A kutatók több mint kétszáz éve keresik a magyarázatot a rejtélyes barbadosi mozgó koporsókra.
Hátborzongató eseményeknek voltak tanúi azok, akik a Chase család temetéseire jártak, ugyanis akárhányszor felnyitották a sírboltot, abban állandóan elmozdultak a rendezett koporsók. Az esetekre senki se talált ésszerű magyarázatot, hiszen behatolásnak soha nem volt semmi jele.
A történet 1807-ben kezdődött, amikor is Thomas Chase, barbadosi ültetvényes és rabszolgatartó, megvásárolt egy sírboltot, a sziget délnyugati részében található, Krisztus Egyház temetőben. A faragott kőből készült építményt, hatvan centis betonfal vette körül. A bejáratot nehéz márványlap zárta el, tehát komoly fizikai erő kellett ahhoz, hogy valaki elmozdítsa a helyéről.
Alig, hogy megvásárolta Chase a sírboltot, máris megtörtént az első temetés, ugyanis ugyanabban az évben elhunyt Thomasina Goddard, az egyik női rokon, akit fakoporsóban helyeztek örök nyugalomra. Őt követte egy év múlva Chase két éves kislánya. Mary Annet már ólomkoporsóba temették el. 1812-ben megtörtént az újabb tragédia, amelyben Chase másik lánya, a tizenkét éves Dorcas hunyt el. A szóbeszéd szerint ő öngyilkos lett, mert nem bírta tovább az apja kegyetlenségét. Az ő földi maradványait is ólomkoporsóba tették, és úgy helyezték el a kriptában, hogy a ő koporsójára tették a húgáét.
Egy hónappal később állítólag Thomas Chase öngyilkosságot követett el. Az ő ólomkoporsóját csak nyolc rabszolga bírta el. S itt kezdődött a máig érthetetlen eseménysorozat!
A családfő temetésére összegyűlt gyászolók rémülten nézték a felnyitott sírboltban uralkodó káoszt, ugyanis a koporsók nem egymás mellett feküdtek, hanem Mary Anne-é fejjel lefelé, a falhoz volt támasztva. Az esetet még hátborzongatóbbá tette, hogy behatolásnak, titkos járatoknak semmi jele sem volt. A koporsókat újra sorba helyezték a földön, és lezárták. 1816-ig nem is nyúlt hozzá senki, de akkor kétszer megint fel kellett nyitni. A gyászolókat újra ugyanaz a kép fogadta. A koporsók össze-vissza voltak. Most Thomas Chase, rettenetesen nehéz, koporsója állt a falnak támasztva. Természetesen az emberek újra elrendezték a koporsókat, és remélték, hogy többé nem fordult elő a bizarr eset.
A rémes események sora idővel olyan tömeget vonzott, hogy már maga a kormányzó is kíváncsi lett, hogy mi folyik a sírboltban, ezért a következő -1819-es – temetésre ő is elment. A helyzet megint ugyanaz volt. Lord Combermere ekkor úgy döntött, hogy a végére jár az ügynek. Miután újra rendet tettek a kriptában, a kormányzó őröket rendelt a sírbolthoz, felszóratta homokkal a földet, a márványlapot bevakoltatta, és titokban Lord Combermere pecsétjét is elhelyezték a bejáraton.
Sajnos az elővigyázatosságnak semmi értelme sem volt, ugyanis 1820. április 18-án mozgolódást lehetett hallani a sírboltból, amit azonnal felnyitottak. A koporsók most is kaotikus állapotban hevertek, de érintetlen maradt mindegyik „riasztórendszer”.
A család megmaradt tagjai ekkor döntöttek úgy, hogy többé nincs szükségük a sírboltra, és szeretteiket inkább elvitették onnan a Crist Church temetőbe.
Az eseményekre már sok-sok magyarázat született, de igazából egyik sem állta meg a helyét. Egyes vélemények szerint a rabszolgák álltak bosszút a családon. Ez azért valószínűtlen, mert a rabszolgákat szabályosan kényszeríteni kellett, hogy a sírbolt közelébe menjenek.
Egy másik, tudományosabb, elmélet az ólomkoporsókban látja a megoldást, ugyanis ezek légmentesen zárnak, tehát a bomlásnak indult testekből nem tudnak szabadulni a gázok, és ezért mozogtak a koporsók.
Természetesen a természetfeletti világban hívő embereknek is megvan a maguk magyarázata, amely szerint Dorcas és Thomas lelke nem tudott nyugodni, hiszen nem természetes halált haltak.
Az ijesztő történetről csak annyit lehet biztosan tudni, hogy a mai napig nem találtak rá kellően ésszerű magyarázatot.
forrás: costadelsolmagazin.com
