Törtetek már fel egy tojást a víz alatt 20 méter mélyen? Ha nem, akkor ez igen érdekes lesz számotokra!

Egy roppant érdekes dolgot láthattok, ha kíváncsiak vagytok, mi történik egy tojással ha a víz alatt 20 méter mélyen török azt fel. Most viszont láthatjátok. Egy búvár most pont eszt teszi majd, így megnézhetitek. Nagyon érdekes, és persze elgondolkodtató. Látványos, mert sokan valószínű nem számítottunk ilyen eredményre. De már ezt is tudjuk, ezek szerint ez történik a tojással, amikor nem egy konyhában törjük fel:) Jó szórakozást hozzá:) forrás: utosvideok.eu
Íme a világ legfiatalabb milliárdosai – TOP 31

Fiatalok, szerencsések és piszkosul gazdagok. Gondoltuk volna, hogy a világ 1645 milliárdosából 31 még nem töltötte be a negyvenedik életévét? A Forbes magazin elkeszítette a világ legfiatalabb milliárdosainak listáját. Vannak köztük Facebook, WhatsApp, Dropbox alapítók és más, a saját területükön sikeres startupperek, örökösök, illetve nemesi családok sarjai. Íme a teljes lista! (Sorrend a kor alapján.) No. 1: Perenna Kei Kor: 24 Vagyon: 1.3 milliárd dollár A hongkongi lány minden idők legfiatalabb millliárdosa, aki a tavalyi első helyezett Facebook társalapítót, Dustin Moskowitzot taszította le a trónjáról. A szemtenül fiatal lánynak 85 %-os részesedése van apja, Logan Property Holdings nevű ingatlan-értékesítő cégében. A Jei Peili néven is ismert hölgy nagyon titokzatos. Mindössze annyit tudni róla, hogy pénzügyet tanult a Londoni Egyetemen. No. 2: Dustin Moskowitz Kor: 29 Vagyon: 6,8 milliárd dollár Az alig harmincéves Dustin kezdetben harvardi egyetemistként együtt építette a Facebookot Zuckerberggel a kollégiumi szobából. A FB harmadik embereként 2008-ban hagyta ott a közösségi hálót, és elindította az Asana software nevű céget, ami különféle csapatmunkákat segít termékeivel. No. 3: Mark Zuckerberg Kor: 29 Vagyon: 28,5 milliárd dollár Középiskolásként készített egy zenelejátszó programot, mely után a Microsoft és az AOL is érdeklődött, de ő nemet mondott nekik. A Harvardon tanult tovább, ahol 2002-ben a Facebook- ötlet is született. 2005 végére már 5,5 millió felhasználója volt a közösségi oldalnak. A FB részvények az év elején 130 százalékkal nőttek, ennek köszönhetően vagyona egy éven belül több mint duplájára nőtt. Tavaly decemberbe 18 millió dollár értékben adott el részvényeket. 2010-ben a Time magazin Az év emberének választotta. No. 4: Anton Kathrein, jr Kor: 29 Vagyon: 1,35 milliárd dollár Anton a harmadik generációja az 1919-ben nagyapja által alapított Kathrein – Werke AG, a világ legrégebbi és legnagyobb antenna gyártó cégének. A vállalatnak világszerte 18 gyára és 6 800 alkalmazottja van. No. 5: Drew Houston Kor: 30 Vagyon: 1,2 milliárd dollár Huszas évei végén került be a milliárdosok listájába. Nagy lökést adott vagyonának, hogy ez 2014 januárjában 10 milliárdos tőkebefektetést szerzett. A Dropbox file megosztó oldal társalapítoja és vezérigazgatója a Szilícium-völgy újdonsült csodagyerek milliárdosa. No. 6: Albert von Thurn und Taxis Kor: 30 Vagyon: 3,8 milliárd dollár Annak ellenére, hogy csak 2001-ben, a 18. születésnapján örökölte meg hivatalosan a milliárdjait, a Forbes listáján már 8 éves korában megjelent. Vagyona ingatlanból, műkincsekből és egy 36 ezer hektáros erdőterületből áll, ami az egyik legnagyobb erdőbirtok Európában. Az Emmeram kastélyban él Bajorországban. A milliárdos herceg egyébként még szabad préda. A jó hír az, hogy házasságába a rangot is vinné. Szenvedélye az autóversenyzés. No. 7: Scott Duncan Kor: 31 Vagyon: 6,3 milliárd dollár Duncan szintén örökségből gazdagodott meg. Vagyonát apjától, Dan Duncantől örökölte 3 testvérével együtt, aki a kőolaj és földgáz vezetékekkel foglalkozó Enterprise Products alapítója. A vállalati részvények emelkedésének köszönhetően idén 1,2 milliárd dollárral gazdagodott. No. 8: Eduardo Saverin Kor: 31 Vagyon: 4,1 milliárd dollár A brazil gazdag családból származó Saverin a FB társalapítója. Ennek ellenére volt idő, amikor pereskedett Zuckerberggel, de a mai napig birtokol FB részvényeket. Jelenleg önálló vállalkozásaival tőzsdézik, ezen kívül kezdeti felfutású startupokba fektet. A fiatalember kerüli a nyilvános szerepléseket. 