DNS tesztek szerint elődeink, a napfényt soha nem látott vakondemberek

Érdekes leletre bukkantak Kínában az építészek amikor metró alagutat ástak, ugyanis egy különleges civilizáció nyomaira bukkantak. A falon található,  braille íráshoz hasonlatos jelek alapján a tudósok kiderítették, hogy eme törzs illetve civilizáció egész életét a föld alatt töltötte napfénytől elzárva. A metró építkezést átmenetileg felfüggesztve, ásatásba kezdtek a kínai régészek, akik aztán csontvázakat is találtak. A csontvázak DNS tesztjei alapján eme élőlények az úgy nevezett Ardipithecusoktól származnak, amelyek a későbbi homosapiens ősei is voltak. Azonban eme lények valami folytán elkanyarodtak az evolúcióban és egy teljesen másféle emberszabású népcsoport jött létre. A kutatók ezt a népcsoportot vakond embereknek nevezték el, ugyanis nem rendelkeztek szemüreggel. A kutatások során a tudósok között rejtélyes eltűnések történtek, amelyet a helyiek a vakondemberekkel magyaráznak, ugyanis az Anhui (安徽) tartomány szájhagyományai szerint, akik le merészkedtek a barlangokba, azokat  ezek a titokzatos lények elrabolják, és eme emberek soha többé nem kerülnek elő.

Az elhagyatott tanya szelleme – Igaz történet alapján

1951 augusztusában John Allen Calais-ben indult el Franciaországot átszelő kerékpárútjára. Alig hagyta el a Bretagne-i Angert, defektet kapott, és mivel nem volt tartalék belsője, elég sok időt a zuhogó esőben kellett töltenie, ahogy megpróbálta megjavítani a kereket. Nem járt sikerrel, így tolni kezdte a kerékpárját abban a reményben, hogy sötétedés előtt még elér egy falut. Két órát gyalogolt a néptelen úton, amikor megpillantott egy házat, ahol segítséget vagy leginkább menedéket remélt. Elhagyatott és lepusztul tanyát talált, amelynek földszinti ablakai erősen be voltak deszkázva, de az ajtaja nyitva állt. A ház nagyon nyirkos és dohos volt, és az ott hagyott bútorok zöldellettek a penésztől. John fázott és fáradt volt, így elhatározta, tüzet rak a régi kandallóban. Talált némi száraz fát, rátette a rostélyra, mielőtt kiment az előszobába, hogy a kerékpárja nyeregtáskájából elővegye a petróleumot. Hirtelen megfagyott a vér az ereiben, amikor az előszoba porában megpillantott egy nedves nyomot. Követte a nyomot a nappaliba, ahol tüzet akart rakni, és azt látta, a nyom egy ócska pamlagon ér véget, amelyen néhány rothadó ruhadarab hever, egy pizsama maradványai. Amikor felemelte a rongyokat, undor és hányinger hulláma öntötte el. Átgondolta a helyeztet és arra jutott, a fáradság és az éhség együttes hatásáról lehet szó. Noha a házat visszataszítónak találta, elhatározta, éjszakára marad, és másnap továbbmegy. Tüzet gyújtott, ám egy hirtelen jött fuvallat azonnal eloltotta a lángokat. Aztán zajt hallott, mintha valami nedves tárgy az előszoba padlójára zuhant volna, de amikor kiment körülnézni semmit sem talált. Megpróbálta újragyújtani a tüzet, amikor megint hallotta a zajt. Amikor most kinézett, hátrahőkölt félelmében. A padló tiszta víz volt, s a víz közeledett felé, keresztül a küszöbön, elérte a pizsamát, amely emberi formát öltött. John most már megelégelte a dolgokat, kirohant egy házból, be egy kocsmába. A tulajdonos látta milyen kimerült, töltött neki egy pohár konyakot, és biztatta, hogy igya meg. Mivel halálosan fáradt volt, kivett egy szobát, és amikor megnyugtatták, holmijai biztonságban vannak a házban, lefeküdt és elaludt. Másnap reggeli közben rájött a tanya rettenetes titkára. A második világháború alatt a házban egy kollaboráns művész, Marc Baus lakott, aki sok ellenállót elárult. Baust 1946-ban letartóztatták, és bíróság elé állították, amely bűnösnek találta, de csak két év börtönbüntetésre ítélte, így Baus 1948-ban visszatért házába. Egy éjjel az emberek rátámadtak a házra, másnap Baus életét mentve eltűnt. Két hónappal később a tanya mögötti kis tóban, pizsamájában holtan találták meg. Holttestét később bevitték a házba, és a pamlagra fektették, ahol John Allen találkozott szellemével. forrás:

