A Google pár hónapja harcot hirdetett az FBI elég érdekes, jogilag is megkérdőjelezhető eljárása ellen: a nyomozóiroda az amerikai jogban létező National Security Letter (NSL) nevű speciális formanyomtatványokat használta arra, hogy bírósági végzés nélkül kérjen ki a felhasználókról adatokat. A keresőcég szerint ez jogellenes, ezért nyilvánosságra hozták az FBI gyakorlatát.
Úgy tűnik azonban, ezt a harcot elvesztették: a kaliforniai kerületi bíróság elutasította a Google petícióját, amely arról szólt, hogy ne kelljen foglalkozniuk azzal a 19 speciális megkereséssel, amit mindenféle bírósági végzés nélkül kaptak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy teljesíteniük kell az FBI kérését, ki kell adniuk a felhasználói adatokat. Az ügynek azonban nincs vége: az eljáró bíró, Susan Illston azt tanácsolta a cégnek, hogy adjanak be sokkal specifikus a konkrét levelek tartalmát érintő petíciót, ne pedig az általános eljárásra koncentráljanak.
Iillston ugyanaz a bíró, aki korábban úgy döntött, a cégek nem hozhatják nyilvánosságra az NSL-eket. A Google ezért márciusban, amikor először szembe ment az FBI leveleivel, csak adattartományt adott meg: 2012-ben nulla és 999 közötti NSL-t kaptak, amelyekben ezer és kétezer közötti felhasználói fiókról kértek információt. Hasonló számokat láthatunk 2009-ig visszamenőleg, 2010-ben például kétezer és 2999 közötti felhasználó felől érdeklődtek.
A cég szerint pontos számok helyett azért adtak meg tartományokat, hogy az FBI, a bíróságok és egyéb szervek kérdéses gyakorlatára ráirányítsák a figyelmet; a pontos adatok már a nyomozásokról adhattak volna ki információt.
forrás: index.hu
Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, hihetetlen hírek, magazin Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, magazin, hihetetlen, hihetetlen hírek