2012-ben lemondott amerikai állampolgárságáról, azóta Szingapúrban él. No. 9: Yang Huiyan Kor: 32 Vagyon: 6,9 milliárd dollár A világ legfiatalabb milliárdosai között Kína leggazdagabb hölgye is helyet kapott. Az édasapja által létrehozott Country Garden Group luxus ingatlanfejlesztő vállalat alelnöke. A cég a 2007-es IPO-ja előtt Yangra ruházta apja részvényeit. No. 1o: Fahd Hariri Kor: 33 Vagyon: 1,2 milliárd dollár A volt libanoni miniszterelnök és üzletember legfiatalabb fia. Építész diplomáját 2004-ben Párizsban szerezte. Építőipari és ingatlanpiaci befektetései vannak többek között hazájában is, annak ellenére, hogy apja 2005-ös meggyilkolása óta nem tette be a lábát Bejrútba. A további sorrend: No. 11: Marie Besnier Beauvalot (33) – 2,7 milliárd dollár No. 12: Sean Parker (34) – 2,4 milliárd dollár No. 13: Julia Oetker (35) – 1,65 milliárd dollár No. 14: Robert Pera (35) – 2.7 milliárd dollár No. 15: Ayman Hariri (35) – 1,2 milliárd dollár No. 16: Naruatsu Baba (36) – 2,2 milliárd dollár No. 17: Yvonne Bauer (36) – 3,5 milliárd dollár No. 18: Lawrence Ho (37) – 3 milliárd dollár No. 19: Yoshikazu Tanaka (37) – 1,6 milliárd dollár No. 20: Alejandro Santo Domingo Davila (37) – 11,1 milliárd dollár No. 21: Jack Dorsey (37) – 2,2 milliárd dollár No. 22: Jan Koum (38) – 6,8 milliárd dollár No. 23: Nicholas Woodman (38) – 1,3 milliárd dollár No. 24: Chase Coleman, III (38) – 1,6 milliárd dollár No. 25: Yusaku Maezawa (38) – 1,25 milliárd dollár No. 26: Rahel Blocher (38) – 2,9 milliárd dollár No. 27: John Arnold (39) – 2,9 milliárd dollár No. 28: Jon Oringer (39) – 1,35 milliárd dollár No. 29: Liu Qiangdong (39) – 2,7 milliárd dollár No. 30: Ryan Kavanaugh (39) – 1 milliárd dollár No. 31: Miriam Blocher (39) – 1,1 milliárd dollár Az adatok aktualitása a Forbes cikkéhez igazodik. Nyitókép: static2.therichestimages.com forrás: korkep.sk
12 tény, amit eddig nem tudtál a testszőrödről

Tudtad, hogy a hajszálaid aranyat is tartalmaznak? És hogy a testszőrzetednek köszönheted vonzerőd? Meglepődtél? Olvass tovább! 1. Nem él olyan sokáig, mint a hajad A testedet beborító szőrzet átlagos élettartama 6 hónap, ezért soha nem nő olyan hosszúra, mint a hajad – derül ki egy ismert női magazin összeállításából. Forrás: Thinkstock 2. Izmai vannak Akár hiszed, akár nem, a szőrszálak is rendelkeznek izomsejtekkel: ezek az úgynevezett szőrmerevítő izmok. 3. A testszőrzetet az intelligenciával kapcsolják össze Egy 1996-os tanulmányban a dús szőrzetet nem csupán intelligenciával, hanem a hatalommal is társították. 4. Háromféle szőrzetet különböztet meg a tudomány Tudtad például, hogy az arcszőr, az intim szőrzet és a hónalj szőre gyakorlatilag ugyanaz? Forrás: Thinkstock 5. Miatta lesz olyan furcsa testszagod Tested minden egyes szőrszála rendelkezik saját faggyúmiriggyel, amelyek a verejték termeléséért, a baktériumok elleni védelemért és a sokszor kellemetlen testszagért felelősek. 6. És miatta figyel fel rád a másik nem A testszőrzet is felelős azoknak a hormonoknak a termelődéséért, amelyek miatt olyan vonzónak találnak téged az ellenkező nem tagjai. 7. Szabályozza a hőháztartásod Megtartja a hőt, ha fázol, és segít a tested hűtésében, ha meleged van. Mielőtt tehát végleges szőrtelenítésre adnád a fejed, gondolj erre is! Forrás: Thinkstock 8. Egy nap 150 szőrszálad is kihullhat Az átlagos érték 100/nap körül van. 9. A hajszíned genetikádról is árulkodhat Míg a szőke nők általában magasabb ösztrogénszinttel rendelkeznek és tanulási nehézségekkel küzdhetnek, a vörös hajúak érzékenyebben reagálnak a fájdalomra, a kopasz emberek pedig hamarabb halhatnak, mint hajas társaik. 10. Apró kis lények élhetnek a szempilládon Demodex-atkáknak hívják azokat az apró, szabad szemmel nem látható lényeket, amelyek minden második emberen megtalálhatóak. A legtöbb esetben ártalmatlanok, ám olykor viszketést és gyulladást okozhatnak. 11. A hajad aranyat tartalmaz Sajnos csak nyomokban, így ebből senki nem fog meggazdagodni. 12. Majdnem mindenki szőrtelen ott lent Egy nemrég készült tanulmány szerint az emberek 90 %-a hozzányúl valamilyen formában intim szőrzetéhez. forrás: life.hu
