszenzus szerint az agy félrecsúszott kommunikációjának köszönhető a furcsa jelenség.

Mindannyian éreztük már azt, hogy egy teljesen új helyzet tökéletesen ismerősnek tűnt számunkra. Persze azt sohasem tudjuk visszakeresni, hogy pontosan mikor is életük meg ugyanazt az eseményt.

A nyíltabb kutatók szerint a párhuzamos univerzumokkal van összefüggésben az érdekes jelenség. A déjá vu mindenkivel megtörténik időről időre. Kapcsolatos lehet igazából bármivel: egy beszélgetéssel, egy illattal, egy emberi arccal és még sorolhatnánk. Lehetséges lenne, hogy egy előző életben éltük meg ugyanazt?

deja-vu-header-590x330

A déjá vu olyan jelenség, amelyre senki sem tud tiszta magyarázattal szolgálni, ennek ellenére számos kísérletet végeztek már az ügyben. A Colorado Egyetem kutatói arra jutottak, hogy képesek előidézni a jelenséget videojátékok segítségével. A Sims elnevezésű játék déjá vu-t okozott. Ügyesen rendeztek be virtuális épületeket az önkéntes résztvevők számára, amely később felkeltette a furcsa érzést. Ez a kísérlet azt implikálja, hogy a déjá vu a memória félrecsúszott működése, amelyet egy olyan dolog kelt fel, amelyet már ténylegesen láttál valahol, de képtelen vagy bárhová elhelyezni.

dejavuÉrdekes, hogy az epilepsziában szenvedők sokkal többször számolnak be déjá vu érzéséről, amely szintén furcsa agyi kapcsolatokat feltételez.
Természetesen vannak ezeknél érdekesebb teóriák is. Páran úgy gondolják, hogy két párhuzamos világ fut egymás mellett, amely néha szinkronba kerül egymással. Dr. Micho Kaku szerint a déjá vu jelenség során a két univerzum egy pillanatra átfedi egymást. Ez hasonló ahhoz, amikor egyszerre két rádióadót fogunk be.
Mindenki döntse el maga, hogyan is gondolkodik a jelenségről.

forrás: bizzariummagazin

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Megváltoztatták az élet egyik alappillérét egy baktériumban

A biológia mélyszerkezetébe nyúltak bele amerikai tudósok azzal, hogy átírták egy baktérium genetikai kódszótárát. A „meghekkelt” kódú baktérium ellenáll a vírusoknak, környezetbarát, és különleges fehérjéket termelhet. A genetikai kód univerzális – tanítják ma már a középiskolai biológiai órákon is, ami nem mást jelent, mint hogy a DNS négy „betűjéből” (A,

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Félelmetes esetei az élve temetésnek

Féltetek már attól, hogy élve eltemetnek titeket? Hogyha nem, akkor most hozunk pár esetet, hogy kissé reálisabbá tegyük ezt a fajta rettegést. Lehet, mégis érdemesebb a hamvasztást választani, hiszen mégiscsak gyorsabb elégni, mint megfulladni a föld alatt. Az élők sikolyai 2014-ben egy negyvenöt éves nőt nyilvánították halottá Görögországban. A nő

Tovább a cikkre »
Egyéb

29 szívszorító fotó az emberi létről

Egy kép sokszor többet ér ezer szónál, szokták mondani. Az alábbi képsorozat a régmúlt lebilincselő eseményeit, hihetetlen sorsokat, érdekes embereket és felemelő vagy épp tragikus eseményeket elevenít meg. Ezek az izgalmas fotók az emberi létnek a legjobb és legrosszabb pillanatait mutatja be. Szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét, hogy a képek

Tovább a cikkre »