Megvan a bizonyíték a halál utáni életre?

[dropcap]A természetfeletti kutatása[/dropcap] Íme, hét kutatás, mely arra keresi a választ, mi történik a láthatatlan világban. A természet- és humántudósokat is régóta foglalkoztatják a paranormális jelenségek, és közülük nem egy találta már magát a megmagyarázhatatlan, misztikus jelenségek szintjén olyan kutatás kapcsán, melyet a szigorú tudomány területén kezdett. Minden eredménynek vannak hívei és cáfolói, a következő kutatások mindenesetre elgondolkodtathatnak a láthatatlan világról. Gary Schwartz, az Arizonai Egyetem pszichológiaprofesszora arra volt kíváncsi, tényleg kapcsolatba tudnak-e lépni a médiumok a halottakkal. A médiumok átlagosan 83%-os pontossággal számoltak be eltávozott hozzátartozókkal kapcsolatos információkról, míg a kontrollcsoportnál az eredmény 36%-os volt. 1907-ben dr. Duncan MacDougall kissé bizarr kísérletben próbálta lemérni a lélek súlyát. Hat haldokló páciensét mérleggel ellátott ágyra fektette. Eredményei szerint a lélek távozásával a testek súlya 21 grammal csökkent. Gary Schwartz, az Arizonai Egyetem pszichológiaprofesszora arra volt kíváncsi, tényleg kapcsolatba tudnak-e lépni a médiumok a halottakkal. A médiumok átlagosan 83%-os pontossággal számoltak be eltávozott hozzátartozókkal kapcsolatos információkról, míg a kontrollcsoportnál az eredmény 36%-os volt. Az Isten sisakja egy olyan szerkezet, mely a temporális lebenyt stimulálja annál, aki felveszi. Stanley Koren és Michael Persinger neurológus mutatta be 1990-ben, céljuk a kreativitás vizsgálata volt, de pácienseik Isten jelenlétét érezték a fejfedő viselése közben. A Zener-kártyákat a harmincas években fejlesztette ki az észak-karolinai Duke egyetem pszichológusa, Joseph Banks Rhine, a pszi képességek tesztelésére. A 25 lapból álló csomag minden kártyáján más minta található – a vizsgálatban a küldő a lapok egyikét nézi, a fogadó pedig igyekszik kitalálni, hogy melyiket. A szellemdetektorok kétféleképpen működnek, vagy a mágneses sugárzást mérik, vagy a hangokat rögzítik, melyek közül utólag kivehető a kísérteteké is. A szellemkereső alkalmazás immár mobilra is letölthető. Rupert Sheldrake biológus a telepátiát és az állatok különleges képességeit érintő kutatásai miatt vált híressé, ő vezette be a morfogenetikus mező fogalmát, mely olyan közös, tudati térnek felelhet meg, ahol minden információ megjelenik. Ian Stevenson kanadai pszichiáter több száz olyan interjút készített, melyben alanyai előző életükre emlékeztek. forrás: femina.hu
Munkások szelleme kísérti a kihalt falut: íme, a titokzatos hely

[dropcap]Tajvan északi partvidékén máig elhagyatottan áll San Zhi üdülőparadicsomnak szánt övezete.[/dropcap] Tajvan jogi és politikai státusza körül több vita is kialakult, a sziget a második világháborút követően mégis hihetetlenül gyorsan gazdasági nagyhatalommá vált. A hely technológiai ipara kulcsfontosságú szerepet játszik a világgazdaságban, így még különösebb, hogy miért áll évtizedek óta befejezetlenül San Zhi, az üdülőváros. A hetvenes években megkezdett építkezést máig senki nem fejezte be, de ismeretlen okokból a romok eltakarítására sem vállalkozott senki. A helyiek szellemekről suttognak. Mintha megállt volna az idő San Zhi megálmodói szerint egy luxus-üdülőváros lett volna, ahol a tehetős városiak eltölthetik a hétvégéiket. Az építkezést a hetvenes években kezdte meg egy gumigyár, ekkor épültek meg az első, akkor nagyon modernnek számító, mára leginkább bizarr, UFO-alakú házak. Csakhogy a cég a nyolcvanas években tönkrement, és egy ingatlanfejlesztő társaság vette át a szépreményű beruházást. Alig egy évvel később azonban az építkezés hirtelen leállt. A