10 horrorisztikus dolog, amit nem tudtál a köldöködről

Hihetetlen tények amit eddig biztosan nem tudtál. © Fotó: buzzfeed.com 1. A köldököd az első sérülésed. A köldökünk a köldökzsinór elvágása után tulajdonképpen egy hegszövet. 2. A köldökünk zsúfolásig van baktériumokkal. Egy 2012-es kutatás 60 köldököt vizsgált meg és kiderült, hogy a hasunkon lévő kis fekete lyukban több mint 2000- féle baktérium tenyészik. 3. A köldök piercing helye mintegy fél évig gyógyul, a testékszer helyét mindig különösen tisztán kell tartani a fertőzések elkerülése érdekében. 4. Nem minden emlősnek van köldöke. 5. Az idősek, a férfiak és az erősebb szőrzetűek köldökében könnyebben tapadnak meg a szöszök. 6. Ha már a szöszökről van szó… a Guinness Rekordok Könyvében szerepel a legtöbb köldökből szöszt gyűjtő ember. Bizarr…. Fotó: buzzfeed.com © 7. Meditálás közben legalább egyszer a köldökünkre nézünk. 8. A köldök fétis egy létező dolog. 9. A köldöködből származó csírákból sajtot is tudsz készíteni. Egy biológus, Christina Agapakis és csapata 11-féle sajtot készített a hónaljában, szájában, a köldökében és a lábujjai közt lévő baktériumok segítségével. Fotó: buzzfeed.com © 10. Még a Földnek is van köldöke. Az amerikai Utah államban található egy hatalmas lyuk, amelyet kozmikus köldöknek neveznek. Fotó: buzzfeed.com © forrás: mon.hu
51 random tény, amit eddig nem tudtál

Tudtad, hogy ötéves kortól legális az alkoholizálás az Egyesült Királyságban? Íme, 51 random tény, melyektől nem leszel okosabb! 1. Shakirát kirúgták az iskolai kórusból, mert a tanár szerint úgy hangzott, mint egy kecske. 2. Az Uránuszon 42 évig tart egy nyár. 3. Az Egyesült Királyságban ötéves kortól a gyerekek legálisan alkoholizálhatnak, feltéve, hogy otthon vagy más magánterületen teszik. 4. Az amerikai vallatók a rockzenét kínzáshoz használják. 5. A jegesmedve szőre nem fehér, hanem átlátszó. 6. Az első selfie-t 1839-ben Robert Sornelius készítette. 7. A körmeid 20%-kal gyorsabban nőnek, mint az embereknek két generációval ezelőtt. 8. A csütörtök szó angol megfelelője, a Thursday a Thor’s day (Thor napja) kifejezésből származik. 9. A világ legfiatalabb nagymamája mindössze 17 éves volt. 10. Az elküldött e-mailek 70%-a spam. 11. Több autó van a világon, mint ahány ember él Los Angelesben. A város lakossága közel négymillió fő. 12. Ha levágod a tengericsillag egy karját, az visszanő. Sőt, a levágott karból egy másik tengericsillag fejlődik! 13. Leonardo DiCapriót azért hívják Leonardónak, mert édesanyja épp Leonardo Da Vinci egy portréját nézegette, mikor fia először rúgott a pocakjában. 14. A televízióban az első csók két férfi közt 1927-ben csattant el. 15. Mint minden élő dolog, mi is foszforeszkálunk, tehát világítunk. 16. Mexikónak 68 hivatalos nyelve van. 17. 2034-re a munkahelyek 47%-a (!) megszűnik, mivel mindent számítógépek fognak irányítani. 18. A természetes vörös hajjal rendelkezőknek 20%-kal nagyobb adag érzéstelenítő kell, hogy elérjék ugyanazt a hatást, mint másoknál. 19. A fotográfia szó fénnyel való írást jelent. 20. Egészen 1985 végéig az orvosok abban a hitben éltek, hogy a kisbabák nem éreznek fájdalmat, így a rajtuk elvégzett műtéteket érzéstelenítő nélkül hajtották végre. 21. Romániában a boszorkányság egy létező, legális szakma. 22. Bangkok hivatalos neve több mint 100 betűből áll: Krungthepmahanakhon Amonrattanakosin Mahintharayutthaya Mahadilokphop Noppharatratchathaniburirom Udomratchaniwetmahasathan Amonphimanawatansathit Sakkathattiyawitsanukamprasit. 23. Nagyobb esélyed van miniszterelnökké válni, mint megnyerni a lottót. 24. A macskazongora (Katzenklavier) 14 különböző hangú macskából áll – a billentyűk leütésekor automatikusan tűk szúródnak a farkaikba, így az állatok elnyávogják magukat. 25. A britek 5%-a még szeretkezés közben is facebookozik. 