Kutya spermájától halt meg a nő

Meghalt egy 43 éves nő az írországi Limerick városában azt követően, hogy közösült egy kutyával. 2008-ban meghalt egy ír nő, miután szexelt egy kutyával. A szakértők szerint az eb spermája okozott nála allergiás rohamot. Két okból hozták csak most nyilvánosságra a hírt. Egyrészt mert a szakértők állítólag egészen eddig vizsgálódtak az ügyben, másrészt mert a 43 esztendős asszony négygyermekes anya volt. Mint kiderült, a férjezett hölgy bizarr szexre áhítozott és a neten talált is egy vállalkozó szellemű úriembert, név szerint Sean McDonnellt, aki felajánlotta neki kutyája szolgálatait… A férfi ellen szodómia miatt emeltek vádat, de az egészben az a legszomorúbb, hogy az asszony gyerekeinek arra kell emlékezniük, hogy anyjuk egy kutyával való szex miatt halt meg… forrás: borsonline.hu
A megkínzott házaspár története!

Egy vidéken élő házaspár élt egy kis házban. Nagyon nyugodt és otthonos környezet volt nekik ezért imádtak is ott lakni. De egy nap mindez a szép és nyugodt életük egy szörnyű tragédia miatt felborult. Melissa meg kérte férjét, hogy menjen el vásárolni a városba amíg ő otthon vacsorát készít,de Denis mondta neki, hogy most nagyon fáradt így nem tanácsos és még kedve sem nagyon van a volán mögé ülni. Melissa ezen valamiért annyira felháborodott, hogy addig nem hagyta békén férjét amíg el nem ment a városba. Kocsiba ült és elindult. Útközben az erdő mellet egy autót látott meg egy fának csapódva, oda hajtott, hogy megnézze van e sérült vagy egyáltalán mi történhetett. Zseblámpával körbe nézett a kocsiban és utána az erdőben is, de nem talált senkit. Az autó szinte annyira roncsolódott, hogy azt a csapást senki nem élhette túl, -gondolta sajnálatosan.De holttestet sehol nem látott pedig az autón rengeteg vér volt így a sérült ember nem juthatott túl messzire. Zajt hallott az erdőből. Ekkor tudta hogy ez valami csapda lehet. Fák recsegését hallotta, mintha valaki lépkedne, körülnézett de nem látott senkit. Elég furcsa volt. Majd egy perc után vissza nézett és egy ismeretlen rátámadt. Az autója kerekeit kilyukasztotta, hogy ne tudjon elmenekülni. Denist egy nagy fadarabbal tarkón vágta. Az ismeretlen ember be hurcolta Denist az erdőbe ahol egy faházban kikötözte majd kíméletlen módon megkínozta. A fogait kitépkedte aztán a feleségének egy borítékban elküldte hogy nézze meg mit tett vele. Melissa meg is kapta a borítékot egy üzenettel amiben ez állt:”A világ sötét, a világ önző és kegyetlen az önzőségednek a férjed lett az áldozata” Amint ezt elolvasta végig futott a hideg a hátán és csak a legrosszabbra tudott gondolni. Értesítette a rendőrséget. Amíg a rendőrök ki értek hozzá addig Melissa elgondolkozott, hogy ha ő nem akaratoskodik, hogy férje menjen el a városba NEKI azért, hogy magának megspórolja az utat akkor még mindig épségben mellette lehetne. Csakis saját magát okolja ez miatt. A rendőrök kikérdezték a feleséget, hogy tud e valakit aki ártani akart a férjének. De ők annyira jó emberek voltak, mindenki szerette őket ezért ilyen fel sem merült benne. Amikor a rendőrök átkutatták az eltűnt férj után az erdőt megtalálták a faházat ahová Denist vitte a gyilkos. A férj ott feküdt mozdulatlanul a földön, megnézték a pulzusát de már nem élt. A rendőrök értesítették az feleségét a tragédiáról. Körül néztek a