hivatalos indoklás szerint a pénzhiány és a munkaerőhiány, illetve a befektetők közötti széthúzás volt az oka annak, hogy a projektet sosem fejezték be, a környékbeliek azonban másról beszélnek. Ők úgy tudják, az építkezés közben több különös haláleset is történt, és szerintük ez a magyarázat arra is, hogy senki nem merte átvenni a beruházást. Hivatalos magyarázat nincs arra, hogy miért nem takarították el eddig a félbehagyott épületeket – a helyiek szerint azért, mert az itt veszett munkások szelleme még mindig kísért a romok között, és nem szerencsés háborgatni a bolyongó lelkeket. Különös helyek a világban San Zhi mellett még sok olyan helyet rejt a világ, amely egy különös történetet vagy a múlt lenyomatát őrzi. Kattintsd végig képgalériánkat, és ismerd meg a többit is! forrás: femina.hu
HORROR: FORRÓ VÍZZEL KÍNOZTÁK A HATÉVEST

A fiatal nő és barátja úgy akarta megnevelni az állítólag hisztiző gyereket, hogy mikrohullámű sütőben felforraltak egy tál vizet, és a zuhany alatt álló kislányra öntötték. A kicsi harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Yadzia Ivelisse Moralest vallomása szerint nagyon felidegesítette, hogy hatéves lánya hisztizik és nem hagyja abba a sírást, ezért elképesztően kegyetlen büntetést talált ki számára. Barátjával együtt vizet melegítettek egy tálban, majd ezzel leforrázták a szerencsétlen kislányt a zuhany alatt. A sérüléseit végül a férfi anyja fedezte fel, aki azonnal értesítette a rendőrséget, írja a Dreamindemon. A gyerek súlyos, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a nyakán, arcán és a hátán, és jelenleg is egy orlandói gyermekkórházban ápolják. A gyámügyi hatóság elvette az anyjától, és a család más tagjainál igyekeznek elhelyezni a gyógyulása után. A párt letartóztatták, és a nyomozók szerint már nem ez volt az első alkalom, hogy forró vízzel büntették a kislányt. forrás: borsonline.hu
Hitchcocki rémálom: döglődő fekete madarak esnek le az égről – VIDEÓ!

Tömeges madárpusztulásnak lehetnek tanúi Kanada lakói, majdhogynem egyenesen a fejükre esnek a megzavarodott fekete madarak – egyelőre nem tudni, mi áll a titokzatos eset mögött. Ismeretlen okból elpusztult madarak tetemei lepték el a kanadai Winnipeg város egy kerületét. A CBC News jelentése szerint több mint 50, a csirögefélék osztályába tartozó északi csónakfarkú pusztult el rejtélyes körülmények között, és kezdett el hullani az égből illetve a fákról. Noha a szakértőknek még feltételezésük sincs, mi okozhatta a „madáresőt”, a helyi lakosok szerint az események bekövetkezte előtt a város háztetőin és faágain tanyázó hatalmas madárraj meglehetősen furcsán viselkedett. „Talán, nem is tudom, olyan ezer madár volt a környező fákon, és amikor felnéztem az egyik pont lezuhant, éppen elém” – mesélte egy winnipegi nő. Késő délelőtt már nem csak egy-két madár zuhant a földre, hanem tömegével kezdtek el potyogni és belepni az utcákat. „A férjem azt mondta, olyan, mint egy Hitchcock film. Őrület. Teljesen meg voltak zavarodva, azt sem tudták hol vannak. Sosem láttam még, hogy madarak így viselkednek. Szó szerint hullottak a fákról és a földön haldokoltak” – mondta Susan Tiganagis, az egyik helyi boltos. Az állategészségügyi hatóság munkatársai nagy erőkkel vonultak ki és összegyűjtötték a halott madarakat. Sikerült egy tucat még élő, de felállni vagy repülni képtelen egyedet is összeszedniük. A döglött állatokból mintát vettek és elküldték toxikológiai elemzésre, hogy megállapítsák, mi történt a madarakkal. Bár a rejtélyes madárpusztulás Winnipeg North End kerületére korlátozódott, a történtek hasonlítanak a korábbi „madárarmageddonokhoz”. 2011-ben világszerte több ezer madár zuhant holtan a földre, és bár magyarázat akkor sem született, szinte mindenki az emberi tevékenységet okolta az állatok pusztulásáért. forrás: ma.hu
