A legnagyobb holokauszt, ami a Földön létezett – és a „Hálaadás” valódi háttere

Az RT News – American Holocaust címmel készített műsort a világtörténelem legnagyobb szervezett és szisztematikus népirtásáról. A Truthseeker (igazságkereső) című műsora feltárja, hogy a Hálaadás története minden szempontból hamis és egy olyan pozitív mítoszt épít fel a világ legnagyobb genocídiuma, népirtása fölé, ami kőkemény történelem-hamisítás. Célja, hogy elfedje a valódi bűnösöket. Mindemellett a valóság ránk nézve elég szégyenletes, ezért nem is tanítják ma sem az iskolákban. Elég nyilvánvalóvá válna, hogy a szabadkőműves „alapító atyák” mindennek irányítói és kivitelezői voltak. Megrendelők pedig ugyanúgy a befolyásos európai vérvonalak irányítói, mint később egy másik sötét időszak idején…. „LIES my teacher told me” (Hazugságok, amiket tanítottak nekem az iskolában) című bestseller részletesen ír erről az időszakról. Az az elképzelés, hogy az európaiak vitték a civilizációt Amerikába, egyszerűen hamis és hazugság ! Pont fordítottja az eseményeknek : A civilizált Amerikát barbár európaiak lepték el. Az indiánok gyönyörű, tiszta városokban éltek, mezőgazdaságuk és kereskedelmük virágzott. Nagy hangsúlyt fektettek a személyes higiéniára és kultúrára. A mosdatlan, barbár telepeseket csak az arany érdekelte. A világ legnagyobb népirtása következett, és a maradék bennszülöttek jogait Amerika ma sem védi. „A Földön található legcsodálatosabb város. Ötször akkora, mint London vagy Róma. Hatalmas tornyok és épületek emelkednek ki a vízből. 60.000 ragyogó ház, milyen tágasak és milyen jól meg lettek tervezve, gyönyörű kőfalakból és cédrusfákból és más illatos fákból épültek. A város számtalan utcája és sugárútja olyan tiszta és rendben tartott a nagyszámú lakosság ellenére. Csatornák bonyolult hálózata metszi keresztül-kasul a várost, mint egy óriási Velence. Csodálatos lebegő kertjeihez hasonló pedig sehol másutt a világon nem látható.„ „Miközben az európaiak szennyezett városi folyókból ittak vizet, hatalmas csatornák szállították Amerika vizét friss forrásokból. A leglenyűgözőbb látványt azok a kereskedelmi területek nyújtották, ahol épületfát, cserepeket és egyéb építőanyagokat adtak és vettek, csakúgy, mint a zöldséges-gyümölcsös utcák, ahol mindenféle zöldséget, gyümölcsöt, mézet, mogyorókrémet és csokoládét lehetett venni. A színes ruházatot viselő lakosság személyi tisztasága és higiéniája, a szappanok, illatosító szerek és leheletfrissítők pazar használata megdöbbentő volt.” A legtöbb európai sohasem fürdött és mindig magán hordta a ruháját. Feenie Ziner geográfus szerint a zarándokoknak borzalmas szaguk volt. Az indiánok hasztalanul próbálták meg őket a fürdésre megtanítani. A telepeseknek rothadó fogaik miatt bűzös volt a leheletük is. A halál és éhezés közöttük olyan megszokott volt, hogy a holttesteket egyszerűen csak nyitott gödrökbe, ún. „szegény lyukakba” dobálták. Sokan lettek alkoholisták és öngyilkosok a bevándorló telepesek közül. Az első telepesek legendáját lényegében szándékosan változtatták meg – jegyzi meg James Loewen író, mivel az igazság olyan szégyenletes volt. Valójában több száz mérfölddel délebbre telepedtek le és Amerikában maradtak, mert a küldetés sikertelen volt. A valód cél az volt, Robert Beverly történész szerint, hogy aranyat találjanak és visszavigyék Európába. Hamarosan éhezni kezdtek és indián tetemeket kezdtek el megenni. „Napokat töltöttek azzal, hogy ötletszerűen gödröket ástak a Földbe, boldogtalanul keresték az aranyat, ahelyett, hogy növényeket ültettek volna. Elfogtak néhány indiánt és arra kényszerítették őket, hogy tanítsák meg a gyarmatosítókat gazdálkodni.” A bennszülöttekkel való lakomázás nem egészen úgy történt, ahogy a Hálaadást a TV-ben és a tankönyvekben bemutatják. „A gyarmatosítók pohárköszöntőt mondtak az indiánoknak az örök barátságra, mire a törzsfőnök, a családja és kétszáz követője holtan esett össze a méregtől, amit az italukba tettek.” Az általánosan elterjedt tankönyvekben a „szűzföld” a legelterjedtebb elnevezés az amerikai kontinensre. Valójában – jegyzi meg Francis Jennings történész – „ez egy megözvegyült föld”. „A második világháborúban végzett náci etnikai tisztogatás is épp elég borzalmas volt, mondja David Stannard történész – mégis teljes mértékben eltörpül a világtörténelem legnagyobb tömeges népirtása mellett. Százmillió indián halála az amerikai holokausztban. Egyesek itt is betegségektől haltak meg, amiket az európaiak hurcoltak be, de nagyon nagy számban haltak meg szándékos politikai eredményként, melynek célja a faj kiirtása volt és ezt a tényt az általánosan használt történelemkönyvek mind a mai napig továbbra is eltitkolják.” <<< Indián nemzetek térképe Észak – Amerikában Az első kormány teljes költségvetésének 80%-át az indián települések támadására költötte, hogy elvegyék fejlett farmjaikat. „A telepesek valószínűleg sohasem maradtak volna életben maguktól” – írja Jennings. Amerika teljes lakosságának 80%-át pusztították el akkor. Az amerikai holokausztról szóló lejegyzések szerint a gyarmatosítók vezetői városról városra jártak és szándékosan ölték meg az összes férfit, nőt és gyermeket. A parancsok legfentebbről jöttek: George Washington utasítására legalább 28-30 szeneka várost, a mohawk, onondaga és kajuga nép összes várostát a földdel tették egyenlővé. George Washington azt írta, hogy az „indián országot el kell pusztítani”. Thomas