Honnan tudta előre? Baba Vanga megjósolta Csernobilt és szeptember 11-et: mit mondott még a jövőre?

A vak nő jóslatai meghökkentőek. Az emberiség számára legnagyobb, egyben legkevésbé megválaszolható kérdés az, hogy mi vár a világra. Bár a hétköznapi ember csupán találgathat, vannak és voltak olyan jövőlátók, akik jóslataikkal képesek voltak pontos és részletes képet adni a jövőről. A következőkben elolvashatod, ki és milyen jövőképet ábrázolt jóslataiban. Baba Vanga (1911-1966) Homokviharban, 11 évesen vesztette el látását a bolgár jósnő, Baba Vanga, valódi nevén Vangelia Gusterova, akinek állítólag a jövendölései 84%-a mindeddig beigazolódott. Megjósolta például a háború végének időpontját, Diana hercegnő halálát, a 2001. szeptember 11-i terrortámadást és a csernobili katasztrófát is. Bár mindeddig nem következett be, és reméljük, nem is fog, de 2016-ra Európa elnéptelenedését, a század közepére pedig egy virágzó gazdaságú világot jövendölt. 2033-ra az Északi-sark jegének felolvadását jósolta, 7000-re pedig az apokalipszist, amikor is Krisztus ismét eljön majd. Alois Irmalier (1894-1959) Német nemzetiségű, egyszerű emberként élte életét, kútásóként és kubikusként dolgozott. Jövendöléseit, amelyekben egy jövőbeni nagy háborúról beszélt, barátja jegyezte le. Ezek szerint a harmadik világháborút egy befolyásos ember meggyilkolása indítja majd el. Jóslataiban egyfajta tömegpusztító fegyver is kirajzolódni látszik, amely sárga por formájában szedi majd áldozatait, fulladást, görcsös rohamot, majd halált okozva. Helena Blavatsky (1831-1891) Orosz írónő, fordító, teozófus, nemesi család lánya volt. Bár intelligenciája kiemelkedő volt, rendszeres rohamai miatt nem tanulhatott rendszerezett keretek közt. 17 évesen idősebb férjéhez adták, de megszökött tőle. Állította, hogy van egy szellemi vezetője, és később, 1851-ben találkozott is Morya Mahatmával, aki közös munkára hívta, és aki által Tibetbe jutott. Ott felidéződött benne tibeti előző élete. Titkos tanítások című könyvében a múltról és a jövőről is írt. Azt állította, a régiek sokkal nagyobb termetűek voltak, és azt jövendölte, hogy nagy európai katasztrófák után új faj születik, akik kívül-belül mások lesznek, mint az emberek, és át fogják venni a világuralmat. Edgar Cayce (1877-1945) Az amerikai tisztánlátó 13 éves korára már 12-szer olvasta a Bibliát, ekkor látomása volt egy hölgyről, aki azt mondta neki, imái meghallgattatnak: a kis Edgar a beteg gyerekeken akart segíteni kérése szerint. Könyvárus, majd fotográfus lett. Jövendöléseit hipnotikus álomban tette, azokat gyorsíró jegyzetelte le. Beszélt az esszénusokról – a róluk mondottakat a halála után két évvel felfedezett holt-tengeri tekercsek bizonyították. 2012-re, a maja naptár szerinti világvégére Atlantisz kiemelkedését jövendölte, ám ez nem következett be. A jövőre nézve az országok kiegyenlítődését jósolta, Amerika és Oroszország összefogásában pedig egy jobb világ eljövetelét jövendölte. forrás: femina.hu
A világ legfiatalabb édesanyja: egy 5 éves kislány