26. Fingj büszkén – ez a címe annak a tudományos esszének, melyet Benjamin Franklin írt a pukizásról. 27. Az ikrek általában pár perces eltérésekkel jönnek a világra, de volt már arra példa is, hogy ez az idő meghaladta a 87 napot! 28. A tigrisek csíkjai nemcsak a bundájukon találhatók meg, hanem a bőrükön is. 29. Ha egy hónap vasárnappal kezdődik, biztosan lesz benne egy péntek, mely tizenharmadikára esik. 30. Létezik egy halhatatlan medúzafaj. 31. Van egy ún. Kakibank, ahol emberi székletet kaphatsz üvegekben. 32. Egy brit nőt 20 hónapnyi börtönbüntetésre ítéltek, mert hamis Facebook-profilokat gyártott, melyekről zaklató és sértegető üzeneteket küldött… saját magának. 33. Európát Zeusz egy szeretőjéről, Európáról nevezték el. 34. Ne próbáld ki, de ha belélegzel egy borsószemet, az kicsírázik és nőni kezd a tüdődben. 35. Egy teáskanál vízben kb. 500.000.000.000.000.000.000.000 atom van. 36. Van egy fa, melynek gyümölcssaláta a neve. Vajon miért? 37. Az alkohol tízmásodpercenként megöl egy embert a Földön. 38. Egy férfi 13 hónapig élt úgy egy szigeten, hogy esővizet és teknősvért ivott. 39. J. W. Cambell, a neves csillagász ötven éven át járta a világot, hogy tizenkét különböző helyről lásson napfogyatkozást. Szerencsétlen minden alkalommal felhős ég alatt kötött ki. 40. A demenciától szenvedők részére Hollandiában építettek egy hamis falut. 41. A twitteres madárkát Larrynek hívják. 42. A pacsizás nemzetközi világnapját április harmadik csütörtökén ünneplik. 43. Az első számítógépes egér fából készült. 44. A facebookos like gomb eredetileg awesome (fantasztikus) lett volna. 45. Az imádkozó sáskának csak egy füle van, az is a lábai közt található meg. 46. Minden karácsonykor egymillió levelet küldenek a Télapónak a következő címre: H0H 0H0, Északi-sark, Kanada. 47. Bangladesben 15 éves kortól börtönbüntetést kaphatnak azok a diákok, akik csalnak a vizsgákon. 48. Japánban van Pepsi ízű chips. 49. Tengeri élőlények ezrei azért pusztulnak el, mert lenyelik a medúzának kinéző műanyag zacskókat. 50. Az első interraciális csók a tévéképernyőn az eredeti Star Trek-sorozatban csattant el, Kirk és Uhura között, 1968-ban. Az NBC nagyon aggódott a fogadtatás miatt, így több alternatív jelenetet is forgattak helyette, végül a vezetőség úgy döntött: „A pokolba vele, jöjjön a csók!” 51. A fiaiéiért az egyetlen eredeti magyar szó, melyben egymás mellett hat magánhangzó van. forrás: starity.hu
Művészet és gyilkosság – Hullámvasút a halálba?

Készen állnak a tervek és a makett az úgynevezett eutanázia-hullámvasúthoz, mely izgalmakat és örömöket kínál az életben töltött utolsó percekre. Bár szakértők szerint az egészet végighánynák a magukat ily módon halálba segítők. Screenshot A litván művész, Julijonas Urbonas gyermekkorában álmodta meg a gyilkos hullámvasutat, mely euforikus állapotban lökné át a halált önként választó embereket a túlvilágra. A gyilkológép a szakértők szerint azonban a kellemes érzések helyett a rosszullét és a hányás a valószínűbb. A hullámvasút a G-erővel „dolgozik”, amikor a gépezet segítségével elérhetik a másodpercenkénti 100 méteres sebességet az egymást követő 7 hurokban száguldva. Bár az ilyen szélsőséges erők a pilótákra is hatnak, ez mindössze csak pár másodpercig tart esetükben, a halálvasúton azonban ez néhány percig tart, megfojtva ezzel az agyat, miután a vér az alsó végtagokba kerül, az oxigénhiány pedig eufóriát idéz elő. Szakemberek szerint azonban a hányinger és a heves rosszullét sokkal valószínűbb ez esetben. Mindenesetre a tervező szerint a szerkezet segíthetne a népesség kézben tartásában és lehetőséget adna az embereknek, hogy hatalmas élménnyel hagyják el a földi létet, pláne annak tükrében, hogy az eutanázia több országban nem megengedett, és ha az is, az milyen nagyon unalmas. A művész leszögezte, hogy a hullámvasút nem épült meg, inkább művészi jelentőséget tulajdonít neki, és az emberek reakciójára volt leginkább kíváncsi, ellenzi a tömeges öngyilkosságokat és nem támogat semmiféle erőszakot. forrás: ma.hu
Csillagjegyek és a szex – A te párod ilyen az ágyban?

