EMBERTELEN KEGYETLENSÉGET TETT PÉNZÉRT A TINÉDZSER

A 18 éves Jack Craig Gray addig ütötte és rúgta tehetetlen áldozatát, amíg az elvesztette az eszméletét – számolt be a Daily Mail. Az eset azért különösen gyomorforgató, mert a tinédzser egy igazán védtelen célpontot választott: egy harmincéves vak férfit rugdosott meg brutálisan, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy hónapokig kórházi kezelésre szorult, szétroncsolt arcát pedig csak hosszadalmas műtétsorozattal lehet rendbe tenni. Gray hét évet kapott brutális tettéért Az embertelen tini ráadásul mindezt pénzért tette, egy idősebb barátja 150 angol fontot – nem egészen ötvenezer forintot ígért neki – ha megveri a vak férfit, aki állítólag húszezer forinttal tartozott a felbujtónak. A brutális tinédzsert hét év börtönbüntetésre ítélték tettéért, arról nincs hír, hogy megbízója mennyit kapott. forrás: borsonline.hu

Sikeres gondolatátvitelt hajtottak végre a Kaliforniai Egyetem kutatói!

A Kaliforniai Egyetem kutatóinak elsőként sikerült elektronikus tetoválás segítségével, gondolattal irányítani egy okostelefont, és megoldották a gondolatátvitelt is. A telepátia és a telekinézis már nem paranormális fogalmak, hanem technológiai megoldások. Okostelefont irányítottak gondolatukkal A csuklóra helyezett, szinte láthatatlan elektronikus tetoválás segítségével, gondolattal irányítottak okostelefont a San Diego-i Kalifornia Egyetem kutatói. A kutatók kísérletükben SMS-t küldtek, csupán gondolataik segítségével. Az agyhullámokat a homlokra helyezett elektronikus tetoválás fogta fel, és értelmezte, majd egy vezeték nélküli jeladó továbbította a jelet az okostelefonra, amely elküldte az üzenetet – számolt be róla a celon.hu. Noha a gondolatátvitel és a tárgyak mozgatása sokáig csak a tudományos-fantasztikus irodalom elképzelése volt, ma már valóság. Az elmúlt években számos olyan agyi implantátumot fejlesztettek ki, amely segítségével gépeket vagy művégtagokat lehetett irányítani. Az agyi implantátumok elhelyezése azonban nagyon komoly sebészeti beavatkozást igényelt, ennek kiküszöbölésére talált megoldást Todd Coleman és csapata az elektronikus tetoválással. Az elektronikus tetoválás veszi az agyhullámokat Az elektronikus tetoválás az emberi hajszálnál alig vastagabb, 100 mikrométeres, műanyagból készült áramkör, amit, mint egy matricát, a bőrre kell ragasztani. A tetoválás rendkívül rugalmas, nyújtható, hajlítható és gyűrhető is, így nem sérül az ember bőrén sem, és bármikor eltávolítható. Mivel szinte láthatatlan, bárhol és bármikor használható. Az elektronikus tetoválás a homlokra helyezve képes regisztrálni az agyhullámok elektronikus jeleit. A tetováláshoz egy mini jeladó és egy napelem is kapcsolható, így az áramellátás és a vezeték nélküli jeladás is megoldott. Todd Coleman, a biotechnika professzora korábban drónokat, vezető nélküli repülőgépek irányítását valósított meg sikeresen önkéntesek homlokára helyezett elektródákkal. Ezekre az eredményekre alapozták mostani kísérletüket, amikor is az elektródákat már az elektronikus tetoválás helyettesítette. Gondolatátvitel, technikai megoldással Ezzel a technikával nem csak a gépek irányítása válik lehetségessé, hanem a gondolatátvitel is megvalósítható. Ennek alapja, hogy miközben szavakat formálunk gondolatban, közben a torkunkon lévő izmok automatikusan mozognak. Ez a jelenség a szubvokalizáció. A torokra helyezett elektronikus tetoválás képes ezeket a mikroméretű izommozgásokat érzékelni és értelmezni. Coleman és csapata ezt a jelenséget használta ki, hogy a kigondolt szavakat beszéddé alakítsa az Apple, Siri beszédfelismerő alkalmazásának segítségével. Coleman szerint: „Ma már megoldható, hogy úgy beszéljünk egy ismerősünkkel okostelefonunk segítségével, hogy közben nem mondjuk ki a szavakat, csak kigondoljuk őket.” A gépek gondolattal történő irányítása nem teljesen új, de a Kaliforniai Egyetem kutatói az elektronikus tetoválás segítségével rendkívül olcsóvá és könnyen alkalmazhatóvá tették azt. Bár Coleman szerint az agyi implantátumok egyelőre még hatékonyabbak a gondolatok értelmezésében, Miguel Nicolelis, a Duke Egyetem ideggyógyász professzora szerint a jövő az elektronikus tetoválásoké, mert azok sokkal könnyebben kezelhetőek. A kutatások távlatai óriásiak, a technológia segítségével megvalósított telepátia és telekinézis mindennapjaink részévé válhatnak a közeljövőben. forrás: celon.hu