Az extrém korai pubertás egy aránylag ritka genetikai rendellenesség, az ilyennel élő gyerekek a szokásos 10-11 éves kor helyett 6-7 évesen kezdenek el kamaszodni. A statisztikák szerint ez a lányok 0,2, és a fiúk 0,05 százalékát érinti. Lina Medina még ehhez képest is kilógott a sorból. A lány 1933-ban született, és egy apró perui faluban, Tircapóban nőtt fel, az Andok oldalában, 2200 méteres magasság felett. Az édesanyja elmondása szerint 8 hónapos korában jött meg az első menstruációja, hároméves korában már rendszeres volt a vérzése, és négyévesen már láthatóan megnőttek a mellei. Amikor ötéves korában elkezdett nőni a hasa, először azt hitték, gonosz szellem szállta meg, később tumorra gyanakodott a család. A falu sámánja egyiket sem nem tudta meggyógyítani, így az édesapja bevitte a legközelebbi város kórházába. Itt derült ki, hogy a kislány 7 hónapos terhes. Linát a fővárosba szállították, ahol az ország legjobb orvosai vizsgálták meg, és megerősítették a terhesség tényét. Az esetből médiaszenzáció lett, egy helyi bulvárlap 5000 dollárt ajánlott a lány családjának, ha lefilmezhetik a szülést – de ezt a szülők elutasították. Az orvosok viszont komoly esettanulmányt készítettek róla, ami korabeli orvosi szaklapokban meg is jelent, így lett az eset jól dokumentáltan a legkorábbi szülés. Lina másfél hónappal a kórházba érkezése után, később, 1939. május 14-én, 5 éves, 7 hónapos és 17 napos korában császármetszéssel egészséges, 2,7 kilós fiúgyermeknek adott életet. Ironikus módon ez éppen anyák napjára esett abban az évben. Lina Medina várandósan (bal) és orvosával, Dr. Loazadával és 11 hónapos fiával, Gerardóval (jobb) Mindez azt jelenti, hogy a kislány még az ötödik születésnapja előtt esett teherbe. A fiú, Geraldo az egész gyerekkorát abban a tudatban töltötte, hogy Lina a nővére, csak felnőtt korában tudta meg az igazságot. Negyvenéves korában csontvelő-elégtelenségben halt meg – és sosem derült ki, ki az apja. Lina sosem beszélt a fogantatás körülményeiről, az orvosok szerint elképzelhető, hogy egyszerűen nem emlékezett rá. Lina apját letartóztatták, és megvádolták nemi erőszakkal, de később bizonyíték hiányában a vádat elvetették. Az Associated Press hírügynökség újságírója évekkel később a környékről szóló riportjában azt írta, ezekben a falvakban az indiánok tradicionális ünnepei alkalmanként orgiákba torkollanak, és ilyenkor nem ritka a nemi erőszak. Lina és Gerardo (bal), Lina 33 éves korában (jobb) Lina Medina most 83 éves, nyugdíjas, az ország fővárosában, Limában él. A második fia 1972-ben, 33 évvel az első után született. Máig ő tartja a legfiatalabban szült nő rekordját. Őszintén reméljük, hogy ez a csúcs sosem fog megdőlni. forrás: index.hu
ITT A NAGY VÉRNYOMÁS TÁBLÁZAT! MEGMUTATJA, MENNYI AZ ALACSONY, NORMÁLIS, TÚL MAGAS VÉRNYOMÁS A KOROD SZERINT

Azt tudjuk, hogy a magas vérnyomásra nagyon oda kell figyelni, mert komoly életveszélyt jelent, ha nem cselekszünk időben. Sokaknak már van otthon vérnyomás mérőjük, és megmérik magukat meg a család többi tagját, de nem mindig világos, mennyi az ideális vérnyomás életkor szerint. Lassan lopakodik, hosszú időn át észrevétlen, hiszen semmi feltűnő jele nincs a magas vérnyomásnak. Pedig kezeletlenül káros szövődményei lehetnek a stroke-tól a szívelégtelenség. Illik tehát mérni a vérnyomást. Két értéket kapunk: az első – szisztolés – a szív összehúzódásakor alakul ki. A második, diasztolés értéket a szív elernyedésekor mérik. Stratégiát kínálunk a magas vérnyomás ellen. Aktívan és sportosan Magas árat fizetünk a kényelmességért. Megkeményednek, megvastagodnak a vérerek, a szívnek nagyobb erőt kell kifejtenie, hogy átpumpálja a vért rajtuk. A testmozgás rugalmasan tartja az ereket. Ideális a legendás napi tízezer lépés. Aki lépésszámlálóval jár-kel, automatikusan többet gyalogol. Javasolható még a gyengéd gimnasztika vagy olyan kitartást igénylő sportok, mint a kerékpározás, úszás. Nem kell