Jefferson az indiánok teljes kiirtását tűzte ki célul. A Nobel-békedíjas Theodore Roosevelt „kedvezőnek” nevezte a bennszülött faj kiirtását. Stannard azt írja, hogy a népirtás hivatalos állami politika volt. Kalifornia kormányzója, Peter Burnett 1851-es törvényhozáshoz szóló üzenetében: „Az irtást addig kell folytatni, míg az indiánok ki nem halnak.” Egy másik kormányzó nyilvános hirdetményt adott ki az összes indián „üldözésére, meggyilkolására és megsemmisítésére”. Tanúk számolnak be arról, hogy a vérfürdő gyakorlatilag kiirtotta a bennszülött fajt. „A fehérek úgy lőtték le őket, mint a farkasokat, férfiakat, nőket és gyermekeket, ahogy érték őket. Ez a bennszülöttek elleni irtó hadjárat a faj végső kipusztítását tűzte ki célul.” A beszámolók szerint az mentette meg őket a végső pusztulástól, hogy rabszolgaként kezdték el több helyen használni az indiánokat. Az irtási politika a fehérek érdekeit kezdte sérteni. Az indián munkaerő nélkülözhetetlen. <<< Már 3 éves kortól magas áruk volt az indián lányoknak – mondta Marysville Appeal, mert „kettős szerepet kaptak : munkát végeztek és testi vágyakat élhettek ki rajtuk„. Az interjúban megszólal Phil Lane az Ihanktonwan első nemzet örökös törzsfőnöke. – Mit töröltek ki a történelemből ? – Voltak olyan gyakorlatok, amelyekről az ember néha nem szeretne beszélni. Nemcsak arról, hogy elpusztították az emberek nagy részét, hanem arról, ahogyan ezt tették. Ez a történelem során a legnagyobb emberi veszteség. A túlélő indiánok ellen még mindig folyamatban van a kulturális népirtás – számol be a Truthout. A 20. század kezdetétől a gyermekeket ún. „indián bentlakásos iskolákba” kényszerítették, hogy „kiirtsák belőlük az indiánt” – az egyik alapító atya Richard Pratt szerint. „Öld meg az indiánt! Mentsd meg az embert ! ” (Richard Pratt) Az indiánok kötelesek nevüket nyugati névre, pl. Tomra változtatni, fehér emberre jellemző ruhát
Legütősebb ÉBRESZTŐ-videó a világ helyzetéről II. – Ébredj fel és nézz körül!

„Íme egy videó, ami után garantáltan elgondolkodsz a világon, amelyben élünk és ha eddig még nem tetted meg, kénytelen leszel ráébredni, hogy nem élhetsz a hazugságok és manipuláció világában egy percet sem tovább és el kell indulnod az igazságkeresés útján!” forrás: vilaghelyezete.blogspot.hu Ébredj fel és nézz körül, hová tart a világ!
Legütősebb ÉBRESZTŐ-videó a világ helyzetéről- Mondd miért!? (Tell Me Why)

„Szerencsére egyre többen és többen állnak az igazságkeresés és a megtévesztés fátylán való keresztüllátás útjára….. Nagyon sokan segítenek is ebben és különálló pontokként mégis valahogy valamilyen módon összekapcsolódunk és segítünk egymásnak. Nem tudod megmagyarázni miért is csinálod és egyáltalán van-e értelme, de érzed, hogy tenned kell, mert talán valahol valakinél célba ér az üzenet és minél több ilyen ember lesz, talán a világra és a közvetlen környezetedre is hatással lehetsz… Ez a videó mindenképp egy olyan lesz, ami minden szónál többet mond el világunkról és ne lepődj meg, ha könnybe lábad a szemed a valóság láttán.” forrás: vilaghelyzete.blogspot.hu
Monsanto: Génmanipuláció Magyarországon

Az egyik legnagyobb horrorvízióm valóságra vált: már itt a MONSANTO Magyarországon. Pillanatokon belül vége lesz a még ha romokban is heverő, de GMO (Gén Manipulált Organizmus) által nem fertőzött magyar termőföld, és mezőgazdasági termékeknek. Monsantonak nagyon ellentmondásos a múltja: tőlük származnak a valaha eladott legmérgezőbb termékek amelyeket mindig félrevezető jelentésekkel igazoltak. Összejátszás, korrupció, zsarolás az üzleti politikájuk. Mára a genetikailag manipulált termékek a fő profiljuk, sőt szabadalmuk van a világ élelmiszer-ellátására. Ez ijesztő, és az agresszív stratégiájuk, mélységesen fenyegető az egészségügyre, a környezetvédelemre, és a gazdaságra. A gazdákat, akik a Monsanto által gyártott magokat vetik el, függővé teszik, ugyanis a gén manipulált növényből, nem lehet magot elrakni következő évre, igy minden évben rá lesznek kényszerülve, hogy a Monsantotol vegyék a magokat. Indiában százak lettek öngyilkosok, akik a gén manipulált kendert vetettek földjükön, az egész termés eladhatatlan lett, allergiás reakciót váltott ki,mivel a génmanipulált kenderbe már bele van „szerkesztve” a kártevőket elpusztító méreg. Ez csak egy példa. Global Crop Diversity Trust (GCDT) mag tárolója Ugyanakkor Bill és Melinda Gates, (a Mikrosoft alapítója) a Rockerfeller Alapítvány ,Monsanto Corporation, Syngenta Alapítvány, és Norvég kormány, együttesen pedig létrehoztak egy alapítványt, amely a természetes, vetőmagok tárolására , megőrzésére alakult. A „sarkvidéki Svalbard Vetőmag deponáló” egy olyan egyedülálló földalatti nemzetközi vetőmag tároló, ami mélyen eltemetve fekszik a fagyasztott hegyoldalban, közel a norvég Longyearbyen városhoz.. Védelmet nyújtva a természeti katasztrófákkal szemben. Tároló belülről A létesítmény építése, üzemeltetése a fent említett személyek finanszírozzák. Az alapítvány neve Global Crop Diversity Trust (GCDT) Érzi valaki az ellenmondást a logikában? Illetve nincs is ellenmondás, nagyon is egyértelmű terv szerint működnek. Ránk az álltaluk kotyvasztott, laboratóriumban manipulált ételt forszírozzák, ők meg vigyáznak arra, hogy maradjanak még nekik, azaz a kiválasztott „elit” számára, Isten és a természet által alkotott étel. forrás: nemzetihirhalo.hu
Titokzatos hangok őrjítik meg a világot – de nem mindenki hallja!