A TÚLVILÁGRÓL ÜZENT A FÉRJE: TALÁLJON MAGÁNAK ÚJ SZERELMET

A kínok kínját kellett átélnie egy brit asszonynak, amikor egyik napról a másikra elveszítette férjét. Nicola Campbell blogot kezdett írni, hogy fájdalmát enyhítse. Aztán megtudta, férje már azelőtt új társat kívánt neki, mielőtt meghalt volna. 2012. február 25., délután 3 óra 1 perc – ez az időpont örökre beleégett a brit Nicola Campbell emlékezetébe. Ez volt ugyanis az a pillanat, amikor férje, a mindössze 38 éves Colin összeesett egy dél-londoni utcán és azonnal meghalt. A férfinál olyan ritka szívelégtelenséget állapítottak meg, amelyet idáig mindössze 500 embernél diagnosztizáltak. A férfi két kisgyereket hagyott árván, az akkor 22 hónapos Evie-t és a 9 hetes Isla-t. – Először el sem hittem, ami történt. Otthon voltam, ledőltem egy kicsit a gyerekekkel, és amikor felébredtem, láttam, hogy rengeteg nem fogadott hívásom volt az anyósomtól. Visszahívtam és azt mondta, Colin kórházba került. Először úgy értettem, hogy valami csonttöréssel, ám amit az orvosok mondtak a kórházban, azt nem akartam elhinni. Colin meghalt! Összeesett az utcán és nem volt többé – emlékezett vissza az édesanya a Daily Mailen. Colin 38 évesen halt meg, felesége sokáig képtelen volt feldolgozni a halálát Colin tenisz után esett össze, hirtelen szívmegállás végzett vele. – Törökországban találkoztunk először, s amint megláttam, tudtam, hogy ő az igazi, így feldolgozhatatlan volt a halála. El sem tudtam elképzelni, mihez fogunk kezdeni nélküle. A szombatok voltak a legrosszabbak, azok a napok, amikor meghalt. Sokszor csak tétlenül jártam a lakásban, még a gyerekeket sem tudtam ellátni. Mégis ők tartottak életben – folytatta az asszony, aki szüleihez is visszaköltözött, depressziójában ugyanis olyan mélyre süllyedt, hogy már a legrosszabb is megfordult a fejében. – Elkezdtem blogot írni, hogy a fájdalmamat és a frusztrációmat ki tudjam adni. Az ott kialakult közösség nyomására regisztráltam később egy társkereső oldalra az egyik magányos karácsony estén, bár nem hittem benne, hogy valaha is találkozhatok olyan férfival, mint a férjem volt. Unalmas levelek váltották egymást unalmas emberekkel. Sőt, sokszor én tettem tönkre az egész beszélgetést azzal, hogy elmondtam, unalmas, pelenkacserélgető háziasszony voltam, amíg a férjem meg nem halt. Nyilvánvaló volt, hogy még nem vagyok kész egy új kapcsolatra – mesélte a lapnak a nő. Nicola azonban néhány hónappal később mégis megpróbálta, egy új társkereső oldalon. Itt pedig megtalálta a 47 éves, menedzserként dolgozó, elvált Cameront, akinek szintén két gyereke van. – Már az első pillanatban működött köztünk a kémia, mégis nagyon óvatosak voltunk egymással, nem siettünk el semmit. A lányoknak csak hetek múlva mutattam be, a családnak pedig hónapok múlva. Ha az embernek gyereke van, tízszeres a felelősség és azt sem akartam, hogy bárki azt higyje, elfelejtettem a férjemet. A család azonban jól fogadta a férfit, de a legnagyobb meglepetés mégsem ekkor érte az özvegyasszonyt. Nicola egy nap kinyitotta az emailjeit, s egykori férje esküvői tanújától talált egy levelet. A levélben pedig egykori férje és a barát levelezése volt olvasható, amelyben a volt társ arról beszél barátjának, hogy ha meghalna, semmi másra nem vágyna jobban, csak arra, hogy szerelme újra boldog legyen. Mintha a túlvilágról adta volna áldását az új kapcsolatra… forrás: borsonline.hu