házban nyomokat keresve, de szinte az egész faház úszott a vérben. Azonban találtak egy baltát, be vitték megvizsgálni, hogy van e rajta ujjlenyomat. Szerencsére találtak is rajta, azonosítani próbálták de folyton egy hallott sorozatgyilkost adott eredményként. -Gondolták biztos valami tévedés, de mikor már harmadszor is ugyanaz lett az eredmény nem hittek a szemüknek. Sőt még a spirituális dolgokban sem hittek, de mivel képtelenek voltak mit tenni felkeresték Melissát és közölték vele, hogy egy halott férfi lett kutatásuk során az eredmény amivel ők nem tudnak mit kezdeni. Ez még nekik is megrázó volt. Be esteledett. A feleség otthon bezárt minden ajtót, ablakot megpróbált egy kicsit aludni ami nem volt könnyű neki hiszen teljesen kimerült volt és még a férjét is meggyilkolták. Lefeküdt az ágyba. Hajnali 3:00-körül zajt hallott a konyhában kiment megnézni, és azt látta hogy folyik a csapból a víz. Nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget hiszen nagyon meg van gyötörve ahhoz hogy ő ilyenekre figyeljen. Vissza ment a szobába és leült az ágy szélére, csak nézett bambán a földre és gondolatok ezrei keringtek a fejében. Hirtelen arra eszmélt, hogy kísérteties suttogásokat hallott az arcánál. Nagyon megijedt nem tudta hogy mi történik.Pár perccel később a fürdőszobába ment, hogy kicsit fel frissítse magát hideg vízzel hátha észbe kap hogy ez a valóság. Mivel úgy élte meg mint egy rossz rémálmot. Mosakodás közben a tükörben a férjét látta vagdosott arccal és vérszemet kapva. Ettől annyira megrémült hogy ki akart menni a házból hogy kocsiba üljön és végleg ott hagyja otthonát, de valami nem engedte ki a házból, valami nagyon gonoszat érzett a levegőben. Megjelent az ajtó előtt meghalt férje és mivel ő feleségét okolta haláláért úgy érezte most bűnhődnie kell. Először késeket dobált Melissa felé, egyik el is találta a combját. Aztán a halott férj gonosz szelleme megszállta felesége testét amin keresztül elkezdte magát csonkítani. Ebbe bele is halt Melissa. Másnap mikor a rendőrök kimentek, hogy megnézzék jól van e a feleség, nem nyitott ajtót nekik senki a kopogásra, azt gondolták hogy nincs otthon. Az egyik rendőr benézett az ablakon, látta, hogy fel van dúlva az egész ház, berontottak és amit ott láttak az teljesen le sokkolta őket. Az egész ház úszott a vérben, Melissát halottnak nyilvánították. Írta: Miszisz Fira Heffner
Templomban erőszakolta meg a 10 évest a pedofil

Korábban már elítélték szexuális bűncselekményekért, mégis sikerült újabb áldozatot szednie a torz lelkű szörnyetegnek. Egy kisgyerekkel fajtalankodott egy templomban. A 65 éves Henry Clifford Byrd nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, hiszen korábban már elkövetett hasonló szörnyűségeket, írja a dreamindemon.com. Egy Winston-Salem-i templomba azért riasztották a zsarukat, mert kiderült, hogy az esti istentisztelet alatt a férfi molesztált és megerőszakolt egy tízéves kislányt. A férfit 2000-ben már elítélték hasonló esetért, három évet le is ült. Aztán a templomban kezdett dolgozni, különböző egyházi eseményeknél segített. Arról nem szólnak a hírek, hogyan sikerülhetett most az emberekkel teli templomban úgy erőszakoskodnia a gyerekkel, hogy senki nem vette észre. A pedofilt letartóztatták. forrás: borsonline.hu
Hiába könyörgött segítségért, meghalt a kisfiú!