A világ számos táján felhangzott már a furcsa, megmagyarázhatatlan hanghatás, amit eddig még senki sem tudott beazonosítani. A „zaj” alacsony frekvenciájú, egyesek még a rezgését is érzik, mások pedig beleőrültek. A legtöbben azonban nem is hallják. Senki sem tudja, honnan jön, mi okozza, és meddig fog tartani! Hatvan éve csak találgatnak a tudósok! A folyamatosan erősödő zúgás sokakat valamiféle gépezet búgására, zakatolására, nyikorgására emlékeztet. Hatalmas területeken hallható, és beláthatatlan ideig tart, az eredete rejtély. Sokszor csak néhány percig, máskor napokon keresztül szól. Ráadásul általában csak az adott környék lakóinak csak mintegy 2-5%-a hallja, leggyakrabban az 50-70 éves korosztályból! Ez azért fontos, mert ebből kiderül, hogy ők azok, akiknek érzékenyebb a hallásuk és az alacsonyabb frekvenciákat is jól hallják, míg a legtöbb ember szinte észre sem veszi a mindent betöltő hátborzongató hangot. A fültanúk leginkább egy üresjáratban brummogó dízel-motor hangjához hasonlították. A véget nem érő hang sokakat az őrületbe kergetett, többen ideg-összeroppanást kaptak. Tapasztalatok szerint, aki egyszer már érzékelte a hangot, sehogyan sem tudott tőle megszabadulni, amíg az szólt. Próbálkoztak minden elképzelhető módszerrel, füldugót tettek a fülükbe, hangos zenével próbálták elnyomni, ami némileg enyhítette a hangot, vagy hermetikusan elszigetelt szobába vonultak vissza. Ez utóbbi a lehető legrosszabb választásnak bizonyult, mert zárt térben csak felerősödött az úgynevezett „HUM”, vagyis zümmögés erőssége! (Fotó: 123RF) A hang komoly egészségügyi zavarokat is okozott már az azt érzékelők csoportjából néhányaknak. Állandósuló erős fejfájás, hányinger, általános fáradtságérzet, de előfordultak komoly pszichológiai jellegű problémák is a tünetek között. Ezek közül bizonyíthatóan, nem egy eset végződött elkeseredett öngyilkossággal, csak hogy „szabaduljanak a fejükben lüktető hangoktól”! “Olyan, mint valamiféle kínzás, már-már sikoltani akarsz tőle.” “Éjjelente a legrosszabb. Nehéz elaludni, mert folyamatosan ezt a lüktető hangot hallod a háttérben… csak dobálod magad, forgolódsz, és egyre jobban felzaklat.” Az első eseteket az 1960-as években jelentették a hatóságoknál, az Egyesült Királyság egyik városából, Bristolból. Több száz ember elkezdett egyik napról a másikra, nyugtalanító búgó hangokat hallani. Innen ered a neve is Bristol-hum. Az évekig tartó különféle kutatásokból azonban csak annyi derült, hogy a zaj 36 hertzen ketyeg. Ugyan próbáltak egy alumínium sisakszerűséget kifejleszteni, ami kiszűri a hangot, ami végül több, kevesebb sikerrel működött. Az 1970-es évekre Anglia szerte szinte mindennapossá váltak a bejelentések. Két országos napilap, a News of the World, és a Mirror is feltette a kérdést az olvasónak: Ön hallja a búgást? A felhívásra mintegy kétezren jelentkeztek. Taos városában a mai napig szenvednek a furcsa hangtól A legismertebb esetek viszont az új-mexikói Taos városából származnak. A városka lakói még napjainkban is kénytelenek együtt élni a hanggal. 1991 tavaszától a helyiek tömegesen kezdték el jelezni a hatóságoknak, hogy idegesítő és beazonosíthatatlan hangokat hallanak. Ők is dízelmotor hangjához hasonlították a szinte soha meg nem szűnő, hullámzó erősségű zajt. Az évek múlásával a taosiak bármelyike vagy egy tucat egészségügyi problémáját fel tudta sorolni, amiért az állandó háttérmorajlással okolta. Stressz, fáradtság, fejfájás, fülzúgás, spontán orrvérzés, álmatlanság, rossz közérzet, és nem egy esetben pszichés zavarok voltak a panaszok. Két kutatócsoport is érkezett a városba, a Los Alamos-i Nemzeti Kutatóintézettől, és az Amerikai Légierő Laboratóriumától is. Az aktahegyek egyre csak növekedtek. A szakemberek képtelenek voltak beazonosítani a hangok forrását. Itt is csak annyit derítettek ki, hogy a Taos-hum frekvenciája 32 és 80 hertz között változik. Mi okozhatja világszerte a rejtélyes hangokat? A témával foglalkozó kutatók a rendelkezésre álló számos esetleírás, hang-, és videofelvétel alapján arra jutottak, hogy a jelenség igenis létezik, bármennyire is tömeghisztériának akarják beállítani ezt a hivatalos szervek. Mindennek ellenére azonban még mindig sötétben tapogatóznak a titokzatos hangok eredetét illetően. Számos elméletet állítottak fel, némelyik elég hihető, mások pedig eléggé vadak. De lássuk mik is ezek: Ipari tevékenység. Első hangzásra hihetőnek tűnik, de sok esetben olyan helyen is észlelték a jelenséget, ahol nem voltak a közelben ipari komplexumok. Elektromos hálózat, trafóház, wifi. Itt is a távoli helyek jelentik a problémát, bár létezik olyan, hogy wifi allergia, ahol az elektromágnesen mezőkre érzékeny emberek hasonló kínokat élnek át, mint a huzamosabb ideig Hum-ot hallgatók. Idegen lények jeleket sugároznak a Földre, amit az erre érzékeny emberek zúgásként érzékelnek. Ez persze ellenőrizhetetlen állítás. Alacsony frekvenciájú elektromágneses sugárzás. Az észlelő személyek pont arra a hangsávra érzékenyek. Ezért nem hallja mindenki. Ha az állítás igaz, az eredete még így sem ismert. Amikor az agy, hangok hiányában is hangot érzékel. Egyfajta érzékcsalódás. Ezzel csak az a baj, hogy a Hangot hallók jó részének tökéletes a hallása és soha nem tapasztalt tinnitust. Szeizmikus tevékenység, mikrorezgések, földrengés. Elképzelhető, de eddig ezt sem sikerült igazolnia senkinek. HAARP. Az egyik legelterjedtebb összeesküvés elmélet. Egy arra alkalmas sugárzóállomással akarják egyes nagyhatalmak befolyásolni az emberek gondolkodását. Természetesen ezt sem tudta senki bebizonyítani. Az egyik legújabb elmélet szerint a gravitációs hullámok, amelyeknek létezését nemrég be is bizonyították, gerjesztik az egész Földön észlelhető rejtélyes hanghullámokat. Ezt azonban egyelőre még nem vizsgálta senki. Az elmúlt 60 évben, mióta a jelenség ismert, az őrjítő hang elleni védekezésnek egyetlen módja vált csak be: a szenvedő alanyoknak fehér zaj-gépeket kell használniuk. A statikus hangok ugyanis elnyomják az idegesítő hanghullámokat. A rejtély azonban azóta sem oldódott meg. Az interneten pedig egyre csak gyűlnek a titokzatos hangot bemutató videók, és mindenki csak találgat. Talán egyszer fény derül az igazságra… forrás: ripost.hu
17 durva méreganyag és adalékanyag amit ismerned kell!!

