Afrikai gyerekek reakciója, amikor először isznak tiszta vizet

Afrikában sok millióan kelnek útra minden hajnalban, hogy 10-15 kilométeres távolságokból vizet vigyenek családjuknak. Több országnak van tiszta vize, azonban a kormányzat képtelen arra, hogy megfelelő módon eljuttassa nap mint nap az éltető vizet minden emberhez. A Word Vision szervezet célkitűzése, hogy tiszta és iható vízhez juttatja az Afrikában élő gyerekeket. Word Vision egyik kezdeményezésében, a Zambia projekt keretein belül 40.000 zambiai gyermek kaphat friss, tiszta ivóvizet. Rendkívül örömteli reakciót váltott ki egy zambiai faluban, amikor először szállítottak ivóvizet az ott lakóknak. Ezeknek a gyerekeknek a világ legnagyobb kincsét az iható víz jelenti, hiszen azzal egyenlő, hogy többé nem betegszenek meg. A vizek tisztasága és a higiéniai állapotok következtében Zambiában naponta több mint 1600 gyerek lesz beteg, súlyosabb esetekben pedig nem is élik túl. Nagyobb számban betegednek meg a víz hiánya vagy tisztasági állapotának következtében, mint ahányan az HIV vírus vagy malária miatt. forrás: erdekesvilag.hu
GYÍKOT SZÜLT EGY NŐ, ÁLLÍTJA A BÁBA

Debi Nubatonis 31 éves volt, mikor világra hozta az állatot. Sokan boszorkánysággal vádolják, az orvosok pedig azt állítják, lehetetlen. Pedig volt már nő, aki békát szült, mondjuk Iránban, de még az orvosi szaklapok is foglalkoztak az esettel. A 31 éves Debi Nubatonis májusban, terhességének nyolcadik hónapjában hozott világra egy gyíkot – írja a Mirror. A nőnél a bába szerint megindult a szülés, és olyan előrehaladott állapotban volt már, hogy nem tudtak vele bemenni a kórházba, így kénytelen volt otthon szülni. A vajúdó nőt többen boszorkánysággal vádolják, így az indonéz hatóságok úgy döntöttek, kivizsgálják mi is történt valójában. Az orvosok szerint nyilvánvalóan hülyeség, hogy egy ember gyíkot szül, de a logikus magyarázat híján kénytelenek az esettel foglalkozni. A tudósok szerint nem kérdés, hogy egy ember nem tud teherbe esni egy állattól, de a nő terhességére baba nélkül is van magyarázat. „Az asszony vélhetően álterhes volt, ezért látták a falubeliek, hogy folyamatosan nő a hasa, vagyis gyermeket vár. Az állat meg vélhetően csak odapottyant, amit a bába vallásos ember lévén úgy értelmezett, hogy a nő szülte meg. A bába, Josephine Lydia Hellen Wadu szerint ő nem hülye, a nőből jött ki a gyík. Békát már szültek Korábban egy iráni napilap, az Etemaad számolt be arról a különös esetről, hogy egy helyi nő, békát szült. A lárva állítólag a nő testében fejlődött békává. A lény egy koszos uszodában került a szervezetbe, és ezért tudott kifejlődni. Az orvosok számos olyan esetet említenek, amelyekben békák, gyíkok, sőt kígyók is emberi testen belül fejlődtek ki, de tárgyi bizonyítékok sosem álltak még rendelkezésre. forrás: borsonline.hu
A valaha hallott legidiótább tetoválás-kérések

