Igazi történetek: 7 elátkozott tárgy, amit messziről kerülj el!

Ha hiszed, ha nem, vannak olyan elátkozott tárgyak, melyek sok-sok éve kísérik az emberiséget.  A tudomány jelenlegi állása szerint átkok nem léteznek. Így viszont magyarázatot sem találunk a 7 legborzongatóbb jelenségre. 1. A Halál Istennője Eredetileg Kr. e. 3500 körül készült, és 1878-ban találták meg Észak-Európában. Ez a szobor már annyi embert ölt meg, hogy a Halál Istennőjének nevezik. Az első tulajdonosa Lord Elphont volt, akinek héttagú családja 6 éven belül meghalt, mihelyt megszerezték a szobrot. Ezután Ivor Manuccihoz került, akinek négy év alatt halt ki a teljes családfája.  Lord Thompson-Noel, a következő tulajdonos ugyanarra a sorsra jutott, ahogyan az egész családja is. Ekkor a szobor egy rövid időre eltűnt, és a következő ismert gazdája Sir Alan Biverbrook, akinek a felesége és két lánya hunyt el hirtelen. Mikor már csak két fia maradt, Biverbrook bölcsen a Skót Királyi Múzeumnak ajándékozta a szobrot.  2. Thomas Busby széke  Van otthon kedvenc széked? Megátkoznád olyasmivel, hogy ha halálod után valaki bele mer ülni, az sokáig ne maradjon az élők sorában? Pontosan ezt tette Thomas Busby 1702-ben, közvetlenül azelőtt, hogy kivégezték volna az apósa megfojtásáért. Azóta 63 ember ült az imádott székében, és mindannyian rövid időn belül meghaltak. 1972-ben a Thrisk Múzeumnak fel kellett függesztenie a plafonra, nehogy az emberek még több “öngyilkosságot” kövessenek el.  3. Annabelle, a baba Egy nő 1970-ben vette egy régiségboltban Donna nevű lányának a babát. Donna nővérképzőbe járt, ahova magával vitte. A szobatársával rendszeresen találták más és más pozíciókban az ártatlannak tűnő játékot, amit egyszer véresen találtak meg. Egy jós elmondta, hogy a babát megszállta egy Annabell nevű kislány szelleme,  aki ott halt meg, ahol Donna és szülei otthonát felépítették. A lányok barátnője, Lou ragaszkodott hozzá, hogy szabaduljanak meg a babától. Egy éjszaka kiáltásokat hallottak, ami Lou szobájából jött. A lány mellkasán két hatalmas karomnyom volt látható, annak ellenére, hogy senki nem volt a szobában… csak Annabell. A lányok felhívták Ed és Lorraine Warrent, a párt, akik az Amityville-i házban nyomoztak. Két sikertelen szelleműzési kísérlet után a babát Ed Warren saját okkult gyűjteményébe zárták, ahol a mai napig is mozog.  4. A síró kisfiús festmény Giovanni Bragolin olasz festő képe az 1950-es években nagyon népszerű lett, és sok helyen leközölték a képét. 1985-ben a mindig nagyon megbízható brit The Sun magazin hírül adta, hogy rengeteg lakástűznél találtak a tűzoltók ilyen képeket, amelyek minden esetben egytől-egyik épek maradtak. A tűzoltók annyira féltek a jelenségtől, hogy kitiltották a kópiákat saját otthonaikból is. Később kiderült, hogy a síró kisfiú egy árva, akinek leégett az otthona. Az egyetlen kérdésem már csak az, hogy mégis ki szeretné egy síró kisgyerek képét kitenni a falára.  5. A Bassanói váza  Képzeld el, hogy ásol az udvarodban, és egyszer csak találsz egy 15. századbeli vázát a következő üzenettel: “Vigyázz, ez a váza halált hoz!” Azonnal visszateszed, betemeted sok-sok földdel, és berúgsz utána, ugye? Hát, akárki találta meg 1988-ban a vázát, jó nagy hülye volt, mert eldobta az üzenetet, és eladta a vázát egy aukciós háznak. Később egy patikus vette meg, aki három hónapra rá meghalt. Utána egy sebész következett, és annak ellenére, hogy még csak 37 éves volt, két hónap múlva meghalt. A régész, aki a váza következő gazdája lett, szintén két hónapig maradt életben, a rákövetkező tulajdonos csak feleennyi ideig. Olasz lapok szerint a rendőrség lefoglalta a vázát, és ismeretlen helyen elásta.  6. James Dean autója A színész imádta az 1955-ös Porsche Spiderjét. Amikor Sir Alec Guinness együtt ebédelt vele, Dean azt mondta neki: “Ha beszállsz abba a kocsiba, egy hét múlva holtan találnak majd meg.” És igaza lett.  De az átok nem telt be ennyivel: mikor a szerelők javítani próbáltak rajta valamit, rejtélyes módon rázuhant az egyikükre, és szétzúzta mindkét lábát.  Az autó új tulajdonosa eladta a motort és a hajtásláncot két autóversenyzőnek. Az egyik elvesztette az irányítást, egy fának hajtott és szörnyethalt, a másik akkor sérült meg, mikor az autója magától lezárt és elgurult. Két tolvaj próbált meg alkatrészeket lopni a kocsiból, de megsérültek akció közben.  Az autót később eladományozták és egy kalifoniai kiállításra vitték, ahol ismeretlen eredetű tűz söpört végig. A második kiállításán rázuhant egy diákra, aki eltörte a medencéjét. A kamionsofőr, aki szállította, meghalt. Azóta az autó eltűnt, és lehet, hogy mindenkinek jobb így.  7. A Dibbuk doboz  A zsidó folklórban a dibbuk egy gonosz szellem. Feltételezhetően a Holokauszt túlélői engedték véletlenül szabadjára, mikor Ouija táblával próbálták felvenni a kapcsolatot halottaikkal.  Úgy gondolják, hogy egy boros dobozba szállt bele. Kevin Mannis vette meg ezt a dobozt 2001-ben egy árverésen, és rögtön ezután rémálmok kezdték gyötörni egy gonosz zaklatóról.  Mannis az anyjának adta a dobozt, aki még aznap stroke-ot kapott. A későbbi tulajdonosok egytől-egyik beszámolnak rémálmokról, melyekben megjelenik a Dibukk. Jason Haxton múzeumigazgató, a legutóbbi tulajdonos egy különös bőrelváltozást is észrevett, és vért kezdett felköhögni. Ennél a pontnál kereste fel a helyi rabbit, aki elrejtette a világ elől a Dibukkot. Kösz, haver! forrás: megablog.hu

