Megdöbbentő orvosi megoldás a középkorból a baktériumok ellen!

A középkorra sokan úgy tekintenek, mint a történelem egyik sötét foltjára, ahol mindenféle akadály nélkül terjedhettek a különböző betegségek. Az akkori orvostudomány inkább hitte az efelé betegségeket, mint lepra, pestis, tüdőgyulladás valamiféle démoni átoknak, mint baktériumok, illetve vírusok által okozott betegségeknek. Érdekes leletre bukkant a tudósok egy csapata, akik a rég múlt orvosi technikákat tanulmányozzák. Egy olyan receptre, amely állítólag gyógyítani képes jó néhány baktériumos megbetegedést, mint amilyen például a Staphylococcus aureus, ami okozhat furunkulust (gennyes, fájdalmas kellés),  meningitiszt, és számos más veszélyes betegséget. A baktériumokkal azért vannak nehéz helyzetben a gyógyszeriparban, ugyanis eme kórokozók egy idő után rezisztenssé válnak a hatóanyagok ellen, más szóval megtanulnak védekezni a gyógyszerek ellen. A talált recept érdekessége az, hogy állítólag a kórokozók nem képesek megtanulni a védekezési mechanizmus ez ellen a gyógykészítmény ellen.  Ezért áttörő lehetőséget jelent a felfedezés az orvostudományban. A tudósok jelenleg további kutatásokat végeznek a könyvön, remélve hogy még több érdekes gyógykészítményt fedezhetnek fel a segítségével.     forrás: trueway.hu

Palesztina megszállása – Az igazság Izraelről – AZ ELNÉMÍTOTT TÖBBSÉG HANGJA

Az izraeli-palesztin konfliktus bemutatása, úgy ahogy azt soha nem látjuk a televíziókban, azaz a palesztinok szemszögéből. A filmben számos zsidó is megszólal a palesztinok ügye mellett és ezen felül más neves személyek is elmondják véleményüket a problémáról. A film végigveszi az utóbbi egy évszázad eseményeit, amik a jelenlegi helyzetet eredményezték, igaz csak nagy vonalakban. A film igyekszik a palesztinok minden problémájára kitérni, amik ismerete nélkül lehetetlen objektívan megítélni a szituációt.  forrás: vilaghelyzete.blogspot.hu