A tízéves kiskamasz sírva könyörgött, hogy segítsenek rajta, mert meg fog halni, de az orvosok nem vették komolyan a panaszait, fájdalomcsillapítót írtak fel neki, és hazaküldték. A gyerek pár óra múlva már nem élt. Könnyek közt kérlelte az orvosokat William Cressey, hogy ne hagyják meghalni, órákkal azelőtt, hogy örökre megállt volna a szíve, hangzott el egy bírósági meghallgatáson. „Könyörgök, segítsenek! Ha nem segítenek, meg fogok halni. Nem akarok meghalni” – zokogott a kórházban a tízéves kisfiú, akinek szörnyű fájdalmai voltak. Az orvosok azonban azt mondták, a gyereknek csak migrénje van, és egy fájdalomcsillapítóval hazaküldték, írja a Daily Mail. Pár órával később az anyja visszavitte az ügyeletre szerencsétlen kisfiút, ám akkor már olyan súlyos állapotban volt, hogy rohamot kapott, és néhány órával később meghalt. Mint kiderült, Williamnek nem migrénje, hanem súlyos agyhártyagyulladása volt, de hiába szólt az anya többször is az orvosoknak és a nővéreknek, hogy a fia állapota egyre romlik, senki nem vette komolyan, sőt „idegbeteg szülőnek” titulálták. A kórház személyzete ellen eljárást indítottak, mivel több szakmai hibát is vétettek. Az egyik ápolónő elismerte, hogy nem vizsgálták és nem figyelték meg kellő alapossággal a gyereket, és az állapotáról készült feljegyzések sem voltak rendben, holott a gyerek egy napig bent feküdt a kórházban. Másnap reggel annak ellenére küldték haza, hogy az állapota nem javult, ellenkezőleg. A fiúnak például már annyira kidülledt a szeme, hogy nem tudta lehunyni a szemhéját és ez iszonyatos fájdalmat okozott neki, az orvos azonban, akinek szóltak, csak legyintett erre is. Az anya szerint a fia már görcsökben fetrengett az ágyon és egyfolytában hányt, mégsem tett senki semmit. Az anya többször is felvetette az orvosoknak, hogy talán agyhártyagyulladása van a fiának, de azok ezt egyszerűen elengedték a fülük mellett, és nem végezték el a megfelelő vizsgálatokat. Holott ha időben lépnek, a gyerek életét nagy valószínűséggel megmenthették volna. forrás: borsonline.hu
Eckhart Tolle – Az emberi létezés legfontosabb dimenziója

Feszült vagy? Annyira leköt a jövővel való foglalkozás, hogy a jelent lecsökkented az ittléted eszközévé? A feszültséget az okozza, hogy ’itt’ vagy de ’amott’ akarsz lenni. Más szavakkal itt vagy a jelenben, de valójában a jövőbe akarsz lenni. Ez egy hasadék, ami belül kettészakít téged. Sok figyelmedet leköti a múlt? Gyakran beszélsz és gondolsz rá pozitívan vagy negatívan? A nagyszerű dolgokra amiket elértél, a felfedezéseidre, a megtapasztalásaidra, az áldozat történeteidre, a borzasztó dolgokra amik történtek veled, vagy talán amiket te tettél másokkal? A gondolkozási folyamatod az ami többek közt teremt bűntudatot, büszkeséget, neheztelést, dühöt, haragot, megbánást vagy éppen önsajnálatot. Azzal, hogy létrehoztad és felhalmoztad a múltat a pszichédben, te nem csak megerősíted ezt a hamis érzést, de szintén elősegíted a tested öregedési folyamatát is. Tovább erősíted ezt magadban, mikor felfedezel magad körül olyanokat akiknek szintén erős hajlama van ragaszkodni a múlthoz. Halj meg a múltnak minden pillanatban. Nincs szükséged rá. Csak akkor gondolj vissza rá, amikor feltétlenül fontos és kapcsolódik