zsírpárna Törekedjünk a normálsúlyra. Minden leadott kiló két ponttal csökkenti a vérnyomásértéket. Mértékkel fogyasszunk édességet, ahogy kifőtt tésztát vagy kenyeret is. A hús viszont nem tilos, az egyik aminosava ugyanis részt vesz a vérnyomás szabályozásában. Épp ilyen hatásuk van a gyümölcs és zöldség ásványi sóinak is. Takarékosan a sóval! Nem csalás: háromszor-ötször több sót fogyasztunk a szükségesnél. A só pedig megtartja a vizet a szervezetben. Nő a vér mennyisége és a vérnyomás is. A sóban szegény táplálkozás minden harmadik magas vérnyomásosnál 5-8 ponttal csökkenti a felső értéket. A legtöbb sót észrevétlenül vesszük magunkhoz: felvágottból, szalámiból, készételekből. A meleg élvezete ellazít Nem kell kerülni a szaunát. A rendszeres verejtékezés csökkenti a túl magas vérnyomást. Ha meleg van, kitágulnak az erek, ellazulnak, akárcsak az idegeink. Ajánlatos alacsonyabb – 60 C-fokos – szaunát látogatni, ahol magas a levegő nedvességtartalma. Utána lassan, fokozatosan kell lehűlni, nem hideg vízbe ugrani. Ez a táblázat megmutatja, az első sorban az életkor, a másodikban a minimális, majd a normális, végül a legmagasabb, még nem kórosan magas érték látható Grafika: Séra Tamás Néhanapján masszázs Dilemma volt orvosi körökben, hogy összefügg-e a beállt nyak a magas vérnyomással. A tapasztalat azt mutatja, hogy a betegek vérnyomása többszöri tarkómasszázs után csökken. Vagyis: a tarkó izmai olyan agyi területtel vannak kapcsolatban, mely jó pár szívfunkciót, többek között a vérnyomást, légzést és szívverést kontrollálja. Forrás : http://blikkruzs.blikk.hu/
Jár a cigiszünet? Akkor is, ha nem dohányzol?

Állandó vita a dohányosok és a nem dohányzók között, hogy míg előbbiek óránként lejárnak 10 perc cigiszünetre, addig a nem dohányzók ez idő alatt is dolgoznak. De vajon tényleg van olyan, hogy cigiszünet, és ez jár mindenkinek? Nincs olyan, hogy cigiszünet? A törvény szerint nincs cigiszünet. Ezért senkinek sem jár, akár dohányzik, akár nem. Oka: a Munka törvénykönyve nagyon szigorúan szabályozza a munkaközi szüneteket, azt a fogalmat viszont, hogy cigiszünet, nem ismeri. Mikor és mennyi szünet jár? 1. Munkaközi szünet: • Ha 6 óránál többet dolgozol egy nap, akkor a törvénykönyv alapján 20 perc szünetet kell kapnod. • Ha 9 órát meghaladja a munkaidőd, akkor 20+25 perc szünet jár neked. Fontos: • Ezeket nem lehet felszabdalni vagy összeolvasztani, de hogy ebben az időben mit csinálsz, azt te döntöd el – eszel, cigizel, vásárolsz, amit a munkaszerződésed és időd megenged. • A munkaidődben kell megkapnod • Nem veheted ki a műszak végén, nem mehetsz 20 perccel hamarabb haza 2. Monitor előtti szünet: • Ha monitor előtt ülve végzed a munkádat – legalább napi 4 órában –, akkor óránként 10 perc „gépszünetet” kapsz. Fontos: • Nem klasszikus szünetnek számít, ez alatt is dolgoznod kell, csak nem a gép előtt. Ilyenkor bonyolíthatod le az üzleti telefonokat, rendezheted a papírokat, egyeztethetsz a munkatársaiddal. • Ebbe a szünetbe nem fér bele az, hogy felkeresd a kijelölt dohányzóhelyet, és rágyújts egy szál cigire. Fotó: Europress / Eric Feferberg – AFP A Munka törvénykönyve alapján minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez. A dohányzás viszont nem egészséghez és emberi méltósághoz fűződő alapjog, így a munkáltató nem köteles erre szünetet biztosítani. Mikor cigizhetsz? • A törvénykönyv alapján nincs kijelölt cigiszünet, hivatalosan csak a munkaközi szünetekben gyújthatsz rá egy szálra – akkor is csak a kijelölt dohányzóhelyen. Fotó: Europress / Cesar Manso – AFP De akkor hogy lehet, hogy a dohányosok rendszeresen lejárnak cigizni a munkaidejük alatt? 