UFO temető Afrikában?

Az antropológusok titokzatos temetkezési helyre bukkantak a közép-afrikai Kigaliban (Ruanda). A maradványok hatalmas, emberre alig emlékeztető szerzetek képét rajzolják ki előttünk. A kutatás vezetője szerint megeshet, hogy a lények egy másik bolygóról érkeztek. A tudósok úgy vélik, hogy a maradványok 500 évesek. Mikor felfedezték azokat, először arra gondoltak, hogy egy ősi falu romjait tárták fel, ám később még a környéken se találtak emberi tevékenységre utaló nyomokat. A 40 tömegsírban hozzávetőlegesen 200 tetemet találtak, mindegyik tökéletesen konzerválódott. A lények nagyon magasak voltak – körülbelül  2,1m. A fejük aránytalanul nagy volt, és nem rendelkeztek szájjal, orral, szemekkel. Az antropológusok úgy vélik, hogy a különös testek gazdái földönkívüliek voltak, akiket valószínűleg valamilyen földi vírus betegített és ölt meg. Leszállópályának, űrhajó maradványoknak azonban semmi jelét nem találták. Egyébként nem ez az első ilyen lelet. 1937 nyarán kínai tudósok egy csoportja, Chi Putei professzor vezetésével vizsgálta a Baya-Kara-Ula hegység barlangjait. Ők is viszonylag nagy fejjel, fejletlen testtel rendelkező tetemekre bukkantak, melyek közelében 176 kőlap található, mindegyik közepében egy lyukkal, melyből egy csigavonalú bevésés indul a szél felé, ami mellett furcsa karakterek láthatók. Továbbá a barlang falai a felkelő nap, a hold és a csillagok képeivel díszítettek, sok apró ponttal, amint lassan közelednek a hegyek és a föld felszíne felé. Az ősi írások megfejtésével foglalkozó szakemberek két évtizeden keresztül próbálták megfejteni a Bayan-Kara-Ula spirálok üzenetét. Végül a Pekingi Egyetem professzora, Zum Umniu sikeresen dekódolta néhány karakter jelentését: hozzávetőleg 12 ezer évvel ezelőtt néhány repülő tárgy ütközött a hegyeknek. Egy másik „UFO” hulláját török barlangászok fedezték fel. A jégkorszaki múmia egy kristályos anyagból készült szarkofágban feküdt. Az emberszerű hímnemű lény 1m 20centi magas volt, a bőre világoszöld, és nagy, átlátszó szárnyakkal bírt. A tudósok szerint a különös megjelenés ellenére a teremtmény sokkal inkább embernek tűnt, mint állatnak. Az orra, az ajkai, a fülei, a kezei, a lábai, a körmei nagyon hasonlítottak az emberéhez. Csak a szemei voltak nagyon-nagyon mások, háromszor nagyobbak a mienknél, nem volt színük, olyanok voltak, mint a hüllőké. Nem is olyan régen az egyik egyiptomi sírban egy 2,5m magas ember múmiájára bukkantak. Nem volt se orra, se füle, a szája nagyon széles volt, és nem rendelkezett nyelvvel. Gaston de Villars régész szerint a múmia körülbelül 4 ezer éves. Úgy temették el, mint az egyiptomi nemeseket – gondosan konzerválva, szolgái körében. Mint kiderült a helyszínen talált tárgyak egy része nem köthető sem az egyiptomi kultúrához, sem bármilyen ismert más földihez. Például, a leletek közt volt egy fényes fém korong is, furcsa jelekkel díszítve, egy fémruha, műanyag cipőre emlékeztető maradványokkal, és sok-sok kőtábla csillagok, bolygók és különös masinériák képével. Emellett a sírhely is nagyon szokatlanul fest. Az ókorban ismeretlen anyagot használtak hozzá. A tömböt pedig úgy vájták ki a sziklából, hogy a falai teljesen simák lettek, mint a csiszolt márvány. Mintha lézerrel metszették volna ki. Mellesleg, a tömb felületét megolvasztották, a sírkövet pedig ólomra emlékeztető anyaggal díszítették. Lehet, hogy valóban égből alászállt kultúrák képviselőit rejtik ezek a különös sírok, ám egyes tudósok szerint nem kell a huszadik naprendszerig szaladnunk, elképzelhető, hogy pusztán csak arról van szó, hogy ezek az „óriások” és „törpék” fajunk mellékágai, akik valamiért kihaltak. Sose lehet tudni…   forrás: donna.hu