1. “Egyszer megkértek, hogy tetováljak Archert egy kisbaba vállára. Amikor nemet mondtam, az apjától kaptam egy jobbegyenest…” 2. “Egy kicsit túlsúlyos hölgy szerette volna a belső combjára tetováltatni UV-tintával, hogy Csúszós, ha nedves… Nem csináltuk meg neki.” 3. “Egy újdonsült anyuka a pasija nevét akarta tetováltatni az öt hónapos gyereke mellkasára…” 4. “Van a közelben egy tetoválószalon, ahol nem csinálnak rajzfilmfigurákat, YOLO feliratot, valamint cigi- és piamárkákat… szerencsére.” 5. “Egy lány egy Snorlaxot szeretett volna magára tetováltatni, aki éppen egy három lábujjú lajhárral füvezik, miközben bendzsózik, a háttérben pedig egy hatalmas marihuánalevél és egy kelta kereszt látható. Ennyire azért nem vagyok ügyes…” 6. “Thaiföldön voltam bulizni, amikor észrevettem, hogy egy srác nagyon sír a tengerparton. Odamentem megkérdezni, hogy mi történt vele, és akkor láttam, hogy egy Superman-jelet tetováltak a homlokára. Szép éjszaka lehetett.” 7. “Egy ismerősöm az egyik energiaital márka logóját akarta a micsodája fölé varratni. Senki nem vállalta…” 8. “Egy kedves barátom, aki tetoválóművész, egyszer kizavart a boltjából egy ürgét, aki mókusokat akart varratni magára – amik éppen a golyóit eszik.” 9. “Két srác akart egyentetkót: repülő, sz*xelő kacsákat. Nem bírtuk abbahagyni a röhögést.” 10. “18 évesen Lou Begát akartam a fenekemre tetováltatni. Két szalon is elküldött, aztán feladtam a próbálkozást. Ma már nagyon örülök, hogy nem voltam kitartóbb ez ügyben.” 11. “Egyszer egy 18 éves lány jött be a pasim szalonjába, és azt kérte, hogy tetoválja végig a nyakát párducmintásan, hogy menjen az aszimmetrikus hajához. A barátom felvilágosította, hogy a haja meg fog nőni, de a tetkó akkor is ott marad…” 12. “Egyszer felszedtem egy csajt a klubban, aki azt mondta, hogy lefekszik velem, ha a fenekemre tetováltatom, hogy Jennifer csicskája. Belementem, de szerencsére a tetkós nem vállalta, Jennifer pedig hazament.” forrás: aztadom.co
11 dolog, amit a ’90-es évek gyermekei a mai napig nem értenek

1. Hogy csinálta ezt Rose a Titanicban? 2. Hogy tudott túlélni Robin Williams több évtizedet Jumanjiban? 3. A te hajad miért nem állt soha így? 4. Mit is jelent valójában a Wannabe szövege? 5. Hogy a fenébe tudtak ezek ezekben a cipőkben táncolni a színpadon? 6. Hogy lehetett az, hogy Angelica tütü ruhája mindig így állt, bármit csinált is? 7. Ez miért nem történt meg soha a te sulidban? 8. Hogy tudtad kivárni az időt két Harry Potter kötet megjelenése között? 9. Hogy lehetett egy nő ekkora kemény harcos? 10. Miért próbálkoztak a betörők még az után is, hogy rájöttek, Kevinnel nem érdemes packázni? 11. Ki volt ez a két fazon, akik a Macarenát énekelték? forrás: aztadom.co
A legbetegebb és legfurcsább dolgok, amiket gyerekek valaha mondtak a bébiszitternek

1. Néhány évvel ezelőtt az egyik jó barátom 3 éves kislányára vigyáztam. Tudtam róla, hogy nem szereti az esti lefekvést. Mikor nyafogni kezdett, azt mondtam neki, hogy az ilyen kislányoknak ilyen későn már ágyban a helyük. Erre a szoba túlsó végébe mutatott és megkérdezte: „És mi a helyzet azzal a kislánnyal?” Rajtunk kívül senki más nem volt a szobában. 2. Nemrég az általános iskolai évkönyvemet nézegettük az 5 éves unokahúgommal. Mikor a 2. osztályos osztályképemhez értünk, a kislány rámutatott egy fiúra a fotón, és felkiáltott: „Nézd! Pont úgy néz ki, mint Nicolas!”. Mikor megkérdeztem, ki az a Nikolas, ezt válaszolta: „Ja, ő csak a fiú, aki a szekrényemben lakik.” Ezután tovább lapozgatott, mintha mi sem történt volna. 