Vásárban mutogatták a torz embereket

A kezek és lábak nélküli férfi nagy nőcsábász és zsugás volt, a sziámi ikrek beutazták Európát, a hatalmas hátsóval rendelkező hölgyet pedig gazdája mutogatta. Az elmúlt évszázadokban „torzszülöttek” vásári látványosságnak számítottak. A „szörnyszülöttek”, addig ritkán vagy soha nem látott betegségekben, testi rendellenességekben szenvedők a történelem folyamán általában nem élhettek tisztes életet. Kenyerüket magamutogatással keresték, s a vásári mutatványosok és cirkuszok legfőbb látványosságaivá váltak. Testvérét cipelve járta be Európát A sziámi ikrek egy fejlődési rendellenesség neve, amikor az egypetéjű ikrek nem válnak szét, vagyis jellemzően a törzsük valamely részén vagy fejükkel „összenőve” jönnek világra. A „névadó ikrek” a mai Thaiföldön, a korabeli Sziámban születtek a mellkasuknál összeforrva 1811-ben. A helyi király a gonosz küldötteinek tekintette, s el akarta pusztítani őket, ám egy brit kereskedő megmentette életüket. 17 éves koruktól európai és amerikai cirkuszokban léptek fel, majd Észak-Karolinában telepedtek le – írja aMúlt-kor.hu. Sziámi ikrekről szóló feljegyzések az ókortól kezdve maradtak ránk, sokan fényes karriert futottak be. A leghíresebb páros a Colloredo-ikrek voltak. Lazarus és Joannes Baptista Genovában születtek 1617-ben. Lazarus egy életerős, jóképűnek leírt előadóművész volt, ikertestvére viszont szinte életképtelen volt, bal lába „kilógott” bátyja hasából – valószínűleg a mellkasuknál és a gyomruknál lehettek összenőve. Joannes nem szólt soha semmit, szemét csukva, száját szinte kivétel nélkül nyitva tartotta. Hogy megéljenek, Lasarus testvérét cipelve Európát járta Skóciától az Oszmán Birodalomig számtalan országban fellépett. Amikor éppen nem mutogatták magukat, Lazarus betakarta Joannest köpönyegével, hogy feleslegesen ne bámulják meg. Későbbi beszámolók szerint az idősebb testvér megnősült, s egészséges gyermekei születtek. A végtagok nélküli nőcsábász Matthias Buchinger 1674-ben született német földön egy akkoriban igen ritka rendellenességgel: nem voltak karjai, s az alsó lábszárai sem fejlődtek ki. Testi „hiányosságából” azonban ügyesen faragott előnyt: előadóművészként bejárta Angliát. Rézmetszéssel is foglalkozott, a képen látható önarckép is az ő munkája: haja fodrait göndörségét miniatűr betűkkel készítette, amelyek összeolvasva bibliai szövegeket és zsoltárokat adnak ki. Emellett híres mágus volt, kártyában verhetetlen és zenei tehetséggel is meg volt áldva. Sikeres volt a nők körében is, a fáma szerint négyszer házasodott meg, és nyolc nőtől legalább 14 gyermeke született. A pletyka szerint legalább hetven szeretője volt a Brit-szigeteken és a kontinensen. A nők kíváncsiságát igencsak felkeltette, hogy egyetlen „végtagja” a pénisze volt. A feneke miatt mutogatták Sarah Baartman méretes hátsóját egy betegség, az úgynevezett zsírfarúság okozta. A koiszan (afrikai népcsoport) nőkre jellemező hosszúkás szeméremajka egyes leírások szerint a szeméremtest alatt 7-9 centiméterrel lógott lejjebb. Sarah a brit uralom alatt lévő kelet-fokföldi régióban látta meg a napvilágot 1790 előtt, egy holland földműves, Peter Cezar szolgája volt. A gazdának egy sebész javasolta, hogy engedje el a hölgyet Európába, hogy közszemlére tehessék. Így érkezett Sarah 1810-ben Londonba. Mivel „kiállítása” a rabszolgaellenes törvény után három évvel történt, nagy botrányt kavart, ami után bírósági tárgyalások sora következett. A nyilvánosság jót tett a leány népszerűségének, a Brit-szigetek után Franciaországba ment, miután