20 Hihetetlenül furcsa dolgok, amik tényleg léteznek!

Egyetlen ténnyel mindenkinek szembesülnie kell élete során: nem érthetünk meg a világon mindent. Lesznek rejtélyek, melyeket sehogy nem tudunk megoldani. Ebben az esetben például azt, hogy miért léteznek ezek a tárgyak. Némelyik vicces, a többi csak összezavar, de a közös bennük, hogy mindet meg lehet vásárolni az interneten. Igaz, hogy ízlés kérdésében kár vitatkozni, na de szalonna ízű gumicukor?!  Nicolas Cage frizuratervező tábla Az Apple Store-ba felkerült egy “Gazdag vagyok” nevű alkalmazás 999.99 dollárért (kb. 222 ezer forintért), ami nem csinált semmit, mégis megvette 8 ember. Egy vécé megszállott játékosoknak Csokiba mártott tortilla chips Ijesztő, de kényelmes pulcsi. Telefontok Italos doboznak álcázott kamera Kalóz szemfedő az autódnak Nicolas Cage újra. Most sem jobb. A kutyád sem maradhat ki Kézműveskedés macskaszőrből – a totális értelmetlenség Lámpabura Zavarbaejtő poncsó Puccos gofrikhoz Szalonna ízű gumicukor A legdurvább Bloody Mary Egy párna, amitől mindig éhes leszel Eredeti papírzacskó csúnyáknak Pizza Hut illatű parfüm Ha ölelésre vágynál forrás: megablog.hu

George, a világ legnagyobb kutyája

Köztudott, hogy a német dogok nagyon magasak. David Nasser kutyája, George jelenleg a legnagyobb az egész világon. 110 kilójával és 110 centis magasságával messze lekörözi a többi ebet. George 2005 november 17-én született, és David 7 hetesen fogadta örökbe. 2007-ben lett hivatalosan is a világ legnagyobb kutyája, miután megjelent az Oprah Winfrey Show-ban. George ragyogó személyiséggel rendelkezik, kedves és barátságos az emberekkel. Nagyon nyugodt, és sokat játszik. Királyi méretű ágyra van szüksége, és a kutyatápon kívül a joghurtot, a tojást és a húst is szereti. Imád a családdal kijárni a golfpályára. David azt mondja, nem számítottak rá, hogy a kutya, amit örökbe fogadtak, ennyire híres lesz, de nagyon büszkék a “kis” Guiness rekorderre. forrás: megablog.hu

7 kép amitől Eldobod az agyad – érdekességek a világból, amiről első hallásra nem hinnéd el, hogy igazak