3. A bátyám kislánya 4 éves, és folyton az ő „idősebb nővéréről” beszél. Még beszélni is szokott hozzá. A kislány egyedüli gyerek, és fogalma sem lehet arról, hogy az anyjának pár évvel az ő születése előtt volt egy vetélése a terhesség felénél. 4. Épp a fürdőszobába igyekeztem a nagynénéméknél, mikor megláttam a 4 éves kislányát a lépcsőn állni. Épp azzal volt elfoglalva, hogy mindenféle fura arcot vágott. A következő párbeszéd zajlott le közöttünk: – April, mit csinálsz? – Utánozom a nénit a zsinórral. Körülnéztem, de nem volt ott rajtunk kívül senki, ezért megkérdeztem: – Hol van ez a néni, April? A kislány erre a lépcső fölött lévő gerendára mutatott. – És mit csinál a néni, kicsim? – Vicces arcokat vág. Ekkor ismét megindultam felfelé a lépcsőn, de hirtelen megtorpantam, mikor April ezt mondta: – A zsinór a nyaka körül van. Visszafordultam a lépcsőn és megkértem, hogy ismételje meg, amit az előbb mondott. A kislány ekkor felmutatott a gerendára, és ezt mondta: – A néni fel van akasztva a zsinórra…és vicces arcokat vág. Ekkor April újra megmutatta a „vicces arcot”. Most már felismertem: olyan volt, mintha valaki levegő után kapkodna. 5. Valamelyik nap az 5 éves Jack-re vigyáztam, mikor egyszer csak azt mondta, hogy egy Jacob nevű favágó ül mellettem a kanapén. Látva az arcomon az értetlenséget, még hozzátette: „Ne aggódj, nem tud bántani, mert neki nincs keze.” 6. Az unokaöcsém állandóan egy vörös ruhás nőről beszél, aki meglátogatja éjszaka és énekel neki. Ja, és lebeg is. 7. Egy 4 éves kissrácra vigyáztam, mert a szülei moziba mentek. Este lefektettem, majd bekapcsoltam a TV-t, hogy elüssem az időt, míg a szülők hazaérnek. Másnap a kisfiú apukája felhívott, mivel a gyerek azt állította, hogy előző este hosszú ideig a hálószobája ajtajában álltam szótlanul, bámultam őt és csak mosolyogtam. Össze voltam zavarodva, azt sem tudtam, mit mondjak erre az őrületre. 8. A barátnőmmel egyszer együtt vigyáztunk az 5 éves unokaöcsémre. A barátnőm hisz a reinkarnációban, és gondolta, poénból „teszteli” a kisfiút. Megkérdezte tőle, hogy ki volt ő, mielőtt Mark lett volna. Mark azt válaszolta, hogy ezelőtt karmester volt, majd olyan mozdulatokat mutatott be, mint egy igazi karmester. Ezzel nem is lett volna baj, csakhogy az unokaöcsém vakon született, és a büdös életben nem láthatott karmestert vezényelni. 9. Pár évvel ezelőtt az egyik barátom kislányára vigyáztam. Olyan lakásban laktak, aminek volt egy erkélye, hatalmas üvegajtóval. A kislány egyszer csak lassan odasétált az ajtóhoz, és mozdulatlanul bámult kifelé rajta perceken keresztül, majd hirtelen megfordult és odaszaladt hozzám azt kiáltozva, hogy „Ijesztő! Nagyon ijesztő!”. Ezek után fél óráig nem volt hajlandó kimászni az ölemből, és ringatnom kellett. Mikor már azt hittem, végre megnyugodott, elkerekedett a szeme a félelemtől, és ezt kezdte ismételgetni: „A sötétség most már befelé jön. A sötétség most már befelé jön…” 10. Miután betakargattam a kisfiút, akire aznap este vigyáztam, félálomban ezt motyogta: „Tudod, én soha nem öltem meg senkit. Nem kellett volna ellőniük a karomat. Bár az egész föld vérben úszott…” 11. Mikor megöleltem az egyik barátom 3 éves kisfiát, a gyerek a szemembe nézett, és nagy komolyan ezt mondta: „Megígérem, hogy soha nem fogok a csontjaidon lakmározni. Megígérem.” 