1. Külön engedély, kollektív szerződés A munkáltatóval külön megbeszélheted, hogy igény van cigiszünetre, vagy a kollektív szerződésben fektetheted le, hogy hosszabb vagy több részre szabdalható munkaközi szünetet kapsz. Ebben az esetben a szerződésben foglaltak alapján tudsz eljárni dohányozni – a hosszabb szünet azonban hosszabb munkaidő is jár! 2. Zavar a rendszerben A cigiszünet kérdése még mindig elég zavaros, a munkahelyeken pedig szabályozatlan, ezért sok munkáltató inkább hagyja, hogy a dolgozók kedvükre járjanak cigarettázni, minthogy a törvényben meghatározottak alapján kötelezze őket munkavégzésre. Fontos: A cigiszünet nem alapjogosultság, így követelni sem lehet azt – csak egy egyedi lehetőség, amivel élni lehet. A nem dohányzók esetében pedig még ingoványosabb ez a talaj, de a törvény alapjánnincs különbség a dohányzó és a nem dohányzó munkavállaló között. Tehát ha nem tiltják a munkahelyeden, te is menj nyugodtan cigiszünetre, még ha nem is dohányzol! forrás: ripost.hu
Megdöbbentő jelenséget fedezett fel a Földön a NASA műholdja!

A bizarr természeti jelenség még a legtapasztaltabb kutatókat is megdöbbentette! Vajon mi idézte elő? Valami elképesztően különös dolog történik épp az egyik iráni tóval, a NASA műholdja pedig most meg is örökítette a nem mindennapi jelenséget! Áprilisban még így nézett ki a világ második legnagyobb sós tavának számító Urmia tó felülnézetből… Vize azonban júliusra vérvörössé változott, mintha csak a Marson járnánk! Fotók: NASA Először a tudósok is csak vakarták a fejüket, sehogy se találtak magyarázatot a meglepő változásra. Végül rájöttek, hogy minden bizonnyal a tóban élő baktériumok és algák festhették át a víz színét, amik nyaranta elszaporodnak. Ilyenkor ugyanis a tó jóval sósabbá válik, ez pedig kedvez nekik – számolt be róla a Daily Star. forrás: ripost.hu
Így terjedt a csernobili atomfelhő 1986-ban
Az 1986-os csernobili radioaktív felhő terjedéséről készült videó felvétel bejárta már az internetet… Ezen megnézheted, hogy mennyit kaptál te a szennyeződésből. Készítettek egy videót, melyen nyomon lehet követni a csernobili 1986-os atom katasztrófa terjedését Európában. A felvételen 1986. április 26-tól 1986. május 10 közötti időszak figyelhető meg. Ebben az időszakban te mennyit kaptál a szennyeződésből? Sajnos nem maradt ki hazánk sem… forrás: ferfibarlang.hu
A klímaváltozás megnyitotta az „alvilág átjáróját”

A helyiek csak „az alvilág átjárójaként” hívják azt a Szibériában található óriási krátert, mely a közelmúltban jelent meg a globális felmelegedés hatására. Az emberek nem mernek a közelébe menni, a szakértők szerint pedig helyesen is teszik, hogy félnek tőle. Szibéria állandóan fagyott talajrétege, vagyis a permafroszt, folyamatos olvadása miatt hirtelen egy hatalmas kráter keletkezett, ami egyre csak nagyobb lesz. Már így is nagyjából egy kilométer hosszú és 90 méter mély, évente pedig közel 20 méterrel lesz szélesebb, így meredek lejtői közelében sétálni igen veszélyes vállalkozás, olvasható az Independent oldalán. Nem csak a csuszamlásoktól kell félni A Batagaika kráter és az északi féltekén egyre gyakrabban feltűnő kisebb kráterek jelzik, milyen ütemben melegszik a Föld éghajlata, ugyanis ezek a képződmények a permafroszt olvadása miatt keletkeznek. A permafroszt olvadása azért veszélyes, mert