Gondolkodás nélkül lelőtte a rendőr a motor tolvajt! [VIDEÓVAL!]

Motor rabló brazil - GTA V

Villám tempóval járja körbe az internetet a szóban-forgó videó, ahol egy rendőr habozás nélkül lő le egy motor tolvajt – illetve rablót! A felvételen jól látható, amint a motoros sisakkamerával veszi amint suhan át az autók közt – hirtelen két támadó lekényszeríti a motorról – ezután pedig a hirtelen a semmiből előtűnve egy rendőr rálő az egyik támadóra. A videón elhangzó párbeszéd nagyjából így szól: Rabló: ÁLLJ MEG! A motor gazdája azonnal leszáll a motorról, és ezt mondja:  Vigyed, nem állok ellen, vidd nyugodtan! – és teszi fel a kezet. Ekkor tűnt elő a semmiből a szolgálaton kívüli rendőr, és rálőtt a fegyverrel hadonászó rablóra. Az áldozat megköszöni a rendőrnek a segítséget, és telefonálni kezd. Eközben a földön fekvő rabló könyörög, hogy segítsenek neki, ne bánjanak így vele – hiszen haldoklik. Erre a motoros odalép hozzá, és mondja hogy: Látod haver, ezért nem kell motort lopni! Tudod te mennyit melóztam én ezért a motorért?? A metro.us cikke alapján nem halt bele a sérüléseibe a támadó, hanem jelenleg is kórházban ápolják. Érdekes egyébként, a magyarországi reakciókat tekintve, hogy mennyien szorgalmazzák azt, hogy itthon is így kellene tennie a rendőröknek a támadókkal szemben – miközben folyton nyafog mindenki a rendőri túlkapások ellen. Illetve fontos megjegyezni azt is, hogy ha idehaza lóbál valaki egy pisztolyt, vagy akármilyen fegyvernek látszó tárgyat, és veszélyesnek tartják a járókelőkre, akkor ugyanígy lelövi a magyar rendőrség is. Persze az már megint egy másik kérdés, hogy a nagyérdemű közönség ezután a „túlbuzgó” rendőr fejét követelné – a vélt túlkapásért…  

EMBERI HAMVAKBÓL VARRATTA KI A TINIT A BETEG ANYA

Engedély nélküli tetoválóművész, metamfetamin, nem fertőtlenített injekciós tű. Szép sztori Oklahomából. A 31 éves nőt és pár évvel idősebb férjét is a rendőrség tartóztatta le, miután egy komplett droglabort találtak lakásukban a házkutatásnál. 10 éves lányuk tetoválására abból az iskolából hívták fel figyelmüket, ahová a gyerek jár – írja a Daily Mail. A kisgyereket kitetováló férfit is gyorsan begyűjtötték, ellene engedély nélküli tetoválás miatt indult eljárás. A rendőröknek ugyan bevallotta, hogy engedélye az ugyan nincs, de “nagyon tiszta” módszerekkel dolgozik. Ehhez képest az is kiderült, hogy tetoválós kellékein döglött csótányok hevertek, az élők pedig oda ürítettek. A nagyon tiszta módszereket az sem igazán támasztja alá, hogy a gyereküket kitetováltató párnak egy napon, ugyanazzal a tűvel tetovált. Az emberi hamvakból készített tetoválás egyébként egészen elterjedt mostanában. Azok választják ezt a bizarr módszert, akik elvesztették szeretteiket, de a módszer higiéniai szempontból erősen megkérdőjelezhető.   forrás: borsonline.hu