12. A barátom egy lövöldözés során életét vesztette. Pár nappal az eset után meglátogattam a családját. A kisöccse megkérdezte, miért sírok olyan keservesen. Mondtam neki, hogy azért, mert nagyon hiányzik a barátom. Erre értetlenül csak ennyit kérdezett: „Miért hiányzik? Hiszen ott ül most is teraszon.” 13. Sokszor vigyáztam egy Sarah nevű kislányra, aki az összes bébiszitter közül engem szeretett a legjobban, és mindig kérte az anyukáját, hogy engem hívjanak. Sarah egyik este ezt mondta nekem: „Mikor majd meghalsz, beraklak egy befőttesüvegbe, és akkor az enyém leszel és örökkön örökké nézhetlek.” 14. Mikor az unokaöcsémre vigyáztam, állandóan egy „kúszó emberről” beszélt, aki a szülei hálószobájában lakik. Mikor megkérdeztem, hogy néz ki ez az ember, ezt válaszolta: „Ja, neki nincs arca.” 15. Egyik este a nővérem gyerekeire vigyáztam. A legfiatalabb rajzolt egy képet egy nőről, akit felakasztottak a plafonra. Ekkor a gyerek rám nézett és ezt mondta: „Ő mondta, hogy rajzoljam le ezt. Nemsokára eljön érted. Szerintem jobban teszed, ha elbújsz.” 16. Valamelyik nap a szomszédom 3 éves kislányára vigyáztam. Mikor megérkeztem, a gyerek rám nézett, és megkérdezte: „Mikor fog kijönni a baba a hasadból?”. Ekkor még én magam sem tudtam, hogy terhes vagyok. 17. Mikor az unokaöcsémre vigyáztam, az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy a gyerek torkaszakadtából kiabál, hogy valami van az ágya alatt. Megnéztem és mondtam neki, hogy nincs ott semmi, menjen vissza az ágyba. Hogy mit válaszolt? „Persze, hogy nincs, mivel már a hátad mögött áll.” 18. Nemrég az egyik barátom kislányára vigyáztam. A kislány egy babával játszott egész nap, felöltöztette, megetette, stb. Egyszer aztán azt láttam, hogy rárakja a játék tűzhelyre. Mikor megkérdeztem, mit csinál, ezt válaszolta: „Elégetem a babát.” forrás: aztadom.co
Életképek Észak-Koreából, melyek miatt Eric Lafforgue fotóst örökre kitiltották az országból

“Az észak-koreai hadsereget az egyik legjobbként és legfontosabbként tartják számon a világon. Ám ha belelátsz az emberek mindennapjaiba, gyakran láthatsz katonákat, amint alantas munkát végeznek.” “A hatósági szervek gyűlölik az efféle képeket. Mikor megpróbáltam nekik elmagyarázni, hogy szegénység mindenhol létezik, akkor sem engedélyezték az ilyen fotókat.” “Kemény időkben (ami itt körülbelül megfelel a “mindig”-nek) rengeteg gyerekmunkást láthatunk a mezőkön dolgozni.” “A kormány megtiltja, hogy láthatóan éhező emberekről készíts képeket. Mint például ez a férfi…” “…vagy mint ez a kisfiú.” “Tilos olyan emberekről felvételt készíteni, akik nem “jól öltözöttek”. Az idegenvezetőm szerint ez a férfi nem volt olyan állapotban, hogy lefotózhassam.” “Gyerekek elszóródott kukoricát szednek fel az út széléről Begaebong közlében.” “Egy nő áll a katonákból álló tömeg kellős közepén. Ezt nem szabadott volna lefotózni, mivel a kormány nem enged képeket készíteni a hadseregről.” “A demilitarizációs övezetben (Észak- és Dél-Korea