a jelenhez. Érezd ennek a pillanatnak az erejét és a Lét teljességét. Érezd a saját jelenléted. Gyakran aggódsz? Sok ’mi lesz ha’ gondolatod van? Azonosulsz az elméddel, amelyik kivetíti önmagát ebbe a jövőbeni szituációba és ezáltal az félelmet idéz elő. Nincs rá szükség, hogy felülkerekedj az ilyen fajta szituációkon, mert ezek nem is léteznek. Ezek csak mentális fantomok. Képes vagy megállítani ezt az egészséget és életet roncsoló őrültséget, csupán azáltal, hogy elismered a jelen pillanatot olyannak amilyen az. Légy tudatában a légzésednek. Érezd a levegő be és kiáramlását a testedben. Érezd a belső energia tered. Az összes dolog amivel valaha is foglalkoznod kellett a valódi életben – ami ellentétes a képzeletbeli elme kivetítéseivel – az a jelen pillanatban történt. Kérdezd meg magad ’Milyen problémám van most?’ Nem jövőre, nem holnap, vagy öt perc múlva. Mi a probléma ebben a pillanatban? A Mosttal mindig tudsz boldogulni, viszont a jövővel soha – és nem is kell. A válasz, a helyes reakció vagy megoldás ott lesz amikor szükséged lesz rá, nem előbb, de nem is később. Várakozó típus vagy? Mennyi időt töltesz az életedben várakozással? Én ’rövid távú várakozásnak’ nevezem például a sorban állást a postán, a közlekedési dugóban, a repülőtéren, várakozni amíg valaki megérkezik, befejezni a munkát stb. A ’hosszú távú várakozás’ várni a következő szabadságot, egy jobb munkát, gyerekek felnövését, egy igazán tartalmas kapcsolatot, sikerességet, több pénzt, fontossá válást, vagy épen megvilágosodottá válást. Ez a várakozás állapota egyáltalán nem szokatlan az emberektől, akik arra várva töltik az egész életüket, hogy végre majd elkezdhessenek valamikor élni. A várakozás az egy elmebéli állapot. Alapvetően azt jelenti, hogy akarod a jövőt és nem akarod a jelent. Te nem akarod azt amid van, azt akarod amid nincs. Minden fajta várakozással tudattalanul teremtesz belső konfliktust magad és a Most között – ahol te nem akarsz lenni és a kivetített jövő között, ahol lenni akarsz. Ez nagyon lecsökkenti a mostani életednek a minőségét azáltal, hogy nem a jelenben élsz. Például, sok ember várakozik a jólétre. Ez nem tud eljönni a jövőben. Mikor becsületes, elismerő vagy és teljesen elfogadod a jelen pillanatod valóságát – ahol vagy, aki vagy, amit most csinálsz – hálás vagy ezért, mindazért ami van, hálás magáért a létezésért. Hálát adsz a jelen pillanatnak és az élet teljességének, ez maga a teljes jólét. Ez nem tud eljönni a jövőben. Majd idővel ez a jólét manifesztálódni fog különböző módokon az életedben is. Ha elégedetlen vagy azzal amid van és ez még frusztrál és dühhit is, akkor ez motiválhat téged abban, hogy gazdaggá válj. De tud, még akkor is ha milliókat keresel, továbbra is a belső állapotod hiányosságait fogod tapasztalni és még mélyebbre kerülsz, ezáltal pedig továbbra is azt fogod érezni, hogy nem teljes az életed. Lehet sok izgalmas tapasztalatod amit pénzen megtudsz venni, de ezek a dolgok jönnek és mennek. Viszont egy üresség érzést hagynak maguk után benned, valamint egy igényt a még több fizikai és pszichológia vágyaid kielégítésére. Így nem fogsz a létezésben tartózkodni, nem fogod érezni a Most teljességét, ami az igazi, egyedüli jólét. Ad fel a várakozás állapotát, mint elmebéli állapotot. Mikor azon kapod magad, hogy várakozol vágd ki magad ebből az állapotból. Légy jelen. Csak legyél és élvezd ennek az állapotnak a létezést. Ha jelen vagy, akkor nincs benned semmilyen igény arra, hogy bármire is várjál. Ha legközelebb valaki azt mondaná neked ’Elnézést, hogy megvárakoztattalak.’ te válaszolhatsz így: ’Rendben van, de nem várakoztam. Csak itt álltam és jól éreztem magamat.’ Ez csak egy az elme szokványos stratégiáinak, amik részei az átlagos tudattalanságnak, hogy megtagadják a jelen pillanatot. Könnyen elkerülhetik a figyelmed, mert ezek annyira részei a megszokott életnek, ami – az örökös elégedetlenség háttér állapota. Minél többet gyakorlod a belső mentális-érzelmi állapotod figyelését, annál könnyebben veszed majd észre, mikor esel a múlt vagy a jövő csapdájába – amit tudattalanságnak nevezünk – és ilyenkor feltudsz majd ébredni az idő csapdájából a jelen pillanatba. De vigyáz: A hamis, boldogtalan önmagam, az elme alapvető azonosulása az időn él. Ő tudja, hogy a jelen pillant a halálát jelentené és ettől nagyon megijed. Mindent megfog tenni azért, hogy távol tartson téged ettől az állapottól és megpróbál majd az idő csapdájában tartani. Bizonyos szempontból a jelenlét állapota összehasonlítható a várakozással. De a jelenlét minőségben különbözik a várakozástól, mert az megköveteli a teljes éberséged. Néha ez előbukkanhat bármelyik pillanatban és ha ekkor nem vagy teljesen éber, csendes vagy nyugodt, akkor elvétheted azt. Ebben az állapotban a teljes figyelmed a Mostban van. Ilyenkor egy részednek sem szabad elkalandoznia az álmodozásban, gondolkodásban, emlékezésben vagy éppen a várakozásban. Ebben az állapotban nincs feszültség, félelem, csak az éber jelenlét. Te jelen vagy a teljes létezéseddel, a tested minden sejtjével. Ebben az állapotban a ’te’ ami a múltad és a jövőd, a személyiség aki vagy, nincs többé. Nincs semmi értékes amit elveszítettél volna. Te még teljesen önmagad vagy. Tény azonban, hogy sokkal teljesebb önmagad vagy, mint azelőtt korábban valaha is, vagy mondhatjuk úgy is, inkább csak most vagy igazán önmagad. A múlt nem tudja túlélni a jelenléted. Bármi legyen is az amit tudod kell a tudattalan múltadról, a jelen kihívásai felszínre fogják azt
Kígyószexre kényszerítette Feleségét a perverz Férfi!

Beadta a válókeresetet az a zimbabwei asszony, akit férje arra kényszerített, hogy egy kígyóval közösüljön. A férfi tagadja a vádat és elképesztő történettel állt a bíróság elé saját védelmében. Venenciah Chatima hosszú időn keresztül tűrte preverz férje kegyetlenkedéseit, azonban mikor a férfi arra kényszerítette, hogy kígyóval szexeljen, betelt nála a pohár. A The Frisky információi szerint a férfi rendszeresen bántalmazta feleségét, sőt egy alkalommal az asszony elülső fogait is kiverte, ráadásul számos alkalommal hitvesi ágyukban csalta meg az asszonyt. Miután Chatima az állatszexre hivatkozta benyújtotta válási kérvényét, a férfi is elmondta a bíróságon saját verzióját. A férj ugyan nem tagadta a kígyós incidenst, de azt állította felesége verte őt, egy alkalommal pedig bosszúból lepisilte az ünneplő ruháját, amiben templomba szokott járni. forrás: borsonline.hu
A pszichopata-teszt!