a fagyott talajban rengeteg metán található, ami az olvadás során a levegőbe kerül. A metán pedig sokkal erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid. Ha a permefroszt összes jege elolvad, egyes modellek szerint az így kiszabaduló metán miatt a Föld hőmérséklete akár 4 Celsius fokkal megemelkedhet. Leereszkedésre készül a kutató az egyik jamal-félszigeti kráternél. Az északi féltekén egyre gyakrabban feltűnő kisebb kráterek jelzik, milyen ütemben melegszik a Föld éghajlata Forrás: Vladimir Pushkarev/Russian Centre of Arctic Exploration Julian Murton professzor, a Sussexi Egyetem geológusa, nemrég a kráter kőzeteit tanulmányozta, melyek arról a 200 ezer évvel ezelőtti időszakról is geológiai információt adhatnak, mikor még a Föld hőmérséklete jóval melegebb volt a mostaninál. A Batagaika kráter sokat elárul a Föld múltjáról, és remélhetőleg a jövőjéről is” – mondta a professzor. Ahogy egyre melegszik a klíma, egyre több hasonló csuszamlásra lehet majd számítani. A Batagaika kráter feltehetően akkor keletkezett, mikor a helyi lakosok kivágták a területen a fákat valamikor az 1980-as vagy az 1990-es évek elején. „Ha megváltoztatjuk a vegetációt vagy talajt, olyan változásokat idézhetünk elő, amik a permafroszt olvadásához vezetnek.” – magyarázta Murton. A fák kivágása miatt nyáron a talaj mélyebb rétegei is fel tudtak melegedni, emiatt kezdett olvadni a jég. Komoly veszélyekkel kell számolni Bár a permafroszt nagy mennyiségű metánt tartalmazhat, Murton szerint ezen a területen ez nem jellemző, és jelenleg nem kell tartani nagy mennyiségű metán felszabadulásától. A felszín alatt azonban 20-30 méteres jégékek is lehetnek, amik ha egyszer elkezdenek olvadni, nagyon gyors változást idéznek elő. Az emberekre viszont komoly veszélyt jelent a kráter, hiszen nagyon gyorsan terjeszkedik, bármikor elnyelheti a közelében futó utakat. Ami a hátborzongató nevet illeti, az alvilág átjáróját Murton nem találta meg – sem fizikai, sem spirituális értelemben. „A kráter alján nincs más, csak kő, nem láttam nyomát semmiféle alvilági átjárónak” – jegyezte meg Murton. forrás: origo.hu
Frantic Joe: ez volt a háború egyik legpusztítóbb napja

A német megszállás után az amerikai és brit bombázók többé nem kerülték el Magyarországot – a legintenzívebb támadást 1944. június 2-án érte az országot. Ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, Magyarország II. világháborús bombázása abban a percben dőlt el, amikor hadat üzentünk a Szovjetuniónak, nagy-Britanniának és az Amerikai Egyesült Államoknak. Először szovjet távolsági bombázók szórták meg hazánkat 1942 szeptemberében, majd hosszú “nyugalmas” időszak következett. A Vörös Hadsereg gépei majd csak a szárazföldi csapatok útját egyengetve jelentek meg ismét a légtérben. A nyugati szövetségesek ’43 januárjában Casablancában határozták el, hogy a légitámadásokat kiterjesztik Kelet-Európára is. A Tunéziából felszálló amerikaiak Ausztris felé átrepültek a Nyugat-Dunántúl felett, de nem szórtak bombát, és a magyar légvédelem sem nyitott tüzet. Nyíregyháza bombázása 1944-ben (Fortepan/National Archives) Haladék Magyarország a szicíliai partraszállás után került célkeresztbe, az európai főparancsnok, Eisenhower 1943 novemberében engedélyezte hazánk bombázását. Mégis kaptunk néhány hónap haladékot, míg 1944. február 2-án a 15. AAF és a vele együttműködő brit 205. bombázó csoport megkapta a parancsot: „Budapest: Budapest, Hungary I/A (Industrial) Aircraft factory – azaz a