A Bilderberg Háttérhatalom – Interjú dr. Drábik Jánossal

Néhány kutató szerint bolygónkon már csak három ország létezik, amely saját bankrendszerük révén, függetlenek a Rothschild-ház irányításától, az egyik Irán. 9/11 előtt hét országnak volt saját központi bankja: Afganisztánnak, Iraknak, Szudánnak, Líbiának, Kubának, Észak-Koreának és…Iránnak. 2003-ban Afganisztánt és Irakot utolérte a Rothschild polipkarja, tavaly pedig láthattuk, hogy miközben a NATO Líbiát ostromolta, Bángáziban már épült az új központi-bank…hihetetlen. Az iszlám tiltja az uzsorát és ez komoly problémát jelent Rothschildéknak. Néhány száz éve a kereszténység is tiltotta az uzsorát, mert úgy vélték, hogy ez kizsákmányoláshoz és elnyomáshoz vezet. 1815-ben a Rothschildok átvették az 1694-ben alapított Bank of England irányítását. Ezáltal átvette a teljes brit gazdaság feletti kontrollt, amellyel aztán igába hajtotta az országot és később az egész világot. A módszer az volt (és jelenleg is az), hogy korrupt vezetőket juttattak az országok élére, akik hatalmas kölcsönöket vettek fel, amiknek visszafizetése lehetetlenné vált. Akik nem engedelmeskedtek a Rothschild kijelölte irányelveknek, azokat eltávolították, vagy megölték (Orbánt is jól megfenyegették) és ha ez sem sikerült, akkor megszállták az országot. A Vörös Pajzs hatalmas befolyással rendelkezik a világ irányítása felett: övé a véleményalkotás, a média, amivel becsapja az emberiséget és ez az egyik legfontosabb támadófelülete ellenünk. Övé a világ majdnem összes aranya és az arany árának szabályozása, a Bank of England, a Federal Reserve, az Európai Központi Bank, az IMF, a Világbank, a Bank of International Settlements és az MNB, amely függetlenedésének híre miatt akkora hisztériát csaptak, hogy zengett tőlük a világsajtó. A háttérhatalom szerepéről, dr. Drábik Jánost, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztőjét kérdezte a sokkaljobb.hu riportere. – A világ leghatalmasabb urai először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai „Hotel Bilderbergbe”. Mi rejtőzik a csoport mögött? – A Bilderberg-Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NATO, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek. – Mit lehet tudni a sitgesi találkozóról és előzményeiről? – Spanyolországban, közelebbről: Katalóniában, a Barcelonától 30 km-re fekvő exluzív üdülővárosban: Sitgesben tartották a tanácskozást. Az eseményt ezúttal is fokozott titkolózás vette körül. A pénzuralmi világrend egyik legfőbb szabálya, hogy háttérhatalom nincs, és aki erről beszél, az összeesküvési elméleteket gyárt. A Bilderberg-tanácskozások szervezői és résztvevői nem ismerik el, hogy fontos kérdésekről nemcsak behatóan tanácskoznak, hanem döntéseket is hoznak, amelyeket aztán a Világbank, a Valutaalap, a kormányok, a nemzetközi szervezetek végrehajtanak. Fontos tudni, hogy a sitgesi tanácskozást megelőzően sor került Dublinban, a Háromoldalú Bizottság, a Trilateral Commission találkozójára. Az államok felett főhatalomként működő pénzimpériumnak ez a fontos intézménye már megtárgyalt olyan kérdéseket, mint például a pénzügyi válság kezelése, egy új globális pénzügyi rend kialakítása, s az új világvaluta bevezetése. Megvitatták, hogy az új pénzügyi rendszer irányítója a központi bankok jelenlegi központi bankja, a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja, vagy pedig a Nemzetközi Valutaalap legyen. A dollár világvaluta szerepét aláásta, hogy az Egyesült Államoknak már nincs meg az a gazdasági kapacitása, amely lehetővé tenné óriási adósságának ipari termeléssel történő ellensúlyozását. Egy olyan pénz, amelynek már nincs semmilyen fedezete, nem töltheti be többé a világpénz szerepét. Hogy sorsa megpecsételődött, onnan is láthatjuk, hogy a dollár feltartóztathatatlanul gyöngül, és vele együtt megrendült az euró is, hiszen az eurónak is dolláralapja van, mert az euró-dollárból fejlődött ki. – A dollár kivezetése milyen következményekkel járna? – Ha a dollár kivezetésre kerül, akkor az euró is vele bukik. Valószínűleg az aranynak tovább fog nőni a világpénz szerepe és előbb-utóbb egy nemesfémmel fedezett világvaluta kerül bevezetésre. Mindezt nem lehet gyorsan végrehajtani, mert akkor Kína elveszítené 2.500 milliárd dollárnyi valutatartalékát. Ha a dollár túl gyorsan inflálódna el, és kerülne kivezetésre a nemzetközi kereskedelemből, akkor Kínát óriási veszteség érné, és ez nagyobb méretű háborús konfliktust is előidézhet. Mindezt megvitatták Dublinban, a Háromoldalú Bizottság ülésén, ahol a főtéma az új világrend és a hozzákapcsolódó új globális pénzügyi világrendszer létrehozása volt. A pénzügyi összeomlásnak és a nyomában járó gazdasági világválságnak nem sikerült meggyőzni a népeket arról, hogy a káoszból és az anarchiából a kiutat az egy központból irányított világrendszer, a globális unió mielőbbi létrehozása jelentheti. A válság előidézése tehát ezt a célját nem érte el. – Melyek voltak a tervbe vett célok? – Azt akarták, hogy olyan súlyos legyen a válság, amely már rákényszerítheti a világra az új világrendet, amely a történelemformáló világerők különböző struktúráinak már 250 éve a legfontosabb világstratégiai célja. E stratégiának a lényege olyan, egy központból irányított világrend, egyfajta világállam létrehozása, amelyben a nemzetközi pénzkartell tartja az ellenőrzése alatt a pénzrendszert, és a szuper-gazdag pénzdinasztiák ennek a segítségével gyakorolják a politikai hatalmat is. Olyan kétpólusú világtársadalom létrehozása a céljuk, amelyben a pénzvagyon-tulajdonosok szűk érdekcsoportja gyakorolja a hatalmat, ellenőrzi a gazdaságot, és mindenki más tőlük függő, bérből és fizetésből élő alkalmazott, vagy még kiszolgáltatottabb helyzetben lévő segélyezett. – Célba érnek? – A gazdasági világválsággal nem tudtak kialakítani olyan kaotikus viszonyokat, amelyekből természetes követelésként – a rend utáni vágyként – be lehetne vezetni az egy központból irányított világrendszert. Nem kizárt, hogy visszatérnek a történelemben már kipróbált és sikeresnek bizonyult módszerhez, egy nagyobb méretű háború kirobbantásához. Az euró-atlanti hatalmi elit számára a háború egyrészt lehetővé teszi az adósságcsapdából való kikerülést, másrészt felgyorsíthatja a világelit által régóta áhított globális integráció megvalósítását. Ennek a világstratégiának a része például a felmelegedés, és a klímaváltozás nyomán bekövetkező környezeti katasztrófával való riogatás, vagy a széndioxid-kvótákhoz kapcsolódó globális méretű spekuláció beindítása. A pénzügyi- és gazdasági válság eddig nem hozta meg a várt eredményt. Ezért merült fel egy újabb háború kirobbantása, mint megoldási eszköz a változások felgyorsítására. Irán alkalmas lehet e cél elérésére. A perzsa állam körül már felvonultak a hadseregek: óriási támaszpontok épültek Afganisztánban, Irakban már évek óta állomásoznak a hadosztályok, a