Ez a történet egy lányról szól! Az édesanyja temetésén találkozik egy férfival, akit eddig nem ismert. Azt gondolta, ez a férfi lenyűgöző, Annyira hitt abban, hogy ő álmai hercege, hogy beleszeretett, de soha nem kérte el a telefonszámát és aztán…….. Néhány nappal késöbb a nő, megölte a nővérét! Kérdés: Mi motíválta testvére meggyilkolásában? Gondolkozz el rajta egy picit, mielött lejjebb gördíted a sorokat. Az első gondolatod számít!!! Válasz: Azt remélte a férfi eljön a temetésre megint! Ha helyesen válaszoltál, úgy gondolkodsz mint egy pszichopata. Ez egy ‘hires amerikai pszichologus’ tesztje, amivel azt nézik meg kinek van gyilkos hajlama. Sok letartóztatott sorozatgyilkos résztvett a tesztben, és azt válaszolta ami feljebb található.” A Snopes.com szerint a 2002 májusában útjára indult példamese nem egy “híres amerikai pszichológus tesztje”, hanem egy hamis sztereotípiából kiinduló kacsa. A pszichopaták többsége valószínűleg ugyanúgy fogadná ezt a történetet, mint bárki más, és butaság lenne azt hinni, hogy minden pszichopata ugyanazt válaszolja. A Snopes szerint nem létezik varázskérdés a mentális állapot felmérésére, sokszor komplex tesztek sem hoznak biztos eredményt. A körlevél ereje abban rejlik, hogy egyszerű utat kínál egy sokak által félt jelenség leleplezésére, és ezáltal lehetővé teszi, hogy megvédjük magunkat az “ilyen emberektől”. Ahogy azt egyébként a fent említett Narancs-cikkben Döme László, a Nyírő Gyula Kórház osztályvezető pszichiáter-főorvosa elmondja: “a pszichopátiának nevezett képletet nagyon sok morális kritériummal definiálják, a gyenge akarattal, a kíméletlenséggel, a felelőtlenséggel. Mindehhez a társadalmi normák felrúgása, a többiek kihasználása, valamiféle kizsákmányoló attitűd társul, de a feltűnési vágyról sem feledkezhetünk meg. forrás: www.urbanlegends.hu
Mesterséges rovarokkal vesznek DNS-mintát tőlünk?

Ez egy szúnyog? NEM! A legújabb rovar DRONE hadi fejlesztés. Már gyártják! Nagy távolságból irányítható. Kamerával, mikrofonnal van felszerelve. Le tud szállni, DNS mintát venni egy szúnyogcsípés érzetével. Vagy képes micro RFID nyomkövetőt a bőröd alá juttatni. Haza is viheted magadon és be is repülhet otthonodba. Ezek a fejlesztések gőzerővel folynak és már bevetésre kerülnek hétköznapokban,egyenlőre csak az USA területén, de már az EU is teszteli. Légycsapó mindig legyen nálatok…. forrás: www.urbanlegends.hu
Rettenet: Saját kislányát árulta az apa!

Letartóztattak egy amerikai férfit, aki azért akarta eladni hatéves kislányát, hogy letehesse az óvadékot börtönbe került barátnőjéért. A 32 éves Shawn Wayne Hughes–t korábban illegális kereskedés és drogbirtoklás miatt már elítélték. Barátnőjét, a 27 éves Jessicát, gyermekbántalmazás és elhanyagolás miatt tartóztatták le – írja a Huffingtonpost.com. A rendőrséget a férfi nagyanyja értesítette, akit Hughes erőszakosan megpróbált rábeszélni, hogy adjon neki 1500 dollárt, cserébe neki adja a lányát. A nő a rendőrség instrukciói szerint látszólag belement az üzletbe, majd mikor a megbeszélt találkahelyre mentek, a rendőrök lecsaptak rájuk és letartóztatták a döbbenetes módon viselkedő férfit. forrás: borsonline.hu
7 méteres ember maradványait találták meg!