Ha rád néz elolvadsz, elgyengül a lábad? Az jár a fejedben, hogyan hívd fel magadra a figyelmét? Szeretnéd, ha a tiéd lenne? Akkor bizony fontos, hogy megtudd, milyen csillagjegyben született! Itt megtalálod, hogy mit várhatsz tőle az ágyban. SKORPIÓ Türelmetlen, mindent akar, azonnal. Úgy érzi nincs ideje a romantikára, pedig nagyon vágyik rá. Álmodik az olyan szexről, ami felszabadult, féktelen és vad, de egyben gyöngéd is. Fél, hogy ez a vágya kiderül. Szeretné a szexet, mégis úgy tesz, mintha számára játék lenne minden. Ha elnyered a bizalmát, érzi, hogy melletted megnyílhat, akkor átélitek mindketten a gyönyört. Nem kell az erogén zónát kutatnod, bármely része lángolva reagál, ha hozzáérsz. NYILAS Csak olyan partnert fogad el, aki bírja a tempót és semmiben nem marad le mögötte. Szereti a szexet. Bármikor megtalálja a szexuális összhangot. Vigyázz az érintéssel, mert bármilyen apró is, rögtön úgy érzi zöld utat kapott a szexre. Ha egyszer megtalálta a párját hűséges lesz. BAK Nem egyszerű eset, nagyon távolságtartó. Sokan úgy gondolnák, hogy beképzelt, nagyra tartja magát, pedig csak nem kacsintgat jobbra-balra. Tartogatja magát az igazira. Ha beenged az intim szférájába, nagyon gyengéd tud lenni egészen addig, amíg teljesen meg nem ismeritek egymást. A Bak férfinek fontos, hogy mindketten átéljék a kielégülés örömét. Érintsd a hátán, hasán, térd tájékán és rögtön érzi, hogy gyorsabb, vadabb tempót szeretne. VÍZÖNTŐ Kísérletező típus a szerelemben is. Szívesen kezd kapcsolatot idegen kultúrában élő személlyel is. Szereti a pajzán szexuális történeteket. Unatkozni nem fogsz mellette. Szereti, ha belebújsz egy számára kedvelt szerepbe a szexuális játékhoz és máris a lábad előtt hever. Kezdheted a tapogatózást a bokájánál, aztán szépen haladj felfelé, észre fogod venni mikor kapcsol a legmagasabb fokozatra. HALAK Nehéz eset, nem egy kalandor típus és nem is hősszerelmes. Barátnak és férjnek a legjobb, de neked kell tüzes szeretőt faragni belőle, már ha be mered vállalni. A Halak típusúak bátortalanok, de a szerelmedért felülkerekedhet kezdeti félelmein és tanulással megjön a boldogság. Türelem kell hozzá. Beindul, ha a bokáján és a talpán megtaláltad a megfelelő pontokat az izgalom felkorbácsolására. KOS Olyan típus, aki, ha rád néz, megigéz, elolvadsz. A Kos bármire képes és vele bármi lehetséges. Előfordul, hogy rögtön randira hív, de az is lehet, hogy csak szórakozik veled. Tudja, hogy milyen kisugárzása van és ezt ki is használja. Nem szereti, ha őt választják, ezt az ő jogának gondolja. A szexben szenvedélyes és vad, lényegre törő, túlságosan gyors, nem figyel eléggé a partnerére. Neked kell egy kicsit visszafognod, ha el akarsz érni a csúcsra. Annyira vad és lényegre törő, hogy időhúzásnak tartja az előjátékot a simogatást. BIKA Lehet, hogy a barátod, aztán azon veszed észre magad, hogy szerelmes vagy. Féltékennyé kell tenned ahhoz, hogy döntsön. Hűséges típus de sajnos ennek az a hátulütője, hogy elkényelmesedik. Neked kell őt elvarázsolnod kedvességgel, bájjal, finom masszírozással, hadd fusson végig borzongás az egész testén, amely aztán a megfelelő helyen robbanáshoz vezet. Valószínű, hogy ezt az élményt szeretné ismételni, játszadozz vele. A fülcimpája is szereti a kényeztetést. Annyira fel tudod tüzelni, hogy minden vágya az lesz, hogy viszonozza neked ezt az érzést. IKREK Szereti a kalandot és az ezzel járó izgalmas játékot. Ez tudja az érzelmeit felspannolni. Ha azt akarod, hogy teljesen a tiéd legyen, sose éreztesd vele, hogy teljesen becserkészett, és a szerelmi játékokban minden a legjobb, a legszebb és elsöprő volt. Minden alkalommal tudasd vele, hogy legközelebb ez az érzelmi robbanás valami új szexuális játékkal fokozható. Egymásba kulcsolódó ujjak, szoros egymáshoz simulás mindig ott van a fantáziájában, az erogén zónáját keresd a nyak a lapocka, hát környékén, majd egyre lejjebb és lejjebb haladva megtalálod. RÁK A bizalom a legfontosabb számára. Ha nem nyered el a bizalmát ne is próbálkozz, ha viszont igen, akkor teljesen a tiéd lehet. Fontos neki a partnere legalább annyira, mint saját maga. Figyel az előjátékra, addig izgat, míg majdnem beleőrülsz, hogy végre eggyé váljatok. Kiváló szerető, nem is tudod, milyen szerencsés vagy. Szereti, ha őt is kényeztetik. Erogén zónáját megtalálod a mell, tarkó, nyak tájékon. OROSZLÁN Az Oroszlán