budapesti repülőgépgyárak. A főváros felett tomboló ítéletidő viszont ismét haladékot adott, majd a brit hírszerzés jelezte, a németek Magyarország megszállására készülnek. A szövetséges hadvezetés ezért elhalasztotta a támadás megindítását, arra várt, vajon a magyarok ellenállnak-e? Miután március 19-én ez nem következett be, feloldották a tilalmat. Pontos terv szerint haladtak: elsőként a vadászrepülőgyárakat, majd a vasúti közlekedést kellett elpusztítani, majd mindenfajta üzemanyag bányászatának, gyártásának és finomításának ellehetetlenítése, végül a harckocsigyártás és a hadiipar megsemmisítése következett. A szobi vasúti híd bombázása 1944-ben (Fortepan/National Archives) A legpusztítóbb csapás A legintenzívebb támadás 1944. június 2-án érte Magyarországot a Frantic Joe hadművelet keretein belül. A normandiai partraszállás előkészítéseként, a kelet-nyugat irányú vasúti összeköttetés megbénítása érdekében Szolnokot, Szegedet, Debrecent, Miskolcot, Püspökladányt, Nagyváradot, Kolozsvárt támadták a bombázók. Országszerte csak ezen az egy napon 1800 magyar civil és honvéd, valamint mintegy 200 német katona és egészségügyis vesztette életét. A háború végéig Magyarországon mintegy 20 ezer áldozatot szedtek a légitámadások. Csaknem tízezer amerikai gép: összesen 3048 B17-es repülő erőd és 6370 B24-es Liberátor nehézbombázó 9400 bevetésen több mint 26 ezer tonna bombát dobott le az ország mai területére. (Kiemelt képünkön egy B24-es bombázó a Csepel sziget felett. Forrás: Fortepan/National Archives) forrás: 24.hu
Kik azok akik a világot irányítják? Lista a világ legbefolyásosabb milliárdosairól

Végre elkészült, itt van a Világ Milliárdosainak Politikai Hatalmi Indexe! Nem, ez nem egy Szaniszló Ferenc-féle összeesküvés-elméleti tanulmány, még nem is egy kurucinfós értekezés. A kutatást és a listát, egy jónevű intézet, a Brookings Intézet kutatója, Darrel West készítette. Az intézetet centristaként, néha mérsékelt liberálisként emlegetik. Hosszú hónapok melója van benne és hamarosan nyomtatott formában is elérhető lesz. Számos olyan létező lista van, amelyek a milliárdosok nettó vagyonát veszik számba, de eddig senki sem összegezte a teljes, világméretű vagy egyes országokban gyakorolt politikai befolyásukat. A Világ Milliárdosainak Politikai Hatalmi Indexe egy olyan lista, amelyen a világ milliárdosai teljes politikai hatalmuk alapján vannak rangsorolva. Na, de nézzük a listát! Első Bill Gates és Gatesné Melinda. Soros György az előkelő második helyen végzett, nem utolsósorban nagy vagyonának „nonprofit szervezetek és alapítványok tevékenységén” keresztül történő „politikai használata” miatt. Harmadik Jack Ma, internetes nagykereskedő. Negyedik Petro Poroshenko ukrán államfő. Ötödik helyen szerepel a hazánkban is komoly érdekeltségekkel rendelkező Andrej Babis, cseh pénzügyminiszter, aki a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézete szerint kommunista ügynök volt. Hatodik Carlos Slim mexikói telefonközpontos. Hetedik Rupert Murdoch, akinek újságírói melóik során sok mindenre figyeltek, de a magántitkokra valahogy pont nem. Magyarul lehallgattak boldog-boldogtalant. Ugorjunk a lényegre: listánk második helyére fért fel George Soros. Nézzük, milyen szempontok alapján érte el ezt az előkelő helyezést. „Vizsgálatunk tárgyát képezte a nagy vagyon politikai használata, ideértve a kampányköltéseket, a nonprofit szervezetek és alapítványok tevékenységét, közhivatal betöltését, médiatulajdonlást, a