A lentiekben olyan méreganyagokkal ismerkedhetünk, meg amiket egy kis odafigyeléssel ki tudunk zárni az életünkből. A profit érdekében az élelmiszeripar és a kozmetikai ipar olyan összetevőket alkalmaz amelyeknek a szervezetre gyakorolt hatása vitatott. Olyan anyagokról olvashatunk amelyek kutatások alapján rákkeltő hatásúak lehetnek, károsíthatja az idegrendszerünket, allergiát okozhat, irritálhatja, bőrünket stb. Amennyire lehetőségünk van rá, kerüljük használatukat! 17 durva méreganyag, amit ismerned kell! A méreganyagok sajnos mindenütt jelen vannak. A vízben, a levegőben, a táplálékokban és a kozmetikai szerekben is. Elkerülni őket nagyon nehéz, ennek ellenére érdemes odafigyelni, hogy mennyi juttatunk be belőlük szervezetünkbe. Segítségedre lesz ez a kis méreganyag határozó, amelyben azokat a leggyakoribb anyagokat gyűjtöttük össze számodra, melyek elkerülésére a mindennapokban is könnyedén odafigyelhetsz. 1. Ammónium A fémtisztító szerek gyakran tartalmazzák. Használatuk során mérgező gázok szabadulhatnak fel, amelyek légzési nehézségeket is kiválthatnak. Használj inkább tömény alkoholt vagy almaecetet! 2. Aszpartam Gyakori édesítőszer, a legtöbb light vagy cukormentes élelmiszerben megtalálható. Erős mérgező hatású szer, több betegség kialakulásáért is felelős lehet. Hasonló hatású édesítőszer a nátrium-ciklamát is. Ízesíts helyettük inkább természetes édesítőszerekkel! 3. Benzol Leggyakrabban a súrolószerekben, de például füstölőkben is meg található. Rákkeltő hatású. Tisztításhoz használj konyhasót, mosószódát vagy szódabikarbónát! 4. Fluor A fogkrémek nagy része tartalmaz fluort. Irritáló hatású, nagy mennyiségben akár mérgező is lehet. Károsíthatja az ideg-és emésztőrendszert. Részesítsd előnyben a fluoridmentes fogrémet és a fogselymet! 5. Formaldehid Spray-ben, illatosító gélben, illatgyertyákban, farostból készült tárgyakban található meg. Fejfájást és rosszullétet okozhat, irritálja a tüdőt és a szemet. Lakásodat illatosítsd inkább szárított növényekkel, levendulával, naranccsal, fahéjjal, citromhéjjal vagy akár mentával! 6. Gyapot Búrtoraink nagy része tartalmaz gyapotot, amely az egyik legerősebben permetezett növény. Mindig mosd ki a megvásárolt szöveteket, mielőtt használnád! 7. Hidrogén-peroxid A világos színű hajfestékek egyik alkotóeleme. Irritálja a bőrt, fejfájást okoz, és károsíthatja az idegrendszert. Használj természetes anyagokat, hennát vagy kamillát! 8. Ízfokozók Napjainkban sajnos egyre több élelmiszer tartalmaz ízfokozót, amelyekkel a gyártók igyekeznek a fogyasztók érzékszerveit befolyásolni. Azon kívül, hogy étvágyfokozó hatásuk miatt elhízás is előfordulhat, többek között allergiás reakciókat, fejfájást, gyengeséget is okozhatnak. A leggyakoribb ízfokozó a glutaminsav és a nátrium-glutamát. A konzervek, sűrítmények, porok helyett készíts a természetben megtalálható anyagokból egészséges ízfokozókat. 9. Metil alkohol Ablaktisztító szerek egyik összetevője, és igen erős méreganyag. Helyette ecetes vízzel is gyönyörűen tisztára moshatod az ablakot! 10. Nátrium-hipoklorit Fellelhető többek között a fehérítőkben és tisztítószerekben. Irritálja a bőrt és a szemet, allergiás reakciókat okozhat, és nagy mennyiségben károsíthatja a tüdőt. A forró víz konyhasóval például sokkal kíméletesebb fertőtlenítőszer! 11. Parabén Leggyakrabban a kozmetikumok és dezodorok tartósítására használják. A bőrbe kerülve hormonális hatású, és akár rákkeltő is lehet. Keresd az üzletekben inkább a parabén-mentes dezodorokat! 12. PVC Ebből az anyagból készült tárgyak vagy padló növelheti a légúti megbetegedések esélyét. A természetes fából készült parketta szebb, és nincs káros hatással szervezetedre! Emellett, amennyire lehet, kerüld a műanyag tárgyakat! 13. Sósav Különböző háztartási tisztítószerekben fordul elő. Irritálja többek között a bőrt és a szemet. Helyette használj természetes savakat, ecetet vagy citromot! 14. Színezékek A legtöbb élelmiszer tartalmaz színezéket. A színezékek idegrendszeri elváltozásokat, allergiás reakciókat de akár rákos megbetegedéseket is okozhatnak. Bioélelmiszerek vásárlásával kikerülheted ezek fogyasztását. 15. Tartósítószerek A színezékek és ízfokozók mellett az élelmiszerek gyakori alkotórészei. Mellékhatásaik közé tartoznak az allergiás reakciók, de akár a májat is megterhelhetik. Leggyakoribb tartósítószerek a szorbinsav, benzoésav, kéndioxid-, és szulfidvegyületek, nitrit-, és nitrátvegyületek. Fogyassz frissen facsart gyümölcsleveket, és mindig nézd meg, hogy mit vásárolsz! 16. Toluol A körömlakk egyik összetevője. Irritálja a bőrt, károsítja a májat, a vesét és a keringési rendszert. Érdemes kockáztatni? 17. Triklozán Kozmetikai és egészségügyi termékek gyakori összetevője. Bőrirritáló hatású, és mivel megöli a baktériumokat, előidézheti a gombák elszaporodását. Mindig nézd meg a kozmetikumok összetételét, és használj natúrkozmetikumokat! forrás: antalvali.com
Illuminátus rend, a világvége elmélet, és az agymosás