férfi a tenyerén hordozza szerelmét, úgy bánik vele mint egy igazi hercegnővel. A legjobb helyekre viszi partnerét, de amint a hálószoba ajtaja bezárul kibújik belőle a vad és féktelen vágy. Rögtön maga alá gyűr. Amint befejezte a számára kielégítő aktust, újra kifogástalan úriember lesz. Ha újra a vad oroszlánt szeretnéd, zongorázz végig érzékien ujjaiddal a gerincén és halk szerelmes szavakat suttogj a fülébe. Ez bejön, mert újra szerelmeskedni akar veled és boldoggá tenni. SZŰZ Sosem fog kezdeményezni. Meg kell hódítanod. Nem keresi igazán a párját, várja, hogy majd az rátalál. Nem erőssége az erotika, de csak addig, amíg rá nem talál az igazán neki való partnerre. Ha sikerül valakinek meghódítani és beadja a derekát, akkor mindent be kell vetni, hogy elérjetek a csúcsra. Érzékeny pontjait a köldök körül találod. MÉRLEG Szeret jó lenni a szexben. Mindent bevet a jó szex érdekében. Fáradhatatlan és figyelmes a partnerével és nagyon értékeli, ha szex közben dicsérik. Minden egyes együttlét alkalmával arra törekszik, hogy hatalmas élményben legyen részetek. Dereka, combjai, feneke nagyon érzékenyen reagál az érintésekre. Forrás: nokorszak.hu
Különleges, furcsa és őrült ünnepek a világ minden tájáról

A világ számos helyén találkozhatunk érdekes, szokatlan vagy olykor egészen őrült ünnepekkel és fesztiválokkal. Ezeket a különleges eseményeket gyűjtötte össze a Bored Panda az olvasók segítségével. A legőrültebb ünnepekre szavazhatunk is. Az összeállításban szerepel többek közt a gyönyörű thaiföldi lámpásfesztivál, a spanyolországi csecsemőátugró ünnepség, a dél-korei iszapfesztivál, és a mohácsi busójárás is. Most következzen néhány a legérdekesebb fesztiválok közül. Yi Peng Lámpásfesztivál, Thaiföld Fotó: Justin Ng Chai Hock Holi,a színek fesztiválja, India Fotó: jarviedigital Téli fényfesztivál, Japán Fotó: cyber0515 Ágitagueda Művészeti Fesztivál, Portugália Fotó: Patrícia Almeida A mohácsi busójárás, Magyarország Fotó: wikipedia.org Sapporo Hófesztivál, Japán Fotó: RocketNews24 Dia De Los Muertos, Mexikó Fotó: Rob Sheridan Albuquerque Nemzetközi Hőlégballon Fesztivál, USA Fotó: balloonfiesta.com Burning Man Festival, Nevada, USA Nemzetközi highline találkozó, Monte Piana, Olaszország Fotó: MTI Fotó: MTI Fuji Shibazakura Fesztivál, Japán El Colacho, a csecsemőátugró ünnepség, Spanyolország Fotó: Denis Doyle Észak-Karolinai Sellő Fesztivál, USA Fotó: Arthur Drooker Majombüfé Fesztivál, Thaiföld Fotó: Chaiwat Subprasom Boryeong Iszapfesztivál, Dél-Korea Fotó: Beryeong Mud Festival Onam Fesztivál, India Fotó: Sruthymon Njarakkal Skagit-völgyi Tulipánfesztivál, USA Florida Keys Vízalatti Zenei Fesztivál, USA Fotó: keywestportal.com Els Enfarinats vagyis a Lisztemberek ünnepe, Spanyolország forrás: erdekesvilag.hu
18+ A nagy szexpóz-mustra: Így szeretnek hancúrozni a férfiak

Szeretnéd egy kicsit feldobni a szexuális életeteket? Böngészd át az összeállításunkat, és tudd meg, mely szexpózokat imádják a legjobban a pasik! Ha a nő van felül A legtöbb pasi azonnal tűzbe jön, ha a barátnője meglovagolja, ilyenkor ugyanis a nő veszi a kezébe az irányítást. Ha legközelebb összebújtok, ne félj egy kicsit uralkodni rajta: lökd az ágyra, és juttasd el a csúcsig! A férfi is szereti néha átengedni az irányítást Kutyapóz A gyengébbik nem képviselői annyira nem rajonganak ezért a pózért, mivel úgy érzik, kicsit megalázó, Nem úgy a férfiak, akik egy ilyen helyzetben minden hatalmi vágyukat kiélhetik a kedvesükön. Ráadásul a kutyapóz mélyebb behatolást biztosít, ami, lássuk be, egyik pasi számára sem elhanyagolható szempont. Állva El tudod képzelni, ahogy a barátod levetkőztet, erélyesen nekinyom a konyhapultnak, és állva magáévá tesz? Nos, az erősebbik nem tagjainak a fejében is élénken él ez a kép, úgyhogy nem véletlen, hogy ennyire imádják az álló pózt. Kiskanál-nagykanál Ez az oldalt fekvős póz azért tartozik a férfiak kedvencei közé, mert a behatolás hátulról, viszonylag könnyedén történik, ráadásul olyan közel lehetnek a partnerükhöz, amilyen közel csak tudnak. Ha eddig még nem tetted, barátkozz meg a kiskanál-nagykanál felállással: igazi „lusta”, kényelmesen leheveredős póz, ahol teljesen átadhatod magad az élvezetnek! A kiskanál-nagykanál póz nem csak alvásnál válik be Misszionárius Bár sokan ezt tartják a legunalmasabb póznak, a férfiak megőrülnek érte. Hogy miért? Szabadon csókolózhatnak a párjukkal, ők irányíthatnak, és ha úgy tetszik, mélyen a szerelmük szemébe nézhetnek. Ebben a pózban tudnak a testek a legjobban kommunikálni egymással, hiszen a szoros összefonódás miatt a másik minden rezdülését érezni lehet – használd ki! Széken ülve, hátulról Ültesd le őt egy székre, majd foglalj helyet rajta úgy, hogy háttal legyél neki, és indulhat a menet! A férfiak odavannak azért, ha jól meg tudják ragadni a nőt, és ha látják a popsijukat „munka közben”. A klasszikus, „nő van felül” póztól azért jobb egy fokkal a székes változat, mert a pasi úgy érzi, az ő kezében van a gyeplő. forrás: femcafe.hu
