Articles You Might Like

Share This Article

A HALÁL NEM MÁS, MINT ILLÚZIÓ – ÁLLÍTJA EGY TUDÓS

A Wake Forrest Orvostudományi Egyetem professzora szerint a halál illúzió, amelyet az emberi tudat generál. Robert Lanza új könyvében, a kvantumfizikára és a biocentriuzmusra alapozva azt állítja: az emberek azért hisznek a halálban, mert azt tanították nekik, hogy meghalnak.

Azaz az emberi tudat az életet a testtel azonosítja és a test meghal. Az ógörög és buddhista alapokon nyugvó biocentrizmus szerint az idő az a belső érzék, mely a pillanatnyi állapotokat a térbeli világban összeköti, így minden, amit megtapasztalunk az elménkben alkot egészet. Továbbá a tér és az idő az elme eszközei, és így nem léteznek az élettől független külső tényezőkként…

1_abra

A professzor úgy véli, nem a világegyetem teremti meg a biológiai életet, hanem fordítva, és az emberi tudat határozza meg a tárgyak méretét és formáját.

Lanza egy példával is alátámasztotta mondanivalóját. E szerint az ember azért látja kéknek az eget, mert így tanulta, de az agy sejtjeinek megváltoztatásával elérhető, hogy ugyanaz a személy zöldnek vagy vörösnek lássa az eget.

Megjegyzi: a tér és az idő csupán az emberi tudat eszközei, vagyis a halál és a halhatatlanság csakis egy olyan világban létezik, aminek nincsenek térbeli, időbeli határai. A biocentrizmus végtelen számú párhuzamos világ egyidejű létezését feltételezi, így minden, ami megtörténhet, meg is történik ezekben az univerzumokban, így a halál általunk felfogott formája nem létezhet. Példája szerint az emberi élet egy évelő virághoz hasonlítható, ami a halál után kinyílik egy másik univerzumban.

forrás: tudnodkell.info

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

MUNKA NÉLKÜL JÁRNA A FIZETÉS!

Őrültség! Vagy mégsem? Két MSZP-s politikus, Harangozó Gábor és Braun Róbert 40-50 ezer ­forint közötti alapjövedelmet adna mindenkinek. Munka nélkül. Svájcban is hasonlót terveznek, igaz, ott hatszázezer járna fejenként. Kampány­fogásnak sem utolsó mézesmadzagot lóbált meg az MSZP nemrég. A párt úgy véli, el lehet érni a következő parlamenti ciklusban, hogy

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Megrázó felvétel egy megkötözött tigrisről, akinek a hátára ülhetnek a látogatók

A Dél-Kínában található Yiyang városának cirkuszában készült a következő megrázó és megalázó felvétel, ahol egy egykoron fenséges szibériai tigrist kötöznek egy padhoz, hogy a látogatók a hátára ülve lefényképezhessék magukat. A szegény állatnak a fejét a padhoz szorítva és végtagjait lekötözve kell végigvárnia az emlékfotók elkészítését, az idomár pedig bátorítja a

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Egy búvár felfedezett egy folyót – a víz alatt

Anatoly Beloschchin egy profi búvár és fotográfus. Nemrég járt Mexikóban, ahol a Cenote Angelita nevű víznyelőben búvárkodott. Az ilyen víznyelők általában összeomlott barlangfalak, amelyek alján – ki hinné – víz van. Búvárkodás közben Beloschin lefotózott egy egészen különleges természeti jelenséget: egy folyót a víz alatt. Ha megnézed a képeket, láthatsz

Tovább a cikkre »