12 zseniális találmány, amit nők találtak ki

Josephine Cochrane – mosogatógép Bár a tehetős Josephine Cochrane feltehetőleg egyetlen tányért sem mosott el életében, megelégelte, hogy fogadásai után a személyzet folyton összetörte a tányérokat és újat kellett belőlük venni. Kifejlesztett hát egy biztonságos mosogatógépet, mely nagy sikert aratott az 1893-as chicagói világkiállításon és eladott belőle éttermeknek, illetve szállodáknak. Telkes Mária – kizárólag napenergiával működő ház A magyar származású, amerikai tudós, a napenergiakutatás úttörője. De feltalált egy mobil, napenergiával működő tengervíz-sótalanító berendezést, melyet az amerikai katonaság használt a második világháborúban. Mary Anderson – ablaktörlő Sikeres ingatlanfejlesztőként épp a villamoson utazott, amikor feltűnt neki, hogy a vezető alig lát ki a szélvédőn a hótól. Hazament és kifejlesztett rá egy egyszerű, automata szerkezetet, mely lehetővé tette, hogy anélkül tisztítsuk meg az üveget, hogy ki kellene szállnunk a járműből. Sajnos azonban mindenhol visszautasították az ötletét, és az első autógyár két évvel azután vezette be a szabványt, miután lejárt a szabadalma, így Mary Anderson soha nem látott pénzt az ötletéből. Hedi Lamarr – egyidejű frekvenciaváltás, a bluetooth alapja Az osztrák származású színésznő-feltaláló zongorista szomszédjával közösen találta ki az egyidejű frekvenciaváltást a második világháború idején,  a torpedók rádióirányításának problémájára. Később ez a technológia lett az alapja a máig használt bluetooth-nak. Stephanie Kwolek – golyóálló mellény 1963-ban fejlesztette ki a kevlárt, mely a golyóálló mellények, a függőhíd kábelek, sisakok, fékbetétek, sílécek és kemping felszerelések alapja. A szintetikus anyag ötször ellenállóbb az acélnál. Sara Blakely – Spanx alakformáló alsónemű Ő találta ki azt a harisnyaszerű alakformáló alsóneműt, mely karcsúbbá varázsolja a derék-csípő-fenék részt. 5000 dolláros megtakarításából finanszírozta a cég beindítását, mely mára 500 millió dollárt ér. Soha nem költött reklámra. Melitta Bentz – kávéfilter A német háziasszony megelégelte, hogy mindig maradt egy kis zacc a csészéje alján, ezért itatóspapírból tölcsért formázott és úgy forrázta le a kávét. Melitta néven mai napig kapható az általa kitalált és piacra dobott kávéfilmet. Elizabeth Magie – Monopoly Eredetileg a Földbirtokos játéka néven futott és kritikaként jött létre az ellenőrizetlen kapitalizmusra, sajnos azonban ellopta az ötletet egy Charles Darrow nevű férfi és eladta a Parker Brothers nevű cégnek, akik később felkutatták az eredeti ötletgazdát, majd mindössze 500 dollárt fizettek érte. Bette Nesmith Graham – hibajavító A titkárnő, aki megelégelte, hogy minden elütésnél újból kellett kezdeni a gépelést, kifejlesztett egy fehér festéket a hibák korrigálására. Először Mistake Out, majd Liquid Paper néven forgalmazta, végül 47,5 millió dollárért adta el cégét a 70-es évek végén. Joy Mangano – Miracle Mop, Huggable Hangers Amerikában hihetetlenül népszerű az általa kitalált, praktikus, mosógépbe rakható felmosófej és bársonyborítású, vékony válfák is, melyekről nem csúszik le a ruha. Milliárdos lett a több mint zsáz bejegyzett szabadalmával. 2015-ben Jennifer Lawrence alakította őt a Joy című filmben. forrás: instyle.hu

Az emberi élet 7 éves ciklusai! Érdemes elolvasni rólad is szól!