Egyes elméletek és leletek szerint óriások élhettek előttünk a Földön. Vajon a valóságban is léteztek olyan mitikus lények, mint az óriások? Lehet alapja a mendemondáknak, sőt, feltételezhető, hogy az emberek előtt, később pedig velük együtt éltek a bolygón? Nem is olyan régen egy sor megkövesedett emberi csontra bukkantak egy ecuadori pap, Carlos Vaca atya magángyűjteményében, ami önmagában nem lett volna furcsa, hiszen a szerzetes haláláig gyűjtött mindenfajtaleletet. Azonban ez a lelet más volt. Egy nyakszirti csont és egy szintén emberi, valószínűleg lábtőcsont is szerepelt az atya gyűjteményében, melyek azonban irreálisan nagyok voltak. Ez pedig sokak szerint választ adhat a fent említett kérdésekre Megdöbbentő leletek Soha senki nem publikált komoly tanulmányokat a hatalmas csontokról. A szörnyszerű élőlény motívuma, mely megrémíti az ősi népeket, ennek ellenére az egész világon megtalálható. Legendák és elbeszélések gyakran mesélnek az ismert világ határán élő óriásról, aki megakadályozza az emberek átkelését, azonban soha nem szóltak ilyen hatalmas szörnyekről. A Himalája jetije sem magasabb néhány méternél. Egyszóval a hét és fél méter magas óriás csontjai előtt állva a tudósok számára nem maradt más, mint feltenni a kérdést: a történelmet megváltoztató felfedezés kapujában állnak, vagy csupán égbekiáltó csalásról van szó? Ahhoz, hogy emberi eredetűnek nyilvánítsák Vaca atya leleteit, hosszú és alapos tanulmányozás után jutottak el. Kezdetben, mivel nagyméretűek, nagy állatok csontjaiként azonosították őket. Nem jöttek azonban rá arra, hogy pontosan mitől is származnak, ezért az esettel foglalkozó tudósok egy merész rekonstruálással próbálkoztak, méghozzá egy hihetetlen tulajdonságokkal rendelkező, a történelem rendszerébe nem illeszthető ember csontvázába építették be őket. Ahhoz azonban, hogy illeszkedjen minden egyes megtalált csont, egy körülbelül hét és fél méter magas embert kellett elképzelniük és megalkotniuk. Miután elvetették annak lehetőségét, hogy egy nagy állat maradványairól lenne szó, arra a megdöbbentő következtetésre jutottak, hogy emberi csontok vannak a kezükben. Vagyis inkább egy ősrégi óriásé. Máig bizonyításra váró rejtély, hogy létezhetett-e hét és fél méter magas ember, akinek ilyen hatalmas csontjai voltak. Hiszen, ha valóban egy óriás csontvázáról lenne szó, akkor egy olyan magas embert kellene elképzelni, aki lábujjhegyre állás nélkül képes lenne benézni egy emeletes ház második emeletére. Óriások éltek a Földön? Több más helyen is találtak az elmúlt évtizedekben óriásokra utaló nyomokat, azonban ezek többségéről kiderült, hogy csupán hamisítványok. Az atya leleteire mindezidáig ezt nem sikerült rábizonyítani. A szabadabb elvű régészek szerint lehetséges, hogy a későbbiekben hasonló bizonyítékokra találnak, amit sokak szerint az olyan ősi írások is alátámasztanak, melyek az emberek előtt élő óriásokról számolnak be. A Biblia is megemlíti, hogy az emberek fiainak és lányainak sokasodása előtt óriások lakták a Földet, emellett a Korán is beszámol óriás méretű emberek teremtéséről. Az apokrif, vagyis a Bibliából törölt irat, Énok könyve is azt állítja, hogy az istenek nemzetsége óriásokból állt, sőt, a görög mitológia szerint ezen lények nem is földi eredetűek. Egy mára eltűnt civilizációról lenne szó? Vagy az emberi faj tagjai voltak ilyen hatalmasak a távoli múltban? Ha igen, miként érték el mai méretüket? Ezek a kérdések napjainkban még mindig megválaszolatlanok, ugyanis az elméletet alátámasztó megkövült csontok száma elenyésző. A kérdést a jövő kutatásai döntik majd el. forrás: femina.hu