Kék könyv – titkos UFO dossziék!

1952-ben a nemzetközi repülőtéren dolgozó földi figyelők radarjaikon észleltek számos objektumot, tovább a horizonton is megfigyelhetőek voltak villogó fények és fénycsóvák. A munkások azonnal tájékoztatták a légierőt a különleges észlelésről. Az első eset július 13-ra tehető, a második pedig július 29-re. A megmagyarázhatatlan égi jelenség még az elnök figyelmét is felkeltette, aki a legendák szerint még azon is elgondolkozott, hogy valamilyen ellentámadást indít. Mivel úgy döntöttek embereivel, hogy a legjobb védekezés a támadás, létrehozták a Robertson Panelt. Az alakulat különleges kutatókból állt, akiknek az volt a feladata, hogy tanulmányozzák a Project Blue Bookot, mely tizennyolc évnyi gyűjtögetés után hozott létre a légierő, 1969-ig bővítve, míg már több mint tizenkétezer ufóészlelés volt benne. A döntést végül sok kritika érte, mivel sokak szerint nagyobb szükség lett volna arra, hogy leleplezzék az ufókat, mint arra, hogy tanulmányozzanak régebbi észleléseket. Mindenesetre az esetre máig nem adtak magyarázatot.   forrás: www.ufohangar.hu

A síró hölgy nem nyugszik!

Az angol Pszichikai Kutatások Társaságának aktáiban szereplő 94 állítólagos kísértethistória közül messze acheltenhami síró hölgy esete a legmeggyőzőbb. A feketébe öltözött, magas nőalakot 1882 és 1889 között legalább tízen látták, és húszan hallották a ma Szent Annáról elnevezett házban. Az első szemtanú egy 19 éves orvostanhallgató-nő, Rosina Despard volt, aki 1892-ben részletes beszámolót küldött a társaságnak az esetről. Leírja, hogy minden módon megpróbálta megfogni a figurát, érintkezésbe lépni vele, illetve lefényképezni. A lépcsőn különböző magasságban többször is vékony zsinegeket feszített ki, és legalább kétszer megfigyelte, hogy a nő úgy ment át rajtuk, mintha ott se lennének. A cheltenhami síró hölgy megnyilvánulásai nem mindenben egyeztek akísértetek hagyományos viselkedésével: fényes nappal és sötétedés után is látható volt, alkalmanként akár fél órán át is meg lehetett figyelni, és szívesen mutatkozott a kertben és a gyümölcsösben is, valamint a szomszédok előtt. A Szent Anna-ház állítólag már nem kísértetjárta hely, ennek azonban ellentmondanak az utóbbi idők megfigyelései. 1970-ben például egy bizonyosJackson, aki vezetni tanult, és éppen a környéken járt, a ház mellett elhaladva egy fekete ruhás, magas nőt látott a kocsija elé lépni. Jackson a fékre taposott, oktatója viszont nem észlelt semmit. Utoljára 1985-ben látták feltűnni a síró hölgyet. A síró hölgy valószínűleg az egykori háztulajdonos második felesége,Imogen Swinhoe szelleme volt, aki 1878-ban, 41 éves korában halt meg. Amikor Rosina Despard egy családi albumból kiválasztotta azt a fényképet, mely őt a kísértetre emlékeztette, kiderült, hogy a képen Imogen húga látható. forrás: hotdog.hu

Űrpolipokat talált a NASA!