Hétévente egy új életszakaszba lépünk. Tulajdonképpen ezek a ciklusok alakítják az életünket, ezek határozzák meg, hogy milyen mértékű sikereket fogunk elérni, vagy hogy épp mennyire leszünk boldogak, ezért nem árt tisztában lenni ezekkel a 7 éves szakaszokkal.   A születéstől 7 éves korig Édesanyánkkal szoros a kapcsolat, ekkor fedezzük fel a környezetünket, alakulnak ki az érzékeink. A kezdetben szoros kötelék az év múlásával lazulni fog, hiszen elindulunk felfedezni a közvetlen környezetünket. 7 és 14 éves kor között Szoros kapcsolat alakul ki édesapánkkal, kezdetét veszi a személyiségünk fejlődése, amelyben nagy szerep jut édesapánknak is, aki a legjobb szövetségesünk lesz. Szeretjük édesanyánkat, de édesapánkat már imádni fogjuk. 14 és 21 éves kor között A lázadás időszaka ez, amikor megkérdőjelezzük az adott társadalmi rendszert, politikai berendezkedést. Az intellektuális képességeink indulnak fejlődésnek. Összetűzésbe kerülünk a szüleinkkel, a társadalommal, mert úgy gondoljuk, hogy lehetne ennél is jobban élni. Ilyenkor anarchikus érzések dúlnak bennünk, amelyek fokozatosan alábbhagynak és megszűnnek, ha már kirepültünk a családi fészekből és saját lábunkra álltunk. 21 és 28 év között Alkalmazkodunk a társadalmi normákhoz, mert be kell látnunk, hogy a világot nem tudjuk megváltoztatni, de arra törekszünk, hogy jobban teljesítsünk, mint elődeink. Ez érvényes a munkahelyre, a családalapításra is.   Vége az első 4×7 időszaknak és kezdődik a következő 28 év 28 és 35 év között Adott a lakás, az autó, a család, de ha az elmúlt 4 ciklusban több kudarc is ért bennünk, nagy az esélye annak, hogy a házasságunk, párkapcsolatunk válással, szakítással fog végződni. Ha a szülőkkel nem volt rendezve a viszony, most konfliktus pattanhat ki emiatt. Ez egy nehéz időszak lehet az életben, bekövetkezhet a munkahely elvesztése, valamint a depresszió is kialakulhat. 35 és 42 év között Minden a nulláról indul. Tanultunk a hibáinkból, így sokkal tapasztaltabban tudjuk kezelni a nehézségeket, válságokat. Megtörténik a családunkkal való viszonyrendezés, kibékülés. A munkahely keresés során már nem az fog számítani, hogy mennyi lesz a fizetés, hanem hogy mennyi lesz a szabadidőnk. 42 és 49 év között Itt már megtörténhet a társadalmi szerepvállalás, azaz, hogy valamilyen ügy mellé állunk. Azonban gyakran krízis alakulhat ki, amikor megkérdezzünk önmagunktól, hogy kik is vagyunk valójában, mit tettünk le idáig az asztalra, és mi a jövőben szerepünk. 49 és 56 év között Ebben a korban már az érzelmeinkre kezdünk figyelni, az anyagi javak háttérbe szorulnak. Életünk új értelmet nyer, amely idős napjainkig is elkísérhet.   Vége a második 4×7-es időszaknak Következik egy újabb 7 éves ciklus, de már más szemszögből, perspektívából nézzük az életet, még akkor is, ha sokszor ugyan azokkal a problémákkal és gondokkal találkozunk.     forrás: tudasfaja.com