Érdekességek dorgos jaguárokról és húsevő ananászokról. Egy orosz lány úgy jött rá, hogy megcsalja a pasija, hogy talált róla egy képet a Google Street View-on. Óvakodj a Google kocsiktól! 😀 A varjak felismerik az emberi arcokat, sőt, azt is megjegyzik, ha bántottad őket. Amikor egy macska “lefejel” azzal azt akarja közölni, hogy megbízik benned, és biztonságban érzi magát melletted. Még jó, hogy ez a szokás az embereknél nem rögzült… o.O Egy nebraskai államnak, Monowinak csupán egyetlen lakosa van. Ő a polgármester, és ő fizeti maga után a járulékokat. Ez történik, ha villám csap a homokba: Ha beteszel egy falat ananászt a szádba, elkezd felfalni téged: az ananász olyan proteineket tartalmaz, amik lebontják a húst. A jaguárok viszonylag gyakran tépnek be hallucinogén növényektől, és ez még segíti is őket a vadászatban. forrás: megablog.hu

Művészi portrék tyúkokról, a baromfi udvar szupermodelljeiről

A tyúkok csodálatos teremtmények, és ezt Ernest Goh fotós, és vizuális művész mindenáron szeretné nekünk bebizonyítani. Legutolsó portfóliójának címe: “A baromfi udvar szupermodelljei” Ezek a tyúkok nem átlagosak. Az Ayam Serama egy malajziai fajta, ami dekoratív megjelenéséről, büszke tartásáról és magabiztossággal kevert temperamentumáról híres. A malájok tisztelik a tyúkokat, és előszeretettel hasonlítják őket harocoskhoz is, mert testtartásuk sokszor nagyon emberi. forrás: megablog.hu

Halálos baleset a filmforgatáson!

Florida – Szörnyű baleset történt egy forgatáson: a stáb egy tagját szállító kisrepülő lezuhant, miközben az alacsony költségvetésű alkotás záró jelenetét vették fel. A szemtanúk eleinte csak azt gondolták, hogy a gép csinál a levegőben néhány hurkot, azonban hirtelen a földbe csapódott. A rémült filmes stáb azonnal a repülőhöz rohant, több zombinak maszkírozott statisztával együtt. A maszkmester valószínűleg jó munkát végezhetett, ugyanis a káoszban a kiérkező mentősök sebesültnek hitték az „élőholtakat” és el akarták látni őket. A tragédiában elhunyt a pilóta, Dennis W. Monroe (65) és az operatőr Joseph Lewis Sardinas (70) is. A zsékategóriás horror idén debütál az Egyesült Államokban What Tomorrow Brings címmel. Íme a film előzetese: Blikk-információ

A NASA cáfolja, hogy idegen eredetű a marsi fény

Az internet nem hagyja magát: a marsi űrpatkány és a semmiből előkerülő kavics után itt az újabb bizonyíték (opcionálisan: „bizonyíték”) arra, hogy a NASA valamit nagyon el akar titkolni. A Curiosity nevű rover egyik fényképén ugyanis érdekes fényfoltot találtak azok a szakértők, akik nem a NASA-nál dolgoznak, hanem vallásos megszállottsággal keresik a marsi élet nyomait az internet előtt ülve. A képen egy, a horizonton feltűnő, fehér felvillanáshoz hasonló képződmény látszik. „Nem a napfény tükröződik és nem a képfeldolgozás hibája” – mondja Scott Waring, az UFO Sightings Daily című szakfolyóirat munkatársa, aki egyben a kép felfedezője is. Waring szerint elég egy pillantást vetni a fényfolt aljára, mert az ott látható, nagyon lapos felület száz százalékos bizonyossággal mutatja, hogy a fény eleve onnan indul. „A Nasa odamehetne és megnézhetné, hogy mi az pontosan, de hé, ők nem azért mentek, hogy felfedezzék az életet, hanem hogy lassítsák a felfedezéseket.” Doug Ellison, a NASA Jet Propulsion Laborjának munkatársa valójában nagyon is örülne, ha végre megtalálnák az élet nyomait a Marson, hiszen ez megsokszorozná a kutatások támogatását. Ugyanakkor hivatalos közleményben cáfolta, hogy a fénynek bármi köze lenne a marsi élethez vagy egy ismeretlen civilizációhoz. Az ő álláspontjuk szerint két eset lehetséges. Vagy a kozmikus sugárzás ütötte ki a fényképezőgép érzékelőjének egy részét, vagy az akkor már nagyon alacsonyan járó Nap fénye viccelte meg a kutatókat.   A szakértők (mármint az igaziak, a NASA-nál dolgozók) szerint valószínűleg az előbbi, kozmikus sugárzásos megoldás lesz az érvényes, ezt támasztja alá a tény, hogy a Curiosity két, nagyjából ugyanazt látó kamerája közül csak az egyik fényképén látszik a folt. A JPL szerint hasonló felvételekből minden hétre jut egy. Ezt a magyarázatot persze nem könnyű elfogadni a Waringhoz hasonlóknak, az ő honlapján szereplő adatok szerint a NASA eddig több kisebb szobor, fosszília és egy faragott koponya mellett is elsétált anélkül, hogy jelentőséget tulajdonított volna nekik. Persze nem csak a Marsról vannak érdekes állítások, Waringnak bizonyítéka van arra is, hogy korábban egy ufó dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson. Amellett persze, hogy az ufóhívőkön igen könnyű gúnyolódni, a NASA szerint fontos tudni, hogy vannak rajtuk kívül is olyan megszállottak, akik képesek nagyítóval végignézni az összes képet, amit a Curiosity küldetésének kezdete óta feltesznek a netre. A roverről érkező felvételek amúgy nyilvánosak, a feldolgozást követően válogatás nélkül kerülnek fel a NASA oldalára, de akár oksotelefonos appban is végigpörgethetjük őket. forrás: index.hu