A nagy összeesküvés elmélet – Az Új Világrend és a megtervezett káosz ördögi szövetsége

A világpolitikában zajló kaotikus események, gazdasági válságok és háborúk hátterében egyes vélekedések szerint egy maroknyi hatalmasságból álló láthatatlan csoport, az illuminátusok aknamunkája érhető tetten. Az 1776-ban alapított és alig másfél évtizedet megélt illuminátus rendről néhány összeesküvés-elmélet úgy véli, hogy ténylegesen meg sem szűnt, és a világkormány létrehozásán ügyködik a nagypolitika kulisszái mögött. A modern kori felfogás szerint az illuminátusok olyan zárt, a világ néhány leggazdagabb és óriási befolyással rendelkező családja által alkotott informális csoport, amelynek legfőbb célja az Új Világrend (New World Order) létrehozása, és saját hatalmuk globálissá tétele. E felfogás úgy véli, hogy az illuminátusok egy globális összeesküvés, amely a Föld összes országa felett uralkodó, úgynevezett világkormány útján kívánja megvalósítani kizárólagos hatalmát. Az Új Világrendről szóló legismertebb összeesküvés-elmélet Milton William Coopertől, az amerikai haditengerészet egykori hírszerző tisztjétől, valamint John Colemantől, a James Bond-romantikából is ismert híres brit hírszerző szolgálat, az MI6 egykori titkosszolgálati ügynökétől származik. Cooper és Coleman nem általánosságokról beszélnek napjaink vélelmezett illuminátusaival kapcsolatosan, hanem nagyon is konkrét neveket, illetve pontokba szedett programot említenek meg. Az illuminátusokat állítólagosan alkotó családok között számos ismert, a közéletben és a nemzetközi pénzvilágban vagy gazdasági életben meghatározó szerepet játszó névvel találkozhatunk. Cooper szerint 13 család alkotja a modern kori illuminátust, közülük a legismertebbek az Astor, a DuPont, a Rockefeller, a Rothschild, a Kennedy, a Russell, az Onassis és a Morgan családok. Hogy miért éppen ennyiből, az egyesek által ördögi szimbólumnak tekintett 13 családból áll a világhatalomra törő feltételezett összeesküvő csoport, arra nincsen magyarázat. A „klán” családjai közé sorolt Kennedy família talán leghíresebb tagja John F. Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35., hivatalát 1961. január 20-a és 1963. november 22-e között betöltő elnöke az egyik konteós elmélet szerint éppen azért esett a híres dallasi merénylet áldozatául, mert túl sokat tudott, és szembement az illuminátusok törekvéseivel. A Muszlim Testvériség is az illuminátusok találmánya lenne? Erre a költői kérdésre John Coleman híres, The Committee of 300 (A háromszázak bizottsága) című könyvében határozott igennel felel. Coleman szerint az illuminátusok informálisan, úgynevezett fedőszervezetek útján építik a világuralomra törő hatalmukat, amelyek közül a szabadkőművesség és a szcientológia a két legfontosabb álcázó szervezetük. Az illuminátusok meghosszabbított keze az 1954-ben életre hívott és a szabadkőműves páholyokhoz hasonlóan tökéletes titoktartás mellett működő informális tanácskozó testület, a Bilderberg-csoport, sőt – Coleman vélekedése szerint – még az 1927-ben létrejött szélsőséges iszlamista szervezet, a Muszlim Testvériség is. A világ egyik legnépesebb vallási közössége, a muszlim világ ugyanúgy nem kerüli el az illuminátusok figyelmét, mint a keresztény kultúrkörhöz tartozó országok, az Egyesült Államoktól kezdve Dél-Amerikán át Európáig, illetve egészen Oroszországig terjedően. Coleman úgy véli, hogy az illuminátusok terveiben a Muszlim Testvériség lenne az iszlám világ megosztásának trójai falova, és a felette való befolyás megszerzésének legfontosabb eszköze. Az illuminátusok rendkívül zárt közösség, és senkit sem engednek maguk közé – így gondolják az egykori hírszerzők. A titkolózás olyan szintű, hogy még a