eladták egy francia állatidomárnak. S. Réaux 15 hónapon keresztül mutogatta, több természettudós is felkereste, s számos ábrázolás készült a nem mindennapi idomokkal rendelkező hölgyről. A feljegyzések szerint többször is igyekeztek lefesteni meztelenül, azonban mindig maga elé tartott egy kis ruhadarabot, s még akkor sem volt hajlandó elvenni azt onnan, amikor pénzt kínáltak neki. 1815 decemberében valószínűleg himlőben vesztette életét, halála után fölboncolták. Csontváza és nemi szervei ma egy párizsi múzeumban vannak kiállítva. Ha kíváncsi a farkasasszony és az elefántember történetére is, ide kattintva olvashat róluk a Múlt-kor.hu-n. forrás: hir24.hu
UFÓ élő adásban? – Videóval!

Egy élő TV adás közben repült át, egy ismeretlen repülő objektum (UFO) a riporter mögött. Vajon mi lehetett az? Mostanában egyre gyakrabban tűnnek fel hasonló videók, illetve különböző magas beosztásban lévő egyének próbálják fellebbenteni a fátylat a földre látogató idegenekről. Felmerül azonban a kérdés, hogy akkor az aktuális kormányok vajon miért nem állnak elő az „igazsággal”? A kérdést megbonyolítja az a tény, hogy a fentihez hasonló videót, már egy lelkes amatőr is eltud készíteni akár 10-20 perc alatt is adobe after effects programmal. Sok ufó hívő azzal védekezik a szkeptikusokkal szemben, hogy az univerzum túl nagy ahhoz, hogy egyedül csak az emberiség fejlődjön ki, mint magasabb szintű civilizáció. Eme érvelés bár logikusnak hathat, azonban hibás. Ugyanis azért, mert létrejön például az emberiséghez hasonló civilizáció, ez még nem ad garanciát arra, hogy utazni is képesek legyenek az univerzumban. Főleg ha figyelembe vesszük hogy még a saját galaxisunkban is 97 800 fényév, tehát ha sikerülne egy olyan űrhajót építenünk ami fénysebességgel képes repülni (Egy ilyen szerkezet megépítésétől is fényévekre vagyunk egyelőre a jelenlegi tudományos fejlettségünket tekintve.), akkor is legalább 97800 évig(!) tartana az út, ha a tejútrendszer egyik végéből a másikba akarnánk utazni. Na és persze tetőzhetjük a problémát ezután azzal, hogy a több milliárdnyi másik galaxis ahol szintén lehetnek civilizációk, még ennél is messzebb vannak. Mindenesetre érdekes a kérdés, te hiszel abban hogy látogatnak a földre idegenek? – Fira Heffner –
Telefonon hívogatja a halott férj az asszonyt!

[dropcap]Bizarr, és érdekes dologgal fordult a rendőrséghez egy Skóciában élő idős asszony, ugyanis minden éjszaka telefonon zaklatják.[/dropcap] Ez ebben a formában nem lenne érdekes, talán csak bosszantó, azonban a telefon hívások a három évvel ezelőtt elhunyt férje telefonjáról érkeznek. (illusztráció) A nő felkereste a telefonszolgáltatóját, hogy magyarázzák meg az esetet, azonban ők is tanácstalanul állnak az eset előtt, ugyanis a telefonszám már deaktiválva lett, azaz ki lett vonva a forgalomból. A rendőrség sem tud túl sokat tenni az ügyben, hiszen nem tudják a deaktivált sim kártyát beazonosítani, lévén hogy a telefonszám a régebben elhunyt férj nevén van még mindig. Hasonló történetek elég gyakran előfordulnak egyébként, és sokan azzal magyarázzák az esetet, hogy valószínűleg a férj valamilyen formában üzenni akar a feleségének valamit. Sokan úgy tartják, hogy a szellemek, illetve kísértetek képesek lenyomatot hagyni elektromos készülékeken, illetve ezen keresztül kommunikálni, feltételezhetően azért, mert eme „túlvilági entitások” olyan frekvencia tartományban rekedtek, amely kompatibilis sok elektronikai műszerek vételi frekvenciájával. Ezért használnak a kísértet vadászok gyakran diktafont a szellemgyanús helyszíneken (elektronikus hang jelenség – EHJ). Neked mi a véleményed, szerinted lehetséges az ilyesféle kommunikáció a túlvilágról?