közötti határsáv) könnyű képeket készíteni, ám ha túl közelről akarsz lefotózni egy katonát, akkor megpróbálnak leállítani.” “Sem katonákat, sem cigarettázó embereket nem lehet lefotózni. Ez tehát kétszeresen tiltott kép. “Mikor elmentem a Pyongyang-i delfináriumba, azt mondták, az állatokat fotózhatom, a közönségben ülő katonák azonban nem lehetnek rajta a képen. A közönség 95%-a katonákból állt.” “A kormány gyűlöli azokat a képeket, ahol a katonák pihenés közben láthatók. Ez a fotó nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kitiltottak az országból.” “Egy férfi fürdik a folyóban vidéken. Ha eljössz a nagyvárosból, ez elég gyakori jelenség.” “Sok halásznak nincs rendes csónakja, ezért használt autógumival eveznek ki a vízre. Nem eladásra kínálják a kifogott halakat – örülnek, ha ételt tudnak hazavinni a családjuknak.” “A kamerámat elkobozták a Chongjin-ba tartó kirándulás idejére. Nem tudtam mire vélni a dolgot, ám mikor megláttam az éhező embereket, rájöttem miért.” “Ez a férfi pihent Chilbo közelében, a tenger mellett. Az idegenvezetőm azt mondta, töröljem ki ezt a képet, mivel a nyugati média biztos azt fogja gondolni, hogy a férfi halott.” “Kaesong-ban a demilitarizált övezetben be vagy zárva egy hotelbe, hogy ne láthasd, mi folyik a falakon kívül. Azt mondják, az emberek ugyanolyan körülmények között élnek, mint te a szállodában. Hát, nem éppen.” “Nyugaton sok ilyen embert lehetett látni: füvet szednek, hogy megegyék azt, mert más nincs. A hatósági szervek nagyon dühösek lettek, mikor meglátták ezt a képet.” “Az embereknek kötelező közmunkát végezni. Régebben az ilyen típusú képeket jó néven vették, míg rá nem jöttek, hogy a külvilág kényszermunkaként gondol rá.” “Mikor elmentünk ezek mellett az öreg épületek mellett, megkértek, hogy ne vakuzzak. A “hivatalos verzió” szerint azért, nehogy megijesszem az itt élő embereket.” “Az emberek rendkívül paranoiásak Észak-Koreában. Megkértek, hogy töröljem ezt a képet, mivel azt feltételezték, otthon biztosan azt fogom mondani, hogy a képen szereplő emberek hajléktalanok. Nem azok, csak pihentek.” “Az olyan fotókat, ahol az emberek mosolyognak a politikai vezetők portréinak közelében, a tiszteletlenség jelének tartják. Soha ne fotózz bolondozó embereket Kim portréjával együtt!” “Bár egyre több autót látni Pyongyang-ban, a vidékiek és földművelők nincsenek hozzászokva. Itt épp gyerekeket láthatunk, akik úgy játszanak a forgalmas út kellős közepén, mintha nem is volnának ott autók.” “Pyongyang-ban két szupermarket van, ahol mindent, de tényleg mindent lehet kapni. Csak a gazdag réteg léphet be ide.” “A Pyongyang-i művészeti múzeumban áramszünet volt, mikor ott voltunk. A tárlatvezető azt mondta, az “Amerikai Embargó” miatt van.” “Talán ez az egyik legnevetségesebb tilalom: Majdnem leszedték a fejem, mert úgy fotóztam le a festményt, hogy az még nem volt készen.” “A Songdowon Children’s Camp egy játszópark gyerekeknek. A vidékről jött gyerekek nem mernek rálépni a mozgólépcsőre, mivel még sosem láttak ilyet és félnek tőle.” “A hatósági szerveknek két okból sem tetszett ez a kép: Először is, a srác fején “furcsán áll” a sapka. Másodszor pedig ugyebár tilos