3 ÉVES KISLÁNYA VÉRÉT ITTA A PÁPUAI VÁMPÍR APA! (sokkoló képek!)

Berohant az erdőbe a kislánnyal, beleharapott a nyakába és szabályosan szívta a vérét. Két kókuszpálmán ülő gyerek buktatta le, de már későn. Ahol még élnek a régi törzsi, mágikus hiedelmek, ott gyakorlatilag bármi megtörténhet. Pápua Új-Guineában pl. egy apa kapta ki az őt meglátogató anya kezéből közös gyermeküket, beszaladt vele a fák közé, majd „vámpírrá változott”. (Illusztráció – Egy Pápua Új-Guineai kannibált látunk a képen!) Két helyi srác felmászott egy kókuszpálmára, majd mikor látták, mit tett az őrült férfi, hívták a rendőrséget. Az AFP úgy tudja, a férfi ekkor eldobta a 3 éves gyereket és elfutott, de később elkapták. A kislány életét viszont már nem tudták megmenteni. Az országban sajnos tényleg nem ritkák az ilyen és ehhez hasonló esetek. A kannibalizmus sem ritka arrafelé. forrás: borsonline.hu

Az űrtoll legendája – Toll, vagy Ceruza jobb az űrben?

Mindenki ismeri azt a történetet, hogy az 1960-as években, amikor javában dúlt az űrverseny, felmerült egy apró probléma. Az űrhajósok nem tudtak golyóstollal írni az űrben, így a NASA kifejlesztett egy űrtollat nagyjából 1,5 millió dollárért. A problémával az oroszok is szembesültek, és ők is megoldották: ceruzát adtak űrhajósaiknak. A történetet mindig előhozzák, amikor csak azt akarják érzékeltetni, hogy nagyobb szervezetek milyen összetett, bonyolult szerkezeteket gyártanak, miközben egy apró ötlettel áthidalható lenne a probléma. A tanulságos történetnek csak egy baja van, hogy nem igaz. A NASA eredetileg természetesen ceruzákat használt az űrben is, mert a golyóstoll tényleg nem működik a súlytalanságban. A ceruzával azonban nagyon sok baj van: gondot okoznak a letört ceruzahegyek, a hegyezéskor elszabadult forgács. Ráadásul a ceruza tűzveszélyes is, mivel a grafitpor a legkisebb elektromos szikra talására belobban, esetleg megtelepszik a szellőzőrendszerben, eltömíti a szűrőket. Emiatt keresett a NASA valamilyen alternatív megoldást.   A NASA által kifejlesztett toll, amivel víz alatt és fejjel lefelé is lehet írni Fotó: Science Society Picture Librar A problémát egy, a NASA-tól teljesen független cég oldotta meg. A Fisher Pen 1965-ben szabadalmaztatott egy olyan tollat, amellyel fejjel lefelé is lehetett írni (tehát nem okozott gondot a folyékony tinta). A tollat extrém hőmérsékleti körülmények között is lehetett használni, sőt, víz alatt is működött. Az egyetlen különlegessége az volt, hogy túl nagy melegben zölden fogott, nem kéken. A cég egymillió dollárt költött az űrtoll fejlesztésére. A NASA a tesztek után négyszáz darabot rendelt, összesen ezer dollárért. Tehát az amerikai űrszervezet saját költségvetéséhez képest filléreket költött a tollakra. A történet csattanója is másképp hangzik, az oroszok egy évvel később ugyanezt a tollat használták, ők is eldobták a ceruzákat. A Fisher még mindig árusítja az eredeti űrtollakat, az Amazonon bárki meg is rendelheti, darabját 32 dollárért. forrás: index.hu