FELROBBANTOTTA ÖRDÖGNEK HITT LABRADORJÁT

Azt képzelte, hogy az ördög költözött belé, ezért felrobbantotta saját kutyáját egy férfi. Az állatkínzó a bíróság előtt felel tettéért, de nem az állat megölése miatt. Még a rendőröket is sokkolta az a látvány, amit a 45 éves Christopher Dillingham hátsó udvarában fogadta őket. A férfi a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető épelméjűnek, ugyanis a hátsó kertben felrobbantotta saját labradorját egy nyaka köré szerelt robbanószerkezettel. Az állat maradványai az egész kertet beterítették. A Cabella nevű kutyát még ex-barátnője hagyta a férfinél. Dillingham azzal magyarázta tettét, hogy az ördög költözött a kutyájába, ezért kellett tőle megszabadítania a világot. A hajnali 4-kor elkövetett robbantás az egész környéket megrázta, többen az utcára is kiszaladtak ijedtükben – írta a dreamindemon.com. – Olyan volt, mintha egy hatalmas ágyút sütöttek volna el – mesélte az egyik szomszéd. A férfinek egyébként tűzijátékokat, és egyéb pirotechnikai eszközöket forgalmazó cége van, a bombát valószínűleg a saját gyárában szerelte össze és onnan vitte haza. Mivel a kutya a hatóságok szerint nem szenvedett, a robbantónak állatkínzásért nem kell majd felelnie, viszont fogva tartják rongálásért, veszélyeztetésért és robbanószerkezetek illegális birtoklásáért. forrás: borsonline.hu
Harci ideggáz a konyhánkban?

A Berkeley kutatólaboratórium szerint, közel annyi halálos áldozatot követel az otthonainkban lévő szennyezett levegő, mint ahányan az utakon életüket vesztik. A kutatók harci ideggázként használt vegyületet is találtak már a konyhák levegőjében. Asztmától a daganatig Az Environmental Health Perspectives című szaklapban megjelenttanulmányban a kutatók 70 különböző vegyület koncentrációját és annak egészségügyi hatását mérték fel. A lehetséges egészségügyi hatások a torokirritációtól kezdve, az asztmarohamon át, egészen a rákos megbetegedésig sorolhatóak. „Száz és száz légszennyező anyag van otthonainkban, ha nem szellőztetünk megfelelően. És nem mondhatjuk, hogy ez lényegtelen téma, mert a rossz levegő, közel annyi halálos áldozatot követel, mint a közúti balesetek” – nyilatkozta Jennifer Logue a kutatás vezetője. Otthon senki nem rendel el szmogriadót Míg korábban a házakban elsősorban a cigarettafüst és a radioaktiv radon okozta a fő problémát, az elmúlt években a Berkeley Laboratórium kutatásai mutattak rá, hogy más légszennyező anyagokra is oda kell figyelni. A szálló porként ismert részecskék, és az akrolein nevű erős méreg, szintén komoly egészségügyi kockázatot jelent. A nyugati országokban az emberek, az idejük 70-90 százalékát zárt terekben töltik, így az itt lévő levegő szennyezettsége sokkal fontosabb, mint a kültéri levegőé. Amennyiben a kinti levegő szennyezettsége meghalad egy szintet szmogriadót rendelhetnek el, azonban senki nem figyelmeztet arra, hogy otthonainkban milyen magas a levegő szennyezettsége. Harci gáz a konyhában A most megjelent tanulmány elsősorban két anyagra, a kis méretű részecskékre és az akroleinre hívták fel a figyelmet. Az akrolein húsok sütésekor és olajok használatakor keletkezik és jut be a konyha légterébe. Ez a szennyezőanyag károsítja a DNS-t és az első világháború idején idegméregként használták. A kisméretű részecskék főzéskor, egyes tisztítószerek használatakor, vagy