katonákat fotózni.” “A Pyongyang-i metró a legmélyebben található metrórendszer a világon, mivel óvóhelyként is funkcionál arra az esetre, ha háború törne ki. Azt mondták, töröljem ki ezt a képet, mert rajta van az alagút is.” “Az öltözködés nagyon fontos Észak-Koreában. Mikor megkérdeztem ezt a két fiatalt, hogy lefotózhatom-e őket, a lány ragaszkodott hozzá, hogy előbb megigazítsa a fiú ruháját.” “Mikor meglátogatsz egy családot, az idegenvezető jó néven veszi, ha lefotózod, hogy a háztartásban már van számítógép. Ám mikor észreveszi, hogy nincs áram ami működtesse a gépet, megkér, hogy töröld ki a képet.” “Rengeteg fáradt embert láthatsz az utak szélén ülni, mivel sokaknak órákat kell biciklizniük nap mint nap, hogy munkába tudjanak járni. Tilos róluk fényképet készíteni.” “Bár a kormány leállította a fekete kereskedelmet, az ún. “szürke piac” fölött szemet hunynak. Ez, ha nem is sokaknak, de néhány embernek biztosítja a napi betevőt.” “Ritka példája a “fegyelmezetlen gyerek”-nek. Busszal haladtunk északon Samijyon kis utcáin, mikor ez a kisfiú beállt a busz elé.” “A sorban állás az emberek napi rutinját képezi. Itt épp munkába igyekeznek, és sorban állnak, hogy feljuthassanak egy buszra.” “Pyongyang az egyik olyan város, amit a külföldiek látnak Észak-Koreából, ezért nagy hangsúlyt fektetnek az épületek külsejére. Ám ha kicsit beljebb mész, meglátod a valóságot.” forrás: aztadom.co
A normandiai partraszállás képekben akkor és most. Érdekes kontraszt.

70 évvel ezelőtt, 1944. június 6-án indult meg a szövetséges katonák hősies normandiai partraszállása. Az angolszász erők sikeres partraszállást hajtottak végre a nácik által megszállt Franciaország területén, mely sorsdöntő jelentőséggel bírt a II. Világháború folytatása szempontjából. Chris Helgren, a Reuters fotósa összeszedte az archívumból a Rommel német tábornok által „leghosszabb napként”, a brit stratégák által pedig „D-nap” fedőnéven emlegetett napról készült fotókat, majd ellátogatott Normandiába, hogy elkészítse saját fényképeit ugyanazokról a helyszínekről, így 70 év távlatából. Ezeket a felvételeket láthatjátok az alábbiakban, melyek megdöbbentő kontrasztokkal tárulnak elénk. A normandiai partraszállás volt történelem legnagyobb tengeri inváziója. Hihetetlen látni, hogyan festettek ezek a helyszínek akkor és hogy néznek ki napjainkban. forrás: erdekesseg.hu
25 sztár napjainkból, aki biztosan időutazó

Egy 1890-es kép John Travoltáról. Jól tartja magát… IX. Gergely pápának elege lett a békéből és hittérítésből – inkább bokszolónak állt Issac Stevens tábornok Washington állam kormányzója volt. Évszázadokkal később Brad Pitt néven vált híressé Brad Pitt Hermann Rorschach pszichológus alakjában is létezett korábban Nicolae Grigorescu híres író és festő volt. Más kérdés, hogy ő valójában Orlando Bloom Eddie Murphy az 1900-as évekből – ez már annyira hasonlít, hogy gyanús, hogy kamu… Peter Dinklage, a híres színész valójában 1645-ben már udvari bolond volt… Egy kimarad jelenet a 12 majomból: Bruce Willis a második világháborúban Douglas McArthur tábornokként jeleskedett John Brown Charlie Sheenként tért vissza Nicholas Cage legkorábbi képe 1870-ből, Tennesse-ből Nicholas Cage másodszor: Az előző képnek egyáltalán nem cáfolata ez: csupán bizonyíték, hogy milyen sokszínű személyiség Nicholas Cage. Előbb felfedező-hódító, aztán az 1870-es években átlagember, majd filmszínész. Ez igen! 