Titkos repülőgépek méreggel permetezik az embereket – megdöbbentő képek és videó

  Olyan személyszállító repülőgépek, melyek nincsenek a  Flightradar24-en feltüntetve – méreggel permetezik a légkört, ezzel megváltoztatják az időjárást és betegségeket okoznak. Rákkeltő alumínium port, cinket és báriumot permeteznek a levegőbe. Olvasd végig a cikket, mert megdöbbentő képeket és egy másfél órás videót is megtalálhat benne. Ha hasonló jelenséggel találkozol, szívesen vesszük a képeket is, csatoljuk a cikkhez, természetesen név nélkül. Kérünk, hogy várost jelölj meg! Köszönjük! A videó feliratozott, érdemes végignézni, ameddig le nem törlik az oldalról. Oszd meg és lájkold az oldalt, hogy minél többen megismerjék ezt a tényt.   A következő képet Nyíregyháza és Debrecen térségében fotózták. Ezek a csíkok nem a normál repülőgép forgalomból tevődnek össze. A Flightradar24-en mindig meg lehet tekinteni, hogy hol milyen repülőgép repül a világban, vagy éppen a fejünk felett. CHEMTRAIL-csík terítette be Magyarországot! Érdekes, hogy ezek a gépek mindig akkor jelennek meg, amikor a családok az idejüket a szabadban töltik. Nyíregyházán este minimum 12 ismeretlen repülő terítette be CHEMTRAILS vegyi anyagokkal a kék eget. Ezeket lehet látni a fenti képen. Érdekesség az volt, hogy ezek nem a kondenzcsíkok voltak. Ennyi repülőgépet soha nem lehet látni Debrecen és Nyíregyháza térségében.  A naplemente alig látszódott a permetezés után. Szegeden és Békéscsabán és Pécsett is beszámoltak sokan hasonló tevékenységről. A világ összes repülőgépe egyszerre megtekinthető és minden adatot megtudhatsz a repülőkről, az útirányról és még a földet is megtekintheted a pilótafülkéből. Itt a weboldal:  Flightradar24 Magyarországon nem beszél a média a CHEMTRAIL kivizsgálásáról, a CHEMTRAIL elleni tüntetésekről. Pedig hatalmas kárt okoznak ezek a repülőgépek. Egyesek szerint Csernobil ehhez képest játék volt. A megdöbbentő, hogy a legmérgezőbb nehézfémekkel támadják az emberi szervezetet. Mik ezek? Alumínium, cink, stroncium, bárium. Flightradar 24 nem is látja őket a legtöbbször. Ezek a repülőgépek kifejezetten a permet terítésére szolgálnak, lásd a képeket. Azt állítják a szakértői a témának, hogy a népesség csökkentés a célja a permetezéseknek. A méreganyagok 7-10 napig a légkörben keringenek. Rákot okoz a leggyengébb immunrendszerek esetében már 4-6 hónap alatt! A nehézfém raktározódik a szervezetben, amik sehogy sem kerülnek ürítésre. A veséken és a bélrendszeren át nem távoznak belőlünk, nyirokrendszerünk pedig nem győzi, így érthető, hogy elraktározódnak. A fémek lerakódnak szerveinkben, a gerincben, valamint az agyban. A nehézfémek a szervezetbe jutáskor szinte azonnal reakcióba kerülnek és vegyületeket hoznak létre. Nem kizárólag a belégzéssel jut be a legtöbb nehézfém, hanem az étellel (zöldségek, gyümölcsök, stb…) Az idegrendszerre is mérgező hatása van az alumíniumnak, mert megváltoztatja a vér-agy gát működést. Ezek a csövek a repülőgép alaptartozékai lehetnek? Mikor és mitől keletkezik a normál kondenzcsík a repülésnél? A hagyományos kondenzcsík (contrail) akkor keletkezik, amikor a magasan haladó sugárhajtású repülőgép okozta nyomástól kicsapódik a levegőből a vízgőz, ez általában 8 ezer méter felett történik, ekkor apró jégkristályok keletkeznek. Az ilyen csík általában néhány perc után magától eloszlik. Mi az a chemtrail? Ez gyakorlatilag magyarra fordítva kémiai csíkot jelent. Újnak számít a szó, mivel pár éve kezdték el használni. A chemtrail teljesen máshogy viselkedik, mint a kondenzcsík. Közvetlenül a keletkezése után kondenzcsíkra hasonlít, viszont feloszlás helyett lassan szétterjed, és széles felhősávvá alakul. Ezek a csíkok behálózzák az eget, és órákon keresztül felismerhetőek maradnak. A megfigyelések szerint a jelenség nyomán bármilyen tiszta kék égbolt gyorsan átláthatlan, szürke masszává alakulhat. A beterítést követő napokban az adott területen bizonyosan nem lesz csapadék. Mikor jegyeztek fel először chemtrail csíkokat? 