éppen gyertyák, füstölők használatakor jut a levegőbe, de a kinti levegő is tartalmaz káros részecskéket. A kisméretű szálló por hosszú távon károsítja a légzőszerveket és a keringést is és idő előtti halálozást okozhat. Műanyag nyílászárók és a rossz szellőzés A beltéri légszennyezettség nem új keletű, azonban az elmúlt években egyre nagyobb gondot okoz. A háztartások egyre gyakrabban szerelnek be műanyag ajtókat-ablakokat, hogy csökkentsék az energiakiadásokat, ám ezzel párhuzamosan a szellőztetési szokások nem változnak. A korábbi rossz ablakok miatt a lakásoknak volt egy természetes légcseréje, az új szigetelt nyílászárókkal ez megszűnt, és emiatt megnőtt a beltéri légszennyezettség. Holott csak sűrűbben kellene szellőztetni. Jennifer Logue szerint ez azonban a városokban ezzel is óvatosabban kell bánni: ”Szennyezett városi környezetben a sok szellőztetés akár még károsabb is lehet az egészségre, mint a benti levegő, hiszen a szennyezett levegőt engedjük be otthonunkba”. A kutatók, most a laboratórium műszaki osztályával azon dolgoznak, hogy kidolgozzanak egy olyan szellőztető rendszert, amely képes kezelni egyszerre a beltéri és kültéri légszennyezettséget is. Milliók halnak meg a beltéri légszenyezettség miatt Az Egészségügyi Világszervezet egy korábbi tanulmánya szerint, világszerte 3,5 millió ember hal meg a beltéri légszennyezettség miatt, ami sokkal magasabb szám, mint ahány halálos áldozatot követel a malária, vagy az AIDS (1,8 millió). A fejlődő országokban a fő gond a főzés, mert a nyílt láng használata során légszennyező anyagok keletkeznek, míg a fejlett országokban a főzés mellett a szigetelt nyílászárók és a rossz szellőztetés, valamint a tisztítószerek, lakásdekorációs termékek a magas légszennyezettség okai. A kültéri légszennyezettség által előidézett halálozást hasonló nagyságrendűre 3,3 millióra becsülik a szakemberek. Magyarországon a becslések szerint csak a kültéri szálló por szennyezettség miatt évente 16 ezer ember hal meg idő előtt. forrás: muanyagnyilaszaroarak.hu
Felgyújtotta ötéves lányát, fejtetvek ellen küzdve

[dropcap]A 25 éves anya benzinbe áztatta lánya fejét, de az véletlenül begyulladt.[/dropcap] Az Oklahoma államban élő Shana Suggs még január végén próbálta meg eltávolítani a lánya fején megtelepedett tetveket – írta a Tulsa World. A 25 éves nő a fürdőszobában locsolta le benzinnel a gyerek fejét. A helyi rendőrség szerint a helyiség megtelhetett benzingőzzel, amit a fürdőben lévő vízmelegítő lángja begyújtott, és a kislány haja lángra kapott. Shana Suggs – benzinnel öntötte le ötéves lányát, a fejtetvek ellen Fotó: Pittsburg County Sheriff’s Office A gyereket beborító lángokat Suggs barátja oltotta el, miután a sikolyokat hallva odarohant a fürdőszobához. A kislányt a pár egy közeli kórházba szállította, ahol megállapították, hogy a gyerek testének hatvan százalékán szenvedett másod- és harmadfokú égési sérüléseket. A lánynak azóta rémálmai vannak, és alvási zavarokkal küzd – mondta el a Tulsa Worldnek egy helyi rendőrtiszt. Az anyát az eset után letartóztatták, és pár napja vádat emeltek ellene gyermekbántalmazás miatt. Suggs akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják – közölte a NewsOn6. A nőnek augusztus 16-án kell megjelennie a bíróság előtt. A kislányt rokonoknál helyezték el. forrás: hir24.hu