Mi lehet ez a fény a Marson?

Az UFO kutatók körében régóta megalapozott a gyanú, hogy a NASA manipulálhatja a Hold és a Mars képeit. Számtalan fotót ismerjünk, melyen ismeretlen, mesterséges eredetű tárgyakat lehet megfigyelni, amennyiben nem manipulálták a képet. Ellenkező esetben a retusálás nyomai még ekkor is szemmel láthatók. Ugyanakkor sokszor kiderült az is, hogy egy ismeretlennek vélt objektum valójában egy furcsa formájú szikla, vagy valamilyen légköri jelenség okoz fénytörési hibát. A napokban a Curiousity egy olyan meghatározhatatlan fényforrásról készített fotót küldött, melyre nincs magyarázat. A fényforrás a szondától nagyobb távolságra látható, de a képen így is feltűnő a fénypont. Az objektum éppen egy síkságon, annak horizontján látszik, a háttérben egy hegyvonulat, jobb oldalt egy másik hegy húzódik meg. Jobban ráközelítve a képre úgy látszik, hogy a fényforrás fehéren ragyog a távolban. Egy mesterséges objektum látható a képen? Vagy egy élőlény bocsátja ki azt? Esetleg optikai hibáról van szó? A kérdés még nem tisztázott, de egyre több utaló jel van arra, hogy a Marssal nincs minden rendben. forrás: paranormal.hu

Megdöbbentő képek: tündéreket fotózott egy professzor

John Hyatt, a Manchester Metropolitan Egyetem professzora szerint tündérek a valóságban isléteznek. Állítását fotókkal támasztja alá, melyeken pici, szárnyas lények láthatók, melyek valóban nagyon hasonlítanak a mesékből ismert tündérekre. A professzor a képeket az angliai Lancashire-ben készítette, és esküszik rá, hogy nem manipulálta azokat Photoshoppal vagy egyéb módon. Miután közzétette a fotókat, azok gyorsan el is terjedtek az interneten. Akadnak, akik szerint a fotók hamisak, mások elmebetegnek tartják a professzort, de szép számmal vannak olyanok is, akik hisznek neki. Nektek mi a véleményetek? Ezek valóban tündérek, esetleg inkább bogarak, vagy csak egy fáról hullott valami? forrás: nlcafe.hu

Mit is látunk a tükörben?

Néha előfordul, hogy félek, amikor a tükörbe kell néznem. Sokunkban ez a félelem teljes mértékben mélyről fakad. Mi van, hogyha egy szellemet, egy démont vagy valami furcsát látunk, ami mögénk bújt? Honnan is ered ez a furcsa félelem? Számos horrorfilmben láthatunk már tükrös jeleneteket. Sokszor nem odaillő jelenések bukkannak fel benne, esetleg gyilkosok vagy a saját tükörképünk akar ártani nekünk. Az ókori kínaiak úgy gondolták, hogy minden tükör mögött egy alternatív világ rejlik, amelyben hihetetlen lények tanyáznak. A tükrök valamikor nyitott átjárók voltak, azonban Huangdi vezér idején lezáródtak. Más kultúrák úgy gondolják, hogy a tükrökkel lehetséges csapdába ejteni a lelkeket. A szerb-horvát kultúrában a tükröt sokszor a halottal temetik, hogy ne vándoroljon a lelke a Földön. Sok helyen letakarják a tükröket, amikor alszanak vagy betegségben szenvednek. Sok esetben a kísértetjárást is okozhatják, amikor is egy megrekedt szellemet egy tükörben cipelnek új lakhelyére. Ebayen árvereznek el kísértetek által megszállt tükröket, hogyha valaki érdeklődik ilyesmi iránt:) Az oldalon megtekinthető. Emellett ismeretes még Bloody Mary legendája is. De még számos történetet tudhatunk tükrökkel kapcsolatos, esetleg vannak valakinek tapasztalatai? forrás: bizzariummagazin