1998-ban jegyezték fel először az USA-ban. Azóta sok-sok országban fényképeztek le a házaik felett Nagy-Britanniában, Németországban, de Ausztráliában is hasonló csíkokat. A kormányok ellenkezése miatt a csíkok ismeretlenek Kína és Brazília felett. A Bodeni tó felett megjelenő csíkokat dokumentáló egyik német felhasználó szerint ráadásul pénteken és a hétvégén szabadnaposak a csíkhúzó gépek. Megdöbbentő, hogy ezek a „permetező” repülőgépek egészen furcsa útvonal mentén haladnak, például láthatatlan határok mentén visszafordulnak a kijelölt terület beterítésére. Az amerikai oceanográfiai és légköri felügyelet szerint nincs kémiai anyag a levegőben: A National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA által kiadott tájékoztató szerint a tartós kondenzcsíkok nem tartalmaznak semmilyen kémiai anyagot, csupán a légköri viszonyok alakulása miatt maradnak fenn viszonylag sokáig. A NOAA szerint a tengerészek már régóta figyelik a kondenzcsíkok viselkedését, és így következtetnek arra, ha változás várható az időjárási viszonyokban. A klímakutatásokban szintén be kellett vonni a légiközlekedés hatását, az ugyanis befolyásolja a felhőképződést, emlékeztet a NOAA. A klímára gyakorolt hatását a NASA napokban kiadott anyaga is hangsúlyozza. Azt állítják sokan, hogy a gépekből mikroszkópikus anyagokat szórnak ki. A világ nagyvárosai felett megörökített csíkok azonban rendkívül furcsák. A kérdéskört tanulmányozó felhasználók szerint kémiai anyagokat sőt biológiai ágenseket szórnak ki ezekből a gépekből, és minden hivatalos megnyilatkozás csak a gyanú elaltatását szolgálja. Egyesek az állítólagos lehullott apró szálakat vizsgálják mikroszkóp alatt, és növesztett nanostruktúrákról számolnak be. Mások hámsérülésekből kihúzható, sebek gyógyulását akadályozó szálakról, a chemtrail sújtotta napokon asztmatikus tünetekről tudósítanak.  Egy repülőgépszerelő beszámolója szerint kis híján kirúgták, amikor egy utasszállító gép szervizelése közben oda nem tartozó tartályok csővezetékét próbálta megfejteni. Ez már végképpen gyanús: Az amerikai képviselőház a 2001-es Space Preservation Act (világűr megóvási törvény) szövegében a tiltandó eszközök között sorolta fel a chemtrail kifejezést. Teller Ede néhány éve egy olaszországi konferencián felvetette ezt a kérdést. Buránszkiné Sallai Márta, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) egykori főosztályvezetője korábban az Index-nek azt nyilatkozta, hogy hazánkban a rendszerváltás előtt jégeső elhárítás volt Pécs mellett a Tenkes hegyen illetve Baján. Az ezüstjodid rakétákat alkalmazó beavatkozásokat az egykori Állami Biztosító támogatta.  Az olimpiai megnyitókon, a volt Szovjetunió fontos felvonulásain alkalmaztak felhőoszlatást, mondta az OMSZ főosztályvezetője. Ezek a képek Ön szerint hagyományos repülőgépek alkatrészeit mutatják be? Az egyik legmegdöbbentőbb dolog, hogy több tucat oldal, mely ezzel a témával foglalkozik, ugyan még létezik a keresőkben vagy más oldalakban linkként, de már maga az egész website törölve van. Önök szerint miért lehet ez? Ha érdekes volt a cikk és mással is megosztaná ezt, kérem nyomja meg a lájk gombot. Köszönjük… Érdemes megnézni a Spektrum videóját is, mely bemutatja, hogy igenis létezik a fenti állítás: A videót időközben törölték… Ha neked megvan, küld be az info.sosefeledd@gmail.com-ra!   Ha hasonló jelenséggel találkozol, szívesen vesszük a képeket is, csatoljuk a cikkhez. Kérünk, hogy várost jelölj meg! Köszönjük!     forrás: hir.ma  