A NASA kutatói bejelentették, hogy a Marsról hazahozott kőzetekben egy bizonyos ACH302 elnevezésű baktérium parazitát találtak. A parazitáról később kiderült, hogy képes reakcióba lépni az emberi szervezettel, és gazdatestként használni azt ahhoz, hogy késöbb kifejlődhessen mint önálló életforma. A felvételen, egy 3 napos parazita embriót láthatunk amely megszületéséhez, a NASA kutatói egy kísérleti bárányt használtak fel. A videón egy olyan szűrőt használtak, amely képes kiküszöbölni az élőlény által gerjesztett elektromos hullámokat. Eme elektromos hullámok miatt lenne lehetetlen egyszerű videó felvételt készíteni róla. Mint látható a videón is, az élőlény leginkább a polipra hasonlít, azonban a kutatók a DNS vizsgálatokkal megállapították hogy nem áll rokonságban a két faj. Mik is a veszélyei annak, ha ez az élőlény valamiféleképpen elszabadulna? Mivel képes az embereket is gazdatestnek használni, ezért a végkifejlet a sci-fi filmekben látott félelmeink váltaná valóra. (a képek illusztrációk!)

Földönkívüli vagy torzszülött a rejtélyes lény?

Újabb azonosíthatatlan lényre bukkantak, ezúttal Namíbiában. A furcsa külsejű valamit egyelőre nem tudták azonosítani, ám a szemtanúk azt állítják, több is csatangol belőle Namíbia erdeiben, ám társai elmenekültek. Élelemszerző körúton járhatott az emberek által is használt úton az a különös lény, melyre vadászok lőttek rá Namíbiában. A torz külsejű szerzet sérülten vonszolta magát, majd rátámadt az őt követő vadászokra, akik végül lelőtték. A vadászok nem egyedül találtak a lényre, még három társa volt vele, hasonló magassággal és testalkattal, azok azonban elmenekültek, s bár követték őket az erdő belsejébe, elvesztették nyomukat és azóta sem találják. Eredetét egyelőre homály fedi, most egy halottkém vizsgálja, aki igyekszik kideríteni, milyen eredetű lényről van szó. Az interneten azonban számtalan elmélet kering már: van, aki egy maja istent ismert fel a lényben, van, aki gyerekről beszél, akit külseje miatt hagytak el a szülei. forrás: borsonline.hu

Megtörtént: Egy elrabolt lány története…

1999. Decemberében egy kislányt (Amanda Taylor) elraboltak a kórházból.. A rendőrség több éves nyomozás után, lezárta az ügyet. Nyomtalanul eltűnt! 20.évesen a lánynak sikerült megszöknie, a rendőröknek nem szólt.. Saját maga akart „törleszteni”. Elmondása szerint a kórház egy pedofil ápolója tartotta fogva saját háza pincéjében, egy hangszigetelt szobában, ahol Amandát szinte mindennap meg erőszakolta és molesztálta. Mivel a lány elrablója továbbá is szabadlábon tevékenykedett, elhatározta, hogy vissza adja neki azt a borzadalmat amit neki kellett át élnie. Eltervezte, hogy egy álruhában meglátogatja elrablóját a kórházban, hogy véletlenül se ismerje fel. Egy chloroformos zsepkendővel ájulatba ejtette az elrablót, majd mint „beteget” kiszállított a kórházból egy kerekes székkel. Elvitte oda ahol őt tartotta fogva évekig. Mikor Amanda vissza tért a helyszínre egyre nagyobb és nagyobb gyűlölet és düh ragadta el, minnél rosszabbat akart az elrablójának. Kikötözte a hangszigetelt pincében, és elkezdte magát kellettni, mikor az elrabló izgalomba jött, levágta a nemiszervét.. Aztán élve lenyúzta a bőrét, amit viselt évekig. – derült ki a rendőrségi aktából. Amandát elmegyógyintézetben kezelik. Írta: Esztii Bellababy Nagy

Megdöbbentő: Sellő csontvázára bukkantak!