🙂 A Vissza a jövőbe Dokija nem kamuzott, tényleg utazgatott az időben George Washington inkognitója megőrzése érdekében nőnek álcázta magát – de így is lebukott Robert Pattinson egykor és most E. T. sem a képzelet szüleménye; már korábban is járt a Földön Maggie Gyllenhaal hollywoodi színésznő legkorábbi alakítása A véreskezű kommunista diktátor megfiatalította magát, és álnéven kezdett új életet Keanu Reeves sem ma kezdte a színészi pályát… Ezek szerint Benjamin Franklin az időgépet is feltalálta Justin Timberlake az örök ifjúság forrásából kortyolt Rupert Grint sem ma kezdte a varázslást Chuck Norris még mindig jól fest Jack Black első szerepe a sevillai borbély Keith Richards különös hasonlósága egy 3000 éves múmiával – de nem ő volt az egyetlen, akit már az ókorban is sztároltak Michael Jackson is rendkívül népszerű volt akkortájt +1 fotó olvasónktól: Bem apó és Andy Whitfield (Spartacus) forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Érdekes és megdöbbentő képek a múltból

Harriet Tubman a megszökött rabszolga családjával, Auburn város, Alabama, Egyesült Államok, 1887 körül. “Népe Mózesének”, “Fekete Mózesnek” is nevezték, az amerikai polgárháború előtt sok rabszolgának segített a szökésben, a Földalatti Vasút egyik leghíresebb kalauza volt. A polgárháborúban kémként, szakácsnőként és ápolónőként szolgált. Mozi, 1921 Boncoló terem egy orvosi iskolában, Bordeaux, Franciaország, 1890 Egy férfi áll a megölt bölények koponyájából emelt hegy tetején, 1870 Box meccs a Yankee Stadionban, 1923 Konditerem a Titanic fedélzetén, 1912 Nikola Tesla a laboratóriumában Nikola Tesla (1856. július 10. – 1943. január 7.) szerb-amerikai fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus. Életében 146 szabadalmat jegyeztek be a neve alatt. A világ egyik legjelentősebb és leghíresebb tudósa és feltalálója, tevékenységét elsősorban az elektromosság, mágnesesség és gépészet területén fejtette ki. Több fontos elméleti és gyakorlati részecskefizikai és gravitációs kutatáson kívül a nevéhez kötődik a többfázisú villamos hálózat, a váltakozóáramú motor, az energiatakarékos világítás, a távirányítás, a nagyfrekvenciás elektroterápiás készülékek, a megújuló energiaforrással működő berendezések, valamint a rádió feltalálása is. Amerikai katona őrzi a templomban tárolt német zsákmányt, Elligen, Németország, 1945. április 24. A Mount Rushmore nemzeti emlékhely így nézett volna ki ha nem szűnik meg a finanszírozása A New York-i Metropolitan operaház belseje, 1937 USCGC Spencer hadihajó kilövi a német U-175 tengeralattjárót, 1943 Diákok figyelik Vincenz Czerny német cseh sebészt, 1800-as évek Futball csapat 1910 körül Frances Densmore népzenekutató “Blackfoot” indiánfőnök énekét rögzíti fonográfon – 1916 Vasúti híd az 1900-as évek elején, Oregon állam, USA Mongol sámán, 1909 Orosz kém nevet a kivégzésén Finnországban a téli háború idején , 1939 Az első repülő disznó, 1909 A berlini olimpiai