Fotó: theoptimusprimeexperiment.com Mióta Dan Brown megírta „Angyalok és démonok” című regényét, az Illuminátus rend intenzív spekulációk tárgya lett. Regényében érdekes történetet mutat be, mely szerint egy évszázadok óta megszűntnek vélt titkos társaság újra megszerveződik, hogy folytassa véres viszálykodását a katolikus egyház ellen. De vajon a Brown által felvázoltakból mennyi az igazság, létezett-e valaha ilyen szervezet és működik-e ma is? Az évszázadok folyamán számos csoport vallotta magát az igazi Illuminátus Rendnek és azzal dicsekedtek, hogy a nagyközönség számára hozzáférhetetlen titkos információk vannak a birtokukban. Az illumináti elnevezés első ismert említése a második századból való, amikor egy magát prófétának nevező pogány áttért a kereszténységre. Áttérése után azonnal egy olyan csoportot hozott létre, amely az intézményes egyházzal szemben állt. Tanításának középpontjában egy olyan „világvége” elképzelés volt, amely mind a mai napig szinte minden szekta jellegzetessége. Annak érdekében, hogy a hívek követni tudják ezt az apokaliptikus víziót, szigorú erkölcsi szabályrendszert állítottak fel, amely megtisztítja a keresztény lelket és eltéríti a híveket az anyagi javak hajszolásától. A megvilágosodottság (illuminizmus) ezen tana évszázadokig virágzott, de a kilencedik században teljesen kihalt. Legközelebb a név a 15-16. századi Spanyolországban jelenik meg. A tagok azt állítják, hogy közvetlen kapcsolatban vannak a Szentlélekkel és a templomba járás, a liturgia teljesen szükségtelen. Az inkvizíció figyelmét is nagymértékben felkeltik, szigorú üldözésnek vetik alá őket. További sorsukról nem tudunk. Ezek után a 17-18. században Franciaországban tűnik fel egy-egy magát Illuminátus Rendnek nevező szerveződés. Így jutunk el a talán legismertebb illuminátus stílusú társaságokhoz, amelyek a 18. századi Bajorországban alakultak meg. Létrehozójuk Adam Weishaupt, akit gyerekkorában a jezsuiták neveltek fel. 1775-ben az Ingolstadti Egyetem professzora lett és nagyon liberális kozmopolita nézeteket vallott. Annak ellenére, hogy tanártársai egy része elítélte a diákok és a többi professzor között jó híre volt, ami arra vezette, hogy egy befolyásosabb csoport vezetője legyen. 1776. május 1-én alapította meg a „Perfektibilisták” rendjét, amely később Illuminátus Rend néven vált ismertté. 1777-ben belépett a müncheni szabadkőműves páholyba. Tanításában keveredett az iszlám miszticizmus a jezsuita fegyelemmel és a szabadkőműves tanokkal, de a programjuk szerint a küldetésük egy szigorú erkölcsi rendhez való ragaszkodás, arra való törekvés, hogy olyan emberek társadalmát hozza létre, amely képes ellenállni a gonosz erőinek. Bár a szabadkőművességtől teljesen külön állók voltak, még is az terjedt el, hogy egy halott tagjuknál a hatóságok olyan dokumentumot találtak, amely a szabadkőművesekkel való közvetlen kapcsolatot bizonyítja. Lehet, hogy Dan Brown azért szövi úgy a történet szálát, mert Rómából való kiűzésük után a bajor szabadkőművesek fogadták be őket. Ez egy nagyon szép gondolat, de igen csekély bizonyíték áll rendelkezésre. Az illuminátusok 1780-ra megerősödtek, de 1784-ben az illuminátusokat lázítóknak bélyegezték és a bajor kormány betiltotta a társaságot. Az illuminátusokról ironikus módon a legtöbbet az ellenük szerkesztett iratok áradatából tudunk. Ezek az iratok azzal vádolták Weishauptot, hogy hívein agymosást hajt végre és ezért teljesítik minden kívánságát. Állítják, hogy amikor kiválasztották a célszemélyt elkezdik csábítani ezeket a gyanútlan áldozatokat, agymosást alkalmaznak rajtuk, míg be nem lépnek az illuminátusok szervezetébe. Ez a módszer sok tekintetben tükrözi egyes szekták manapság ismert tagtoborzási gyakorlatát is. Innentől kezdve azonban nagyon kevés a közös vonás az illuminátusok és a mai szervezetek gyakorlata között. Az Illuminátus Rendbe felvettek először novíciusok lesznek, új nevet kapnak és megtanulják, hogy „a rend lelke a hallgatás és a titoktartás”. Minden novícius tanítót kap, aki felkészíti a következő fokozatra. Ezek után még három tanulási lépcsőfok van, majd a jelöltből lovag lesz. A lovag feladata, hogy a szabályok és előírások tanulmányozása mellett a rend jobbítására és fejlesztésére törekedjen. Utolsó lépcsőfok a pap vagy beavatott titulus. Velük azt tanították, hogy nincs olyan vallás, nincs olyan állam, amelyik az emberiség szükségleteinek kielégítését szolgálná, a helyzet orvoslására csak azok a társaságok képesek, amelyek kiváltsága Jézus titkának ismerete. Ebből következik, az a hitvallásuk, hogy Jézus titkát azért kell felfedni, hogy visszaállítsák az emberiség eredeti szabadságát és egyenlőségét. 1784 után mintha az egész szervezet fokozatosan eltűnt volna a szemünk elől, de napjainkban néhány kutató kijelentette, hogy a Bajor Illuminátus Rend él és működik, célja még mindig egy új világrend megalapítása. Bizonyítékuk, hogy illuminátus mintára számos különböző szervezet alakult. A világuralomra törő titkos társaság gondolata a modern ember pszichéjében mélyen gyökerező gondolatnak tűnik, hiszen rengeteg film, könyv létezik, ami arról beszél, hogy ilyen titkos forgatókönyvek léteznek. Egyébként az emberiségnek szüksége van az összeesküvés elméletekre, hogy a világ problémáit valamilyen arctalan szervezetre fogja. Így egy gonosz titkos társaság felszámolásával megoldódna minden problémánk. Az Illuminátus Rend beleillik ebbe a képbe és talán titkos társaságként már nem is létezik, de sokak tudatában él alkalmas bűnbakként. Forrás: Shelley Klein: A világ leggonoszabb titkos társaságai forrás: nokorszak.hu
5 megdöbbentő eset az elmúlt 200 év magyar történelméből