Különös csontvázra bukkant Dr. Maria Zanti, és kutató csapata Rodos partjainál miközben ásatást végeztek. A maradvány az ókorból származik a szénkarbonos kormeghatározás szerint, azaz közel több mint kétezer(!) éves! A DNS tesztek alapján, a csontváz 84%-ban tartalmaz emberi DNS-t, a fennmaradó százalékokat azonban nem sikerült beazonosítani. Erich von Däniken, svájci író szerint, aki élete nagy részét az ókori rejtélyek megfejtésére áldozta, – minden bizonnyal egy olyan teremtényről van szó melyet az ősi idegenek hoztak létre, hasonlóan a kutyafejű istenhez (Anubis), vagy a félig bika, félig ember Minótauroszhoz. Wiki: A sellők avagy hableányok mitológiai lények. Olyan leányok, akiknek a teste halfarokban végződik. Az ókori görögök sellői a vízi nimfák közé tartoznak a naiaszokkal és néreiszekkelegyütt, ők a tengerek nimfái, Tritón leányai. Néha a sellőket a szirénekkel is rokonítják, ez a feltételezés azonban téves, mert a szirének nem sellők, hanem madártestű asszonyok. A mai világ felfogása szerint ilyen lények nem léteznek, de az ókorban több hajós is látni vélte őket.

Brutálisan megkínozta a testvérét!

