Articles You Might Like

Share This Article

A HALÁL NEM MÁS, MINT ILLÚZIÓ – ÁLLÍTJA EGY TUDÓS

A Wake Forrest Orvostudományi Egyetem professzora szerint a halál illúzió, amelyet az emberi tudat generál. Robert Lanza új könyvében, a kvantumfizikára és a biocentriuzmusra alapozva azt állítja: az emberek azért hisznek a halálban, mert azt tanították nekik, hogy meghalnak.

Azaz az emberi tudat az életet a testtel azonosítja és a test meghal. Az ógörög és buddhista alapokon nyugvó biocentrizmus szerint az idő az a belső érzék, mely a pillanatnyi állapotokat a térbeli világban összeköti, így minden, amit megtapasztalunk az elménkben alkot egészet. Továbbá a tér és az idő az elme eszközei, és így nem léteznek az élettől független külső tényezőkként…

1_abra

A professzor úgy véli, nem a világegyetem teremti meg a biológiai életet, hanem fordítva, és az emberi tudat határozza meg a tárgyak méretét és formáját.

Lanza egy példával is alátámasztotta mondanivalóját. E szerint az ember azért látja kéknek az eget, mert így tanulta, de az agy sejtjeinek megváltoztatásával elérhető, hogy ugyanaz a személy zöldnek vagy vörösnek lássa az eget.

Megjegyzi: a tér és az idő csupán az emberi tudat eszközei, vagyis a halál és a halhatatlanság csakis egy olyan világban létezik, aminek nincsenek térbeli, időbeli határai. A biocentrizmus végtelen számú párhuzamos világ egyidejű létezését feltételezi, így minden, ami megtörténhet, meg is történik ezekben az univerzumokban, így a halál általunk felfogott formája nem létezhet. Példája szerint az emberi élet egy évelő virághoz hasonlítható, ami a halál után kinyílik egy másik univerzumban.

forrás: tudnodkell.info

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Róka harapta le az idős nő eltűnt karját?

Az egyik karja nélkül szállítottak kórházba egy idős asszonyt Győrben. A hiányzó végtagot még nem találták meg, és egyelőre senki nem tudja, mi történhetett Magdus nénivel, akire a tyúkól mellett a földön talált rá a szomszéd. A helyiek arra gyanakszanak, egy róka lehetett a támadó. – Súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak

Tovább a cikkre »
Egyéb

Megdöbbentő, felkavaró, szomorú és tragikus felvételek (néhány érdekességgel fűszerezve)

Figyelem! A következő sorozatban bőven lesznek a nyugalom megzavarására alkalmas képek! Tényleg csak erős idegzetűeknek! Ooltgensplaat, Hollandia. Két szerelő a turbinában kitört tűz miatt a szélkeréken ragadt. Nem volt idő a mentésükre. Mindketten meghaltak. Egyikük leugrott a tűz elől. Terry Szavcsuk hoki kapus volt az NHL-ben, aki mindig sisak nélkül

Tovább a cikkre »
Egyéb

Halottak között ébredt fel reggel a férfi

Számos olyan hátborzongató szakma van, amely nem túl népszerű. Mégis akadnak, akik nagyon szeretnek a temetőben vagy akár a börtönben dolgozni. — Harminc éve vagyok sírásó, nagyon szeretem ezt a munkát — mondta a törökszentmiklósi Víg László. — A nagyapám és a dédnagyapám is szakmabeli volt. Mondhatnám azt is, hogy

Tovább a cikkre »