Tudtad, hogy a 19-20. századi magyar történelem számos olyan ledöbbentő, hátborzongató történetet tartalmaz, melyek a mai napig találgatások tárgyát képezik? Előző két évszázadunk számos titkot temetett el magával, melyeknek valószínűleg már soha, senki nem fog a végére járni. 1/5 Latinovits Zoltán halála Az egyik legnagyobb magyar színészlegenda halálának körülményei máig tisztázatlanok. Latinovits karrierjének csúcsán, oldalán élete szerelmével, Ruttkai Évával, nem tűnt olyan embernek, aki önként távozna e világból. Mégis, egy nap a balatonszemesi vonatállomáson a vonat alá került. Egyesek úgy vélik, baleset történt, mások szerint öngyilkosság. A vonatvezető nyilatkozata szerint a színész a sínek mellett sétált, majd mikor közeledett a vonat, elé ugrott. Ám a beszámoló több ponton is kérdéseket vet fel, illetve Ruttkai Éva elbeszélései alapján is kétséges, hogy valóban öngyilkosság történt-e. Kép forrása: kerettelen.blogspot.hu 2/5 A tiszazugi asszonyok A tiszazugi asszonyok esete hatalmas port kavart a 20. század első felében, olyannyira, hogy még a nemzetközi sajtót is megjárta a hír. „Válás? Ugyan már!” – gondolhatták a háziasszonyok, ugyanis megunt férjeik ellen úgy lázadtak, hogy gondosan, minden nap arzént csempésztek életük párjának ételébe, italába. Tiszazug férfi tagjai így szép lassan hullani kezdtek, amely egyre gyanúsabbá vált a környéken, mire végül ki nem derült a megdöbbentő igazság. Közel 160 gyilkosságra derült fény, és az eset számos szociológiai kutatás tárgyát képezi a mai napig. Kép forrása: ujkor.hu 3/5 Soós Imre öngyilkossága Tudtad, hogy a Körhinta című film állandóan mosolygó, jókedvű főhősét alakító színész bizony súlyos lelki sérelmekkel, gondokkal küzdött? Számos sikerfilmben szerepelt, a közönség és a szakma egyaránt imádta, azonban ő képtelen volt feldolgozni paraszti származásából fakadóan a vidék és a pörgő, felszínes nagyváros közötti éles ellentétet. Sokak szerint ez vezetett ahhoz, hogy életének önként vetett véget, azonban vannak, akik nem így vélekednek… Kép forrása: kulturkozpont.hu 4/5 A tiszaeszlári per A tiszaeszlári vérvád a mai napig felkelti számos kutató, de akár filmes érdeklődését is. Anno Erdély Miklós forgatott experimentális filmet az esetről, mely a tiszaeszlári lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásáról szól.A lány a boltból tartott hazafelé, ám útközben nyoma veszett. Később találtak egy holttestet, amely számos ponton megegyezett Solymosi Eszter tulajdonságaival (kor, alkat, ruhák), azonban anyja és a húga azt állította, nem ő az. A gyilkosság és a per körülményei mind a rejtély tárgyát képezik, melynek következtében az 1800-as években megtörtént üggyel a mai napig foglalkoznak számos fórumon. Kép forrása: Wikipedia 5/5 A biatorbágyi merénylet Az 1931-ben megtörtént bűntény szintén a mai napig szóbeszéd tárgyát képezi. A biatorbágyi viadukt vasúti sínének felrobbantása ugyanis felvet számos olyan kérdést, melyet nehéz teljes bizonyossággal megválaszolni. A merénylő, Matuska Szilveszter számításaiba hiba csúszott, ugyanis a menetrend szerint a robbanás időpontjában egy tehervonatnak kellett volna áthaladnia a viadukton, de mivel az késett, így előre engedtek egy gyorsvonatot. 22 ember halt meg a merényletben. A rendőrség egy levelet is talált a helyszínen a következő szöveggel: „Munkások, nincsen jogotok, hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben…” Kép forrása: iho.hu forrás: bien.hu
A nagy összeesküvés elmélet – Az Új Világrend és a megtervezett káosz ördögi szövetsége

A világpolitikában zajló kaotikus események, gazdasági válságok és háborúk hátterében egyes vélekedések szerint egy maroknyi hatalmasságból álló láthatatlan csoport, az illuminátusok aknamunkája érhető tetten. Az 1776-ban alapított és alig másfél évtizedet megélt illuminátus rendről néhány összeesküvés-elmélet úgy véli, hogy ténylegesen meg sem szűnt, és a világkormány létrehozásán ügyködik a nagypolitika kulisszái mögött. A modern kori felfogás szerint az illuminátusok olyan zárt, a világ néhány leggazdagabb és óriási befolyással rendelkező családja által alkotott informális csoport, amelynek legfőbb célja az Új Világrend (New World Order) létrehozása, és saját hatalmuk globálissá tétele. E felfogás úgy véli, hogy az illuminátusok egy globális összeesküvés, amely a Föld összes országa felett uralkodó, úgynevezett világkormány útján kívánja megvalósítani kizárólagos hatalmát. Az Új Világrendről szóló legismertebb összeesküvés-elmélet Milton William Coopertől, az amerikai haditengerészet egykori hírszerző tisztjétől, valamint John Colemantől, a James Bond-romantikából is ismert híres brit hírszerző szolgálat, az MI6 egykori titkosszolgálati ügynökétől származik. Cooper és Coleman nem általánosságokról beszélnek napjaink vélelmezett illuminátusaival kapcsolatosan, hanem nagyon is konkrét neveket, illetve pontokba szedett programot említenek meg. Az illuminátusokat állítólagosan alkotó családok között számos ismert, a közéletben és a nemzetközi pénzvilágban vagy gazdasági életben meghatározó szerepet játszó névvel találkozhatunk. Cooper szerint 13 család alkotja a modern kori illuminátust, közülük a legismertebbek az Astor, a DuPont, a Rockefeller, a Rothschild, a Kennedy, a Russell, az Onassis és a Morgan családok. Hogy miért éppen ennyiből, az egyesek által ördögi szimbólumnak tekintett 13 családból áll a világhatalomra törő feltételezett összeesküvő csoport, arra nincsen magyarázat. A „klán” családjai közé sorolt Kennedy família talán leghíresebb tagja John F. Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35., hivatalát 1961. január 20-a és 1963. november 22-e között betöltő elnöke az egyik konteós elmélet szerint éppen azért esett a híres dallasi merénylet áldozatául, mert túl sokat tudott, és szembement az illuminátusok törekvéseivel. A Muszlim Testvériség is az illuminátusok találmánya lenne? Erre a költői kérdésre John Coleman híres, The Committee of 300 (A háromszázak bizottsága) című könyvében határozott igennel felel. Coleman szerint az illuminátusok informálisan, úgynevezett fedőszervezetek útján építik a világuralomra törő hatalmukat, amelyek közül a szabadkőművesség és a szcientológia a két legfontosabb álcázó szervezetük. Az illuminátusok meghosszabbított keze az 1954-ben életre hívott és a szabadkőműves páholyokhoz hasonlóan tökéletes titoktartás mellett működő informális tanácskozó testület, a Bilderberg-csoport, sőt – Coleman vélekedése szerint – még az 1927-ben létrejött szélsőséges iszlamista szervezet, a Muszlim Testvériség is. A világ egyik legnépesebb vallási közössége, a muszlim világ ugyanúgy nem kerüli el az illuminátusok figyelmét, mint a keresztény kultúrkörhöz tartozó országok, az Egyesült Államoktól kezdve Dél-Amerikán át Európáig, illetve egészen Oroszországig terjedően. Coleman úgy véli, hogy az illuminátusok terveiben a Muszlim Testvériség lenne az iszlám világ megosztásának trójai falova, és a felette való befolyás megszerzésének legfontosabb eszköze. Az illuminátusok rendkívül zárt közösség, és senkit sem engednek maguk közé – így gondolják az egykori hírszerzők. A titkolózás olyan szintű, hogy még a fedőszervezetek tagjai sem tudják, hogy valójában ki is áll felettük, és ténylegesen kik irányítják őket. A szabadkőművesek és szcientológusok, valamint a Bilderberg-csoport állandó tagjai közül a legmagasabb szintű vezetők és néhányan a legbefolyásosabbak közül az illuminátusok úgynevezett informális, kívülálló tagjai, akik a kapott instrukciók „postásai” és végrehajtásuk felelősei. Természetesen az összeesküvés-elméletek az illuminátusok programját is ismerni vélik. A világ feletti globális uralom megszerzésének forgatókönyve több egymásra épülő és egymással összefüggő alapvetésre épül.Ezek együttes célja a társadalmak szélsőséges atomizálása, az egyének tudati manipulálhatóságának megteremtése, a felettük való korlátlan befolyás megszerezése végett. Ennek egyik eszköze a morális iránymutatást és normákat adó vallások lejáratása, valamint fokozatos felszámolása. Az illuminátusok fontos célja a konteós teóriák szerint a társadalom legerősebb sejtje, a családi kötelék fellazítása a házasság intézményének szétzilálásával. Ezt a szabadosság, a házasságon kívüli kapcsolatok, a szingli és genderkultusz, valamint a különböző szexuális devianciák propagálásával lehet elérni. A konteóhívők szerint a megvalósítandó programpontok közül a patrióta gondolkodásmód, a nemzettudat felszámolása az egyik legfontosabb, ezt a nemzeti hagyományok lejáratásával, ósdinak, maradinak nyilvánításával és az úgynevezett multikulturális társadalmak kiépítésével vélik megvalósíthatónak. A nemzeti kormányok és egyes nagyobb, közös kulturális gyökerekre épülő közösségek meggyengítésének másik legfőbb eszköze a globális gazdaság, benne az államok eladósításával, a protekcionista jellegű nemzetgazdasági szabályozók kiiktatásával és a transznacionális vállalatok igényeinek megfelelő szabályok kierőszakolásával. Az összeesküvés-elmélet szerint az illuminátusok a világkormány megteremtését a meglévő struktúrák káoszba döntésével akarja kikényszeríteni, akár egy újabb globális háború útján. Barruel, Robinson, valamint – többek között – Des Griffin és Jan Udo Holey szerint az elmúlt bő kétszáz év világrengető eseményei, köztük, az 1789-es Nagy Francia Forradalom, Napóleon színre lépése, az első és második világháború, sőt, még az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom, valamint Adolf Hitler hatalomra jutásának hátterében is az illuminátusok álltak. Magától értetődő, hogy az illuminátusfóbia képviselői napjaink világpolitikai eseményeinek hátterében ugyancsak a titokzatos háttérhatalom sátáni munkálkodását vélik felfedezni. A nehezen megfogható összeesküvés-elméletekkel általában nehéz vitatkozni, a tényekkel viszont nem lehet. A felvilágosodás kora, a fény századának is nevezett 18. század, a francia enciklopédisták, Diderot, D’Alambert, Helvétius, továbbá Rousseau és Voltaire, valamint Immanuel Kant, David Hume és Hegel munkássága fordulópontot jelentett az emberi gondolkodás történetében. Nem véletlen, hogy az illuminátus rend is a világjobbító eszmék jegyében jött létre 1776. május 1-jén a bajorországi Ingolstadtban. Alapítójának, Adam Weishaupt ingolstadti filozófusnak, a vallásjog professzorának az állam nélküli társadalom volt a víziója. Az illuminátus rend kezdetben csak alig néhány tagot számlált, nem volt több egy kisebb kávéházi klubnál. A társaság életében Adolf Knigge báró 1780-as belépése gyökeres változást jelentett. Knigge 1782-ben a szabadkőműves páholyok mintájára átszervezte a rendet. A társaság élén álló elnöki kollégium, az úgynevezett areioszpagosz vált az illuminátusok legfőbb vezető testületévé. Alig néhány év leforgása alatt a Német-római Birodalom 70 városában és bizonyítható módon Svájcban létesültek szabadkőműves mintára páholyok. Az illuminátus rend társadalomról alkotott felfogása a libertiánus utópiák világához tartozott. Az egyén felszabadítása volt a célja a katolikus egyház és az államhatalom despotizmusa alól. Az illuminátus legfőbb titka, az úgynevezett arkánum, a saját erkölcsi-uralmi rendszerük jövőbeli kiterjesztése az egész világra. Az arkánumról azonban csak a rend legfelső vezetése, az arioszpagosz tudhatott, az alsóbb szinten álló tagok és a frissen belépettek, a novíciusok nem voltak beavatva a végső cél titkába. Az illuminátus rend az egyén szabadságát, a „despotizmus alóli felszabadítását” az állam nélküli uralom megteremtésével gondolta
A chemtrail igaz története