fedőszervezetek tagjai sem tudják, hogy valójában ki is áll felettük, és ténylegesen kik irányítják őket. A szabadkőművesek és szcientológusok, valamint a Bilderberg-csoport állandó tagjai közül a legmagasabb szintű vezetők és néhányan a legbefolyásosabbak közül az illuminátusok úgynevezett informális, kívülálló tagjai, akik a kapott instrukciók „postásai” és végrehajtásuk felelősei. Természetesen az összeesküvés-elméletek az illuminátusok programját is ismerni vélik. A világ feletti globális uralom megszerzésének forgatókönyve több egymásra épülő és egymással összefüggő alapvetésre épül.Ezek együttes célja a társadalmak szélsőséges atomizálása, az egyének tudati manipulálhatóságának megteremtése, a felettük való korlátlan befolyás megszerezése végett. Ennek egyik eszköze a morális iránymutatást és normákat adó vallások lejáratása, valamint fokozatos felszámolása. Az illuminátusok fontos célja a konteós teóriák szerint a társadalom legerősebb sejtje, a családi kötelék fellazítása a házasság intézményének szétzilálásával. Ezt a szabadosság, a házasságon kívüli kapcsolatok, a szingli és genderkultusz, valamint a különböző szexuális devianciák propagálásával lehet elérni. A konteóhívők szerint a megvalósítandó programpontok közül a patrióta gondolkodásmód, a nemzettudat felszámolása az egyik legfontosabb, ezt a nemzeti hagyományok lejáratásával, ósdinak, maradinak nyilvánításával és az úgynevezett multikulturális társadalmak kiépítésével vélik megvalósíthatónak. A nemzeti kormányok és egyes nagyobb, közös kulturális gyökerekre épülő közösségek meggyengítésének másik legfőbb eszköze a globális gazdaság, benne az államok eladósításával, a protekcionista jellegű nemzetgazdasági szabályozók kiiktatásával és a transznacionális vállalatok igényeinek megfelelő szabályok kierőszakolásával. Az összeesküvés-elmélet szerint az illuminátusok a világkormány megteremtését a meglévő struktúrák káoszba döntésével akarja kikényszeríteni, akár egy újabb globális háború útján. Barruel, Robinson, valamint – többek között – Des Griffin és Jan Udo Holey szerint az elmúlt bő kétszáz év világrengető eseményei, köztük, az 1789-es Nagy Francia Forradalom, Napóleon színre lépése, az első és második világháború, sőt, még az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom, valamint Adolf Hitler hatalomra jutásának hátterében is az illuminátusok álltak. Magától értetődő, hogy az illuminátusfóbia képviselői napjaink világpolitikai eseményeinek hátterében ugyancsak a titokzatos háttérhatalom sátáni munkálkodását vélik felfedezni. A nehezen megfogható összeesküvés-elméletekkel általában nehéz vitatkozni, a tényekkel viszont nem lehet. A felvilágosodás kora, a fény századának is nevezett 18. század, a francia enciklopédisták, Diderot, D’Alambert, Helvétius, továbbá Rousseau és Voltaire, valamint Immanuel Kant, David Hume és Hegel munkássága fordulópontot jelentett az emberi gondolkodás történetében. Nem véletlen, hogy az illuminátus rend is a világjobbító eszmék jegyében jött létre 1776. május 1-jén a bajorországi Ingolstadtban. Alapítójának, Adam Weishaupt ingolstadti filozófusnak, a vallásjog professzorának az állam nélküli társadalom volt a víziója. Az illuminátus rend kezdetben csak alig néhány tagot számlált, nem volt több egy kisebb kávéházi klubnál. A társaság életében Adolf Knigge báró 1780-as belépése gyökeres változást jelentett. Knigge 1782-ben a szabadkőműves páholyok mintájára átszervezte a rendet. A társaság élén álló elnöki kollégium, az úgynevezett areioszpagosz vált az illuminátusok legfőbb vezető testületévé. Alig néhány év leforgása alatt a Német-római Birodalom 70 városában és bizonyítható módon Svájcban létesültek szabadkőműves mintára páholyok. Az illuminátus rend társadalomról alkotott felfogása a libertiánus utópiák világához tartozott. Az egyén felszabadítása volt a célja a katolikus egyház és az államhatalom despotizmusa alól. Az illuminátus legfőbb titka, az úgynevezett arkánum, a saját erkölcsi-uralmi rendszerük jövőbeli kiterjesztése az egész világra. Az arkánumról azonban csak a rend legfelső vezetése, az arioszpagosz tudhatott, az alsóbb szinten álló tagok és a frissen belépettek, a novíciusok nem voltak beavatva a végső cél titkába. Az illuminátus rend az egyén szabadságát, a „despotizmus alóli felszabadítását” az állam nélküli uralom megteremtésével gondolta