Kísérteties, elhagyatott helyek a nagyvilágban

  Elsüllyesztett ősi város, kihalt vidámpark, luxus lakópark, amit sosem fejeztek be, és még sorolhatnánk a látványos és hátborzongató elhagyatott helyeket. Ilyeneket bárhol a világban találunk! Némelyiket elátkozottnak tartják, míg másokat egyszerűen csak elfelejtettek. Utazz velünk, képzeletben ezekre a helyekre… Víz alatti ősi város egy kínai tóban A kínai Zhejiang tartományban található Shi Cheng városát korábban Oroszlánváros néven ismerték. Elnevezését az Öt oroszlán-hegységről kapta, amelynek völgyében a települést még az első hosszabb ideig uralkodó császári dinasztia alapította 2200 évvel ezelőtt. Amikor azonban 1959-ben a kínai kormány egy vízi erőmű és egy új gátrendszer építésébe kezdett, a területet elárasztotta a víz, az ősi kínai város maradványait pedig elnyelte a mesterségesen kialakított tó. A város romjai ma az Ezer sziget tavaként is emlegetett Qiandao-tó mintegy 25-40 méteres mélységében fekszenek. A víz alatti városról hosszú időre elfeledkeztek. Csak a kétezres években fedezték fel újra, azóta azonban valódi búvárparadicsom lett. Elhagyott gyémántváros Namíbiában Namíbia déli részén, a kietlen sivatag belsejében helyezkedik el a világ egyik legérdekesebb szellemvárosa. Egy munkás 1908-ban gyémántot talált ezen az akkoriban még német gyarmatként nyilvántartott vidéken. És ezt észlelted már?  Különös anomáliák az időjárási radarokon A német kormány rövid időn belül lezáratta a területet, majd német bányászok betelepítése után megkezdte a gyémánt kiaknázását. A homokból elképesztő gyorsasággal nőttek ki egymás után az elegáns, német stílusú házak. Az 1920-as évekre már egy közel 1200 fős kisváros létezett itt. Kolmanskop története aztán amilyen váratlanul kezdődött, úgy is ért véget. Az I. világháborút követően a bányák kiürültek, a lakók pedig elköltöztek. Az épületek többségét le sem bontották. Mára hátborzongató látványt nyújt a kihalt kísértetváros, ahol a romba dőlő házak helyét lassan visszahódítja a sivatag. Gulliver’s Kingdom vidámpark Japánban A japán Gulliver-birodalom csupán négy évig, 1997-től 2000-ig üzemelt, aztán csődbe ment. A látogatói érdeklődés hiányát a szerencsétlen helyszínválasztás számlájára írják: a vidámpark a félelmetes hírű Öngyilkosok erdeje (ahol évente több tucatnyian vetnek véget az életüknek) és Kamikuishiki kisváros között helyezkedett el. Utóbbi település arról vált híressé, hogy a világvége-hívő szekta itt gyártotta a szaringázt a híres tokiói metrós merénylethez. A park fő attrakciója, az 50 méteres, fekvő Gulliver-szobor a regény híres jelenetéből azóta a graffitisek és az amatőr sziklamászók kedvelt célpontja. És ezt észlelted már?  Újabb gyanús repülő tárgy az 51-es körzet felett UFO házak – San Zhi, Tajvan Tajvan északi partvidékén San Zhi-ban épült, UFO-ra vagy óriás Smarties cukorkákra hasonlító épületeket eredetileg luxus nyaraló központnak tervezték. Bár klasszikus értelemben nem nevezhető elhagyatott helynek, mivel soha nem készült el. Az 1970-es évek végén egy gumigyártó cég tervei alapján készültek el az első házak, ám a 80-as évek energiaválságában tönkremenő cég nem tudta befejezni az építkezést. A mai napig is számos történt kering arról, hogy pontosan mi lehet az oka annak, hogy az építkezést nem fejezték be. A legnépszerűbb történet szerint néhány rejtélyes halálos baleset áll az ügy mögött. A helyiek úgy tartják, hogy a meghalt munkások szellemei azóta is kísértenek az üdülőközpontban és a nyugtalan lelkeket nem jó zaklatni. Gigantikus kőfejtő kráter Szibériában Mirny városa hajdanán meghatározó szovjet bányászváros volt, az ipari negyedében található a világ második legnagyobb külszíni kőfejtő krátere, több mint 1 km széles és 550 méter mély, ahol többek közt gyémántot termeltek ki, csakhogy közben magát a tájat végzetesen elcsúfították. És ezt észlelted már?  Kétszer ment le a nap… egymás után! Most egy 2020-ig tartó beruházás keretében a meglehetősen ronda lépcsőzetes struktúrából egy élhető és modern kertvárost szeretnének létrehozni a földfelszín alatt, a mélyben a lépcsőkön kialakított farmok mellett teraszos lakóövezeteknek is jutna hely, a központba pedig erdőket telepítenének. Willard Elmegyógyintézet – New York A Willard Asylum 1867-ben épült a krónikus, mentális betegségekben szenvedő emberek számára. Az elmegyógyintézet lakói közül sokan meghaltak a kezelések alatt, így vált szállóigévé, hogy a Willard csak egy fadobozban hagyható el. Az ápoltakat súlyosan elmebetegnek nyilvánították, így esélyük sem volt arra, hogy valaha visszakerüljenek a társadalomba. Sokakat közülük elhagyott a családja, így holttestüket mindenféle ceremónia nélkül, ott helyben, jelöletlen sírokba temették. A helyet 1995-ben zárták be. A helyi legendák szerint a lakók közül senki nem hagyta el a Willardot még halálában sem, és őrült, nyugtalan szellemeik még mindig kísértenek a folyosókon, beleértve a túlzsúfolt bonctermeket is.     forrás: napiufo.hu