A chemtrail napjaink egyik legnagyobb konteóslágere, és a népszerűsége sehogy sem akar csökkenni. Hiába a tudományos ellenérvek, a hívői hajthatatlanok. Egy friss kutatás szerint például még attól az álhírtől sem inogtak meg, hogy a háttérhatalmak újabban viagrát is kevernek a gyilkos permetbe. Bár ők vélhetően ebben a cikkben is az igazság izzadságszagú fedősztoriját látják majd, azért tegyünk még egy próbát a chemtrailcsíkok eloszlatására a legalapvetőbb tudnivalók összeszedésével. (Arra most nem térünk ki, hogy mennyire életszerű azt feltételezni, hogy világszerte légitársaságok, pilóták, tudósok, repülőgépgyártók, kormányok mind-mind arra esküdtek össze, hogy a legnagyobb titokban saját magukat permetezzék méreggel, ezt sikerül is kivitelezniük, de közben nem képesek elhallgattatni az ezt leleplező facebookos szabadonébredőket.) Az egyik első fénykép, amelyen repülőgépek kondenzcsíkjai láthatók, 1940-ben készült, a jelenség első tudományos leírása pedig 1953-ban jelent meg. Már ebből is kiderül, hogy gyakorlatilag felhőkről van szó, amelyek akkor keletkeznek, amikor a nagy nedvességtartalmú, hűvös levegő hirtelen keveredik a repülőgépek által kibocsátott, jóval melegebb gőzzel. Ilyenkor a légkör víztartalma kicsapódik, és rögtön apró jégkristályokká fagy. Nagyjából ugyanarról a jelenségről van szó, mint amikor a túlhűtött – fagyáspont alatti hőmérsékletű, de folyékony – víz szobahőmérsékleten kiöntve hirtelen megfagy. A csíkképződéshez szükséges hőmérséklet pontosan meghatározható, ezért előre lehet is tudni, hol és mikor lesz látható a jelenség. Chemtrail a második világháborúból, 1942. Fotó: Ullstein Bild A chemtrail-konteó szerint az égen látható kondenzcsíkok egy része valójában nem ennek a természetes fizikai jelenségnek az eredménye. A szokásosnál hosszabb ideig látható csíkok eszerint nem olyan átlátszó okokra vezethetők vissza, mint a hőmérséklet és a légnyomás, hanem a repülőgépek által titokban eregetett méreganyagról van szó, amellyel valakik éghajlatot befolyásolnak vagy beoltják a lakosságot vagy fertőzést terjesztenek vagy népességszámot szabályoznak vagy tudatot módosítanak vagy titkos fegyvert tesztelnek, vagy ez mind egyszerre. De mi indította el ezt a fura hóbortot? Geofegyver és méregpermet Bár csak az utóbbi néhány évben került az összeesküvési toplisták élére a chemtrail, azért nem teljesen új jelenség. Már 1951-ből is találni rá utalást, bár akkor még érthetőbb volt a meglepődés, hiszen sokkal ritkább volt a légi forgalom, így nem csoda, hogy az emberek rácsodálkoztak a korábban nem látott csíkokra. De a mérgező kondenzcsíkok először a kilencvenes évek közepén hálózták be igazán a dolgok mögé látók mindig éber közösségét. 1996-ban történt, hogy az amerikai légierő tudósai megjelentettek egy tanulmányt, amelyben arról tanakodtak, hogyan lehetne az időjárás manipulációját fegyverként használni. Az írás egy fiktív jövőbeli – egészen pontosan 2025-ös – forgatókönyvet boncolgatott, amelyben a hadsereg alternatív tudományos eszközök bevetésére kényszerül. Maga az időjárás-befolyásolás ötlete egyébként nem feltétlenül ördögtől való dolog. Az angolul geoengineeringként emlegetett, ma még a gyakorlatban nem nagyon létező módszerek közé tartozik, amelyekkel a tudósok lehűtenék a bolygót, ha minden kötél szakadna, és már nem tudnánk mit kezdeni a klímaváltozással. 1999-ben aztán egy William Thomas nevű újságíró dobta be a köztudatba a témát a mérgező kondenzcsíkokról szóló cikkével, és ő azóta is rendíthetetlenül tolja a chemtrail-szekeret. A cikk részben a légierő fenti tanulmányán alapult, de egy 1991-es szabadalomról is írt, amely a globális felmelegedés megfékezésére használná az égi permetezést, olyan részecskéket juttatva a felhőkbe, amelyek hatékonyabban vernék vissza a napfényt. Ezzel a felhőkifehérítő ötlettel egyébként azóta is aktívan foglalkoznak a környezettudósok. Fotó: Ullstein Bild További olaj volt a tűzre egy 2001-es amerikai törvénytervezet, amely örökre betiltotta volna az űrfegyverek használatát. A javaslat benyújtója a szövegben definíciószerűen felsorol mindenféle egzotikus fegyvert, itt szerepel a chemtrail is, olyanok között, mint a plazma- vagy a földönkívüli fegyverek. A javaslatot rövid úton elutasították, de ahhoz elég ismertté vált, hogy a konteósok a chemtrail-terv létezésének újabb bizonyítékaként könyveljék el. Felhőbe költözött a halál? A chemtrailhívők legfontosabb érve, hogy a méreg hatása kimutathatóan egészségkárosító. Gyakran találkozni például olyan állításokkal, hogy a földben vagy az esővízben minden eddiginél magasabb mennyiségű alumíniumot (vagy éppen báriumot, stronciumot, stb) mértek. Ezek a mérési adatok helyesek, csakhogy valójában teljesen normális és ártalmatlan koncentrációkat mutatnak. A másik, még közvetlenebb érv, hogy az utóbbi években jelentősen feljöttek a halálozási listán a légúti megbetegedések, nyilván a chemtrail miatt. Az valóban igaz, hogy 2008-ban ez a halálok betört a top háromba, de nem azért, mert többen haltak volna meg miatta, hanem mert jelentősen csökkent az évtizedekig a harmadik helyen álló stroke-halálesetek száma. A chemtrail a konteók szokásos receptje szerint készült: végy néhány tényt, ragadd ki őket a kontextusukból, varázsolj közéjük ok-okozati kapcsolatot, hintsd meg néhány misztikus hangzású konteós alaphozzávalóval, igény szerint kombináld más összeesküvésekkel, és bumm, már kész is az új világrendet szorgosan építgető tudjukkik titkos népirtó fegyvere. Indulhat a chemtrailellenes békemenet, a tudósok meg elhúzhatják a gyanús fehér csíkot. forrás: index.hu