Életre keltette élettelen csecsemőjét az okos anya!-Szívszorító történet

Egy ausztrál édesanya szívbemarkoló történetét osztotta meg a világgal, amikor arról mesélt, hogyan hozta vissza az életbe halott csecsemőjét, a szerető anyai ölelés erejével. Olyat már hallottunk, hogy halottnak hitt csecsemő sírt fel a ravatalon. Kate Ogg öt hónappal ezelőtt Sydneyben adott életet ikergyermekeinek, egy kislánynak és egy kisfiúnak, akik koraszülöttként, 27. hétre jöttek világra, mindössze kilencven dekagramm súllyal. A testvérek közül a kislány, Emily teljesen egészséges volt, a fiúcska azonban nem lélegzett. Az orvosok húsz percen keresztül küzdöttek az életéért, mindhiába. „Az egyik orvos azt kérdezte tőlem, hogy választottunk-e fiúnevet? Jamie-nek neveztük el, feleltem” – nyilatkozta az édesanya egyik ausztrál tv-nek. Az orvos a betakargatott kisfiúval az anya felé fordult, és közölte vele, hogy már nem tudták megmenteni a kisfiú életét. Átadta a szülőknek az élettelenül fekvő csecsemőt, hogy elbúcsúzhassanak tőle. Ami azonban ezután történt, azt még az orvosok is csodaként emlegetik. Kate és férje, David könnyeiket nyelve, fájdalomtól meggyötörten összeölelkeztek, és maguk közé vették babájukat. „Ez volt a legszörnyűbb fájdalom, ami valaha átéltem. Kiszabadítottam Jamie ernyedt kis testét a takaróból, kibontottam a köntösömet, és a mellkasomra tettem, hogy a bőrünk összeérjen. Daviddel beszélni kezdtünk fiúnkhoz, elmondtuk neki, hogy nagyon szeretjük, és hogy van egy lánytestvére is. Megosztottunk vele mindent, amiben része lett volna, hogy ha életben marad.” Két óra telt el a fájdalmas vallomással és búcsúval, amikor is a kisfiú életjelet kezdett adni. „Jamie zihálni kezdett, levegőért kapkodott, de az orvos felvilágosított minket, hogy ez természetes reflex, semmi több” – magyarázta Kate. „Ekkor azt éreztem, hogy megmozdul, mint aki álmából riad, és egyre szabályosabban veszi a levegőt. Tettem néhány csepp anyatejet az ujjamra, amit szopizni kezdett, a légzése pedig teljesen normálissá vált. Rövidesen kinyitotta szemeit, ami maga volt a csoda, kinyújtotta kezecskéjét, az ujjam után nyúlt és megragadta, miközben a fejét forgatta.” “Időközben visszajött az orvosunk is, aki látva a változásokat, sztetoszkópjával megvizsgálta Jamie szívhangját, majd fejét csóválva egyre csak azt hajtogatta, hogy ő ezt nem hiszi el, nem hiszi el!„ Erszénytechnika vs. okos feleség Sokan úgy vélik, hogy az erszényterápia, amit egyre több kórházban alkalmaznak áll a hihetetlen történet hátterében. Az erszényterápia az újszülött és a szülők vagy testvérek szoros testi kapcsolatának fontosságán alapszik, hasonlóan a kenguruk viselkedéséhez. A nőstény kenguru erszényébe helyezi kicsinyét, és mint egy természetes inkubátor, melegen tartja és táplálja. Az erszénytechnikának fontos szerepe volt abban, hogy ez a varázslatos fordulat bekövetkezzen, de ami ennél is lényegesebb lehetett, azt David fogalmazza meg: „Szerencsére nagyon erős és okos feleségem van. Ösztönösen tette azt, amit tett. Ha nem így cselekszik, Jamie nem lehetne közöttünk”. forrás: facebook.hu

A cukor-Tanmese!

“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött: – Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot. Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta: – Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni. Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta: – Ne egyél cukrot! Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő: – Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt. Gandhi azt válaszolta: – Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.” Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz. forrás: http://szamszara.blog.hu