Bizonyára mindenki hallott már az 51-es körzetről (Area 51), amelyet a nevadai sivatagban nyitott meg az amerikai hadsereg 1955-ben. A katonai bázis elsődleges célja a kísérleti repülőgépek és fegyverek tesztelése és fejlesztése.
Sokáig folyt a találgatás hogy vajon miért is hozták létre ezt a titkos bázist, amelyet egyébként még jelenleg sem ismer el hivatalosan az amerikai kormány. Azonban kár is tagadni, létezik. Megbizonyosodhat bárki, akár a google earth nevű szoftverrel is. Sokak szerint kém repülőket tesztelnek rajta, mások szerint itt tárolják a rooswellben lezuhant UFO roncsokat.
A wikileaks, illetve tulajdonosa (Julian Assange) korábban megígérte az olvasóinak, hogy a hozzákerült FBI akták alapján, fellebbenti a fátylat az ufó kérdésről.
Mi is derül ki az aktákból állítása szerint?
1945-ben, a náci Németország bukásakor, az amerikai hadsereg érdekes dolgokra bukkant mikor átkutatta a német katonai hangárokat, titkos bunkereket. Számtalan nem földi eredetűnek látszó szerkezetet, illetve ezekről szóló dokumentumokat, képeket találtak.
Az akták szerint, a német birodalom valamiféle paktumot kötött az idelátogató idegenekkel akik lezuhantak. A németek technológiáért cserébe, segítettek nyersanyagokkal, illetve munkaerővel segíteni a bajba jutott idegeneknek a hazajutást. Az amerikaiak számtalan dokumentumhoz jutottak, amelyet a németeknek már nem volt idejük megvalósítani. A terveket, illetve lefoglalt teljes, illetve félkész német készítésű gépeket átszállították az 51-es körzetbe, melynek funkciója jelenleg is az, hogy a lefoglalt dokumentumok alapján fejlesszenek ki újabb technikai eszközöket. Eme tervek alapján sikerült „feltalálni” a számítógépet, mikrohullámú sütőt és még számtalan vívmányt ami a 20. században bukkant fel.