A holtak hangja

A technológiai fejlődés adta lehetőségek spirituális kiaknázásáról és a szellemekkel való kapcsolatfelvétel tudományos lehetőségéről először Thomas Alva Edison nyilatkozott 1920. október 30-án, nem kisebb sajtóorgánum, mint a Scientific American hasábjain.
Az akkor 73 éves feltaláló beváltotta, hogy olyan eszköz létrehozásán fáradozik, amelyet a másik életben élő személyiségünk meg tud mozgatni, vagy hatással lehet rá. Ez volt az első próbálkozás azok közül, amelyek a szellemekkel való kapcsolatteremtést technikai eszközökkel kívánták megvalósítani, de Edison halála miatt a szerkezet befejezése már nem sikerülhetett. Tizenöt évvel később, a rádió tökéletesítésén fáradozó Guglielmo Martoní szintén egy, a szellemvilággal kapcsolatot létesítő készüléken dolgozott, de Edisonhoz hasonlóan ez a készülék sem készülhetett el a fizikus 1937-ben bekövetkezett halála miatt.

 

Bár a háború kitörése az ilyen kísérleteknek véget vetélt a technika fejlődésére óriási hálással volt. Hatalmas fejlődésnek indult az elektronika, a rádiózás és szinte mindenféle kommunikációs tevékenység. Megvalósul! a televízió, a rögzített képfelvételek nagy távolságra történő továbbításának eszköze, és a sort még hosszasan folytathatnánk.

A rádió a háború mindennapos, elengedhetetlen eszközévé vált, és a hangok lemezre rögzítése sem jelentett már újdonságot. A 40-es évek közepén azonban egyre több olyan megmagyarázhatatlan eseményről érkezett jelentés, amikor a bombázókötelékeket irányító és figyelő rádióállomások furcsa zörejeket, emberinek tűnő hangokat, beszédfoszlányokat, sőt később konkrét üzeneteket is fogtak az éterből. Csakhogy ezeknek az üzeneteknek a feladói olyan pilóták voltak, akik napokkal, heteken korábban hős halált hallak légi hadviselés során…
A halott pilóták adásai általában vagy egy már ismert eseményre, egy adott bárd cselekményre vonatkoztak, vagy közvetlenül a pilóta családjának, feleségének szóló személyes üzenetek voltak.

 

Természetesen akkor mindezt az ellenség dezinformációs tevékenységének tartották, és a rádiósok közül csak kevesen vélték úgy, hogy az üzenetek valóban a túlvilágról jöttek. Húsz évnek kellett eltelnie, míg egy svéd feslő, zenész és filmproducer különös véletlen esete felkeltette a tudomány érdeklődését a titokzatos, semmiből jövő hangok iránt A svéd művész, Fridorich Jürgenson vidéki villája közelében madárhangok rögzítése közben valami mást is felvett hordozható magnetofonjára, ami halk emberi hangoknak, svéd ás norvég beszédnek tűnt.

Mivel a villa melletti parkban akkor Jürgonsonon kívül senki sem tartózkodóit, a filmproducer úgy vélte, egy rádió adását sikerült rögzítenie, és mivel meglehetősen furcsállta a dolgot megismételte kísérletét Ismét kiment a parkba, és miután meggyőződött róla, hogy a közelében senki sem tartózkodik, bekapcsolta a magnót A visszajátszott felvételen ekkor újabb hangokat lehetett felfedezni, amelyek tulajdonosai ezúttal közvetlenül Jürgonsonhoz szóltak azt állítva, hogy az ő rokonai. A svéd kísértetei éveken át tartottak, majd 1964-bon megjelent Hangok a világűrből (Voices From The Universe) című könyvében bemulatta mindazokat a bizonyítékokat, amelyeket fel évtized alatt sikerüli összegyűjtenie. A technikai spiritizmus tehát nem a képzelet szülötte. Több mint spiritizmus, de még nem igazi tudomány. A semmiből jövő titokzatos hangok létezése viszont alátámasztja a paranormális jelenségek létezéséi, míg a Bender-Jürgenson kísérletek Dr. Konstantin Raudlve eredményeivel és a goniométerrel kiegészülve egyértelműen új irányt szabnak a parapszichológiai kutatásoknak és talán a spiritizmus fejlődésének is…

 

forrás: paranormal.hu