Az igazság Oroszország véres folyója mögött

Az emberek, akik a Daldykan folyó mellett élnek Oroszországban attól tartottak, hogy a világ a végéhez közeledik, hiszen a folyó színe vérvörössé változott. A félelmetes jelenségről azonnal megjelentek a képek az interneten, és szakértők próbálták megfejteni az okát.  A nyomok természetesen a Norilsk Nikkel nevű céghez vezettek, amely a világ egyik legnagyobb nikkel előállító helye. Ráadásul nem ez az első, hogy furcsaságok történnek a Norilsk céggel kapcsolatban. A közeli lakók és szervezetek tiltakoztak ellene, hiszen magas fokú szennyezést okoznak a környéken. Az ABC szerint a Norlisk olyan anyagot eresztett a folyóba, amely képes volt teljesen vörösre színezni a vizet. A helyiek elmondták, hogy tulajdonképpen a folyó most földöntúli látványt nyújt, de riasztó, hogy ez mind a kémiai anyagoknak köszönhető. Nemrégiben a BBC-ben nyilatkozott a cég, hogy ők felelősek a folyó vörös színéért. Emellett elmondták, hogy a vörös szín nem veszélyes senkinek sem az életére, de ez az embereket nem annyira győzte meg.   forrás: bizzarium.com

Néhány Disney-mese igaz vége – Ezekben nem is volt Happy az End!

A tündérmesékben általában rengeteg horrorelem is található, de amikor mesefilmeket csinálnak belőlük, akkor tompítani szoktak a horrorisztikus élen. Most azonban lerántjuk a leplet pár tündérmese eredeti történetéről. 1. A kis hableány Hans Christian Andersen klasszikusát 1837-ben publikálták először. A legtöbben azonban az 1989-es Disney adaptációt ismerik, aki két Oscar-díjat nyert. Azonban Andersen története ennél sokkal sötétebb. A tengeri boszorkány karaktere mindkét verzióban feltűnik, de Andersen eredeti verziójában nem olyan kedves a kis hableánnyal a boszorka. “Tudom, hogy mit akarsz – mondta a tengeri boszorkány. – Nagy butaság, de te tudod. Pedig szenvedést fog hozni rád, szép hercegnő. Csak azért akarsz megszabadulni a sellőfarkadtól, hogy a herceg beléd szeressen. Készítettem neked egy bájitalt, amit a partra úszva kell meginnod napfelkelte előtt. A farkad el fog tűnni, lábad lesz helyette, borzalmas fájdalmat fogsz érezni. De te csak annyit fogsz látni, hogy te vagy a legszebb ember, akit valaha láttak. Mozgásod olyan lesz, mint a táncosoké, azonban minden egyes lépésnél éles kések fognak a lábadba vágni. Hogyha mindezt vállalod, akkor segítek.” Ez az eredeti történet, és a hableány bele is egyezik ebbe, ráadásul még abba is, hogy kivágják a nyelvét. Hogyha ez nem lenne elég áldozat, akkor hozzátennénk, hogy a végére a herceg egy másik lányba szeret bele, és a hableány meghal az esküvőjük utáni reggelen, majd habbá változik.   2. Pinokkió Az eredeti Pinokkió történetet egy olasz író, Carlo Collodi alkotta meg, amelyet Disney 1940-ben alkotta meg. Természetesen az eredeti sztoriban sokkal borzalmasabb részletek voltak. Először is, amikor Pinokkió elmenekül otthonról, akkor egy helyi rendőrbe ütközik, aki szerint Geppetto bántalmazza a fiút, így börtönbe zárja. Amikor a fiú hazaér az üres házba, akkor a tücsök elmondja neki a problémákat, mire a fiú megöli a tücsköt. A legrosszabb mégis a végkifejlet. A könyvben Honest John és Gideon megpróbálják meggyilkolni a fiút: először hátba szúrják, majd felakasztják egy fára. Az eredeti verzióban Pinokkió meg is hal, de Collodi szerkesztője nem engedélyezte, hogy ez legyen a vége, így megmagyarázták, hogy a fiú életben maradt, és később egy sokkal kedvesebb végkifejletet is tettek bele. 3. Hamupipőke Hamupipőke eredeti története már a 9. századra datálható vissza, de a legismertebb sztorit egy francia szerző, Charles Perrault írta le 1697-ben, de ennek a történetnek is furcsa vége lett. Amikor a helyes herceg megérkezik Hamupipőke otthonába, akkor a nővérek annyira elkötelezettek, hogy le is vágnak darabokat a lábukból. Amikor a Grimm testvérek publikálták a történetet 1857-ben, akkor a vagdosást is benne hagyták. Később azonban a herceg mégis Hamupipőkét választja, Disney pedig gyerekek számára sokkal fogyaszthatóbbá tette a sztorit. forrás: bizzarium.com