2001. Novemberében A Két testvér, Bill Morgan, és Ashley Morgan úgy döntöttek, hogy elköltöznek szüleiktől és végre megpróbálnak önálló életet élni az Angliai York városában. Találtak maguknak egy megfelelő házat, ahová költözhetnek. Egy szomszédjuk van, aki azonban munkája révén ritkán tartózkodott otthon. A testvéreknek csak este volt idejük kicsomagolni, mert napközben rengeteget dolgoztak. Minden úgy zajlott ahogy szerették volna, nyugalmasan. Eljött az este, a testvérek vacsora után elkezdtek pakolgatni, díszítgetni szobájukban. Ashley szobájában volt egy régi, 1805.-ben készített szekrény, benne egy poros naplóval. Az ágyon ülve elkezdte olvasgatni a naplót, amit egy kislány (Emma Smith) írt, 1912.-ben. Ashley olvasott csak olvasott, egyre jobban belemerült, amikor a szekrény magától becsukódott.. Ashley nagyon megijedt azonnal szólt is bátyjának, hogy nézze meg mi lehet a szekrény baja. Bill nem talált rajta hibát, egy kicsit nyikorgott ha kinyitották de különösebb baja nem volt. Lefekvéshez készülődtek, mikor az egész házban a lámpák pislogni kezdtek.. Azt hitték valami baj van a biztosítékkal oda kint  Nem foglalkoztak vele, szobájukba mentek és alváshoz készültek. Ashley az ágyon fekve, kis éjjeli lámpájával tovább olvasta a naplót. Amiben a kislány (Emma) arról írt, hogy szülei folyton veszekedtek.. A házból nem engedték ki, és csak vacsora közben lehetett együtt szüleivel .. Utána szobájába zárták. Mikor a kislány unatkozott elkezdett dalolászni magában, beszélgetett magával elég sűrű jelleggel, és mikor „összeveszett” magával, tépkedni kezdte saját haját és üveg szilánkkal vagdosta arcát.. Ashley ezt olvasva megrémült eldobta a könyvet magától, lekapcsolta a lámpáját és aludni próbált.. Azonban nyökögésre és kislány sírásra volt figyelmes, a szekrény felé fordult mert onnan jött a hang, mikor meglátott egy „árnyékot” állni maga előtt lehajtott fejjel.. Nem tétovázott sokat, reggel az első dolga volt, hogy elmenjen egy keresztény paphoz elmondani neki mit látott, és kikérni véleményét. (Mivel a keresztény egyházak nem hisznek a szellemekben ezért a legjobb esteben is démonoknak nevezik őket!) A pap azt tanácsolta, vigyázzanak vele! (A kísértetek mérete és alakja megegyezik az élőlényekével. Mivel általában néhány ember aki tapasztalt szemmel látható szellemeket, a leggyakoribb, hogy „füstszerű”, „homályos”, „árnyékot” látnak. A parapszichológia az „anyagot” amiből a kísértetek vannak, „ektoplazmának” hívják. Tudni kell, hogy mivel a szellemeknek nincs anyagi testük, tehát szemmel nem láthatóak, ezért jelenlétük olykor hangokkal, tárgyak mozgatásával fedik fel.) Ashley tehát tisztában volt vele, hogy (Emma) szelleme (aki öngyilkos lett) ott kísért a szobájában. Ismét eljött az este, immár sokkalta furcsább dolgok történtek. Mivel Bill, Ashley bátyja hamar elaludt, Ashley kíváncsiságból és némi unalomból tovább olvasta a naplót. Kiderült, hogy (Emmát) folyton ijesztegették szüleik, mert poénosnak találták.. Emma ebbe bele bolondult, és elvágta saját torkát egy üveg szilánkkal. Emma szelleme, megszállta Ashleyt.. Tépkedni kezdte saját haját, szilánkokkal vagdosta arcát, miközben halkan, óvatos léptekkel át sétált bátyja szobájába.. Ashley, akiben Emma szelleme lakozott, azt hitte apja fekszik az ágyon. Fogott egy kést és megcsonkította vele Billt. Egyik kezét levágta, azzal kezdte ütlegelni Bill testét.. Vérszemet kapott mikor meglátta, hogy Bill menekülni próbál hatalmas kínok közt. A lány hátulról megfogta Bill fejét, és kiszúrta a szemeit, amibe azonnal belehalt. Ashleyt nemsokkal testvére brutális megkínzása után a rendőrök találták meg otthonukban, miközben Bill testére feküdve, csupa véresen sírdogált. A rendőrök kényszerzubbonyba egy gumiszobában elhelyezve zárták el Ashleyt egy York-i pszichiátrián. Két évvel később, egy üveg szilánkkal elvágta saját torkát. Írta: Miszisz Fira Heffner

Megtörtént: Kísértetház Dél-Karolinában!

Hátborzongató dolgok történtek egy South-Carolinai családdal 2007 őszén. David Fisher úgy gondolta, hogy a vidéki élet végre nyugalmat hoz családjának. Ugyanis gyermekük, a nyolc éves Peter előtte egy évvel esett át szívtranszplantáción. A kezdeti napokban úgy tűnt végre békére találnak, azonban idővel megmagyarázhatatlan eseményeket kezdtek el tapasztalni. A család megtudta később a közvetlen szomszédjától, hogy a házban melyet vásároltak, különös és nyomasztó dolgok történtek. A szomszéd elmesélte, hogy 1953-ban egy orvos lakott a házban a feleségével, és szörnyű gyilkosság történt. Az orvos egy féltékenységi ügy miatt brutálisan meggyilkolta a feleségét. Egy átlagosnak induló  éjszakán történt az, hogy a gyerek megjelent szülei hálószobájában egy konyhai késsel. A nyolc éves fiú megtámadta édesanyját, és többször is halálos sebet ejtett rajta, miközben azt üvöltözte hogy: megtetted, újra megtetted!!! A férj ijedten riadt fel a sikoltozásra, és mikor a felesége segítségére kelt a gyereket olyan erővel lökte el véletlenül, hogy az a fejét beverve az éjjeli szekrénybe.. életét vesztette. Később az (idősebb) helyi lakosok mesélték, hogy mikor anno az orvos megölte a feleségét, ő is azt üvöltözte hogy: megtetted, megtetted te k*rva!