játékokon 4 aranyérmet szerző Jesse Owens atléta a célvonalon. Fekete bőrű atlétaként a fajüldöző Németországban a sport és az egyenrangúság hősévé vált. Az első merevlemez az úgynevezett IBM Model 350 Disk File, amely egy hatalmas eszköz volt. A 24 inches lemezeknek a teljes tárolási kapacitása 5 millió karakter volt (csaknem 5 MB). Meiji császár bírósági ruhában, 1872 A kölni katedrális a szövetségesek bombázásai után,1944 Ópium barlang Szingapúrban, 1941 A fiatal Sztálin A New York Times újság írói, 1942 Egy oroszlán a kisautó oldalkocsijában a cirkuszi halálkatlanban, Revere Beach, Massachusetts, 1929 Tengerész-katonák búcsúzása a szeretteiktől, II. világháború A vásárlók hangszigetelt fülkékben a legújabb hanglemezeket hallgatják egy londoni zeneboltban, 1955 Az ENIAC 1946. február 14-én készült el, ami hivatalosan az első programozható, elektronikus, digitális számítógép volt. John F. Kennedy koporsója a Capitoliumban. Nelson Mandela ökölbe szorított kézzel int a rabszállító kocsiból miután 1964-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A 19 éves Shigeki Tanaka a hirosimai bombázás túlélője nyeri meg az 1951-es Boston Maratont. A tömeg hallgatott, amikor átlépte a célvonalat. Egy kétségbeesett német katona a katasztrofális kurszki csata után, 1943 Cirkuszi előadók, 1930 Gyermekek karácsonykor egy földalatti óvóhelyen, London 1940. december 25. USS Bunker Hill repülőgép-hordozó harminc másodperccel azután, hogy két Japán kamikaze becsapódott a fedélzetre (1945) Szamurájok, 1860 Az utolsó fénykép a gazdája iránt mutatott hűségéért világhírűvé vált Hachikóról. Hachiko gazdája Hidesaburó Ueno a neves professzor mindennap vonattal utazott a munkába. Hachiko ilyenkor mindig a közeli Shibuya állomáson várta őt. De 1925-ben az akita gazdája, Dr. Ueno egy nap rosszul lett az egyetemen, agyvérzést kapott, és sosem tért vissza kutyájához. Az eb késő estig várt, majd egyedül hazament. Hachiko másnap hajnalban már újra a peronon ült, és várta-várta a szeretett professzort. Így ment ez minden nap. Hachiko majd egy évtizedig várt Dr. Uenora, majd kilenc hosszú év után újra találkoztak a mennyországban. Mona Lisa visszatért a Louvre-ba a második világháború után, 1945 Az utolsó négy még állva maradt pár egy chicagói táncmaratonon, 1930 Coney Island 1940. július 22-én Párizsi repülőgép kiállítás, 1909 Torpedó gyártás a Washington Navy Yard hajógyár és lőszer üzemben, 1917 forrás: erdekesvilag.hu
Régen annyira nem volt jó dolog bűnözni: iszonyatosan durva kínzóeszközök a múltból

Nem is mindegyikről tudjuk, hogy pontosan micsoda, és hogy hogyan használták, de azért a legtöbbről van elképzelésünk. Ahogy ezeket az eszközöket elnézzük, nagyon hálásak vagyunk, hogy a modern Európában élünk, és még az elméleti valószínűsége is csekély, hogy közelebbről is megismerkedhetünk valamelyikkel. Azért az elmondható, hogy az emberek mindig elég találékonyak voltak, ha fajtársaik életének kioltásáról volt szó. Külön tudományágak épülnek ma eme ősi hagyományra, és abban is biztosak lehetünk, hogy régen sem voltak híján a kreativitásnak: változatos halálnemek kilométer széles skálája állt rendelkezésre. forrás: megablog.hu