szakpolitikai véleményformálást és a színfalak mögötti befolyást.” Sőt, „a leggazdagabb egy százalék birtokolja az Egyesült Államokban a tőke egyharmadát és a világban a tőke negyven százalékát. A pénzügyi források e koncentrációja több országban az ultragazdagoknak befolyást biztosít a választásokra, a szakpolitikákra és a kormányzásra.” Ha ez még nem lenne elég, menjünk tovább: „Az amerikai milliárdosoknak megvannak a maguk csekkjei és egyensúlyai” – figurázza ki cikkének címében a Reuters a „fékekről és ellensúlyokról” szóló örök hadoválást. A magyar „civileknek” és „hatalmi eszközöknek” a kutatással kapcsolatos kritikáikat és függetlenségükről szóló mentegetőzésüket érdemes közvetlenül Washingtonba címezniük. 1775 Massachusetts Ave, NW, Washington, DC 20036 forrás: spiler.blog.hu
A lakótelepi szex 5 aranyszabálya

A csillagfényes tavaszi éjszakák mindenkit beindítanak, de van néhány buktatója a hormonviharoknak. Ezekre figyelj, hogy ne legyen égés a vége! Ahogy már mi is megírtuk, ilyenkor a levegőben is szex van: minden és mindenki a párját keresni, aki eddig már megtalálta, azok boldogan esnek egymásnak. Ám ha zsúfolt házak között élsz, könnyen kínossá is válhat az önfeledt élvezet! Ezekre figyelj, hogy másnap is köszönjön a szomszéd: 1. Csukd be az ablakot! Langyos éjszakákon alig várjuk, hogy végre nyitott ablaknál lehessen lefeküdni, ám amikor elragad minket a hév, arra már nehezen jut figyelem, hogy felpattanjunk bezárni az ablakot. Így viszont könnyen lehet, hogy az egész utca akaratlanul is fültanúja lesz a boldogságunknak, aminek nem biztos, hogy mindenki örül. 2. Kapcsold le a villanyt! Mivel a házak elég közel vannak egymáshoz, simán be lehet látni a többi lakásba: ha nem húzod be rendesen a függönyt, még a szexi hangulatvilágításnál is mindenki bennetek fog gyönyörködni! Rosszabb esetben fel is veszi és a felvételt kiteszi valami amatőr szexoldalra, ahol a haverjaid biztosan előbb rátalálnak, mint te. 3. Készülj fel a légyottra, ha a teraszon csinálod! Semmi akadálya, hogy az erkélyen kívánjátok meg egymást, csak arra figyelj, hogy ne látszódjatok, különben többen drukkolnak majd a beteljesüléshez, mint ahogy szeretnéd. Vigyél ki egy nagy pokrócot, amivel el tud takarni a kedvesed, ha a lábai elé térdelsz vagy be tudtok burkolózni, ha az ölébe ülsz! És persze tarts be a szabályt: minél csendesebben! forrás: Pinterest 4. Jól válaszd meg a helyszínt! Ha túlságosan csábít titeket a csillagfényes éjszaka, akkor nem kell magatokat legyőzni, ám arra figyeljetek, hogy egy lakótelepen kevés igazán néptelen hely van. Még ha tényleg nem is jár arra senki, akkor is nézz körül, hogy nincs-e valahol térfigyelő kamera, és úgy válasszatok pózt, hogy ne kelljen teljesen levetkőznötök! Macerásnak tűnhet, ám ezek az előkészületek biztosítják, hogy csak a lebukás lehetősége fogja fűszerezni az együttlétet, nem pedig a valódi közszeméremsértés. Forrás: Thinkstock 5. Ne szállj ki az autóból! A szokatlan, félig nyilvános helyszín nagyon nagyot tud dobni az élvezeten, ám ahhoz, hogy ne röhögés, hanem valódi beteljesülés legyen a dologból, jobb, ha a bevált pózoknál maradtok. A picike beltérben is fantasztikus lehet az orális szex! Vagy ha eléggé hátra lehet húzni az ülést, kényelmesen bele tudsz ülni a partnered ölébe. Ám ha egy sötét, de mégis teli parkolóban jön rátok a vágy, ne ott próbáljátok ki a motorháztető vagy a lökhárító teherbírását! Azt inkább hagyjátok meg az erdő közepére! Forrás: Pinterest forrás: ripost.hu